Yamaha A-S2100 integrált sztereó erősítő és CD-S2100 CD-lejátszó teszt

Elektro-elegancia

2016. február 16., kedd, 19:45

Yamaha audio hifi erősítő lejátszó CD-lejátszó hifi erősítő sztereó erősítő Yamaha hifi Yamaha erősítő hifi teszt erősítő teszt lejátszó teszt hifi erősítő teszt hifi rendszer teszt CD lejátszó teszt Yamaha hifi teszt

Miközben hatalmába kerít minket a virtuális valóság, a másik oldal, a kézzel fogható megoldások mentsvára új értelmet nyer, reformálódik. Gondoljunk csak a lemezjátszókra - annak ellenére, hogy 2016-ot írunk, hihetetlenül népszerűek. A Yamaha sztereó készülékei is felébreszthetik sokakban a "vintage" hifi rendszerek iránti vonzalmat, ám a fél évszázados arcvonások mögött friss technológia rejtőzik.

Árulkodó vonások

A hifi elektronikát gyártó cégóriások (gondolunk itt a világ bármely táján népszerű nevekre) régóta tudják, hogy a sztereó rendszer építése előtt álló felhasználók többnyire a klasszikus ismertetőjegyeket keresik. Ennek oka könnyen magyarázható; sokunkban él (félig megalapozottan) a feltevés, miszerint a régebben gyártott készülékekben "még volt anyag", ergo jobb teljesítményt produkáltak, mint a manapság elérhető, tömeggyártott komponensek.

Hogy miért hozzuk fel ezt? Főleg azért, mert a Yamaha A-S2100 és CD-S2100 formavilága szinte pontosan megegyezik a japán cég 40-50 évvel ezelőtt gyártott produktumaival. Ha figyelmesen végigolvassuk az erősítő és a lejátszó specifikációját, már az adatok alapján is rájöhetünk, hogy ezen megoldásokban ugyancsak "ott van az anyag", a belső fotók pedig szavak nélkül is pozitív árulkodó jelek. Csakhogy rohanó világban élünk, sokan nem érnek rá száraz számokat böngészni, és a Yamaha úgy látta jónak, ha az erőtartalékok és a szofisztikált hangtechnika meglétét múltba révedő arcvonásokkal hirdeti. Aligha ennek tudható be a régies kinézet, ami - lássuk be - a legtöbb veterán hifista szívét azon nyomban megdobogtatja. Az eszközök oldalán csillogó, fekete zongoralakk sáv pedig alighanem a cég hangszerkészítési tapasztalatát sugallja.

A Yamaha CD-játszónak és erősítőnek külön-külön is vannak értékei, melyeknek köszönhetően önmagukban is nyújtanak új extrákat, adottságokat akár egy meglévő hifi rendszer számára. A lejátszó például DAC-ként is használható, köszönhetően a rajta lévő optikai, digitális koaxiális és számítógépes USB bemeneteknek.

A hagyománytisztelő külsőtől eltekintve más adottságokkal is felhívták figyelmünket a Yamaha készülékei. Vegyük például a tömeget: laikus kezeknek a lejátszó 15,6 és az erősítő 23,4 kilogrammja egyaránt meghökkentő. Erős kar és masszív bútor szükséges a biztonságos beüzemeléshez. Másfelől a meleg fehér háttérvilágításban úszó, Deprez műszeres kijelző is nagy lapáttal hozzátesz a hangulathoz. És még egy szót sem írtunk a tesztalanyainkban szunnyadó technológiáról.

Lebegő erőmű?

A Yamaha A-S2100 integrált sztereó erősítő egyedileg kifejlesztett, "lebegő" végerősítő áramköre a gyártó egyik legnagyobb büszkesége. A kimeneti komponenseket azonos polaritáson hajtják, negatív és pozitív oldalról egyaránt. Ugyanakkor a negatív visszacsatolásért felelős áramkört illetve a tápegységet teljesen elkülönítik, négy mínusz és négy plusz csatornára. Az eredmény egy valódi szimmetrikus, push-pull működésű erősítő, melyet a kábelföldeléstől teljes mértékben elcsatoltak, ezért hívják "lebegőnek". A végfokok MOSFET-ekkel működnek, amelyek részben a szimmetrikus kialakítást is támogatják, részben pedig a meleg, természetes karakterért is felelnek.

Az erősítő jelszintszabályzó tárcsája a New Japan Radio Co. cég terméke, mechanikus külseje mögött valójában elektronikus vezérlés található, lépcsős ellenállással, így sokkal kevésbé "avatkozik bele" a hangzásba. A tápellátásért felelős El transzformátorból áramló feszültséget négy szokatlanul hatalmas, szinte kólásdoboz nagyságú puffer kondenzátor tárolja, teljesítménye csatornánként, 8 ohmon mérve kb. 105 watt.

