Sony MDR-10RBT vezetéknélküli Bluetooth fejhallgató teszt

2014. február 24., hétfő, 19:05

Sony audio hifi Bluetooth NFC fejhallgató MDR-10RBT Sony fejhallgató NFC fejhallgató Bluetooth fejhallgató vezetéknélküli fejhallgató fejhallgató teszt Sony fejhallgató teszt

A Sony az MDR1 sorozattal már megmutatta, hogy képes versenyre kelni a fiatalabb és talán divatosabb konkurenseivel. Elsőrangú építési minőség és divatos hangzás mellett még egy csipetnyi új technológiának is jutott hely. Az új MDR10-es családdal pedig egy kicsivel olcsóbb modellben is testet öltött a Sony új irányzata.

A Sony az MDR1 után egy felső-középkategóriás modellel, az MDR10-es családdal lepte meg a zenerajongókat. Ahogyan azt a csúcsmodell MDR1 esetében is tették, ezúttal is zenészek, pontosabban egy zenekar nevével csapnak hírverést a fejhallgatónak. A The Script neve talán másodikra sem cseng annyira jól, mint a nagyobb modell esetében emlegetett Naweed Ahmed, így ebbe bele sem merülünk.

Az MDR-10RBT egy jól felszerelt Bluetooth fejhallgató. Rendelkezik Apt-X technológiával, BT 3.0 kompatibilis, és persze megkapta a Sony által mostanság annyira előtérbe helyezett NFC-t is. Ez utóbbit egyébként éppen az MDR-1RBT-vel találtuk végre igazán hasznosnak és kényelmesnek. Korábban mi is úgy ítéltük meg, hogy a rendszer túlságosan komplikált ahhoz, hogy igazán praktikus lehessen. Kezd úgy tűnni, hogy tévedtünk.

Műszaki adatok terén az MDR-10RBT jó, de mai szemmel nézve már nem különleges. Vezetékkel használva 5 Hz-40 kHz között dolgozik és maximum 1000 mA-rel terhelhető. Ez a szép nagy frekvenciatartomány Bluetooth-on használva természetesen leszűkül, 20 Hz-20 kHz közé. A készülék belsejében 40 mm-es membránokat és neodímium mágneseket találunk. A mellékelt kábel a szokványos 1,2 m hosszúságú. A fejhallgató súlya 210 g, kivitelét tekintve pedig zárt. A készlet része egy táska és egy mikro USB töltő kábel is. A lítium-ion akkumulátorok egy feltöltéssel 17 óra működést biztosítanak.

A szolgáltatások között kapunk a telefonáláshoz egy külön gombot és beépített mikrofont is. Természetesen van itt még hangerő szabályozás, léptetés, no meg a bekapcsoló gomb. Ezeket azonban már tényleg csak a leltár kedvéért soroljuk fel.

Kézbe véve két dolog tűnik fel. Az egyik a szép kidolgozott dizájn, ami nagyon is megkülönbözteti a japán gyártó termékét az amerikai konkurensek, sokszor elnagyolt formaterveitől. (Valamint az azokat majmoló gyártók végeláthatatlan sorától) Az MDR-10 másik jellemzője már nem a szemeinken át, hanem a tapintásunk által győz meg. Bár nem akar drágának tűnni, mégis érződik rajta a minőség. A kellemes párnázottság, a mozgó alkatrészek finom működése elárulja, hogy a Sony teljesen ura a helyzetnek. Pontosan kiszámított az összes alkatrész minden paramétere.

Felvéve, az előbbi pozitív tapasztalat csak tovább erősödik. A lágy párnák miatt az amúgy sem túl nehéz fejhallgató még könnyebbnek tűnik. A teszt során, egy nap alatt, több mint 10 órányi viselés után sem tűnt kényelmetlennek, ami nagyon nagy dolog! Ugyanakkor a párna mérete miatt nagyobb fülekkel megáldottaknak érdemes vásárlás előtt nem csak felpróbálni, hanem a szokásosnál hosszabb ideig a fejükön tartani.

A szerkesztőségi tesztalanyok egyöntetű véleménye, hogy a szerkezet kényelmes és remekül illeszkedik a fül és a koponya formáihoz. A gombok elhelyezését kicsit szokni kell, és azok talán lehetnének keményebbek is. Összességében azonban itt sem találtunk kifogásolnivalót.

Megszólalt!

