Sony HDR-TD10E 3D kamera teszt
2011. szeptember 8., csütörtök, 08:35
Sony HDR-TD10E TD10 3D 3D kamera Sony kamera kamkorder kamera teszt kamkorder teszt
Ahogyan azt már korábban írtuk, elérkezett a 3D kamerák kora, bár még nem hömpölyög a polcok széléről lefelé a rengeteg 3D videofelvevő. Az elsők kis csapatából most a Sony HDR-TD10E került terítékre, hogy megnézzük mit is tud egy már küllemében is barátságos, kimondottan családi célokra szánt modell.
Ám mielőtt elmerülnénk a TD10 elemzésében, szokatlan módon, a teszt elején gyorsan vessünk egy pillantást a konkurensekre is!
Jelenleg a Sony és a JVC kínál teljes értékű 3D Full HD kamerákat. A két gyártó a leginkább-magától értetődő, ugyanakkor a legdrágább és legnagyobb precizitást igénylő megoldást, az ikeroptikás rendszert választotta. Személy szerint azt gondolom, hogy ez az egyetlen igazán helyes út. A JVC GS-TD1 és a Sony HDR-TD10E közös jellemzője, hogy két darab egyforma objektív és érzékelő dolgozik bennük egymás mellett. Mindkettő együtt állít élességet, zoomol és stabilizál. A mögöttük lévő, külön-külön is teljes értékű, Full HD-ként működő érzékelők pedig az így született képeket egy- illetve két képfeldolgozó elektronika felé küldik. A képek összefűzése ezek után már nem is tűnik nagy feladatnak, pedig az valójában cseppet sem egyszerű. A részletekbe azonban most inkább ne merüljünk bele, ahogyan abba sem, hogy egy, avagy kettő darab képfeldolgozó a jobb. Különösképp akkor ne, ha nem ismerjük az egyes processzorok teljesítményét, képességeit!
A másik megoldás, amit jelenleg a Panasonic képvisel, az előtétoptikás rendszer. Ilyenkor egy hagyományos, Full HD kamera objektívje elé illesztünk egy dupla előtétoptikát. Ez két azonos felépítésű, de passzív lencserendszerből áll. Ezek a kamera látómezejébe vetítenek két képet, melyeket a gép szoftveresen fűzi össze egyetlen sztereoszkópikus (3D) képpé. A megoldás előnye, hogy olcsó. Hátránya, hogy igen drasztikusan csökkenti a végső képminőséget. Ennek oka az igen jelentős felbontásvesztés (az érzékelő egésze helyett annak csak két kis területét használjuk), a kis frontlencsékkel kapcsolatos drasztikus fényerővesztés és a passzív szerkezet miatti kézi beállítás szükségessége. Végül pedig a hátrányok megkoronázásaként, 3D-ben nincs zoom! Így tehát ez utóbbi megoldás egyértelműen tévútnak tekinthető. Tesztalanyunk a ma kapható két valódi Full HD 3D amatőr kamera közül a kisebb termetű, Sony TD10.
A Sony TD10 valódi Full HD 3D kamera, belsejében 2db 4,2 megapixeles Exmor R CMOS érzékelő dolgozik. Ezeket két külön optika szolgálja ki képpel. A 12x-es optikai zoommal bíró lencserendszer fókusztávolsága a 2D módban szélesnek mondható ~30mm-ről, 3D-ben inkább csak átlagosnak számító 35mm-ről indul. A legnagyobb optikai zoomhoz (tele állás) tartozó látószög 344 (3D) és 357 (2D) milliméteres objektívnek megfelelő. Vagyis a zoomátfogás 3D-ben mindössze 10x-es. Ez tipikus családi/amatőr célokra elég is.
A kamera oldalán egy 3,5 colos, 1229000 képpont felbontású érintőképernyőt találunk. A kijelző képes szemüveg nélküli 3D megjelenítésre is. Amikor 3D felvételt készítünk, a kamera automatikusan 3D kijelzésre áll át. Ám mivel ez egy kis fényerővesztéssel és lényegesen szűkebb betekintési szöggel jár, a kijelzőt ilyenkor is átkapcsolhatjuk 2D módra. A 3D kép egészen élvezhető, bár valóban csak szűk szögből és távolságból nézve az igazi.
