Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
SVS PC-2000 Pro aktív mélyláda teszt
Lehengerlő szubhenger
2020. december 1., kedd, 12:45
SVS audio házimozi hangfal mélyláda szubláda subwoofer aktív mélyláda házimozi mélyláda SVS mélyláda SVS subwoofer hangfal teszt mélyláda teszt aktív mélyláda teszt SVS mélyláda teszt
Ismert mozis/hifis körökben egy általános nézet, mely szerint "nem létezik olyan, hogy sok basszus" illetve "basszusból soha sincs elég". Nos, az efféle sületlenségek, téveszmék terjesztőinek sajnos alapos fülmosásra van szükségük! A basszust ugyanis nem elsősorban mennyiségre, hanem minőségre kell mérni, inkább legyen kevesebb, de pontos, dallamos, kottázható, mintsem egy terjengős, búgó, összefolyt hangos massza. Jó hírrel szolgálhatunk azonban a jelenleg még eltorzult hallásúaknak, a halláskutatások eredményei szerint ugyanis az agy hallásközpontja tanítható, pár hét/hónap alatt egy valósághoz közelibb hangzású eszközzel együtt élve a régi, rossz beidegződések mintegy felülíródhatnak, a hallás tehát igenis tanulható. De a basszusimádóknak is jó híreink vannak. Anélkül, hogy lelőnénk a poént, megnyugodhatnak, ennek a mélyládának bőven elég a basszusa.
Miért írjuk ezt le tesztünk bevezetőjében? Elsősorban azért, mert nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a mélyládák feladata nem a dünnyögés, a brummogás vagy a kontroll nélküli basszustömeg arcunkba tolása, hanem annak a szűk, rendszerint mintegy 60 Hertzes sávnak a lehető legvalósághűbb reprodukciója, amit a hangstúdióban az LFE csatornára kevertek. Másodrészt azért, mert sokan elkövetik azt a hibát, hogy nem szánnak elég pénzt a házimozi rendszerük mélyládájára (pláne nem a szubkábelre), mondván, "majd eldünnyög valami olcsóbb darab, nem az a legfontosabb." Manapság már nem vita tárgya, hogy nincs valódi házimozi rendszer mélysugárzó nélkül, sőt, a vélemények abban a tekintetben is megoszlanak, hogy az, vagy a centersugárzó egy házimozi rendszer legfontosabb eleme! Kétségkívül a center hangdoboz felel a hangok 60-70 százalékának tolmácsolásáért, de abban biztosak lehetünk, hogy a hangmérnök a szub tartományt kifejezetten mélyládán történő meghallgatáshoz keverte, és amikor valaki életében az első igazán ütős szubbasszus produkcióval találkozik, valószínűleg egy életre megváltozik a véleménye arról, hogy mennyit érdemes erre a komponensre költeni. Senki ne áltassa magát, hogy a 150 000 forint körüli ársávban található mélyládával ugyanaz megvalósítható, mint amit például a 350-400 000 Ft-osok tudnak. A válaszunk erre egy kategorikus nem.
Az SVS aktív mélyládáinak brutális, lehengerlő előadásáról magunk is számos alkalommal meggyőződhettünk, hiszen többször is teszteltük az amerikai gyártó modelljeit - a zárt és basszreflex kialakítású változatokat egyaránt. Korábbi tesztjeink során mindig árkategóriájukban és abszolút értékben egyaránt kiemelkedőt nyújtottak, nem véletlenül kerültek/kerülnek hát fel sok házimozi rajongó listájára. Ha már a hengerlésnél járunk, nem mehetünk el tesztalanyunk kevésbé megszokott formája mellett, hiszen az nem egy konvencionális szögletes test, hanem hengeres kialakítású - a gyártó történetében nem először. Annak idején a legelső SVS mélyláda is egy szubhenger volt, és a PC-2000 Pro elődjének a "sima" PC-2000-nek is ugyanezt a formát álmodták meg - ami már járt nálunk és kedveltük. Térfogata a Pro verziónak is 112 liter, de a csúcsmodellből, a 16-Ultra szériából is több fontos paramétert kölcsönöztek: egy új, 12 colos nagy membrán kitérésű hangszórót kapott és 550 W-ra növelték a Sledge digitális erősítő teljesítményét (csúcsban akár 1500 W leadására is képes), ezen túl pedig az Intelligent Control Interface és az SVS applikációval történő vezérelhetőség is a csomag része.
