Yamaha MCR-N670 hifi rendszer teszt

2016. február 24., szerda, 21:35

Yamaha audio hifi erősítő hangfal MusicCast mini hifi hifi rendszer MusicCast hifi MusicCast lejátszó Yamaha MusicCast Yamaha PianoCraft hifi teszt MusicCast teszt mini hifi teszt hifi rendszer teszt Yamaha hifi teszt

A tavaly ősszel bejelentett új, MusicCast termékcsaládba tartozó Yamaha MCR-N670 vendégeskedett nálunk. Lássuk, mit tud egy hálózati képességekkel ellátott kisméretű hifi összeállítás a gyakorlatban.

Összeszerelés

A Yamaha Grand PianoCraft rendszereinek kéttagú kínálatából a kisebbik az MCR-N670, amely egy igen méretes csomagban érkezett hozzánk. Az egyenként dobozolt forrás-készülék és erősítő mellé kapunk még egy pár hangfalat is, szintén külön kartonozva. Mellékelve megtalálunk minden szükséges összekötő kábelt, távirányítót, hangszóró-védő rácsokat és soknyelvű használati utasítást. Gyakorlott felhasználóknak nem fog gondot okozni a csatlakoztatás, nagyrészt adja magát, bár a lila burkolatú hangszóró vezetékeken a keskeny világoskék jelölés nem túl felhasználóbarát, de ennek ellenére sikerült fázishelyesen bekötnünk a hangsugárzókat.

A hangdobozokat masszív állványra raktuk, a kettő közé pedig SoundCare tüskéket helyeztünk a megfelelő elcsatolás érdekében. A fekete készülékházak diszkrét eleganciát sugározva mutatnak a nappaliban, vagy akár a hálószobában és harmonizálnak a lakk fekete hangfalakkal, melyekre kellően erős mágnesekkel rögzülnek az előlapok. A rendszer forrása egy hálózati lejátszásra is képes CD-lejátszó rádióval, melynek hátulján egy pár analóg kimenet mellett található még egy pár analóg és egy optikai bemenet is.

Ezen kívül itt van még a vezetékes és vezeték nélküli kapcsolathoz elengedhetetlen LAN csatlakozó és WiFi antenna, valamint a rádióhoz a 75 ohmos koaxiális bemenet is. A két egységet egy RCA és egy Jack-Jack kábellel kell összekötnünk, hogy a hang mellett a vezérlés is működjön. A hangfal csatlakozók kicsit közel kerültek egymáshoz így picit elszöszmötöltünk, míg a csupasz rézdrótokat befogtuk a szorítók alá. A rendszer felállt, bevetésre kész, de előtte teszünk egy kis kitérőt.

Hálózati alapismeretek

Korábbi cikkünkben már bemutattuk a Yamaha MusicCast multiroom rendszerét, most szeretnénk kicsit bővebben, nem csak dióhéjban foglalkozni a használhatóságával. A hálózati zenelejátszás ugyan már nem új dolog, de csak mostanában kezd igazán terjedni, így szükségesnek érezzük, hogy egy kicsit részletesebben bemutassuk az alapokat. A MusicCast is a DLNA (Digital Living Network Alliance) szabványra épül, melyet 2003-ban hoztak létre szórakoztató elektronikai gyártók (és magában foglalja az UPnP = Universal Plug and Play-t is), hogy multimédiás eszközeik meg tudják osztani egymás között a digitális tartalmakat. Tavaly már több, mint 200 cég volt tagja a szövetségnek. Az otthoni hálózati eszközöket a DLNA különböző kategóriákba sorolja, de mi most csak a számunkra fontosakkal foglalkozunk a továbbiakban. Nézzük mi is szükséges ahhoz, hogy ki tudjuk használni a Yamaha MCR-N670 képességeit.

1. Kell egy készülék, amivel létre tudjuk hozni az otthoni vezetékes és vezeték nélküli hálózatunkat, amin keresztül az egyes komponensek kommunikálni tudnak egymással. Ez legtöbb esetben egy WiFi-s router, egy útválasztó, mely elég gyors a kor követelményeihez, azaz minimum n-es + gigabites vezetékes kapcsolatra képes. Ez nem a DLNA szabvány része.

2. Kell egy másik alkotóelem (szerver), ami csatlakozik az elsőhöz és elérhetővé teszi ("hirdeti") a rajta tárolt fájlokat, kiszolgálva a többi eszközt tartalommal (DLNA szerint: Digital Media Server = DMS). Ez lehet akár a saját számítógépünk is, amihez szükségünk lesz egy olyan programra, ami DLNA kompatibilissé teszi. Ilyen programból már nagyon sokféle létezik, de itt most nem részletezzük ezeket. Vagy lehet ez egy otthoni felhasználásra optimalizált mini szerver, egy hálózati merevlemez, angol rövidítéssel NAS (Network Attached Storage), mely ideális esetben DLNA minősített, és a dobozból kivéve képes a szoftvere segítségével ellátni a kiszolgálás feladatát. Ilyen eszközökkel központosítva tárolhatjuk zenéinket, videóinkat, képeinket egy helyen.

