Yamaha R-N402D integrált sztereó hálózati rádióerősítő teszt

Ideje bizonyítani

2016. október 1., szombat, 10:50

Yamaha audio hifi sztereó erősítő rádióerősítő MusicCast Yamaha hifi Yamaha erősítő Yamaha MusicCast erősítő teszt hifi teszt Yamaha teszt MusicCast teszt Yamaha erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt

Tudjuk, hogy a Yamaha újdonságai közül az elmúlt egy évben szinte megállás nélkül a MusicCast meglétét szónokoljuk. Most viszont, hogy a multiroom képességeket adó extra olyan készülékekben is megtalálható már, mint az R-N402D integrált sztereó erősítő, lehet, hogy a vetélytársak végérvényesen lemaradtak?

Ki kösse fel a gatyát és miért?

Ahogy számos korábbi tesztünkben is említettük (sőt, ide kattintva részletes beszámolót olvashatnak azok, akik még nem ismerik a MusicCast-ot, de tudni szeretnék, hogy mi az), a Yamaha egyértelműen annak köszönheti versenybéli előnyét, hogy kialakított egy szinte bármely termékkörébe beültethető, többszobás hangrendszer építésére alkalmas platformot. Az ezáltal nyújtott lehetőségek nem csak azoknak hasznosak, akik komplett otthonukat meg szeretnék tölteni zenével. Azoknak is, akik egyszerűen csak modern felhasználói élményt akarnak jó áron. Ezért voltak ügyesek a Yamaha fejlesztői.

A fő konkurensek (Denon, Onkyo, Harman Kardon stb.) lehet, hogy ebben a mezőnyben közel azonos teljesítmény adatokat és még több csatlakozási lehetőséget nyújtanak, de ők (még) nem garantálják a multiroom építés lehetőségét, jobban mondva komplett házhangosítás igénye esetén, hozzájuk külön zónajátszót is kell vásárolni, nem kevés pénzért. Tehát a Yamaha jó pár nevet maga mögé utasított, de nem minden értelemben.

Extrák vs. hang

A Yamaha sztereó elektronikáktól megszokott, retrós hangulatú külsőt kapjuk, a nagyobb testvérekhez képest kisebb-nagyobb egyszerűsítésekkel. Például nincs fa oldallemez (az előlap viszont fém), a tápkábelt a készülékházban rögzítették, és a potméterek ill. kezelőszervek minősége is nagyjából átlagos. A távvezérlő viszont egészen emberbarát, nekünk legalábbis egy perc alatt sikerült feltérképezni, hiába tűnt bátortalanítónak a rajta lévő gombok sokasága.

Összegezve a lényeget, azt kapjuk, amit a legtöbb belépő kategóriás rádióerősítő nyújt, helyenként pici csonkításokkal. Például digitális bemenetekből mindössze egy optikai és koaxiális áll rendelkezésre, no meg az előlapi, adathordozókat és iOS mobileszközöket fogadó USB port. A vetélytársak picit több hardveres bekötési lehetőséget nyújtanak, viszont beépített WiFi és Bluetooth vevőt (és persze hálózati zenelejátszást) egyszerre mi még nem találtunk sztereó erősítőben, ezek eddig inkább a házimozi készülékek, vagy drágább sztereó komponensek ismérvei közé tartoztak. Említendő a kettős, A+B ill. A/B módban használható hangfalkimenet megléte is.

Tesztalanyunk tehát látszólag szűkmarkú, szoftveresen viszont nem kevés lehetőséget tár elénk. AirPlay, Bluetooth, Spotify, beépített WiFi, és csak a fontosabbakat említettük. Még FM és DAB tuner is került a listára, amennyiben offline hajlamú személyiségek is tartózkodnak a házunkban. De mi a helyzet a hangminőségért felelős komponensekkel? A megrögzött hifisták előbb vagy utóbb a termékadatoknál kötnek ki. Nem csak watt számokra gondolunk, hanem például teljes harmonikus torzításra. Utóbbi az R-N402D specifikációjában eleve nem szerepel, szintúgy a csillapítási tényező, és ezek alapján már meghallgatás nélkül is sejthető, hogy nem az audiofilek képviselik az elsődleges célközönséget. Erőt viszont kapunk, nem keveset. Elméletileg az R-N402 semmilyen átlagfelhasználó előtt nem fogja az erőlködés jeleit mutatni, ésszerű felhasználási körülmények mellett semmiképp sem. Utóbbiba beletartoznak a hajnalig tartó házibulik, kerti grillezős hétvégék (ne feledjük, hogy két pár hangfalat képes hajtani), vagy bármi olyan esemény, ami egy kis extra hangnyomást követel meg.