A térfogat tehát 21 literrel kevesebb, mint a kocka formájú PB 2000 Pro-é, de a hengeres test miatt kisebb alapterületet foglal el, felfelé terjeszkedik és pl. anélkül forgatható a reflexnyílás iránya, hogy bután nézne ki a szobában (de a kábelekre is gondoljunk). Az SVS SoundPath rezgéselnyelő lábak a PC tartozékai és remekül teszik a dolgukat, a henger stabilan áll rajtuk, miközben segítségükkel az izoláció is megoldott. A SoundPath a magassága miatt nemcsak parkettán működik jól, hanem akár padlószőnyegen is, de ebben az esetben a lefelé sugárzó hangszóró miatt érdemes lehet egy gránitlapot tenni a szubláda alá. Nem kötelező persze, de megfontolandó. A lefelé sugárzó hangszóró miatt az elcsatolás ebben az esetben nem opcionális.
Lássuk a méreteket: hengerünk 872 mm magas, átmérője 422 mm, tömege pedig 21,50 kg. A megépítés makulátlan, a hengerpalást MDF-ből készült, belső merevítéssel. Tesztpéldányunk felső tányérja magasfényű fekete bevonatot kapott. A reflexcső 10 cm, igen hosszan tovább kanyarodik a fedőlap irányába. és nem tartozék a betöméséhez használható szivacs, amellyel kvázi zárt mélyládává alakítható a PC-2000 Pro, de rendelhető hozzá. A gyári specifikáció szerint nyitottan 16 Hz, bedugaszolva pedig 17 Hz az alsó határfrekvencia (-3 dB).
A PC-2000 Pro hátlapja nem zsúfolt, ízléses, a kezelőfelület áttekinthető, állítható a hangerő, a fázis, a vágási frekvencia és itt egy gombnyomással dönthetünk arról, hogy az erősítő állandóan be legyen-e kapcsolva, vagy automata állásban legyen, várva a jelet, amire feléled. 1-1 pár RCA be és kimenet és egy 12 V trigger bemenet áll rendelkezésre.
A hátlapra került még egy USB aljzat az SVS SoundPath vezeték nélküli jelátvitelt biztosító adapter csatlakoztatására, ami nagy segítség lehet akkor, ha a mélyláda jelentős távolságra esik az erősítőtől és a kábeles összeköttetés nem lenne praktikus. A kezelőfelület valóban tetszetős, de az SVSound alkalmazásnak hála a PC-2000 Pro Bluetooth kapcsolaton keresztül, okostelefonnal távvezérelhető és azzal további beállítások anélkül végezhetőek el, hogy mindig fel kellene állnunk és (esetleg sötétben) odamenni a mélyládához. Erről korábbi tesztjeinkben részletesen írtunk.
Kalibrálás előtt kritikus próbára ugyan nem került sor, de pár percre azért elindítottuk a zenét és egy filmrészletet, de már ekkor érezhető volt, hogy szeretni fogjuk az SVS PC-2000 Pro-t is, csakúgy, mint elődjét és a 2000-es széria többi tagját. Csak minimális pozíció változtatást végeztünk a kalibrálás megkezdése előtt, elsőre ugyanis a henger túl közel volt az oldalfalhoz és a rövid filmrészletnél túlságosan rezgett a kanapé, de 20 centiméterrel elhúzva már megszűnt.
A helyiség mérete (kb. 28 m2) és személyes preferenciánk miatt a tesztelés javarészt zárt állásban zajlott. Nem késlekedtünk, elvégeztük a kalibrációt, amely után a mélyláda tökéletesen belesimult a hangképbe és némi finomhangolás után - amelyet az igazán remek és hibátlanul működő applikációnak hála a hallgatási pozícióból tudtunk elvégezni - bevetettük magunkat a kellemesnek ígérkező meghallgatásba. A szubláda mindent megkapott, amit kaphatott: tápellátásáról a nagy áramigényű végfokoknál jól bevált AudioQuest Tornado HC, az LFE összeköttetésről pedig az AudioQuest Husky szubkábel gondoskodott, amelyet nemrégiben a NAD T778 házimozi erősítő tesztelése során is bevetettünk a Boxer helyén.
