PSB Passif 50 állványos hangfal teszt

2023. május 11., csütörtök, 00:10

PSB audio hifi hangfal PSB hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt PSB hangfal teszt

A legutóbbi PSB tesztünk során már említettük, hogy a kanadai cég fennállásának kerek, pontosan ötvenedik évfordulóját ünnepli. Ebből az alkalomból jelentették meg a Passif 50 állványos hangfalat, amin első ránézésre találunk ismerős vonásokat, kicsit jobban belemerülve viszont láthatjuk, hogy nagyon is egyéni és spéci megoldásokat sikerült alkalmazniuk!

Kanadai jubileum

A jubileumot a PSB a legendásnak titulálandó Passif I és Passif II hangfalakról való megemlékezéssel és újraértelmezésével ünnepli, ami nem rossz elgondolás, sőt egyértelmű is, mert ezek a modellek alapozták meg anno a cég hírnevét, hiszen a nagy teljesítményt sikerült ötvözniük a remek ár/érték aránnyal, ezáltal nagy népszerűségre téve szert.

Új dizájn, a zászlóshajó, Synchrony sorozatból átvett megoldások, és a PSB True to Nature tervezési filozófiájának ötvözése lehet ezúttal a siker kulcsa. Nagy esély van rá, de merüljünk el egy kicsit a részletekben, amit kezdjünk a cég saját szavaival:

"A Passif 50 öt évtizedes akusztikai kutatási és tervezési tapasztalat eredménye. Az 1970-es évek eleje óta a PSB aktív résztvevője a Kanadai Nemzeti Kutatási Tanács világhírű akusztikai programjának. A PSB alapítója és fő tervezője, Paul Barton által vezetett mérnöki csapat először megméri a prototípusokat az NRC visszhangmentes kamrájában, majd ezeket a méréseket kiterjedt, szubjektív hallgatási tesztekkel korrigálja. Ez a folyamat a termékek töretlen sorozatához vezetett, amelyeket a hallgatók és a kritikusok elismertek hanghűségükről, térbeli valósághűségükről és könnyed dinamikájukról - még magas hangnyomás szinteken is. A Passif 50 a PSB jól bevált tervezési folyamatának legújabb terméke."

A PSB tehát visszanyúlt a múltba, ami a jubileumot tekintve abszolút érthető, ehhez jön még a mai trend, tehát a retró életérzés, természetesen megspékelve a lehető legújabb és legjobb technológiával. A Passif 50 valóban ismerős lehet, hiszen diófurnér burkolatot és masszív, mágnesesen illeszthető, szőtt szövetrácsot kapott, amit egy kis textilbetét, más néven húzófülecske segítségével távolíthatunk el.

Állványos hangfalról van szó, adnak hozzá még egy dedikált fémállványt is, aminek ugyan nem nagy a dőlésszöge, de a hang terjedését így is képes jobban terjeszteni.

Mielőtt valaki arra gondolna, hogy a PSB koppintott, ugorjunk vissza 50 évet az időben, amikor tulajdonképpen volt egy bizonyos trend, irányvonal, amit mindenki követett, a hangfalak többségének nem volt igazi egyénisége. Pontosabban, mindegyiknek hasonló volt, tisztelet a kivételnek, így nem csoda, ha manapság, főleg a jubileumi modellek esetében találunk némi átfedést a külsőt elnézve. 30 év múlva valószínű, hogy minden "ünnepi" hangfal lantformájú lesz, mert 20 éve meg az volt a divat. Ilyen egyszerű az egész, nem szabad túlkomplikálni.

A PSB Passif 50 szerintünk nagyszerűen néz ki, a 280x660x254 mm-es méretek is csak elsőre tűnnek érdekesnek, hiszen kapunk egy eléggé megnyúlt állványos dobozt, amit elhelyezhetünk a hozzá tervezett fémből készült lábazaton, amit mellékelnek hozzá, de természetesen a saját állványunkra is helyezhetjük, ha a szobánk lakberendezéséhez az jobban illik, de ami fontosabb, úgy esetleg jobban szól. Biztosan az előbbi a cég által preferált, de azt sose felejtsük el, hogy a hangfal született értünk, és nem fordítva.