3. Kell egy olyan lejátszó (kliens), mely képes a zenei adatfolyam ('stream') fogadására, amit a szerver "tol" neki (DLNA szerint: Digital Media Renderer = DMR), vagy saját maga "húzza" azt a szerverről (DLNA szerint: Digital Media Player = DMP). A szabvány megengedi, hogy egy készülék akár mindkettőt tudja egyszerre. Ebbe a kategóriába tartozik az általunk is tesztelt Yamaha MCR-N670 központi egysége (az NX-N500 aktív hangfal, a Restio vezeték nélküli hangrendszer, az RX-V479 házimozi erősítő), vagy egy TV készülék, de akár egy számítógép is, megfelelő szoftverrel.

4. Végül kell egy olyan vezérlő, ami képes megtalálni a szerveren a tartalmakat és arra utasítja a kliens(eke)t, hogy játssza le azokat (DLNA szerint: Digital Media Controller = DMC). A szabvány szerint a vezérlőről, vagy azon keresztül nem mehet a tartalom, tehát csak az irányítás a dolga. Erre a feladatra ideálisak az érintő kijelzős, okostelefonok és táblagépek, melyekre csak telepítenünk kell a megfelelő applikációt, amivel DLNA kompatibilis vezérlő válik belőlük.

Most már tudjuk az alapokat, visszatérhetünk a cikkünk tárgyát képező mini hifi rendszerhez.

Kipróbáltuk

A kis Yamaha szett hálózati lejátszásra épített környezetbe érkezett, ezért nem volt gond vezetékkel integrálni a meglévő hálózatba. Az első manuális bekapcsolás után pár másodperccel a kijelző már tudatta is velünk, hogy a rendszer online és máris kezdődhet a zenehallgatás. Nosza, jöhet a MusicCast, nyúltunk is a zsebünkben lévő Androidos okostelefon után, WiFi be, áruház, Yahama begépel, MusicCast app. megtalál, telepít, megnyit. Egy-két szempillantás alatt már meg is van a tesztkészülék, szuper, nézzük látja-e a hálózaton található Synology NAS-t, látja. Zene tallóz, rábök, Yamaha megszólal, működik elsőre. Kiváló! Ezt várjuk, ha hálózati zenelejátszásról van szó. A MusicCast applikációban el is nevezhetjük, hogy melyik készülékünk melyik helyiségben van, így könnyen testre, lakásra szabható a felület pár perc alatt.

Amíg hagyjuk, hogy járódjon az N670, addig van időnk kipróbálni az egyes funkciókat. Vezetékes hálózatról streamelve nem tapasztaltunk akadást, semmiféle hibát, a kiadott utasításokat gyorsan reagálva követi a rendszer, minden flottul működik, a zenei fájlokban meta-adatként integrált borítókép is szinte azonnal megjelenik a telefonunkon, ahogy az éppen játszott szám címe is a kijelzőn görgetve. Aki nem akarja otthon tárolni a zenéit, azoknak hasznos az internetre kötött szerverek használata, vagy mostanában divatos kifejezéssel élve, a felhős adattárolás. Ilyenkor különböző zenei szolgáltatók (pl. a MusicCast-ba is integrált Spotify, Napster, vagy Juke) továbbítják a lejátszó készülékünkre az adatfolyamot. Ehhez hasonló az internetrádió, csak itt a szolgáltató az a rádióállomás, aminek szeretnénk a műsorát hallgatni. Spotify esetében, prémium előfizetéssel a saját alkalmazásból tudjuk küldeni a zenét a Yamaha rendszerére. A Juke jelenleg Magyarországon nem elérhető, a Napster is csak pár napig ingyenes, azután fizetnünk kell a szolgáltatásért. A netrádió választék óriási, többféle szempont alapján csoportosítva böngészhetünk a kínálatból, nem volt nehéz megtalálni pl. a hazai adókat és pár másodperc pufferelés után már szólt is a zene bármelyiket is jelöltük ki. Külföldiek esetén is ugyanez volt a helyzet.

