Yamaha BD-S681 Blu-ray lejátszó teszt
Optikai lemezek tudora
2017. március 24., péntek, 07:10
Yamaha audio lejátszó hifi házimozi Blu-ray CD-jelátszó lejátszó teszt Yamaha teszt Blu-ray lejátszó Blu-ray lejátszó teszt Yamaha Blu-ray lejátszó
Szűk fél évvel ezelőtt teszteltük a Yamaha legnagyobb Blu-ray lejátszóját, az Aventage családba tartozó BD-A1060 típust. Most a rangsorban alatta elhelyezkedő, jóval olcsóbb márkatársát, az RX-V sorozathoz illeszkedő BD-S681-et vizsgáltuk meg. Kedvezőbb ára ellenére nem lebutított készülék, tartalmazza az új fejlesztéseket, így ígéretes modellnek tűnik.
Tulajdonságok
Ahogy a testvérmodellt bemutató cikkünkben is írtuk, az utóbbi években az optikai korongokat játszó készülékek kicsit veszítettek a jelentőségükből a médialejátszók és az online tartalomelérés egyre nagyobb térhódítása miatt (a Yamaha is csak kétévente frissíti a kínálatát, eltérően pl. a rádióerősítőktől). Ennek ellenére van helyük a nap alatt, főleg ha a lemezek lejátszásán kívül egyéb szolgáltatásokat is nyújtanak. A BD-S681 sem csupán egyszerű Blu-ray lejátszó, hanem jogosan sorolható a kiterjedt vezetékes és vezeték nélküli hálózati képességekkel rendelkező univerzális készülékek közé. Az optikai korongok közül kompatibilis a Blu-ray (2D és 3D), DVD, CD (Video-CD is), SACD formátumokkal. Egyedül a DVD-A nincs a palettán, de ez nem valószínű, hogy túl sok embernek okozna komoly hiányérzetet. Hálózathoz WiFi-vel és vezetékkel is csatlakozhat, rendelkezik BD-Live funkcióval, valamint DLNA és Miracast kompatibilis. Ez utóbbi lehetőséget ad rá, hogy egy vezeték nélkül hozzá csatlakoztatott mobileszköz képtartalmát a TV képernyőjére tükrözzük.
A kétéves modellváltásnak köszönhetően - hasonlóan a már említett, korábban tesztelt BD-A1060 esetéhez - az előző generációs készülékhez képest jó néhány újdonsággal gyarapodott a tudása. Ezek közül a leglényegesebbek a 4K felbontásig történő videó konvertálás, a CD mód és DSD fájlok esetén a 2,8 MHz mellett most már az 5,6 MHz mintavételezésű állományok kezelése.
A DSD kódolásúakon kívül természetesen lejátssza az összes elterjedt, nagyfelbontású formátumot, mint pl. ALAC, FLAC (192 kHz/24 bit felbontásig). A CD üzemmód a Yamaha 2016-os újdonsága a Blu-ray lejátszóinál, és a hangminőséget hivatott javítani CD és SACD lemezek hallgatásakor. Ezt aktiválva a készülék lekapcsol minden felesleges áramkört (a HDMI kimenet is, csak hangjelet továbbít), ezzel redukálva az audió áramkörökre jutó elektromos zavarást. Ezen kívül a lemez fordulatszámát is csökkenti hozzávetőleg 30 %-kal, a kiolvasás pontosságának növelése és a mechanikai rezonanciák kiküszöbölése érdekében. Az Ultra HD felkonvertálás működik mind Blu-ray, mind DVD lemezről játszott forrás esetén.
Megjelenése gyakorlatilag megegyezik az elődmodellével, csupán az előlapra került fel két új, kijelzőként is funkcionáló nyomógomb: a jobb hangminőségét elérését célzó CD mód, és a Pure Direct. A megfelelő üzemmód aktiválásakor határozott fénnyel világítanak, az első fehéren, a másik pedig kéken. A készülékház formaterve ugyanazokkal az elemekkel operál, mint az RX-V erősítő sorozaté (vízszintesen kettéosztott frontoldal, ahol az alsó rész kicsit vállszerűen kiugrik), így harmonikusan kinéző rendszert lehet összeállítani belőlük.
