Rotel RA-1570 integrált sztereó erősítő teszt
Vasfegyelem
2014. január 6., hétfő, 07:20
Rotel audio hifi erősítő sztereó RA-1570 Rotel hifi Rotel erősítő hifi erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt
A Rotel 12-es szériája fölé nyújtóznak a 15-ös modellek, ahol a márka megmutatja "valódi képességeit". Kipróbálhattuk legújabb, egyben legnagyobb integrált sztereó erősítőjüket, mely ügyesen ötvözi a régi bejáratott és az új, manapság divatos technológiákat. Most pedig leírjuk, miben volt részünk, fél úton a hifi és a high-end között.
Elég komoly vizuális különbségek választják el a Rotel 15-ös családját a 12-es modellektől, melyek közül kettő már nálunk is vendégeskedett. A 12-es sorozat arculatát szűzies, diszkrét szerénység jellemzi, azzal szemben a mai jövevény acélos izomzatú erőműnek hat. És ami azt illeti, belsőleg is akadnak jelentős eltérések. A Rotel RA-1570 folyamatosan képes csatornánként 120 W leadására 8 ohmon, ennek igazolásaképp a súlyos alumínium ház gyomrában jókora, a gyártó által egyénileg készített toroid trafó pöffeszkedik. Az alkatrészeket - beleértve a TNC (T-Network) kondenzátorokat - a Rotel gondos válogatás után építette eggyé, ragaszkodva szigorú, kiegyensúlyozottságra törekvő koncepciójához.
Egyenes tartással
Készüljünk fel arra, hogy az RA-1570 doboza nehéz! A kartonban találunk alaptartozék tápkábelt és távvezérlőt is, előbbit a hangzásban kompromisszumot nem ismerők lecserélhetik valamilyen minőségi darabra, utóbbit meg valamilyen univerzálisra, ha nem tudják megszokni. A távvezérlő pont úgy néz ki, mint tíz éve, egyszerű, karcsú műanyag gumi gombokkal, persze mit bonyolítsanak rajta? Egyedüli kifogásolnivalónk csupán, hogy egyáltalán nem tükrözi a készülék igényességét. Ugyanis az erősítő megjelenése, hifis szempontok alapján szépnek mondható. A szálcsiszolt előlap egyhangúságát kétoldalt krómozott kerekítések dobják fel. Utóbbi az egész 15-ös széria ismertetőjegye, különös presztízst kölcsönöz a készülékeknek. Első ránézésre is láthatjuk, hogy a sok gombocska, a kijelző, a fejhallgató kimenet és az USB port, mind egymáshoz igazodnak. Az elektronikus hangerőszabályzó elejét kissé túlkerekítették, de még így is könnyen megfogható és forgatható, ellentartása szigort sugall. A ki/be kapcsológomb könnyedséggel mozdul, benyomása után azonnal kattannak a relék és felizzik a kijelző is. Pontosan az RA-1570 közepén, amolyan robotzsarus elánnal kémlel minket a kijelző fekete sávja, melyen az információkat két sorba sűrítve olvashatjuk. A kéken izzó betűk néhány méternyi távolságból is tisztán olvashatóak. A képernyő több fokozatban sötétíthető, de a főkapcsoló körüli, kéken virító karika fényerejét nem állíthatjuk. Ha az erősítő a hallgatóval farkasszemet néz, a kék LED-ek félhomályos szobában zavaróak tudnak lenni.