Még egy mondat erejéig maradjunk a külsőségeknél! Míg a védőszöveten a cég eredeti logója látható, addig a doboz hátulján egy juharlevéllel és egy "Passif 50 - 1972-2022" felirattal díszített tábla van, ami alá helyezték el a dupla, aranyozott kábelcsatlakozókat. Most pedig vegyük le az "előlapot".

A diófa furnér burkolat itt már nem jut szerephez, hiszen az erősen merevített MDF doboz frontoldalába nem kevesebb, mint három darab hangszórót építettek. A legfelső ezek közül a 25 mm-es titán dóm magassugárzó, ferrofluid csillapítással, neodímium mágnessel, fáziskúppal.

A magassugárzót filcpárna veszi körül, ami minimalizálja az éldiffrakciót, jobb transzparenciát és a stabilabb képalkotást biztosít, továbbá nem középen helyezték el, hanem a belső peremen, mindkét doboz esetében. Ezeket fel is cserélhetjük, tehát akkor a dóm a külső részre kerülne, azonban a gyártó az előbbi felállást ajánlja, hiszen úgy elvileg jobb képalkotást eredményeznek a hangfalak.

Az alatta található 165 mm-es mélyközép hangszóró alumínium öntvénykosaras, pereme butilgumi, a membránja pedig papírból készült. Hasonló elven született a sort bezáró 200 mm-es hangszóró, ami viszont egy passzív radiátor, tehát a jól bevált reflexfelépítés helyett egy költségesebb, de a tapasztalataink alapján jóval hatékonyabb megoldást választott a PSB.

Jelentős mérnöki erőfeszítéseket fektettek a mélyközép hangszóró és a passzív radiátor közötti kölcsönhatás finomítására, aminek eredménye az ellentétes erők tökéletes egyensúlyának megalkotása lett.

Kanadában az elmúlt időszakban nem csak az eredetileg is onnan származó PSB jubilált, hanem a székhelyét oda helyező NAD is, akiknek szintén a félévszázados fennállásának ünneplésére piacra dobott C 3050 LE integrált sztereó erősítő az üdvöskéjük. A cégek állítása szerint ez a páros nem csupán külsőségekben képes szimbiózisra, hanem a hangkarakterüket is szinte egymásnak teremtették. Ezért természetes, hogy a Parasound elektronikák mellett a NAD erősítő is a rendszerünkbe került a csöves kimenetű CD-lejátszónk mellé.

Egyéni konstrukció a hagyományokra alapozva, modern és klasszikus megoldások remek ötvözete

A meghallgatást természetesen most is hosszas bejáratás előzte meg, ami alatt a PSB hangfal a magastartományát kicsit nehezen engedte megnyitni, valamint a mélytartomány alját is hajlamos volt egy kicsit szétkenni, tehát éreztük azt, hogy nem adja magát olyan könnyen a Passif 50. A középszekció ugyan már ekkor is brillírozott, főleg az énekhang volt ritka természetes, de a konklúzió levonása időt vett igénybe. A NAD erősítővel eleve megjelenésben is remek, mondhatni szép párost alkottak, és ez az előadáson is megmutatkozott. A természetes, a PSB-re jellemző, és a szlogenjükben is szereplő naturális hangzás beköszönt, amit egyszerűen élvezetes volt hallgatni. Az biztos, hogy akik ezt a duót választják a jövőben, azoknak fanyalgásra nem lehet majd okuk, de jön az a bizonyos "de". Ugyanis a Passif 50 másra, ennél többre is képes, ezt pedig igazán a Parasound elektronikákkal mutatta meg. A NAD esetében a basszus elég vékony volt, a magastartomány pedig több kiemelést kapott a megszokottnál, így nagyon hosszútávon hallgatható produkciót kaptunk, amit órákon keresztül élveztünk, de az a bizonyos bizsergés sokszor elmaradt. Meg kell jegyeznünk, hogy a NAD egy modern, D osztályú erősítő, amiben szolgáltatások hada is szerepel, és tényleg tisztességesen meg lett tervezve, viszont ebben az esetben a Parasound klasszikus topológiája jobban bevált, teljesebb élményhez volt képes minket juttatni.