A CD-játszóban rejtőző belvilág sem kevésbé meggyőző. A jelátalakításért felelős, ESS Sabre ES9016 típusú DAC, önmagában 8 chipet tartalmaz, melyekből 4-4 db végzi a jobb- és baloldali hangjel feldolgozást. Az analóg és digitális áramkörök számára külön-külön trafókat helyeztek el, a jobb elektromos szigeteltség érdekében.

Tesztalanyainkat szinte végig csak távvezérlővel használtuk, eltekintve a főkapcsoló föl-le kattintásától és a potméter tekergetésétől. Így szinte fel sem tűnt, hogy pl. a CD-játszó gombjainak egy része műanyag. Ez az összképen aligha ront, az oldallemezekről viszont sokan jogosan hiányolhatják a retró érzésért felelős, valódi fa furnért.

Használat közben

A potméter befelé szűkülő, trapéz formája sajátos fogást biztosított, ugyanakkor érezni lehetett a fém minőséget sugalló hidegségét és súlyát, ahányszor megmozdítottuk. Az erősítő és a lejátszó arculata is kellő hifis komolyságot nyújtott. Vicces, hogy a ki- és bekapcsolásra szolgáló billenőkapcsoló önmagában nosztalgikus élményt nyújtott. A régi idők hangulatát kedvelő felhasználókat ezek a látszólag jelentéktelen "pöckök" is képesek visszavinni a hifi hőskorába, a Deprez műszeres kijelzőről nem is beszélve. A lejátszóból kicsit hiányoltuk a CD-Text funkciót.

A készülékpáros vezérlése összességében nem jelentett különösebb kihívást. Aki képes egy mikro hifi tornyot vezérelni, annak ez a japán kombó sem lesz nehezebb feladat. Az egyetlen dolog, amivel talán modern vetélytársai mellé felzárkózhatna az A-S2100, az egy plusz kijelző a hangerő megjelenítéséhez. Utóbbi hiányából eredően, mivel néhány méterről már nem láttuk a potméteren lévő szintjelző barázdát, a távvezérlő utasítására sokszor a vártnál nagyobb fokozatban nőtt vagy csökkent a hangerő.

Leleményes gesztus a gyártó részéről, hogy vibráció elnyelő tüskéket is épített a készülékek talpába. Ezek eléréséhez mindössze el kellett távolítani a talpak alján lévő, mágnesesen rögzített korongot. Ugyancsak tisztességre utaló "Yamaha-motívum" a CD-lejátszó mechanizmusa, és anyagminősége. Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a japánok magukénak tudhatják a mai hifi piac egyik legelegánsabb lemeztálcáját, mely a széles átlagtól eltérően nem műanyagból, hanem alumíniumból készült. A motorok szinte némán mozgatták a mechanikát, a rés bezáródását követően csak halk "kottyanás" hallatszott, az elektronika, mint egy nyelvét öltögető béka, csendesen lenyelte a lemezünket.

Fentebb említettük, hogy a CD-játszó forráseszközeink (pl. PC, játékkonzol, médialejátszó) jelét fogadni képes DAC modullal is rendelkezik. Éppen ezért az erősítőből mellőzték ezt a feladatot, teljesen analóg rendszerként működik. Feltételezhetően így szándékozott azt elérni a Yamaha, hogy a felhasználók a CD-S2100 iránt is érdeklődjenek akkor is, ha a korong-alapú lejátszást kevésbé preferálják. Ahhoz, hogy számítógépünket csatlakoztathassuk a rendszerre, le kellett töltenünk a Yamaha weboldaláról egy ingyenes meghajtó programot, mely egyúttal az operációs rendszertől függetlenített működésért felelő, ASIO plug-int is magába foglalta. Ezt követően, ha kiforrott zenei játszó szoftvert (pl. Jriver) nyitottunk meg, a CD-S2100 mintavételezése automatikusan változott a lejátszott felvétel bitrátájától függően. Az aktuális felbontás mindig látható volt a lejátszó kijelzőjén.

Hangminőség

A készülékek három hétig tartózkodtak szerkesztőségünkben, ez alatt DALI és ELAC hangfalakkal használtuk őket. Az elektromos áram szűrését egy IsoTek EVO3 Sirius-ra bíztuk, összekötő és hangfalkábelnek pedig a HiDiamond termékeit alkalmaztuk.

