Yamaha A-S1100 integrált sztereó erősítő teszt

Lelkes gépezet

2016. július 20., szerda, 15:25

Yamaha audio hifi sztereó erősítő hifi erősítő sztereó erősítő Yamaha hifi Yamaha erősítő Yamaha teszt hifi teszt erősítő teszt Yamaha erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt

Akik olvasták cikkünket az A-S2100-ról és megtetszett nekik, de sokallják az árát, azoknak érdemes megismerkedni annak kisebb testvérével. Az A-S1100 csupán leheletnyivel marad el tőle, viszont 200 000 Ft-tal olcsóbb. A meghallgatásakor szerzett élményeket foglaljuk össze mai cikkünkben.

Külső és belső adottságok

A Yamaha A-S1100, megjelenését illetően szinte pontosan nagyobb testvére, az általunk is tesztelt A-S2100 adottságait örökölte. Apró, de egyeseknek számottevő különbség lehet, hogy ezen a típuson már nincsen XLR, csak analóg RCA bemeneteket nyújt. A felhasznált anyagok és az összeszerelés minősége egyaránt a Yamaha felsőkategóriás hifi komponenseitől megszokott, minden a helyén áll, semmi sem zörög vagy lötyög. A rezgéscsillapított, robusztus készülékház biztonságos kicsomagolásához, beüzemeléséhez célszerű egy cimboránk segítségét kérni, hacsak nem vagyunk rutinos súlyemelők.

12 V trigger és IR aljzatokat is rejt a hátlap, így készülékláncunk vezérlése leegyszerűsíthető. A mellékelt rendszertávvezérlő kompatibilis a cég csúcskategóriás CD-lejátszóival, gombkiosztása letisztult, könnyen áttanulmányozható. A/B illetve A+B módban használható kimenetet kapunk, mellyel meghajtható második pár hangdoboz, vagy alkalmazhatunk kettős kábelezést.

A nagytesónál tapasztalt, egyesek számára kifogásolható tényezők (hangerőállításnál picit lomhán reagáló tárcsamotor, faerezet nélküli oldallemezek) itt is előfordulnak, de az összkép meggyőző. A Yamaha konzervatív, régies arculatának értékelése mindenki egyéni ízlésén múlik, ettől még tény marad, hogy markáns, erőt sugárzó gépezet. A mai elvárásokra alapozva egyesek hiányolhatják belőle a DAC-ot. Nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a Yamaha ezzel a klasszikus hifi rendszert építőket veszi célba. A hagyományos készülékláncokban minden komponens egyetlen funkciót tölt be. Így aztán az A-S1100 feladata tényleg csak annyi, hogy erősítse a jelet. Illetve némi bónuszt mégis csak nyújt, mivel egy egyedi tervezésű, finomhangolt lemezjátszós (azaz phono) kártya is található benne, természetesen MM és MC kompatibilitással.

Az elektronika alapjai ugyancsak azonosak a nagyobb tesóéval. "Lebegő" erősítő áramkört kapunk elcsatolt kábelföldeléssel. A végfokok MOSFET-ekkel üzemelnek, a jelút szimmetrikus, és az áramellátásért szintén El trafó felel.

A névleges kimenő teljesítmény kb. 100 W 8 ohmon, 250-es csillapítási tényezővel és 0,025 % teljes harmonikus torzítással. Az össztömeg 23,3 kg, így mindössze tíz dekával kevesebb, mint az A-S2100. Persze a jó hangot sosem kilóra mérjük, ám minden jel arra mutat, hogy a japán fejlesztők elmondása igaz, és csak leheletnyi különbség található a két erősítő között.