A Sony hatalmas cég, ezért nem csak egy célcsoportja van. A különböző modellek leírásában jelzi is, hogy azok mélyhangokra, vagy általános zeneélvezetre fókuszálnak inkább. Jelen esetben a The Script együttes, az ?ütem? és ?mélyhang? emlegetése sejteti, hogy ismét egy napjaink zenei ízléséhez igazított darabbal van dolgunk, nem pedig a klasszikus zenékért rajongók legújabb kedvencéről. Ennek ellenére, mi kíváncsiságból meghallgattunk néhány Mozart és Vivaldi darabot is.

Kezdésként passzív módban teszteltük a fejhallgató képességeit. Forrásként kedvenc Cambridge Audio DacMagic Plus-unk és a nálánál jóval olcsóbb, de cseppet sem lebecsülendő Pro-Ject Head Box DS szolgáltak.

Sony MDR-10RBT Bluetooth fejhallgató Kezdésnek Dave Brubeck érkezett klasszikus Take Five felvételével. A mélyek kellemesek voltak, bár lehettek volna kicsit levegősebbek. Elvis Presley Fever című dalában a húrok pendülésének mintha nem lett volna kezdete, de a mélyek ismét remekül szerepeltek. Folytatásként a Rózsaszín Párduc jól szólt, de a máskor szokásos, briliáns szereplés elmaradt. A közép fedett a magas pedig pontszerű. Folytatásként még próbálkoztunk Antonio Forcione felvételekkel, és kedvenc Vivaldi lemezünkkel, Haydn és Strauss művekkel, de egyre inkább csak a vicc kedvéért. Forcione gitárja még megfelelően szólalt meg, a többi mű azonban már nagyon nem érezte magát otthonosan ebben a fejhallgatóban. No de ez nem csoda, nem meglepetés egy olyan típustól, amit nem erre a zenére terveztek.

Egy kis Queen folytatta a sort. Egészen pontosan az Another One Bites the Dust szólalt meg, egészen jó minőségben. A Cambridge Audio és a Pro-Ject mint források itt már nagyon feltűnően különböztek egymástól. Utóbbi sokkal közvetlenebb és dinamikusabb hangot hozott ki az MDR-10RBT-ből. Majd Fever Ray dalaival ismét a hangsúlyos mélyek felé fordult a figyelmünk. A Cambridge részletgazdag, a Pro-Ject határozott és kemény mélyeket adott. A közepek terén utóbbi szerepelt kicsit jobban, a magasakban viszont nemigen mutatkozott különbség. Tovább haladva jött Trentemoller néhány felvétele. Egykettőre kiderült, hogy a Sony képes lelakni az ember füleit. Hallgatva még Róisín Murphy lemezét, egyértelművé vált, hogy ehhez a fejhallgatóhoz a Pro-Ject erősítőjét vennénk.

A teszt második része Bluetooth-on keresztül zajlott. Ám mielőtt nekikezdtünk volna a meghallgatásnak, a fejhallgatót és a forrást párosítani kellett. Ez történhet hagyományos módon, ami nem igényel különösebb bemutatást. Olvasóink alighanem már túl vannak néhány Bluetooth párosításon. A másik lehetőségünk az NFC, ami az Androidos telefonok világában egyre jobban terjed, és amit a Sony is úton-útfélen támogat már. Az NFC-s csatlakozás során egy ezzel kompatibilis lejátszó (esetünkben egy Sony telefon) és a fejhallgató között a két készülék egymáshoz közelítésével hozhatunk létre kapcsolatot. Csupán annyi dolgunk van, hogy a telefonon bekapcsoljuk az NFC-t, ami a vezeték nélküli hálózatok menüpontban található! Ezt akár bekapcsolva is hagyhatjuk, nem fogja olyan szorgosan leszívni az akkumulátort, mint a WiFi. Tehát, amennyiben a telefonunk, tabletünk, vagy MP3 lejátszónk NFC üzemmódja aktív, nincs más dolgunk, mint, a készülék hátlapját hozzáérinteni a fejhallgató jobboldalához. Majd pár pillanat múlva már csatlakozott is egymáshoz a két készülék. Nem kell a fejhallgatót külön bekapcsolni. Sőt, a későbbiekben a kikapcsolással sem kell igazán bajlódni. Ha a telefonon megszakítjuk a Bluetooth kapcsolatot, akkor a fejhallgató is készenléti állapotba kerül.