A szokásos referencia számokat lejátszva, több ízben is feltűnt a zene ránk gyakorolt, élénkítő hatása. Nem egyszer már az első negyedek után lábdobogás, ujjdobolás vette kezdetét, a hangfalak talán a megszokottnál is motiválóbb, lendületesebb stílusban szólaltak meg. Emellett elképesztő mennyiségű erő szabadult fel: hangerőtől függetlenül, mindig rendelkezésre állt egy kis extra basszus, megfogottság és dinamika.

A sztereó tér elosztása, a mélységek ábrázolása érezhető volt a Yamaha előadásában, de nem ezek voltak fő erősségei. Ha kismillió részlet bekerült egy felvételbe, akkor ezeket kamatostul visszakaptuk, ám többször is inkább csak közölte őket a rendszer, nem állt neki ide-oda legyezgetni, lebegtetni az igazán finom rezdüléseket. Ugyanakkor sok tónust, árnyalatot átitatott a zeneiség.

Egy alkalommal a Scala kórus egyik lenyűgöző előadását (California Dreamin') indítottuk el, még a tesztelésbe bevont, laikus hölgyismerős karja is azonnal libabőrös lett. A felvételekben lévő mentális töltet folyamatosan előttünk lappangott, ezért bármennyire éreztük a jellegzetes "Yamaha hangot", csak nagyon-nagyon ritkán, az általunk már unásig hallgatott zenékkel tűnt technikainak a rendszer.

Van valami különös íz, árnyalat a Yamaha A-S2100-ban, ami nem a mélységábrázolással, felbontással, légiességgel vagy dinamika-ábrázolással függ össze. Pár hónapja teszteltük a cég aktív hálózati hangfalait (NX-N500), melyekben ugyanezt a különös, keserédes tónust szintén fel lehetett fedezni. Ha úgy tetszik, ez a Yamaha saját hangja, ott bujkál a háttérben, vízjelet hagy maga után. Ez bizonyos felhasználóknak talán fel sem fog tűnni. Elképzelhető, hogy mi csak azért vettük észre, mert szinte heti rendszerességgel cserélődnek nálunk különböző nemzetiségek készülékei. Mindenesetre ez az erősítő picivel más, harapósabb, buzgóbb. Ősi erőket akart felszabadítani az A-S2100, élve a lehetőséggel hogy bebizonyítsa; ő a rendelkezésre álló teljesítményt bármikor kész az arénába küldeni, nem kevés határozottsággal.

Teszt rendszerünk autentikus, kis túlzással történelmi hifi szűrőn keresztül tolmácsolta a hanginformációt. Ezt elismeréssel fogják díjazni azok, akik a sztereó élmény mellé eleve izgalmakat, drámát, fellépést, bátorságot várnak el. Mások viszont pont azt akarják elkerülni, hogy az elektronika beleavatkozzon a hangképbe. Meglehet, konkrétan megfogalmazott utalás díszeleg az előlapon a monstrum naturális előadásmódját sugallva, a valóságban viszont pont a tipikus Yamaha-hangzásra lettünk figyelmesek. Így aztán az áttetszőség és diszkréció felől az élvezhetőség és drámaiság javára billent a mérleg. Sokan szeretik ezt a karaktert, és mivel az elektronika hordozza magában, képes volt a stúdió monitorok "ízét" a DALI és ELAC hangfalaknak is kölcsönadni.

Végszó

A Yamaha A-S2100 és CD-S2100 két szépen összerakott, és kézzel fogható értékeket felmutató eszköz. Sok tekintetben klasszikus hifi komponensek, így többek közt helyet, zenegyűjteményt, és nem kevés pénzt igényelnek cserébe az általuk nyújtott élvezetért. Ha megszállott koronggyűjtők vagyunk és minduntalan lúdbőröző élményre vágyunk, akkor érdemes néhány kedvelt cédénket a hónunk alá kapni és az itthoni márkaboltok valamelyikében megfülelni a japán duót. Az internetes zenei áruházakban elérhető, veszteségmentes stúdió minőségű felvételek lejátszásakor, sokadjára is szembesültünk a CD határaival. Egy ilyen sztereó rendszer, erőlködés nélkül is megmutatja a 44,1 kHz-en túli világot, ráadásul az erősítő analóg lemezjátszókat is fogad, tehát a CD-S2100 futómű leginkább járulékos extra. Akik már a korszerűbb (szolgáltató által, otthoni szerverről vagy merevlemezről) eszközök általi zenetárolást preferálják, azoknak is érdemes kipróbálni az A-S2100-at, főleg stabil természete és erőteljessége miatt. Mindettől függetlenül, ami végső soron sorsdöntő lesz, az a rögtön felismerhető Yamaha hangzás. Akinek megtetszik, az nyertesnek fogja érezni magát.