A szerkezet a mai modellek között nehéznek és nagynak számít a két beépített optika miatt. A 645 grammos súly bő másfélszerese annak amit ma egy átlag amatőr Full HD kamera nyom. Persze a súlyhoz hozzátartozik a kidolgozottság. A csatlakozóaljazok fedelei olyan igényesek, amihez foghatót nemigen találunk a konkurensek termékei között. A markolat gumiborítása és az illesztések is első osztályúak, a szerkezet pedig példásan masszív. Erőszakos, két kézzel való csavargatásra a legkisebb nyikorduló vagy recsegő nem hallatszik a kamerából.
Ez talán kegyetlenkedésnek hangzik, de egy átlag kamera, élettartama során, nyakban vagy vállon lógatva, táskába gyűrve, de akár speciális kameratokba rakva is, ennél sokkal több nyomorgatásnak lesz kitéve. Megnyugtató, hogy a Sony TD10 bizonyára nem a váz gyors mechanikai elhasználódásának fog majd áldozatául esni.
A kamerához mellékelt akkumulátor kimondottan nagy teljesítményű. 3D módban elvileg maximum 160 percre elég, ami a Sony adatai szerint tipikusan 80 perc tényleges felvételt jelent. A teszt során egy töltéssel, rendszeres megszakításokkal és a menürendszer gyakori használatával is 100 percnél többet sikerült felvenni. Ha csak 2D felvételeket készítünk, akkor a felvételi üzemidő elvileg akár a 250 percet is elérheti, de gyakorlatban a 115 percet biztosan meghaladja.
Amire felveszünk
A felvételeket rögzíthetjük a kamera saját 64 GB-os belső tárolójára, SD (SDHC, SDXC) vagy Memory Stick Pro Duo kártyára. A beépített memória minimum 5 óra és 15 perc 3D felvételre elegendő. Egy ma már 8000Ft alatti áron megkapható, 16 GB-os SDHC kártyára legalább 75 perc 3D, vagy 85 perc 2D felvételt rögzíthetünk a legjobb minőséget nyújtó beállítást használva. Ha a minőségnél sokkal fontosabb a mennyiség, akkor hagyományos felbontásban akár több mint 26 órányi felvételt is készíthetünk.
Lehetőség van külső merevlemezre való kiírásra is, amivel korlátaink alaposan kitolódnak. Ilyen módon a kamerával felvett és azon megvágott felvételt percek alatt külső merevlemezre másolhatjuk. Így egy pénztárca méretű külső merevlemezt kell csak magunkkal vinnünk utazásainkra, hogy a kamerán összegyűlt felvételeket lemásoljunk. Egyel kevesebb ok notebook cipelésére!
Használatban
A Sony TD10 a mai kínálatban egyértelműen nagytermetűnek számít. A két optika miatt széles alkat bő másfélszer nagyobb egy hasonló, de egyoptikás (2D) modellnél. A fogás és kezelés ennek ellenére jó. A fontosabb gombok a kellemesen lágy gumi bevonatú markolat közelében sorakoznak. A kamera másik oldalán, az LCD a főszereplő, mellette mindössze 4 gombot találunk. Az optika alatt, a kijelző felőli oldalon helyezkedik el egy apró vezérlőtárcsa, amihez menüben tetszés szerinti funkciót rendelhetünk. Alaphelyzetben ez a gomb engedi kézzel beállítani a jobb és bal kép átfedését, illetve az ezzel együtt járó kép-mélységet. A beállítások többsége természetesen az érintőképernyőn keresztül érhető el.
A menürendszer egyszerű, hagyományos fajta. Tulajdonképpen már kicsit régimódi az iPhone-ok és Androidok világában, de a szükséges beállításokat így is gond nélkül el lehet végezni rajta.
Az egyik legfontosabb gomb, a 2D/3D kapcsolója az akkumulátor felett található. Egyrészről ezzel válthatunk egyszerű 2D kamera módról 3D-re, másrészt a kapcsolót visszatolva 2D állásba, hozzáférhetünk olyan hétköznapi funkciókhoz is, mint a fotózás. Ezen a ponton érződik első alkalommal, hogy bár a Sony jól látható módon, nagyon jól kidolgozott 3D modellel állt elő, ez mégiscsak egy első generációs típus. Sok olyan szolgáltatás van ami 3D-ben nem elérhető, bár ezek többsége az akár feleslegesnek is ítélhető extrák közé tartozik. Ilyen például a lassított felvétel és a golf mód, ami csak 2D-ben működik. Ám sajnos ugyanígy kimaradt a 3D lehetőségek közül a fotó is.