Miután csatlakoztattuk a fejhallgatót a telefonra, ami nagyjából 2-3 másodpercet vesz igénybe, kezdődött is a tesztelés.

A korábban tesztelt MDR-1RBT esetében nagy meglepetés volt, hogy az vezeték nélkül sokkal élvezetesebben szólt, mint egy jó fejhallgató erősítővel vagy külső DAC-kal. Ezért az MDR-10RBT esetében is kíváncsian vártuk, milyen lesz az a saját, beépített erősítőjén keresztül megszólaltatva.

Ha már a vezetékes tesztet klasszikus és jazz felvételekkel kezdtük, itt is így tettünk. Tudjuk, hogy nem erre tervezték, de a kíváncsiság nagyon erős volt. Az első felvétel természetesen Dave Brubeck Take Five lett. Alapbeállításon korrekt volt a megszólalás, de továbbra is volt egy kevés hiányérzetünk. Ezért bűnbe estünk és a hangszínszabályzóhoz nyúltunk. Így aztán pár mozdulattal, sokkal élvezetesebbé lehetett tenni a felvételt. Persze a minőség ettől nem javult, sőt... Mégis, az élvezeti értéket sikerült feljebb tornázni. A Rózsaszín Párduc jó volt, de nem több. Nem csillogott, nem volt briliáns, vagy zseniális. A hangszínszabályozás bűnét megismételve, ismét sikerült feltornázni a magasakat, a jelenlétet és persze a szubjektív élvezeti értéket is. Elvis Fever című felvétele végre megmutatta azt, ami az előbb annyira hiányzott. Ám még ezzel együtt is, érezni a különbséget az MDR1 és MDR10 között.

Végül csak felhagytunk a klasszikus tesztfelvételek nyüstölésével és modernebb darabok felé fordultunk. Jött mindjárt kezdésnek néhány Daft Punk felvétel. A Da Funk és a Crescendolls nagyon élvezetesek voltak, a High Life azonban egy kicsit kényelmetlenül sziszegett. A legújabb Daft Punk lemezt hallgatva, a Lose Yourself to Dance telt, bár kissé karaktervesztett basszusokkal fogadott. A Get Lucky és a Fragments of Time érdekes módon viszont éppen most kezdtek igazán megtetszeni. A Doing it Right pedig csak egy hajszálnyival marad el a zseniálistól. A mélyeket itt az MDR10 általában remekül adja át. A magasak és a középtartomány talán lehetnének egy kicsit hangsúlyosabbak, igaz, hogy akkor viszont talán éppen a típus célközönsége lenne elégedetlen.

A Prodigy sem maradhatott ki. Na nem a felvételek hangminősége miatt. (Bár Liam Howlett zsenialitása előtt feltétel nélkül meghajolunk) Egyszerűen csak hallani akartuk, mit kezd ezzel a műfajjal a Sony. Az eredmény jó, elsősorban azért mert a középtartomány kellőképpen kihangosodott. Később sorban kerültek elő az idei esztendő egy nagy slágerei is, mint például a Blurred Lines is amivel a fejhallgató ismét elemében volt.

A teszt végéhez közeledve, eljutottunk Lana Del Rey és Adele dalaihoz is. Itt ismét egy csepp fény, egy csepp ragyogás hiányzott. Ezekhez az előadókhoz talán más karakter illene,

Összegezve

Az MDR-10RBT értékelése nehéz dolog. Egyértelmű, hogy nem finomkodásra szánták, hanem modern zenékre, erős ütemekre zúzós zenei aláfestésre, könnyed dalszövegek tolmácsolására és nem egy opera kifinomult közvetítésére. Néha mégis jót tenne neki egy kis rend, egy kis kifinomultság. Különösen az érzelmek közvetítését segítené. Mégis azt mondhatjuk, hogy az MDR-10RBT egy jó fejhallgató. A hangkarakterével sokan elégedettek lesznek, de akadnak majd olyanok is, akik inkább a Sennheiserek jellegzetes hangja felé hajlanak majd. Ez bizony ízlés dolga.

Mindehhez még hozzá tehetjük, hogy a fejhallgató különösen kényelmes, könnyen használható és igényesen kidolgozott. A Sony sok szempontból igen magasan tartja a lécet maga és konkurensei számára.

1 2

Következő oldal >