Mark Knopfler zenekaránál a gitárok megerősödtek, az énekhang kerekebb lett, a basszus kicombosodott, és végre megérkezett az a bizonyos plusz, ami nem csupán a hosszan tartó zenehallgatáshoz, hanem a mély és izgalmas szórakozáshoz is kell. A PSB Passif 50 középtartományának tisztasága példaértékű, olyan szinten és természetesen prezentálta az énekhangot, hogy akár nyelvtanórákon is hasznát vehetnénk. Még a Slayer direkt sokszor kásásabbra kevert hangzását is úgy tálalta, hogy az őserőből semmit nem vett el, viszont Tom Araya minden egyes szava tisztán kivehető volt, ezért bajban lehet az, aki ennek okán jobban odafigyel a szövegekre, mert a banda nem csak a zene téren volt mindig is súlyos.

A 165 mm-es mélyközép hangszóró átlagos méretűnek mondható, viszont a 200 mm-es passzív membránnal együtt olyan basszust produkált a középtartomány tisztaságát megőrizve, hogy az előtt meg kellett emelnünk a kalapunkat. Pontosság, erő, dinamika, a gyárilag megadott 50 Hz pedig lazán jött, sőt annál jóval mélyebbre volt képes menni. Arányosan és egészségesen, tehát nem produkálta vagy tolta túl magát, a stúdióban megszületett keverési arányokat betartotta, de azért Prince fekete zenéjénél, Marcus Miller basszusgitárjánál vagy Simon Phillips doborgiájánál még a gyomrunk szegletében is lehetett érezni, hogy a basszus itt valóban mély. Már nem volt nyoma a bejáratás közben tapasztalt némi elkenésnek és színezésnek, minden a helyére került. Érdekes és ritka megoldás a passzív membrán használata, elsősorban az ára miatt, a frontoldali pedig különösen egyéni, főleg úgy, hogy méretben jelentősen kitűnik a többiek közül. A megoldás viszont egyértelműen működött, és abszolút életre kelt, megvalósult a tervezők elképzelése, vitathatatlan a két membrán összmunkájának zseniális eredménye.

A 25 mm-es titán dóm a Parasound társaságában sokkal barátságosabb volt, a tisztaságából azonban nem engedett semmit veszíteni. Remek konstrukció ez is, nem is engedjük, hogy vita tárgya legyen, de míg a NAD-nál nagyobb szerepet kapott a megszokottnál és a megfelelőnél is, itt sikerült betartani az arányokat, és élektől mentesen, de a túlzott selymességet is elkerülve egyszerűen csak szólt, tisztán, pontosan és nagyon gyorsan. A sebesség magára a komplett hangfalra is elmondható, mert a lomhaság kifejezést maximum hallomásból ismerheti. Nagyon határozott, de nem agilis, a jelenérzete pedig vitathatatlan és elkerülhetetlen, tulajdonképpen egálban van a megjelenésével és a fizikumával. A saját állványára elhelyezve remekül érezte magát, a NAD erősítővel itt szebb teljesítményt is produkált, hiszen érezhetően nagyobb teret töltött be, a hangjegyek nagyobb szabadságot kaptak, míg a Parasound elektronikáival a saját márvány állványunkon tudott jobban kiteljesedni. Nagyon szubjektív, hogy kinek melyik felállás nyeri el jobban a tetszését, és ez a pontos megfogalmazás, hiszen mindkettő remek, az már a mi zenei ízlésünkön és egyéb igényeinken múlik, hogy melyik megoldást szeretnénk előnyhöz juttatni, illetve alkalmazni. Az biztos, hogy a polcot már a doboz méretei miatt is elfelejthetjük, ahogyan az íróasztalt is, hiszen a Passif 50 nem egy multimédiás hangfal, hanem vérbő audiofil teremtmény, aminek vérében van a zene.

