Yamaha EPH-M200 fülhallgató teszt
Gitár, motor, fülhallgató - így megy ez!
2015. augusztus 21., péntek, 16:00
Yamaha audio hifi fülhallgató fejhallgató in-ear hifi fülhallgató Yamaha fülhallgató fülhallgató teszt in-ear fülhallgató hifi fülhallgató teszt Yamaha fülhallgató teszt
Mai cikkünk szereplője olyan cégtől származik, amely már több évtizede, több fronton képviseli magát az audio termékek piacán. Hogy kinek mennyire éri meg beszerezni egy EPH-200-at? Pontosan erre adunk választ mai cikkünkkel!
Belső infók
A Yamaha EPH-M200 a japán cég nemrég startolt, utcai felhasználásra szánt fejhallgatóinak dizájnjára épül. Korábban már teszteltünk egy Yamaha fülhallgatót, mely nagyon elnyerte tetszésünket, ám az EPH-M200 gyökeresen más megoldásokat tartalmaz a taglalt EPH-100-hoz képest. Az egész konstrukció nagyobb, beleértve a készülékházat és a hangszórókamrát. Utóbbiban egész nagy (sőt, fülhallgatós viszonylatban óriási), 15 mm átmérőjű dinamikus membrán munkálkodik. A képek alapján jól látható, hogy a nagy hangszóró helyigénye miatt a klasszikus, fülkagylóba támaszkodó megoldások formáját alkalmazták, melyből kis bütyökként áll ki a hallójáratunkba illeszkedő rész.
Az EPH-M200 érdekessége, hogy a szilikon gyűrű alatt lévő hangvezető csövét nem közönséges műanyagból vagy fémből, hanem ún. Béta-titániumból készítették. A parányi, alig két milliméter átmérőjű henger falába görbe vonalakat vágtak, melyek által a kis csövecske minimális mértékben el tud hajlani, ugyanakkor megőrzi a merevségét. Ilyen megoldással mi még nem találkoztunk. A gyártó közleménye alapján, ez az egyetlen idom is egyértelmű javulást okoz az emberi fül számára hallható magas frekvenciák és hangtisztaság terén.
Kicsomagolás, első benyomások
Az EPH-M200 teljesen hétköznapi, de mindent összevetve tisztességes csomagolásban került hozzánk. Piros pontot érdemel a gyárilag mellékelt, tenyérnyi méretű, keményfalú védőtok, mely használaton kívül, kulturált ?menedéket? nyújt a fülesnek.
Tesztalanyunk vezetéke általános minőségű PVC köpennyel rendelkezik, felületén hosszirányban hajszálvékony barázdák húzódnak, ezáltal kevésbé csomózódik, és nem annyira ragad a bőrhöz, vagy nyirkos ruházathoz. A könnyű és laza szerkezetű kábel végén ?nadrágzseb-barát?, L-alakban hajlított Jack csatlakozófej található, természetesen szűkített burokkal, hogy a legtöbb, védőtokos telefonba is bedugható legyen.
A csatlakozófej aranyozott, hárompólusú, 3,5 mm-es Jack, apropó, a füles hivatalosan nem kompatibilis az Android és Windows rendszerű mobileszközökkel, elsősorban iOS készülékeket támogat, valamint újabb generációs laptopokkal is használható pl. Skype beszélgetésekhez. A telefonálás és zenelejátszás kezelésére szolgáló headset ergonómiája nagyon tetszett, a mikrofon elhelyezése kevésbé. A remekül kitapintható gombok sajnálatos módon egy üres ?kamra? falára kerültek, melynek zörgését, kopogását azonnal hallhatóvá tette a benne lévő érzékelő, ezért hívás közben ügyelnünk kellett rá, hogy a vezeték ne verődjön a gallérunkhoz.
Használat, komfort
A Yamaha EPH-M200 szépen besimult fülünkbe, pehelykönnyű tömegének köszönhetően súlyelosztása nagyon jóra sikerült, ugyanakkor zajszűrése is kellemesnek mondható. Ötféle különböző méretű szilikon betétpárt rejtett a csomagolás, melyek közül mindenki garantáltan megtalálja a számára kényelmes darabot. Ezek a kis harang formájú gumibogyók lágy, puha felületűek, aminek köszönhetően, ha nem erővel, hanem óvatosan tessékeljük be őket, akkor nem okoznak olyan kellemetlen, feszítő érzést, mint a régebbi in-ear megoldások. Magyarán, az EPH-M200 egy kényelmes fülhallgató, és tömegközlekedésben is megállja a helyét. Ha 50 %-körüli jelerősséggel hallgatjuk a zenét, akkor még könnyen meghalljuk, ha valaki kiált nekünk. A halk susogásokat (pl. légkondi) tökéletesen, gépjárművek zaját pedig közepesen jól kiiktatták a szilikon darabkák.