A hátoldalát vizsgálva észrevehető, hogy alsóbb osztályban focizik, mint nagyobb, Aventage testvére. Hiányoznak a szimmetrikus XLR aljzatok és a távvezérlő be/kimenetek. Ettől eltekintve kielégítő a választék, minden típusú csatlakozóból (HDMI, optikai, koaxiális, analóg sztereó RCA) kialakítottak egyet. Ebben az árkategóriában nem is lehetnek nagyobb elvárásaink. USB bemenetből viszont kettő is várja a háttértárolókat (egy előlapi és egy hátoldali), és fontos megemlíteni, hogy nem csak memóriakulcsot, hanem NTFS formázású hordozható merevlemezeket is csatlakoztathatunk rájuk.
Vezeték nélküli képességeire visszatérve nem csak routeren keresztül, hanem közvetlenül, WiFi Direct módon is kapcsolódhat mobileszközökhöz. A lejátszó távvezérelhető is mobileszközről, az AV Controller alkalmazás használatával. Ugyanakkor maga a távirányító jól kézre esik, áttekinthető, könnyen kezelhető, de csekély súlya és fekete műanyag burkolata miatt alapszintű benyomást kelt, a készülék megérdemelne egy elegánsabb tartozékot.
A menürendszer szintén logikus felépítésű, itt sincs sok változás a korábbi modellekhez képest, egy-két új beállítás jelent meg az új funkcióknak megfelelően. Pl. megadható, hogy CD módban teljesen lekapcsolódjon-e a hang a HDMI aljzaton, ha optikai/koaxiális vagy analóg kimenettel csatlakozunk az erősítőhöz.
Szubjektív tapasztalatok: hálózat és fájlkezelés
Az optikai lemezek pörgetése előtt megvizsgáltuk a lejátszó hálózatos és fájlkezelési képességeit. Visszaidézve a BD-A1060-nal szerzett tapasztalatainkat, hozzá képest bekapcsoláskor egy kicsit lomhának éreztük a reagálását. De ez a reakcióidő még bőven alatta maradt a "bosszankodási határ"-nak, míg az előző generációs modell, a BD-A1040 lassúsága már erőteljesen súrolta azt. Az is lehet, hogy szándékos a különbség az S681 és az A1060 között, hogy érezze a felhasználó, nem feleslegesen költött többet a drágább modellre, amely ezen a téren is többet nyújt.
USB aljzatra csatlakoztatott merevlemezről akadás nélkül játszotta a különböző kódolású zenei és videó állományokat. Filmek eseten jól kezelte az MKV konténerbe csomagolt hangsávokat és feliratokat, valamint a fájl mellé másolt SRT formátumú magyar feliratot is. A távirányító gombjaival gond nélkül ki lehetett választani a szükséges nyelvet.
Zenehallgatáskor, médialejátszó programok tesztelésekor visszatérő vesszőparipánk a számokon belüli gyorscsévélés lehetőségének ellenőrzése. A BD-S681 ilyen szempontból jól vizsgázott, mindegyik tesztelt formátumnál (MP3, FLAC, DSD) kifogástalanul működött ez a funkció. A fájlokba csomagolt meta adatokat (szám címe, előadó neve, műfaj, stb.) szintén jól kezelte, hibátlanul megjelenítette őket.
Szubjektív tapasztalatok: kép és hangminőség
A képminőségre nem lehetett panaszunk, remek színvonalon jelenítette meg a lemezekre kódolt képi információkat. A nagy kontrasztarányú képek esetén érzésünk szerint nem a lejátszón, hanem inkább a megjelenítőn fog múlni a kapott végeredmény, ezért is fontos megfelelő minőségű kijelzővel párosítani a BD-S681-et. A Skyfall éjszakai jelenetében Sanghaj látképe ragyogó színekben pompázott. A fekete égbolt és a még feketébb Jangce folyó közötti területen hatalmas kontraszttal jelentek meg a szivárvány minden színében fénylő felhőkarcolók. A szálloda tetején levő uszoda kéken világító vize a fekete háttér előtt ugyancsak a kiváló színképzést dicsérte. A sötétebb részek részletezettsége nem veszett el, a képernyő nem fekete pacnikból állt, hanem plasztikus, jól kidolgozott területei voltak.