Úgy gondoltuk, ha egy űrhajó leszállását jó ötlet lesz majd megnézni - bizonyára kitalálták, hogy az Interstellar exobolygón landolását újra beütemeztük - akkor a felszállása sem lehet rossz ötlet. Ehhez pedig a First Man-t választottuk. Mivel tesztünk alanya nem a párbeszédek és a középsáv effektjeinek megszólaltatására született - pedig a First Man effektjei és filmzenéje egyaránt lenyűgöző - érdeklődéssel vártuk az űrhajó kilövését. A visszaszámlálás után a fokozódó feszültség ránk is átragadt, önéletrajzi film lévén ugyan tudtuk, hogy nem fog szétszakadni az űrhajó, de a hangmérnökök zseniális munkát végeztek, végig úgy éreztük, hogy csupán egy hajszálon múlt. A hajtóművek fülsiketítő robaja nem egy összefolyt massza lett, a mélyláda a rábízott tartományt részletezően tálalta, maga a manőver ezáltal nagyon élethű volt. Nemcsak mennyiséget - ugye emlékeznek a bevezetőre - hanem minőséget is kaptunk. A feszültség az Agena dokkoló rendszer meghibásodásának jelenetében egészen drámai szintű, másodperceken múlott, hogy a legénység tagjai elveszítsék eszméletüket. Végül az űrhajó egyben, az űrhajósok életben maradtak, mi pedig nagyon elégedettek voltunk a gyors, pontos és energikus mélyhangokkal.
Ryan Gosling a Szárnyas Fejvadász 2049-ben is emlékezeteset alakít, de most egy másik filmjét, a 2011-es Drive-ot vettük elő. A filmet a 2010-ben bemutatott Arri Alexa kamerákkal rögzítették, képminősége is figyelemre méltó, de minket elsősorban a rövid zálogházas jelenet érdekelt, amely lényegre törő és sok kérdésre választ ad. Százszor újra nézve is szórakoztató, még ha az üldözés ütközései túl is vannak effektezve. A könnyűsúlyú szubládák megpróbálják ugyan izmaikat feszegetni, amikor az Oscar Isaac által játszott Standard Gabriel-t lelövik, majd megkezdődik a lopott Ford Mustang GT 5.0 S197-tel menekülő főszereplőt üldöző Chrysler 300 C LX jelenete. De a csalást, a szteroidokon hizlalt, gyengécske produkciójukat hamar leleplezi egy olyan valóban potens mélyláda, mint pl. tesztünk alanya. Az SVS-sel a jelenetek nagyon élethűek, ultra dinamikusak voltak, de nem túldimenzionáltak. Meg sem tudjuk számolni, hányszor hallottuk már hatásvadász módon túltolva, de mégis siralmasan erőlködve ezt a részt, itt azonban a feszes, dögös, helyenként mégis a könyörtelenség határait súroló előadás után behúztuk a pipát. A pisztolylövések energikusak és az egész üldözés alatt el akar söpörni minket a henger. Ilyen feladatokra termett és jól is áll neki!
Eljött az idő, hogy visszatérjünk az űrhajókhoz, csak most nem a felszállás/kilövés, hanem épp ellenkezőleg az exobolygón való landolás volt porondon. De az Interstellar megunhatatlan jelenete előtti képsorokra is kíváncsiak voltunk, amikor a szupermaszív fekete lyuk, a Gargantua gravitációs terét kihasználva próbálják meg elhagyni a galaxist. Nos, ebben a jelenetben olyan szintű szubbasszus energiákat mozgósított a PC-2000 Pro, hogy először a távirányító után nyúltunk, hogy halkítsunk, de végül nem tettük, hagytuk, hogy a hangmérnökök akarata érvényesüljön. Kalibráció és finomhangolás ide vagy oda, újra ellenőriztük, hogy nem a szoba kiemeléséről volt-e szó, de nem, ez a szubláda ezt tudja, elsöprő energiával szólt a jelenet! A vízre szállás alkalmával már kapaszkodtunk a karfába, hogy ne érjen meglepetés, de itt más az effektezés, a szoba nem akart szétszakadni, viszont a géptest majdnem. Nem először hallottuk, de így kevés mélyládával száll le az űrhajó. Impresszív, újabb pipa.