Azt már korábban is tapasztaltuk, hogy a PSB műhelyében nagyon értenek a hangfalkészítéshez, amit már a bőven megfizethető kategóriában is képesek voltak megmutatni. Az olcsóbb szegmensben a vesszőparipájuk továbbra is az, hogy kis méretből képesek létrehozni ritka erőteljes hangképet, ebben az esetben viszont már más mérettel és más árfekvéssel kell számolnunk, ami jelentősen képes megnövelni az élvezeti faktorunkat. Remek dolognak találtuk azt is a meghallgatás során, hogy ez a hangfal kevésbé kényes, hétköznapi zenékbe is képes volt minőséget pumpálni, Shirley Bassey énekhangját vagy Petrucciani zongorajátékát pedig új szintre emelni. Az nem kérdés, hogy a Passif 50 hozza azt a szintet, amit az ára képvisel, de összességében valamivel magasabb árcédulát sem találtunk volna túlzottnak. Természetesen a külseje nem olyan, ami kivétel nélkül mindenkinek fog tetszeni és minden jellegű szobába illik is, tehát ezen a területen találhatunk a piacon univerzálisabb hangfalat is, viszont ott az egyéniség ilyen szintű megnyilvánulásáról le kell mondanunk.

A PSB a Passif 50-et nem titkoltan elsősorban azok számára fejlesztette ki, majd készítette el, akik a negyvenes, ötvenes éveiket tapossák, siheder korukban hasonló formavilágból jutottak a mindennapi vagy éppen beszerezhető zenékhez, és élvezték azt. Élvezték, mert nem igazán volt más, ez a hangfal ezt a kifejezést viszont abban az értelemben képes demonstrálni, ahogyan kell. Szórakoztat, ellazít, megtölt zenével, aminek a mélységét is képes megmutatni, ezért a progresszív rock kedvelőit sem hagyja parlagon, így a King Crimson, ELP vagy Led Zeppelin rajongókat sem érheti csalódás. A NAD-dal a karaktere némiképpen szellősebb, fiatalosabb lett, ezért az új nemzedék igényeit is képes kiszolgálni, de egy klasszikus értelemben vett erősítővel, mint jelen esetben a Parasound-dal érettebb, kontúrosabb, gördülékenyebb előadást volt képes nyújtani, amivel szerintünk sokkal több, és tágabb igényű zeneszeretőt képes kiszolgálni. Ezek mellé jön még az is, ami abszolút pozitívum, hogy bár igényli maga mögött az erőt és tartalékot, halkan is szépen, egységesen muzsikált, továbbá a hangerő növelésével sem vált sem tolakodóvá, sem bátortalanná.

Összefoglalás, végszó

A PSB Passif 50 egy olyan jubileumi konstrukció, amivel talán jobban nem is lehetne ünnepelni egy ilyen kerek évfordulót. A kanadai cég vette az 50 évvel korábbi konstrukciókra hasonlító külsőt, amit már páran megtettek, aztán fogta a saját elképzeléseit, mint ahogyan a többi cég is. A retró külső tulajdonképpen régi megoldásokat nyújt a mai technológiával párosítva, és ez ebben az esetben piszkosul jól működik. A saját állványán és a hozzá sok esetben preferált NAD szintén jubileumi C 3050 LE integrált erősítőjével is nyerő párost alkotott, ami elsősorban azoknak képes kedvezni, akik nagyobb térrel rendelkeznek, szeretik a szellősebb, fiatalosabb hangzást, és a PSB gyári állványa is itt tudta megmutatni igazán jelentőségét. Klasszikus felállásban, tehát klasszikus állványra helyezve és analóg felépítésű erősítővel viszont sokkal univerzálisabb produktumra volt képes, a műfajok között nem válogatott, és a zenék mélységébe is lényegesen nagyobb bemutatást engedett, bőven kimaxolva így a kategóriáját, ami egyértelműen az audiofil liga. Természetes, egységes, erőteljes, részletes, túlzásoktól mentes és dinamikus karaktere nagyon könnyen megszerethető, és birtokol egy olyan hangzásbeli varázslatot is, ami tulajdonképpen a színezetlenség. Sok a vetélytárs ebben az ársávban, egyre többen alkalmazzák a külső területén a retró jelleget, és eddigi tapasztalataink alapján mindegyikük jól sikerült. Mégsem mondhatjuk azt, hogy a PSB Passif 50 egy, a sok jó közül, hiszen ki tud emelkedni közülük. Bátorságával, lendületével, az egyértelmű zeneiségével és nem utolsósorban természetes hangképével, ami a cég védjegyeként ebben az esetben már a magasabb nívót megcélozva is egyértelműen érezhető és élvezhető.

1 2

Következő oldal >