A másik végletet a Troy (Trója) szikrázóan napsütötte környezete jelentette. Hektor és Akhilleusz párbaja közben az égboltot, a vár kőfalát és a homokot, valamint a két küzdő bőrszínét egyaránt természetes tónusokkal mutatta. A tárgyak/személyek és az égbolt közötti kontúrok élesek, határozottak voltak, a finom részleteket az adott médium (DVD, Blu-ray) lehetőségeinek határain belül precízen mutatta meg. A gyors mozgásokat folyamatosan és elmosódás nélkül valósította meg. A csatazajokat mind ennél a párbajnál, mind a tömegjeleneteknél pontosan adagolta, jól pozícionálta. Az egymásnak csapódó fegyverek, a harcosok zihálása erőteljes dinamikával, homogén, egyenletes eloszlású hangtérrel vett körbe bennünket.
Zenei hangzásvilága ugyancsak hozta a "Yamaha-minőséget" de ennyit el is vártunk tőle a nagyobb modell tesztelésénél tapasztaltak után. Multicsatornás SACD lemezeken hangmérnöki pontossággal koordinálta az 5.1 elrendezésű hangfal szettet. A Dire Starits: Money for Nothing számában a kezdő dobszóló testes, dinamikus ütéseit pontszerűen képezte le körülöttünk, majd az ezt követő gitár riffnél nem a nyersességre, hanem a tömör, izmos megszólalásra fektette a hangsúlyt. Ahogy a lemezjátszási képességeire ráillett az univerzális jelző, úgy műfajoktól független, lendületes, a felesleges finomkodásokat mellőző (bár lehet, hogy akad, aki a túlcizelláltságot hiányolná), tiszta hangzása alapján jogos az all-rounder minősítés. Nem jött zavarba, akár ütős rockot, akár Diana Krall énekét és zongorajátékát kellett megszólaltatnia. Bár ez utóbbi esetén az I'm Little Mixed Up számban szívesen vettünk volna egy kicsivel több könnyedséget.
Próbát tettünk az új funkcióval, a CD móddal is. A változás nem volt számottevő, és nem is minden műfajon lehetett észlelni. Főleg a nagyon levegős, tiszta hangképű felvételeken volt hallható, mint pl. Allan Taylor: Wheel of Fortune számán. Átkapcsoláskor a korábbi normál mód utólag egy kicsit szikárabbnak tűnt, a CD módban pedig valamivel teltebbé vált, feldúsult a hangzás. Dinamikusabb rockzenén már nem jelentkezett a különbség, pontosabban a zene karaktere nem engedte érvényesülni ezt a nüánsznyi változást. Az eltérés csekély mértékét úgy is lehet értelmezni, hogy a BD-S681 a hangzás szempontjából alapesetben egy korrektül megépített készülék, és különlegesebb mutatványok nélkül is kiegyensúlyozott hangzást tud nyújtani. A két módozatban nem jobb vagy rosszabb volt hangkép, hanem más, amelyek közül mindenki választhat a hangzásbeli ízlésének megfelelően.
Értékelés, ajánlás
A klasszikus értékeket hordozó, de az új trendeknek is megfelelő (Ultra HD felkonvertálás) Yamaha BD-S681 jó választás lehet azoknak, akik még manapság is szeretik lemezen kézbe fogni a megnézendő filmjüket/meghallgatandó zenéjüket, nem NAS-on tartják lemezgyűjteményüket, de azért biztos, ami biztos alapon szeretnék a készüléküket integrálni az otthoni hálózatba. Az Aventage modellel összehasonlítva önkéntelenül is felmerül a kérdés, hogy melyik készülék a praktikusabb vétel? Mint minden döntés, ez is teljességgel szubjektív, a BD-S681 nem olyan robusztus és masszív felépítésű (több mint 1 kg-mal könnyebb), nem rendelkezik XLR kimenetekkel, cserébe viszont alig több mint feleannyiba kerül. Ráadásul tartalmazza a Yamaha idei új fejlesztését, a CD üzemmódot, így arról sem kell lemondanunk.