A John Wick I diszkójelenete következett, ahol a basszus nem folyt össze, tagolt, rétegezett volt a megszólalás. Itt többször van váltás a basszus hangokban: egyszer a direkt hang úgy hallható, mintha ott lennénk mi is a teremben, máskor csak egy másik helyiség falán keresztül hallatszik ugyanaz a zene. Minden élethűnek tűnt, a legmélyebb frekvenciák is megvoltak, míg egy kisebb teljesítményű mélyláda itt csak imitálna, az SVS nem, kimutatta a foga fehérjét és annál jobban, minél jobban növeltük a hangerőt. Meg akarta mutatni milyen erős, de gyors is, a Red Circle szubhangjai nem túldimenzionáltak, és ahogy Josef menekül Wick elől, közben a nagy hangerő miatt olyan érzésünk támadt, mintha mi is ott lennénk a diszkóban.
Az Oblivion (Feledés) kép és hang szempontjából egyaránt referencia film. Az első jelenetek egyikében, amikor a kis szervízűrhajó leszáll a drón karbantartáshoz, túláradó energiákkal szembesültünk, de egy pillanatra sem volt semmilyen lötyögés vagy brummogás, a PC-2000 Pro itt is kontrollált maradt. A víznyelős jelenetben, amikor Jack kábele elszakad, a lassítás közben a SVS szép mélyre ment, remekül teremtette meg az atmoszférát. Van olyan mélyláda, amellyel ez az effekt szinte hiányzik, de itt a helyén volt. Amikor nem sokkal ezután Jack a pisztolyával rálő egy dögevőre, de ugyanabben a pillanatban érkezik a drón lövése is, megint csak brutális, elsöprő erejű egyszersmind nagyon élvezetes volt az effekt.
A filmeken tapasztalt igazán lehengerlő teljesítmény után elégedetten váltottunk zenére, a ritmustartás remek volt, semmilyen késés nem volt érzékelhető.
Tony McManus skót/kelta gitáros és Alain Genty francia basszusgitáros közös albuma, a Singing Sands egy különleges lemez, a két előadón kívül más nem szerepel a felvételeken, a két művész azonban tökéletesen ismeri egymás játékát, sok éve muzsikálnak együtt és ez természetesen hallatszik is. Mindketten mesterei a hangszerüknek, Genty bundozatlan öthúros basszusgitár játéka élményszámba megy, olyan szinten él együtt McManus háromujjas tripletjeivel, amire talán senki más nem lenne képes. A Desert Dance basszus szólójában a dallamos játék mellett kettőshangzatok kavalkádja ömlik a hallgatóra és mivel ezen a lemezen a basszusitár nem kísérőhangszer, hanem szerepe egyenértékű az akusztikus gitárral, a produkció csak akkor élvezhető igazán, ha a mélyhangok nem terjengősek, nem telepszenek rá a hangképre. A PC-2000 Pro képes volt követni a futamokat, karaktere ugyan nem teljesen száraz, de azért kellően megfogott és ritmusos volt. Az a halványan melegebb karakter, amellyel a valóshoz képest prezentálta a basszusgitár E és H húrjait egyáltalán nem volt zavaró, a kapott hang kellemesen, kicsivel simogatóbban szólt, mint a valóságban, de nagyon szerethetően. A Ton Ma Var ebből a szempontból talán a legnehezebben hozható feladat volt számára, de nem verte le a lécet. Hangsúlyozzuk, hogy egy ennyire dallamos hangszeres játék tökéletes megszólaltatása egy aktív mélyláda számára nemhogy mélyvíz, inkább maga az óceán, de az SVS PC-2000 Pro-t mozin nyújtott teljesítménye predesztinálta arra, hogy ilyen szinten is megmérettessék.
A gitár/basszusgitár duóknál maradva Chris Jones: Roadhouses and Automobiles lemezéről a Fender Bender kihagyhatatlan, ha egy rendszer basszus képességeinek tesztelése során nemcsak a mennyiségre, hanem a minőségre, a sebességre, gyorsaságra, ritmusjátszásra is kíváncsiak vagyunk. Jones sajnos már nincs közöttünk, a napi több doboz cigarettát sajnos nem tolerálta tovább a szervezete és 2005 szeptembere óta ő már az égi country zenekarban muzsikál, hiánya pótolhatatlan. Szerencsére rengeteg lemezen játszott és szóló albumokat is kiadott, ebben a számban partnere Grischka Zepf. Jones elmondta, hogy a számot eddig csak egyedül játszotta koncerteken, de szerette volna már duóban is rögzíteni, csak nem talált basszusgitárost, aki hajlandó volt megtanulni, és el is tudta játszani vele az uniszónót. Szerencséréje és szerencsénkre Zepf vállalta! Gyors, pontos szubládára van szükség ahhoz, hogy élvezhető legyen ez a szórakoztató muzsika, az SVS pedig állta a sarat, de itt maradt bennünk némi hiányérzet, mert annak ellenére, hogy a hangja nem késett, kicsit kevésbé volt ropogós és pattogó, mint ahogy szerettük volna.