Hangminőség

A Yamaha A-S1100 két hétig vendégeskedett nálunk. Néhány napig csak járattuk, mivel vadonatúj állapotban került hozzánk. Minden délután elővettünk egy véletlenszerűen választott CD-t, és a hozzá adott lejátszón (CD-S1000) végig hallgattuk. Az utolsó tesztelésre szánt napon vettük elő csak a szokásos referencia lejátszási listát. Az erősítőt DALI hangfalakkal hallgattuk egy közepes méretű szobában (ugyanitt teszteltük az A-S2100-at is), QED valamint HiDiamond összekötő és hangfalkábelekkel, továbbá IsoTek tápszűrővel és tápkábelekkel.

Mint legtöbb cikkünkben, most is rátérhetnénk egyből a karakterisztikai adottságokra, a hangszínpad kezelésére, a dinamikára, mélységábrázolásra, stb. De előtte mást kell megemlítenünk, mert talán beavatatlan fülű olvasóinknak furcsának tűnhet, mégis szerintünk az A-S1100-at a fő benyomás, az összesített élmény alapján érdemes elemezni. A legtöbb hifi elektronika tesztelésekor szinte azonnal keresni kezdtük a reprodukált hangban felmerülő hiányosságokat, és sokszor pont az az érzet hiányzott, ami megalapozza a belé vetett, feltétlen bizalmunkat.

Az A-S1100 fejlettsége főleg abban mutatkozott meg, hogy a fentebb körvonalazott hatást sokszor azonnal megteremtette. Strauss egyik remekművét (Die Fledermaus, Act:I Overture) elindítva nem kellett bányász módjára feltárnunk a produkciót, mivel önszántából ránk zúdult. Ilyenkor garantált a hallgató mosolya, még a válogatós fülűek esetében is. Egyből lényegre tért a Yamaha, gömböt húzott a hangfalak köré, amiben élt és mozgott minden hang. Létezőnek, áramlónak és szilárdnak érezhettük a zenét, anélkül, hogy annak részleteit kelljen elemeznünk. Mivel jól beállított rendszert használtunk, finom árnyalással és nagy felbontással dolgozó hangsugárzópárral, hamar úgy éreztük, mentális rabságba esünk, és legszívesebben egész nap ott ültünk volna, a CD-k cserélgetésével, vagy a médiagyűjtemény lapozgatásával. Az A-S1100 hallgatása olyan élmény volt, mint elsőként érni a svédasztalhoz. Minden lehetőség elénk tárult, mindent ki akartunk próbálni, és minden úgy jelent meg, mint ahogy korábban elképzeltük. Az erősítő kiszámíthatónak mutatkozott, mivel elvártuk tőle az erőt és a zeneiséget, és sok esetben ez a kettő elég volt ahhoz, hogy élvezettel hallgassuk a kedvenc felvételeiket.

Nem fogja szebbé tenni azokat a számokat, amiket korábban sem kedveltünk. A karaktere nevezhető izgalmasnak illetve izmosnak, de nem az a fő célja, hogy az énekhangot az arcunkba passzírozza, vagy a lábdobot a vesénkig pumpálja. A MOSFET-tel felizzított tranzisztoros határozottság stabil alapot szolgál, hogy nagy hangerőn se legyen sánta a dinamika, és ne boruljanak fel a részletek. Igen, az A-S1100 nem veszi zokon, ha negyedállásnál feljebb tekerjük a potmétert. De ez önmagában nem árulja el, hogy mire képes. A legolcsóbb erősítőket szintén lehet bármikor bömböltetni úgy, hogy a szomszéd szoba vitrinablaka is beleremegjen. Jelen esetben a nagyobb hangerőnél megtartott biztonságérzet, határozottság, ami megmagyarázza az átlagosnál magasabb árat. Az A-S1100 szigorúan kezeli a beérkező jelet, egy dekát sem akar lejjebb adni a meghatározó motívumokból. Pontosan ez a fegyelmezettség bélyegezi meg végül a hanghullámokat. Hallani lehet rengeteg részletet az általunk jól ismert zenékben, a halk rezdülések is szépen megjelennek, ám közben az is érezhető, hogy ez egy gép. Nincsen humora, nem engedi el magát, nem játszadozik, nagyon komolyan veszi a számára kitűzött feladatot. Mielőtt olvasóinkban egy hifi-terminátor képe alakulna ki, megnyugtatásul közöljük, hogy a hanginformációban lappangó érzelmi töltést, a zene hangulatteremtő ízeit is épp ilyen odafigyeléssel továbbítja nekünk.

