Yamaha NP-S2000 hálózati médialejátszó teszt
Gravitáló bitek
2012. február 10., péntek, 08:15
Yamaha NP-S2000 lejátszó hálózati média lejátszó hálózati audio lejátszó médialejátszó hifi Yamaha lejátszó Yamaha médialejátszó médialejátszó teszt lejátszó teszt
Nemes küllem, egyszerű ajánlat. Hálózati lejátszó, minőség és egyszerűség keverékéből. Kidobhatjuk a CD gyűjteményünket?
Hálózati lejátszó
Próbálom magam túltenni azon, hogy a hálózati lejátszó, mint megnevezés, mennyire borzalmasan hangzik, de nem megy. Kütyü hangzása van, de úriember kütyüvel nem játszik, ahogyan a zene ellazult élvezete sem áll összhangban a hálózatiság képével, a villogó ledekkel, a szerver zümmögésével és az összes többi zizegő kis aprósággal.
Persze írom mindezt aközben, hogy rátekintek okosnak nevezett telefonomra, ellenőrzöm, hogy elnémított állapotában nem-e futott be egy hívás, email, üzenet? Ellazulni készülök, de közben nem engedem el teljesen a pezsgő hétköznapot.
A Yamaha NP-S2000 a hifi elitje. Már a fotókon is látszik, hogy eleganciából nincs hiány. A választható fa oldallap teljesen más dimenzió, mint a hétköznapi készülékek fekete vagy ezüst előlapjában rejlő lehetőség. Minőséget ígér a Yamaha, amit a műszaki adatok mellett a nem kevesebb mint 12 kilogrammos szerkezet is megerősít. A szokatlanul nagy súly oka nem valamiféle felesleges nehezék, vagy a szükségesnél vastagabb fém burkolat. Bár az előlap, az alja és teteje is masszív, amit extra csavarokkal még csendesebbé, rezonanciamentesebbé tettek. A súly igazi forrása azonban a belső. A két darab jókora tápegység, a méretes alkatrészek, és általában a spórolás mellőzése. Ennek eredménye, hogy a szerkezet lerakásakor, ahelyett, hogy a burkolat lemezei rezzennének, a polc hajlik és az ember szusszan.
No de a műszaki adatok! Azok is igen meggyőzőek. A 116 dB-es jel/zaj viszony, a 100 dB-es dinamika tartomány és a 2 Hz és akár 48 kHz közötti, mindössze -3 dB-nyi kilengés nagyon komoly értékek!
A lejátszó, ami bitek tömegét vonzza magához
Bitből lesz a zene. Ez már évtizedek óta így van, de mielőtt nagyon elmerülnénk az élvezetekben, bizonyos feladatokat el kell végezni. Utat kell adni a biteknek, hogy fénysebességgel száguldhassanak lejátszónk irányába! Azt, hogy ez az út miként is áll össze - a szükséges kábelek csatlakoztatásán túl - azon múlik, hogy mi is áll a lejátszó rendelkezésére? Ha már van egy üzemelő otthoni szerverünk, bármiféle DLNA kiszolgálónk, NAS-unk, akkor tulajdonképpen bekötés után kezdhetjük is a zene élvezetét.
Ha a zenék megosztásához, a lejátszóba eljuttatásához még nincsen minden beállítva és azt nem is bízzuk valaki másra, például szakemberre, vagy a szomszéd srácra (hogy érezze a megbecsülést) akkor telepítenünk kell - vagyis érdemes - a lejátszóhoz mellékelt Twonky Media programot.
Szóval ha nem hívunk szakembert, akkor ránk marad a munka, ami bizonyos számítástechnikai alapismeretek mellett gyerekjáték. Azok hiányában azonban elég rémisztő is lehet. A mellékelt Twonky Media ugyanis, bár ügyes és rengeteg profilt, a különböző (nem csak Yamaha) készülékek sajátos igényeit is képes figyelembe venni, kezelőfelülete nem éppen felhasználóbarát. Hozzá képest, az amúgy csak néhány profilt kínáló és teljesen ingyenes Serviio sokkal átláthatóbb és érthetőbb.