Bekötési opciók
A hangsugárzó kimenetek a 12-es szériánál kis kompromisszumokkal küzdöttek, a 1570 esetében viszont profi minőséget kapunk. A masszív WBT banándugó aljzatok komfortosan fogadnak csupaszított kábelvégeket is: a plexiburkolatban külön csatorna segít a vezetéket egyenesen tartani, és rásegítő betétekkel foghatjuk össze az érintkező felületeket. A lényeg: ebbe a hangfalkábel befűzése gyerekjáték. A hangsugárzó csatlakozók fölött láthatunk egy analóg sztereó XLR csatlakozást is, ami régóta lemaradt a cég integrált erősítőiről, most visszatértek hozzá. Zárójelben megjegyeznénk, hogy az RA-1570-essel egyidejűleg debütált egy CD-lejátszó is, nem meglepő módon XLR kimenettel, RCD-1570 néven. Természetesen nincs hiány RCA csatlakozásokban; a földeléses Phono aljzat és a Pre Out kimenet sem maradt ki. Végül vessünk egy pillantást a digitális szekcióra: két koaxiális és két optikai bemenet került tesztalanyunk hátlapjára. Ezekre ráköthetünk, médialejátszót, CD/DVD/Blu-ray lejátszót és még számos olyan berendezést, melyek hangjelének feldolgozását inkább az RA-1570 D/A konverterére bíznánk. És végre PC-USB port is került a készülékre, melynek köszönhetően számítógépünk az erősítőt egyben külső hangkártyaként is használhatja. Hasonló szolgáltatással találkoztunk már a Pioneer A-70-nél is, a Roteltől most először látunk ilyet sztereó erősítőn.
Hangminőség
Szerencsére bőven volt időnk rá, hogy alaposan megismerjük tesztalanyunkat. Így derült ki az is, hogy a PC-USB bemenet használata több odafigyelést igényel, mint hogy szimplán bedugjuk a kábelt és elindítsuk a számítógép zenelejátszóját. Ugyanis valamilyen érthetetlen okból a Rotel alapértelmezetten USB 1.0 sávszélességre van lekorlátozva, és be kell lépnünk az erősítő menüjébe, átállítani 2.0-ás kapcsolatra. Amíg ezt nem tesszük meg, a zenék csekély dinamikával, erősen szaggatva fognak csak megszólalni! És ezzel nincs vége: a számítógép még mindig nem fog szólni, mert külön meghajtó programot is kell telepítenünk, amit a felhasználók 99%-a a gyártó honlapjáról töltene le... ott azonban még nincs fent. Ugye nem dobtuk ki azt a fekete "Rotel USB driver" feliratú CD-t, ami a készülék dobozából pottyant elő?
A meghajtó program feltelepítése után akár 192 kHz/24 bites fájlokat is lejátszhatunk számítógépről, a Rotel D/A konvertere gond nélkül feldolgozza őket. No és mit hallottunk?
Szimfonikus zenék, klasszikusok rajongói kedvelni fogják az RA-1570 által generált realitásérzetet. Nincsen olyan egyedi karaktere, ami a hangzásban számottevő színeződést okozna. Pl. egy Pioneer A-70-ből árad a dögösség, enyhe vehemenciával pezsdíti a basszusokat. A Rotel látszólag szigorúan, de dinamikailag lazán fogadja Mahler 6. szimfóniáját. A térben széttagolódnak az énekesek a fúvósoktól, nagyjából egy irányból érkeznek, de mindegyik hangszer a maga sajátos hangszínével szól. Ha jól figyelünk, azt is észrevehetjük, hogy a szétterülő kórus közepén egy-két kórustag néha hangosabban énekel, mint a többiek. A zene folytatásával egyre több dinamikát hallunk. A 2x120 W-os teljesítmény igazán akkor érvényesül, mikor minden zenész a darab csúcspontjára érkezik. A dobokat olyan erősen ütik, hogy alattunk a kanapé is vibrál. A középtartomány nem torz, csak összemosódik a szinte elviselhetetlen hangerőtől. Nagyon tetszett, hogy az elképesztő energia ellenére a részletek pontosak maradtak.