Előbbiek ismerete mellett csalóka lehet a DSD 5,6 MHz jelfolyamot is támogató, 192 kHz/24 bit mintavételezéssel dolgozó Burr-Brown DAC megléte. Ne feledjük, hogy egy chip még önmagában nem garantál élethű hangzást, fontos a köré ágyazott, több kilónyi réz, a kondenzátorok kapacitása, a jelút tisztasága és még folytathatnánk. Mindazonáltal biztonságérzetet ad, hogy az R-N402D képes valóban meglepő mennyiségű fájlformátummal megbirkózni, így legalább zenei gyűjteményünk szempontjából elmondhatjuk, hogy stabil alapot képez. Így aztán, még ha nem is találunk temérdek csatlakozót az R-N402 hátulján, szoftveres adottságainak köszönhetően alaposan megszorongatja vetélytársait.

Így utólag egyetlen dolgot hiányolunk, hogy a MusicCast szoftveren belül nem lehetett vezérelni és egymástól külön állítani az A/B hangfalkimenetek jelszintjét. Úgy igazán rávert volna mindenkire a Yamaha, még a dedikált multiroom gyártókra is. Persze az infravörös távvezérlő némiképp megoldja a hangsugárzók kiválasztásának mikéntjét, de ennyi extra után automatikus telhetetlenség lesz úrrá rajtunk, újságírókon. Most viszont térjünk a lényegre!

Hangminőség

Vicces, de igaz, hogy még ebben a relatív belépő kategóriás elektronikában is meg véltük hallani a Yamaha védjegyének számító, különleges karaktert. Könnyed középmagas szekció, erőlködés nélküli felső frekvenciák (vélhetőleg ezek által is titulálja termékeit természetes hangúnak a gyártó), és lelkesen megtámogatott, a gyengeséget semmiféle esetben nem mutató basszusok. A részletezőképesség, dinamikai árnyalás és hangszínpad felosztás árulta el inkább, hogy nem high end erősítővel kerültünk testközelbe. Diana Krall - The Look Of Love c. száma alatt próbáltuk behatárolni a középre irányított énekhang határait, de megfoghatatlannak, füstszerűen lebegőnek tűnt a vokál, ugyanakkor a nagybőgő is lényegesen bátrabb volt a kelleténél. Erőteljes egységben került elénk a dal, ami nem engedett minket mélységet, vagy nyitottságot méricskélni.

Amikor viszont számítógépről vagy telefonról, AirPlay kliens vagy Bluetooth használatával elindítottunk néhány 44/16 felbontású nótát és internetrádió állomásokat füleltünk, jótékonynak mutatkozott a testes, hajszálnyi rezdüléseket kerülő stílus. Kellemes, úgymond bulis arcát mutatta meg az erősítő, ahányszor kicsit is masszívabb felvételeket tettünk a lejátszási listára (pl. Deadmau5, Robin Shulz stb.) A rákötött hangfalakat (DALI, Jamo, Revel) nem akarta mindenáron degradálni, ezalatt értendő, hogy a dobozokban lévő technikai fejlesztések segítettek a térben szétszórni, harmonikussá vagy éppen izgalmasabbá tenni a zenét. Mindeközben persze megmaradt a Yamaha lenyomata, az a bizonyos íz, amiért olyan sokan kedvelik.

Ha már hangsugárzóknál tartunk, az olyan lazább, játékosabb stílusú, de nem érces dobozok, mint amilyenekkel a Jamo vagy a Klipsch kínálatában találkozunk, teljességgel hajlani fognak az R-N402D-vel való, jótékony partnerkapcsolatra.

Végszó

A Yamaha R-N402D szolgáltatásai példaértékűek, karaktere pedig sokaknak populáris hangzást nyújtó, szinte minden esetben erőteljes. Akik elsősorban a részletek és életteliség miatt akarnak hifi eszközt venni, értelemszerűen jobban járnak, ha ezt az összeget csak erősíteni képes készülékre fordítják, netalán a ranglétra felsőbb fokaira tévednek. Univerzális jellege miatt viszont sok család központi, filmes-zenés-videojátékos hangszentélyévé tehető vele a nappali, és nem szabad figyelmen kívül hagyni annak tényét, hogy előbb-utóbb komplett multiroom hálózat építhető köré.

1 2

Következő oldal >