Ha például több médialejátszónk, okostévénk is van a hálózaton, akkor hiába tud speciálisan a Yamaha igényeihez is alkalmazkodni a Twonky, mikor az egyes készülékek csak IP címük alapján azonosíthatóak. Igen, a Windows 7 is képes, saját Media Player szoftverével a készülékkel együttműködni, ám nálánál bonyolultabb DLNA kiszolgálót keresve sem találnánk, szóval ezt inkább mellőzzük!
Ha a szükséges beállítások már megtörténtek, akkor kezdődhet is a zene élvezete. Itt ismét megtorpanhatunk egy percre. A számítógépről lejátszott zene még ma is sokak szemében egyet jelent a nem éppen minőségéről híres MP3 formátummal. Nos, ez már cseppet sem helytálló, hiszen a legtöbb készülék képes veszteségmentesen tömörített felvételek kezelésére is! A tesztek során effélékre támaszkodtunk, elsősorban a FLAC formátumra. Ilyen felvételt magunk is készíthetünk saját lemezeinkről, számos program, egyebek között a régóta népszerű Winamp segítségével. Vagyis, ha épp teli van a polcunk lemezekkel, az sem akadály, egykettőre felkerülhet minden felvételünk otthoni hálózatunkra és még a minőségből sem kell feláldozzunk.
Bekapcsoljuk!
A használat a bekapcsolással indul, amit a Yamaha kicsit megfűszerezett egy csinos billenőkapcsolóval. Az élmény itt kezdődik és később a zenehallgatással folytatódik, ám megtorpan a könnyed suhanás az előlapi műsorválasztó tárcsán. Szó se róla, a használatot jól kitalálták, a kisméretű kijelző és a lényegében egy tárcsába foglalt vezérlés ellenére minden nagyon egyszerű és magától értetődő. Épp csak az a fránya tárcsa nincsen összhangban a szerkezet egészének masszív jellegével. Enyhén, de lötyög és messze nem olyan precíz és határozott, mint amilyet várnánk.
A Yamaha mentségére azért jegyezzük meg, hogy zenehallgatás közben a szerkezettől akár több méteres távolságban nem az előlapi vezérlőtárcsa, de még csak nem is a távvezérlő lesz a legjobb társunk, hanem a telefonunk és az arra telepített távvezérlő szoftver, avagy applikáció.
A beállítások és a kivitel további kóstolgatása, no meg egy kávé kényelmes elfogyasztása, bőséges időt adott a rendszer bemelegítéséhez, így kezdődhetett is az igazi meghallgatás. A lejátszó társa természetesen a Yamaha A-S2000 erősítő volt, hiszen ez a hozzá tervezett típus. A két elektronika között a Kácsa Audió Neotech XLR kábele feszült, kiegészítve egy tápkábellel. A hangfalak a már sokszor bizonyított KEF Q300-asok, DALI IKON2 MK2, és Focal Chorus hangdobozok voltak, amiket a Profigold valamint AudioQuest hangfalkábelei láncoltak az erősítőhöz.
Első meghallgatottunk Tori Amos - A sorta fairytale címú felvétele, ami nem tűnt különösebben nagy kihívásnak a rendszer számára. A sztereó kép tágas és élvezetes, a részletgazdagság egészen meglepően nagy a zongora pedig szinte életre kel előttünk. Bár a mélyek kissé visszafogottak, ezt alapvetően a kis hangfalak számlájára kell írni. Az erősítő nagyobb légterű dobozt is elbírna, illetve meghálálna. Ennek ellenére, a dobok előkerülnek, a mélyek részletgazdagok,egyedül azok kiterjedésére emelhetünk panaszt. Az egész nagyon kellemes és finom élmény.
Tori feldolgozásában az Enjoy the Silence valami nagyon finom ködbe burkolta magát. Valahogy nem jött ez az a brutális közvetlenség amire ez a felvétel képes. A zongora nagyasszonyának további felvételei nem hoztak meglepetéseket.
Folytatásnak az Aphrodite's Child - Four Horsemen jött, ami meglepett a csengettyűk és dobok közelségével, no meg Demis Roussos távoli hangjával. Ha már Vangelis zenéről alkotott elképzeléseiről van szó, akkor jött néhány népszerű és kötelező darab. A Blade Runner zenéjét elsőként összefoglaló albumról a Rachel's Song következett. Ennek a lemeznek érdekessége, hogy a görög billentyűs a korszak legkorszerűbb eszközeit használta, ami high-end körökben biztosan nagy felzúdulást keltene. A kiforratlanság feltételezett vádja megalapozottnak is tűnhet, ha a szintetizátorok hangját figyeljük. Ugyanakkor az énekhang fantasztikusan selymes, miközben a mélyek végtelen természetes könnyűséggel repülnek fel s alá a szobában.