Aztán néhány jazzfelvételbe is belekóstoltunk, itt lehetett igazán észrevenni, hogy az RA-1570 nem viszi túlzásba a hangszínpad ábrázolását, de a középre irányuló részletek tagolása hibátlan. Igazi audiofil élmény volt például végighallgatni Jack Dejohnette Ode To MJQ felvételét. A csendet csak néhány enyhén disszonáns hangszer rezdülése töri meg. Ha elég jó rendszerünk van ehhez a zenéhez, csukott szemmel nem tudnánk megállapítani, hogy felvételt, vagy valódi cintányért hallunk. A Rotelnél működik a bűvészmutatvány. Valósággal lúdbőrözni lehet nem csak a hangszerek, hanem az énekhangok felbontásán is. Sokan szeretik Diana Krallt, ők talán értékelik, ha azt mondom, hogy még hangképzés előtt, az énekesnő ajkainak szétválását is meghallottuk. Nem mindvégig, de néha igen - és ettől a kicsi plusztól már izgalmasabb lett a zene. A Rotel nagyon gondosan beosztja azt a hatalmas teljesítményt, ami benne lakozik, teljesítménye egyáltalán nem tolakodó. A nagybőgőn kiváltképp érezni lehetett a precíz basszuskezelést; a húrok pendülése után kiszabadultak a hangok a térben, és a lecsengés sem lett plasztikus. Ehhez persze érdemes naturális hangfalat és profi munkát (pl. Lars Danielsson lemezei) választani.
Előfordulnak olyan, tipikusan kemény műfajok, amelyek igényelnek egy kis felhajtást, egy kis extra izgalmat. Például ilyen az AC/DC Back In Black, amit a Pioneer A-70 energiabomba módjaként tálalt. Most a Rotel szárazabban, adta ezt vissza, és a B&W CM9 sem lépett át finomsága határvonalain. A zene jó volt, de az állunk nem esett le. Továbbiakban feltettünk egy Joe Satriani CD-t, ahol viszont a profi keverés, az Ibanez elektromos gitár érces hangja megadták, amire vágytunk. Itt a Rotel valósággal feltámadt. Végül a Muse Uprising c. produkciója zárta a sort. Vagy azért, mert napokon keresztül kiváló minőségű lossless zenéket hallgattunk és megéreztük a CD hiányosságait, vagy pedig azért, mert egyszerűen gyengén keverték a Resistance albumot, de ez a zene lágynak tűnt. A basszusok, a közepek ismét remek térrel reprodukálódtak, de nem csodálkoznék, hogy ha ez a selymes magastartomány egyeseket elálmosítana. Az audiofil rendszerek apró bökkenője, hogy a felvételek "hibáit" is kihozzák. Persze mindenre van megoldás, pl. választhatunk olyan hangfalkábelt, ami az ilyen "puha" zenékhez is "hozzácsatol" élénkebb magashangokat, de ezt másik cikkben folytatjuk...
Vannak high-end erősítők, amelyek mai tesztalanyunknál érezhetően mélyebb és nyíltabb hangszínpadot tárnak elénk (pl. Norma), netalán magát a zenét hozzák még közelebb. De a hangok tökéletes irányítottsága és az életszagú dinamizmus miatt az RA-1570 már tudja azt, amit egy vérbeli audiofil erősítőnek tudnia kell.
Tesztkonfiguráció:
Hangfal: B&W CM8, B&W CM9
Erősítő: Rotel RA-1570
CD-játszó: Rotel RCD-1570
Hangfalkábel: Dynavoice Silverstar
RCA sztereó összekötő kábel: Real Cable CA OCC 90, AudioQuest Golden Gate
Végezetül
Az RA-1570 hiánytalanul összefoglalta azon jellemzőket, melyek miatt ezt a márkát kedvelni lehet. Jó, hogy a Rotel sztereó fronton évről évre csepegtet ilyen finomságokat, persze a magas ár miatt ennek csak egy bizonyos célközönség; a precíz előadásra vágyó vájtfülűek örülhetnek. Mégsem nevezhetjük aránytalanul drágának az RA-1570-et, mert csatlakozásai bőségesek, hangja életteli dinamikus, részletekben gazdag. Hosszú távon sem fárasztó hallgatni, és rengeteg hangfal számára elég erőtartalékkal rendelkezik. Néhány apróságot, konkrétan a FLAC támogatást, fémbevonatú talpakat és egy komolyabb távvezérlőt még elviseltünk volna. De ezek az összképen nem változtatnak. Ez egy vérbeli audiofil elektronika, amit bíztató méreteinek és kifinomult hangzásának köszönhetően sokan fognak büszkén mutogatni az ismerőseiknek.