Nagybőgőre váltva a hangszer egyik megkerülhetetlen ikonja következett, Brian Bromberg, az It’s About Time: The Acoustic Project lemezről, egy testhezálló felvétellel: One for the Woofer. Ez a szám a címe ellenére nem arról szól, hogy primitív basszus löketekkel kínozza a hallgatót, ellenkezőleg, Bromberg a virtuóz, rendkívül gyors játékával nyűgöz le bennünket, de bőven kapunk az E húrból is, és ha baj van, magas hangerőn a számot lehetetlen végighallgatni - szerencsére nem volt, a hangerőt növelése ellenére a lábdob és a bőgő szépen dolgozott együtt. Némileg meglepő volt a Fender Bender után, hogy az SVS ezt a nehéz feladatot valamivel jobban oldotta meg.
A Ron Kobayashi Trio: No Preservatives albumáról a McCay’s Diner a kedvenc felvételünk, de elsősorban nem az egyébként kiváló bőgős Baba Elefante és a fantasztikus zongorista, Kobayashi, hanem a lemezt élőben rögzítő trió feszesen, pontosan és feltartóztathatatlanul játszó dobosa, Steve Dixon miatt. Kobayashi külön kiemeli a rengeteg nyers energiát, amit Dixon beletett a szám végén a dobszólóba és szerencsére ez át is jött, az SVS henger itt is hengerelt. Figyelemre méltó az a robbanékonyság, amivel nagy hangerőn támogatta a dobokat, segítségével nagyon egyben volt a produkció. Ha van valamilyen energialöket, amit ki kell robbantani, a PC-2000 Pro mindig készenlétben állt, szinte ugrásra készen.
Az SVS PC-2000 Pro aktív mélyláda leginkább akkor érzi elemében magát, ha meg kell mutatnia az izmait és 550 W teljesítményű erősítője, 30 cm-es hangszórója, illetve a korrekt hengertest egyaránt partnerek ebben. Soha nem jön zavarba, ha bármilyen filmben elsöprő lendületű hangorkánt kell életre keltenie, de brutalitása, könyörtelensége nem kifinomulatlan vagy bárdolatlan, egyszerűen csak olyan, mint egy nagyon erős, fiatal nehézatléta, aki nem szeretné, hogy a sok edzésmunkája kárba vesszen. Ellenkezőleg, minél hamarabb szeretné végre elhajítani a kalapácsot, elvetni a diszkoszt és az a vágya, hogy ezt lehetőleg minél többen lássák. Látványos produkcióra, elismerő bólogatásokra vágyik és ez az erődemonstráció áll neki jól igazán, mintsem amikor félgőzzel, a kisujjából kirázza a zenei produkciókat, azokra nem fordít teljes figyelmet, ezért le kell vonnunk egy fél csillagot. A mélynyomók megrázhatják a szobát, de az SVS PC-2000 Pro megfelelő tesztanyaggal ezt robbanások, robajok esetén földrengés-szerűen teszi, miközben a finombeállításoknak (is) hála nemcsak egy masszát tol az arcunkba, hanem artikulált, részletező szubtartománnyal örvendezteti meg hallgatóit. Ez a karakter jellemző rá dugózva is, de ha a helyiség mérete vagy a személyes preferenciák miatt "eredetiben" azaz basszreflexként használjuk, egy leheletnyivel kisebb precizitás mellett rátesz még egy lapáttal. A kisméretű és olcsóbb versenytársak ilyenkor szemlesütve, fejüket leszegve távoznak, de a saját árkategóriájában is igencsak fel kell tűrni annak a mélyládának az ingujját, aki hasonló basszus mennyiség/minőség produktummal állna elő. Nem létezik tökéletes, hibátlan termék, de egy adott kategóriában a tökéletes nagyon megközelíthető és az SVS-nek megint sikerült egy olyan produktumot letenni az asztalra (vagy ebben az esetben inkább a padlóra) amely méltán kapja meg az elismerő bólintásokat.