Az agyonkoptatott 1492 albumról a Monastery Of La Rábida, természetesen jól indul. Az öreg görög mérnöki szemmel közelített a felvételhez. Érdekes, hogy a férfi kórus hangja bár teres, művi hangulata miatt sokkalta könnyebb, mint amit várnánk.
Az Everything But the Girl - Old Friends című édes finomsága, ami már annyi rendszeren szólalt meg élvezetesen, most egy kicsit elgondolkodtatóbbra sikerült. A kétségtelenül könnyűzenei darab levetkőzött valamennyit könnyedségéből és zsigeri mélységébe engedett bepillantást. A Yahama ezúttal eltüntette a fátylat a zenéről és nagyszerű részletvisszaadó-képességet villantott, ami sajnos a zenét le is söpörte az asztalról.
A Pink Floyd - On the Turning Away című felvételén David Gilmour énekel és rendesen megküzd a dalért. Máskor elsiklanék felette, de most nem. Miért nem lehetett valaki mást erre felkérni? Gilmour zseniális gitáros, de énekesként sokat botladozik, ez pedig kicsit aláássa mind az Ő, mind zenésztársai munkáját. Ezt még a mérnöki pontossággal véghezvitt stúdiómunka sem képes ellensúlyozni. A Yamaha ezt is túlzottan kicsomagolta.
Az előbbieknek ellenpontja Amy Winehouse Love is a Losing Game című dala, amiben a nagyszerű énekesnő tehetsége hiába ragyog, mert azt megfojtja az iPhone-ok és rádiók igényeihez igazított hangzás.
Mark Ronson Bike Song - az egyszerű hangszerek és sokat használt mintákból megalapozott dal játékos tartalma nem merül el saját underground hangulatában. Túlelemzi a rendszer a zenét.
Jókora műfaji ugrással a Nine Inch Nails következik. A Hurt megrázó erővel jön át. Hátborzongató.
Majd egy újabb műfaji csavarral előkerül a Naim Sampler 2, ami végig brillírozik. Egyszerűen kínszenvedés hibát találni a hallottakban. Talán, néha egy cseppet lehetne élőbb a gitár, de ez is szerény eltérés az ideálistól. A hangulaton nem változtatva, még végigfut Antonio Forcione - Meet Me In London című albuma, ami a tesztelés végét is jelenti. Teljes kikapcsolás, hátradőlés és zeneélvezet lesz a dologból. Nehéz elszabadulni az élménytől. Most lehetne azt mondani, hogy a rendszer úgymond válogatós, de ez nem igaz. Inkább arról van szó, hogy Forcione felvételei olyan módon készültek, hogy annak úgymond tökéletlenségei nem zavaróak. Ahogyan az Aphrodite's Child ? 666 is. Szintén remekül szóltak Tori Amos felvételei, holott a művésznő hajlamos már-már hisztérikus módon játszani és énekelni.
Ítélet
A Yamaha NP-S2000 egy csodás szerkezet, kimerítően aprólékos és könyörtelenül őszinte. Nem leplezi a felvételek hiányosságait kedves csalással, nem akar mindenáron jól szólni, de legjobb tehetsége szerint megmutatja azt amit a felvételben talál. Technikai értelemben nagyszerű, hibája lényegében egyetlen kezelőszerv kivitelében fedezhető fel. Olyan közel került az amúgy elérhetetlen, tökéletességhez, hogy az már szinte kényelmetlen.
Tökéletességre törekszik egy tökéletlenségtől ragyogó világban. Lényegében semmi más nem szól ellene, mint a rosszul felvett zene. Ha pedig hibát keresünk, akkor most éppen ez a hibáktól távol maradás válik azzá. "Ó, bárcsak hazudnál nekem!"
Ezúttal a szokottnál is nagyobb jelentőséget kap a megfelelő hangfal kiválasztása. A Yamaha tökéletességre való törekvése egyfajta kaput nyit a felvétel helyszíne és a hangdobozok között, így ízlésünkhöz leginkább a nekünk tetsző hangfal kiválasztásával igazíthatjuk a rendszer egészét.