Az applikáció kellően gyors, jól működik Androidos telefonon és tableten, valamint Apple iPhone-on és iPad-en is. A hibák, amiket észrevettünk a teszt közben (burkolt üzenet a fejlesztőknek) a lejátszási listákat nem tudjuk szerkeszteni pl. az egyes elemeken vagy tallózás közben hosszú nyomással, az éppen lejátszott számban nem lehet tekerni, bármilyen forrást használunk. iPad-en furcsa volt, hogy a borítóképek nem olyan jó minőségben jelentek meg, mint Androidon. Nézzük, mit mutat a rendszer, ha kihúzzuk a lába alól a biztos vezetékes kapcsolatot, és WiFi diétára fogjuk. Persze ezt nem lejátszás közben követtük el, hanem kikapcsolt állapotban. Bekapcsolás után most egy kicsit többet váratott magára, de kiderült miért. A telefonunkon az applikációt újra elindítva üdvözölt bennünket a "hálózati beállítás varázsló". Ilyenkor a telefonunk WiFi-je közvetlenül az N670-re kapcsolódott és miután felderítette a vezeték nélküli hálózatot, megkérdezte, hogy melyikhez szeretnénk csatlakozni. Kiválasztás után a jelszót megadva a telefonunk visszaváltott a saját hálózatunkra és meglepetésünkre folytatódott ott a lejátszás, ahol az előbb abbahagytuk a vezetékes kapcsolattal. Piros pont. Kíváncsiak voltunk, hogy érzékelhető-e hangban a különbség a vezetékes és a vezeték nélküli módok között: nem igazán. Kipróbáltuk a CD-lejátszót egy John Mayer lemezzel (Continuum), mely a NAS-unkon is megtalálható WAV formátumú állományok formájában. A hálózatról ráküldött anyag hangja és ugyanazon számok CD-ről ugyanolyan jó minőségben szólaltak meg, ismét jár egy piros pont. Kipróbáltuk, hogy pendrive-ról hogyan teljesít a masina (csak a FAT32 fájlrendszert szerette), ami hasznos, ha pl. valaki épp hozott magával pár új zenét és szeretné megmutatni nekünk. Az USB kulcsot az előlapi aljzatba helyezve szempillantás alatt a gyökérkönyvtár tartalmát tallózhattuk a távirányítóval, vagy a mobilunkkal. A pendrive-ra többek között ugyanazt az anyagot is rámásoltuk, amit hálózatról és CD-ről is kipróbáltunk. Az eredeti CD-vel való összevetés ismét ugyanazt az eredményt adta, nincs különbség a kapott hangban. Többféle fájlformátummal és felbontással próbálva sem találkoztunk hibákkal, akadozással, minden stabilan működött hálózatról, pendrive-ról is. Az erősítő előlapján van egy fejhallgató kimenet is, kipróbáltuk ezt is egy Shure 240a fülessel és megismételtük a tesztet CD-ről, vezeték nélküli-, vezetékes hálózatról, majd pendrive-ról, az eredmény: ismét semmi különbség. De mi van akkor, ha valakinek nincs otthon okos mobileszköze a vezérléshez? Semmi probléma, hiszen jár egy távirányító is az N670-hez. Persze nem olyan kényelmes és gyors, de a kijelző segítségével ugyanúgy megtaláltunk mindent és tudtuk használni a Yamaha rendszert.

A két készülékház megépítettsége, merevsége rendben van, a CD futómű csak akkor hallható, amikor ezt kiválasztjuk forrásnak vagy léptetjük. Lejátszás közben hangtalanul teszi a dolgát. A kijelző fényereje három lépésben állítható, kellően nagyok a karakterek ahhoz, hogy több méterről is el tudjuk olvasni.

Az erősítős rész hangerő állító potmétere közepesen érzékeny, nem lehet hirtelen felcsavarni a hangerőt, ami nem is baj. Bejáródás után a hangfalak sokat finomodtak, bár nem tudták levetkőzni "púposra hangolt reflexes" karakterüket. A hátsó nyílás miatt érdemes kísérletezni az elhelyezéssel, beforgatással. Nekünk a nappaliban kb. fél méter távolság volt a hátlap és a fal között, amikor az ideális helyét megtaláltuk, valamint nem igényelte a beforgatást sem. Az erősítőnek kellő tartalékai vannak akár egy akciófilm élvezetessé tételéhez is, de ne várjunk azért kanapét rengető mélyeket, ahhoz ott van a hátlapon a kimenet egy aktív mélynyomóhoz.

Összegzés

A hálózati zenelejátszás lényegét egy szóban össze lehet foglalni: kényelmes. A Yamaha Grand PianoCraft MCR-N670 kiegészítve a MusicCast alkalmazással egy olyan hibrid rendszert nyújt számunkra, amiben ötvöződik a klasszikus mini hifi tudás a legújabb trendekkel és szolgáltatásokkal. A Yamaha mérnökeinek sikerült egy egyszerűen kezelhető, stabil rendszert alkotniuk, mely megfelel a kor elvárásainak és kényelmes a használata. Akik nem akarnak vesződni a hifi komponensek összeválogatásával, de szükségük van egy jól szóló hifi berendezésre, azoknak ajánljuk figyelmébe a Yamaha MCR-N670 mini rendszert.

1 2

Következő oldal >