3D módban a felvétel minősége sem állítható. Bár én ezen a téren maximalista vagyok és azt vallom, hogy a felvétel minden esetben készüljön az elérhető legjobb felbontásban és ha bármi okból nem érdemes a minőségi megőrzésre vagy továbbításra, akkor majd utólag lesz még alkalom lebutítani. Ilyen értelemben a 3D fix és megváltoztathatatlan, 28 Mbps adatsűrűsége nagyon is korrekt . Különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a térérzet minőségéhez hozzátartozik a képen szereplő rengeteg apró részlet is, amik nélkül a kép akár egészen bábfilmszerűvé butulhatna.
A felvétel minősége nappal remek. A felbontás 3D-ben is igazi Full HD élményt ad, legalábbis a megfelelő TV-t használva. Sajnos ma még csak az aktív szemüveges televíziók képesek a teljes felbontást közvetíteni, még a passzív szemüveges modellek (Pl.:LG) a sorok számát megfelezik, ami érezhető veszteséget jelent a részletgazdagságban. A mozgások szépen lekövetettek és az élesség is remek. Az apró mintákkal tarkított felületek egymásra illeszkedése esetenként egy kis zavarosodással járhat, ám a jelenséget még szigorúszemű tesztelőként is csak szerénynek nevezném. Akik különlegesen finom mintázatú kelmét, vagy muránói üvegtálat szeretnének filmre venni, azok tegyenek egy kísérletet a PS (2D 50p) móddal is!
A képek egymásra illesztéséből még más, eddig ismeretlen jelenségek is felbukkanhatnak. Ilyen például a legsötétebb felvételekben felbukkanó, amúgy 2D-ben még messze nem zavaró zaj, ami ha két - a zajra jellemző módon véletlenszerű, tehát a jobb és baloldalon eltérő ? példányban van jelen, akkor igen érdekessé tud válni. Ez a kettős zaj egy különös, térben meghatározhatatlan, ködszerű masszaként rakódik a felvételre.
Az éjszakai felvételekről szólva, a TD10 nem kér sokat fényből. Esti utcákon is remek felvételeket készít, a zajosodás - bár 3D-ben kétség kívül különös látvány - nem jelentős és nem különösen zavaró. Az élességállítás ilyenkor is fürge, a kamera ritkán téved el. A színek csak keveset pasztellesednek, a fehéregyensúly pedig vegyes megvilágítással is korrekt módon megbirkózik.
A nappali felvételek tetszetős HD képet adnak. Részletességben és színekben közel jár a az amatőr kamerák legjobbjaihoz.
Egyedüli bűne csak a legvilágosabb részeken megjelenő kiégés, ami persze hasonlóképp igaz a 2D modellekre is, itt azonban a 3D miatt ez egy újabb, meghatározhatatlan távolságú folttá válhat. A térérzet kialakulásához ugyanis szükség van a képben részletekre, olyan pontokra, amik a képernyőn majd eltolódva jelennek meg, ezzel távolságérzetet biztosítva. A kiégett, homogén fehérré egyszerűsödött felhők azonban nem ilyenek, azoknak csak széleik jelzik hollétüket. Persze erre mondhatnánk, hogy részletek (felhők, madarak) nélküli kék ég is viszonylag homogén, kevés kapaszkodót ad az emberi szemnek a távolság meghatározásához, mégis távolinak látjuk azt. Ez azonban csak részben igaz. Egyrészről, szinte mindig van az égbolton valami apró részlet, másrészt az efféle felületeket az ember megtanulta automatikusan távoliként értelmezni. A kiégett felhők az amúgy az emberi térérzetet csak részben kiszolgáló 3D megjelenítőkön nem feltétlenül működnek így. A megjelenő képrész kevéssé lesz egyértelmű, ami gyorsíthatja a szemek fáradását.