Most pedig jöjjön néhány zenei példa, mely alátámasztja a fentieket. Az említett Strauss zenekari felvételnél tehát sikerült egybekovácsolódnia a jobb és baloldali hangsugárzónak, hogy egységként, egy összefüggő burokból szólaltassák meg a színpad eseményeit. Eközben átadta a produkció szépségét, vidámságát és áramló könnyedségét is. Hasonlóan közvetlen és kitárulkozó élményt nyújtott Olivier Latry - Bach: Cantata Notre Dame-ban rögzített orgonafelvétele is. Egyes hangrendszerek képesek még ügyesebben feltárni a templom mélységét, magasságát illetve a hangszer által mozgatott levegő vibrálását, de azok jóval drágább összeállítások. Az A-S1100 részletek és dinamika tekintetében a saját árához méltóan teljesített, és az orgona földöntúli nagyságát remekül éreztette, ugyanakkor itt a gazdag basszusok és visszhangos, zengő szólamok felerősítették a jellegzetes Yamaha-kézjegyet is. Aki hazaviszi őt, az nem csak egy szépen összeszerelt elektronikát, hanem a japán hifi tervezés történelmének egy darabját is kiteszi a polcára. Nem csak vizuális értelemben. Az A-S1100 hangjában ott bújkál az a rendíthetetlen komolyság, amit európai készülékekből nem szoktunk hallani. Miközben kibontja és átadja a zenét, diszkréten azt is érezteti, hogy ki ő, és honnan jött.

Nem csak steril, akusztikus, hanem úgymond koszosabb könnyűzenei számokat is kóstoltunk szép számmal. Az RHCP - Californication album végig hallgatása után Joe Satriani, Caro Emerald, majd Action Bronson következett. Végül egy kis Daft Punk és Massive Attack zárta a listát. Ezek nem audiofil zenék, egyszerűen csak szórakoztatóak. Velük sem kivételezett a rendszer, épp olyan becsületesen bánt velük, mint bármelyik korábbi produkcióval. Megkaptuk a kedvenc részleteinket melyekhez mindig társult egy kis extra. Unalmasan egy pillanatig sem szólt a rendszer, egészen addig, míg le nem nyomtuk a súlyos billenőkapcsolót. Ekkor a meleg fényben úszó kijelző lustán kialudt, a relék lezárták az áramkört, majd a narancssárgán izzó Deprez mutatók visszadőltek a skála elejére. Kikapcsolt állapotában is épp olyan méltóságteljes volt, mint amikor használtuk, de a csendje furcsának hatott. Vágytunk a zenére. Aki ilyet használ, az alighanem reggeltől estig zenét akar hallgatni.

Végszó

Nagyon kíváncsiak voltunk, hogy milyen kompromisszumokat kell vállalnunk a számottevően drágább A-S2100-hoz képest. Közvetlen összehasonlításra, A/B-jellegű vaktesztelésre ezúttal nem volt lehetőségünk, de emlékezetünkre hagyatkozva meggyőződésünk, hogy a két erősítő közti különbség nagyon csekély. Persze ez függ attól is, hogy a komplett rendszer mennyire érzékeny, és miként jeleníti meg az eltéréseket. Aki megengedheti magának az A-S2100-at, de nem ragaszkodik a szimmetrikus bemenethez, annak is erősen javasoljuk, hogy hallgassa meg egymás mellett mindkét eszközt. Erre lehetőséget nyújt az itthoni forgalmazó is. Mindent összevetve, a Yamaha A-S1100 egy klasszikus hifi erősítő, saját lélekkel és kívül-belül tele komolysággal.

1 2

Következő oldal >