Sennheiser HD 221 és HD 231i mobil fejhallgató teszt

Városi páros

2016. március 21., hétfő, 14:10

Sennheiser audio hifi fejhallgató hifi fejhallgató mobil fejhallgató fejhallgató teszt mobil fejhallgató teszt Sennheiser fejhallgató teszt

A Sennheiser legújabb HD 200 termékcsaládja a jelenlegi egyik legolcsóbb alternatíva azoknak, akik praktikus és megfizethető fejhallgatót keresnek utcai használatra. A HD 221 és HD 231i ékes példái a "kevesebb néha több" szólásnak. Nem hibátlanok, de felmutatnak néhány ritka és értékes adottságot.

Füles az utcára (is)

Mindkét fejhallgató tipikus "utcai", avagy mobil felhasználásra kialakított típus. Ez értendő arra is, hogy mobiltelefonról is könnyen hajthatóak, valamint arra, hogy útközben kamatoztathatjuk adottságaikat. Ebből ered a szokásosnál kisebb méret, rövidebb (picivel tovább, mint a nadrág zsebéig érő) vezeték, a zárt kialakítás, és (a HD 231i esetében) telefonhívásokat, ill. zenelejátszást kezelni képes kezelőszerv.

Cikkünk írásakor a HD 221 kb. 16 000, míg a HD 231i kb. 22 000 Ft-os listaáron vásárolható meg. Műszaki adatok alapján mindössze a mikrofonos headset modul számít eltérésnek, no meg a kistesó külső lemezén lévő, ezüst helyett kék színű karika. Hogy hangzás tekintetében miben különböznek, azt kifejtjük a Hangminőség c. bekezdésben, de külsőleg tényleg milliméterre megegyezik a két fejhallgató felépítése.

Kézbevétel

Az elsődleges tényező, ami meghatározza a fülesek kedvező árfekvését, a kompakt küllem és a műanyag készülékház. Az egész szerkezet ugyanabból a műanyagból készült, ami pl. a HD 400-asok külsejét is borítja. Értelemszerűen nem a Red Dot díjas dizájnt célozták meg a Sennheiser mérnökei, de mellettük szól, hogy az említett műanyag, globális viszonylatban igenis jónak számít. Perforációs hibákat nem találtunk rajta, és tapintása is inkább olyan kellemes érzetű volt, mint az egyszerűbb DSLR fényképezőgépeké. Az egyetlen tényező, ami hosszú távon kompromisszumot jelent, hogy a fejpánt belsejében nincsen acél merevítés és a hangszórókamrákat tartó, műanyag forgó mechanika is vékonyka, így az egész fejhallgató kicsit törékeny: nem sportolók, és nem hanyag felhasználók igényeire optimalizálták. A kagylók 90 fokban elforgathatóak, így használaton kívül zavartalanul nyakba aggathattuk a füleseket. Kicsit kihagyott ziccernek tűnt, hogy egyik típus sem összecsukható, illetve egy tartozék védőtokért vagy zsákocskáért még hálásak is lettünk volna. Ezek valamelyikét célszerű utólagosan beszerezni, ugyanis lakáskulcs vagy bármilyen éles tárgy könnyedén megkarcolja a műanyag készülékházat illetve a kábelt.

A kábelük ugyanaz a vékonyka, szilikon köpenyes típus, amivel korábban, a HD 400 családba tartozó fejhallgatók tesztelésekor találkoztunk. Nem moduláris, vagyis ha elszakad, akkor csak műszaki hozzáértő, vagy a márkaszerviz lesz segítségünkre.

A HD 231i vezetékére ugyanazt a mikrofonos headset modult integrálták, mellyel már számos belépőszintű Sennheiser típuson találkoztunk, ez az idom az átlagosnál jobb ergonómiát nyújt, alsó és felső gombjait gondosan elkülönítették a kis dudorral ellátott híváskezelő billentyűtől. Vélhetőleg a beépített mikrofon is ugyanaz, mint a korábbi modulokban (egyébként telefonálásra tökéletesen alkalmas, még akkor is, ha tömegközlekedésben használjuk). A HD 221 csatlakozófejét L-alakban meghajlították, a 231i-ét viszont nem. Mindezt csak azért véltük különösnek, mert az emberek zöme zsebben tárolja a telefonját, ott pedig a legkisebb kábelvég a legpraktikusabb.

Használat

Az összkép a fentiektől függetlenül jónak, praktikusnak mondható. Látszik a kis füleseken, hogy külsejükkel nem akarják a tech-őrültek szívébe lopni magukat, de a Sennheiser-féle elegáns, kissé technikai érzetű stílusjegyeket magukon hordozzák. A fejpánt és a fülkamrák párnázása is jónak mondható az árkategóriához mérten, a fekete műbőr nyári melegben talán izzasztó lehet, habár tavaszias időben nekünk egyáltalán nem vált nyirkossá még egyórás használat után sem. A bélés puhaságát jól eltalálták. A hangszórót fedő párna lényegében egy műbőr kárpittal fedett, egybefüggő szivacslemez, ami teljes egészében felfekszik a fülre. A szerkezet csak nagyon enyhe nyomóerőt fejt ki két oldalról (vastag száras szemüveg vagy kis fülméret okozhat enyhe sajgást 40-50 perc elteltével), a pánt felől pedig szinte egyáltalán nem éreztünk nyomást.