Hangminőség
Tesztalanyunkat bő két hétig használtuk, mindennapos munkába járás közben, iPhone 5S telefonra kötve rengeteg zenei műfajt ?megkóstoltattunk? vele. Összeszedtünk néhány jellegzetes stílust, ill. felvételt, melyek hallgatásakor nagyon könnyen megmutatkoztak az EPH-M200 akusztikus képességei.
Marcus Miller - Hylife (Album: Afrodeezia)
Nagyon modern és közvetlen, ugyanakkor ésszerűen kevert felvétel, ami a sok lábdob és basszusgitár miatt kicsit pufogósnak tűnt az M200 tolmácsolásában. A basszusok határozottsággal támadtak a dobhártyánk felé, amitől egyértelműen kicsit dominánsnak, tolakodónak érződtek. Ettől eltekintve, mellékzajokat nem tapasztaltunk, a közepei barátságosan, szinte simulékonyan szólaltak meg, akárhányszor a hangszer billentyűit leütötték. Vicces ellentmondást tárt elénk a Hylife, mivel a háttérben finoman meghúzódó elektromos gitár és a szaxofon intimnek, realisztikusnak hatott, miközben a basszusgitár valósággal körbeölelt mindenkit, mint a reggeli müzlire ömlő méz. A magas frekvenciák kellemesen, puha érzettel jelentek meg, de egyértelműen nem ez a szám az, amit a 10 kHz fölötti részletek referenciájaként tartunk számon.
Pat Methey - And I Love Her (Lemez: The Dali CD Vol3)
Meglehetősen naturális felvétel, kis líraiságot keltő visszhanggal és mindössze egyetlen hangszerrel: gitárral. Újfent előjött az, hogy az M200 hajlamos színezni és doppingolni az alsó frekvenciákat, pedig az irányítottság rendben volt, és a húrok pendülése is gyorsan, dinamikusan szökött a hallójáratunkba. Itt értelemszerűen, pufogást egy pillanatra sem hallottunk, de a vastag húrok zendülésekor keletkező búgás egész egyszerűen elvonta a figyelmünket a zene magját képező, szomorkás érzelmi töltetről. Persze, a DALI lemezét vélhetőleg audiofil és high end rendszerekhez javasolják, de ettől még saját magukat monitorozni óhajtó zenészek, vagy szólóalbum kedvelők számára nem árt tudni, hogy a nagyon lecsupaszított felvételek igazi, ottlét-érzetes átéléséhez komolyabb, drágább fülesre lesz szükség. Végül áttértünk olyan felvételekre, amik viszont nagyon is jól álltak a Yamaha fülesnek.
Maroon 5 - Sugar
A dal, melynek YouTube klipje, cikkünk írásakor több mint 664 millió megtekintést zsebelt be, valóságos örömódaként hatott az M200-zal párosítva. Itt a kicsit meleg, gazdagított basszusok gyönyörűen megtámasztották a zenét, és afféle akusztikus ugródeszkaként, minden dinamikai jellemzőt kicsit feldobtak. A háttérben motoszkáló elektromos gitárt most is nyomon követhettük, és az énekes hangja is tiszta, kivehető volt, mindig azonnal észrevehettük a pillanatot, ahogy a kiegészítő éneksávok megszólalnak. Az ilyen zenék valók ennek a fülhallgatónak, hiszen még nekünk, kritikus fülűknek is végre mosolyt csalt az arcunkra (pedig elhihetik, mi is kezdjük unni a szénné hallgatott Sugar-t).
Chris Botti - I've Got You Under My Skin (Album: Live in Boston)
Ha előbb leszögeztük, hogy audiofil élményt nem produkál, akkor vajon miért hallgattunk mégiscsak meg egy nagyzenekari felvételt vele? A válasz egyszerű: Chris Botti koncertje a hangszeres világ kicsit lazábbik, könnyedebb oldalát mutatja be, és mivel nagy térben rögzítették, a bőgő hangja sokkal kevésbé domináns, még egy referencia rendszeren is. Itt elsősorban a tér nyitottságát és a magas frekvenciás részleteket figyeltük meg, és a szűkös sztereó hangszínpadot leszámítva itt is jó érzés volt az M200-at hallgatni. Most is éreztük benne a populáris irány felé törekvést, de a kellemes női ének és a trombita sajátos zengése mégiscsak adott nekünk valamit, amitől közelebb érezhettük magunkat a zenéhez.
Tanulság
Egy kis könnyed, valódi hangszerekkel játszott muzsika néha kerülhet az étlapra, de ne ez legyen az elsődleges, amivel tankolni szeretnénk a fülest! Mindennapi használatra jó megoldás lehet az EPH-M200, ám akik gyakran hallgatnak akusztikus zenét és arányosabb, kevésbé izmos, jóval inkább kiegyensúlyozott karakterre vágynak, azoknak javasoljuk, hogy olvassák el az EPH-100-ról készült cikket is!