Zajszűrés tekintetében átlagosnak mondhatóak a kis fejhallgatók. Ilyen téren nehéz jól teljesíteni még a kétszer drágább modelleknek is, mivel a fülre fekvő típusok sosem zárják le teljesen hallószervünket. A HD 221/231i zajelnyomó képessége arra alkalmas, hogy a külvilág kellemetlen morajlásait kb. 50 %-ban tompítsa, a beszédhangok és a gépjárműzaj jelentős része viszont hallható marad. Így egy tipikus belvárosi forgatagban könnyen lehet, hogy az autók robaja beletolakodik a zenébe, de buszon, metrón és villamoson még simán vállalhatóan teljesítenek a Sennheiser kis fülesei.

A fejhallgatók párnája idővel puhábbá vált, így a hangszórókat fedő párna "nyílása" is jobban a fülünkhöz tudott simulni. Emellett mikor felvettük a füleseket, kis rásegítéssel a fülkagylónk dőlésszögére állítottuk őket, ezáltal határozottan jobb lett a basszus. Mindezt csak azért írjuk, mert helytelen vagy bejáratás nélküli viselés esetén közel sem fognak annyit kapni a fülesek hangjából, amire azok valójában képesek lennének.

Hangminőség

A két fejhallgató kb. három hétig vendégeskedett nálunk, ez alatt iPhone 5S mobiltelefonra csatlakoztatva használtuk őket. Mindenféle zenékkel sikerült kipróbálni, műfajilag egyik típust sem mondanánk túlzottan válogatósnak. A HD 231i több részletet mutatott meg a felvételekből és jobban elkülönítette egymástól az effektusokat, vizuális hasonlattal élve, mintha egy rétegekből álló függönybe hirtelen több szálat fűztek volna, ugyanakkor a rétegek is jobban szétváltak.

Az elektronikus zenék által diktált trend hatására, szinte mindegyik fejhallgatógyártó a vártnál erőteljesebb basszussal igyekszik megragadni a hallgatók figyelmét. Ez a dominancia egy kicsit most is megmutatkozott, bár amióta bármilyen belépőszintű Sennheiser a kezünk ügyébe került, megszoktuk, hogy a németek szeretnek egy kicsit mézesebb és melegebb karaktert adni az alsó frekvenciáknak. Mindkét fejhallgatóban érezhető volt némi felfűtöttség, de nem dühöngő mértékben. Mi éppenséggel örültünk neki, hogy a basszusok nem döntötték romba az egész felvételt, csak békésen, látszólagos ártatlansággal megtámogatták alulról. Sok esetben egy normálisan kidolgozott albumot belefullasztanak az agyonszínezett 100 Hz alatti tartományba, ezt a törekvést most nem érzékeltük.

Mindkét fülesről elmondható, hogy a vártnál higgadtabb módon kezelik az alacsony és magas hangerővel keletkező részletek közti távolságot, magyarán dinamikailag egészen jól viselkednek. Ezért egyfajta biztonságérzetet nyújtanak a hallgatónak, függetlenül attól, hogy a sztereó hangszínpad nagyon szűk. Nagyon közelinek éreztünk minden részletet, mintha csak fülhallgatót teszteltünk volna. A produkció 90 %-a úgy tűnt, hogy a koponyánk belseje felé irányuló virtuális hangszínpadon szól, egy fejjel lefelé fordított V-alakú síkban. Ebből a síkból nemigen akartak kilépni a hangszerek. A moderált dinamika lehetővé tette, hogy egy Dave Brubeck is élvezhetően szóljon a HD 231i-n, azonban a kék jelölésű kistesó nem tudta kellő határozottsággal megszólaltatni a cintányér sziszegését. A HD 221 elsősorban magas frekvenciák terén maradt el a nagyobb típushoz viszonyítva. Minél tovább váltogattuk a két fejhallgatót, egyre inkább észrevettük a HD 231i közlékenyebb, informatívabb jellegét. Ugyanúgy lappangott a hangjában egy jókora adag melegség és a középső frekvenciák is inkább krémesek voltak, mint szárazak, de sokkal többet hallottunk az effektív zenéből.

Amikor Take Five-ot hallgattunk, a HD 231i-nél a dobos rátaposott a lábdobra, nyersebbnek, közvetlenebbnek éreztük a hangszert, és persze az egész produkciót. A HD 221 is kísértetiesen hasonló ízben mutatta meg ugyanazt a felvételt, de a dinamika mellett a levegőre és a felbontásra nem szentelt akkora figyelmet, mint nagyobbik testvére. Erőkifejtés terén mutatkozott meg a legkisebb eltérés a két típus között.

Végszó

A HD 221 jó szolgálatot tehet, mint egy esti filmezésekhez, laptop mellé szánt multimédiás fejhallgató, amit hosszú utakhoz unaloműző zenepartnernek magunkkal vinnénk. Őt a hétköznapi, MP3-jellegű hanginformációnál nagyobb kvalitású jellel nem biztos, hogy érdemes táplálni. Nyilván nem egy hifista tehetség, de alapvetően sokat emel az élvezhetőségén, hogy nem fárasztó hallgatni, és noha kicsit basszus-orientált, mégis mellőzi a divatfejhallgatók zselés tompítottságát. Ugyanez elmondható a HD 231i-ről is, mely már egy leheletnyi adaggal szabadabb, könnyedebb közép és magas frekvenciákat képes közölni, ráadásul telefonálni is lehet vele. Az összecsukható kivitel és a moduláris kábel hiánya mellett nem akasztunk ajánlott vétel cédulát a HD 231i fejhallgatóra, de a maga árkategóriájában, egy zeneileg "mindenevő" és sokat telefonáló felhasználónak hűséges társa lehet. Csak vigyázzon is rá!

1 2

Következő oldal >