Prometheus

Tökéletesen megfelelő alkotás

2012. június 9., szombat, 08:45

Prometheus 3D filmajánló ajánló mozifilm

Mai naptól a mozikban Ridley Scott legújabb filmje a Prometheus. Hosszú várakozás, sok szivárogtatás és az egyre részletesebb trailerek és teaserek után, végre megnézhettük a teljes alkotást. Lehetetlen előítéletek és elvárások nélkül beülni egy olyan filmre, amit az eredeti Alien (Nyolcadik Utas a Halál) és a Blade Runner (Szárnyas Fejvadász) rendezője alkotott, dédelgetett, és ami tulajdonképpen nem más mint az Alien filmek előzménye. Vagyis mégsem.

Milyen a film?

Minden azon múlik, hogy mit várunk. A Prometheus nem közvetlen Alien előzményfilm, bár történetében elkezdődik valami, ami annak eseményeiig vezethet. Nem is igazi horror, bár több horrorisztikus jelenete is van. Nem is igazi akciófilm. Hiába vannak benne akciójelenetek, a hangsúly nem ezeken van.

Igen, ez a válasz elhárítása volt...

A film leginkább saját eredetünk kereséséről szeretne szólni, de ehelyett, végül csak az újabb Alien filmek előkészítését végzi el. Vagyis, ha egy Alien mozira szeretnénk beülni, akkor csalódni fogunk. Ha pedig a film elején megfogalmazódó kérdésekre várjuk a választ, akkor a film végén sem leszünk előbbre. Ha elvárásokkal lépünk a moziba, akkor üres kézzel kell távozzunk.

Ha képesek vagyunk üres lapot nyitni a filmnek, ahogyan azt amúgy Scott is szeretné, akkor van reményünk, hogy jól érezzük magunkat és végül izgatottan lépjünk ki.

Kár, hogy egy ilyen sorozatba kapcsolódó alkotást, egy ekkora rendezőtől, hatalmas és rafinált kampánnyal felvezetve, lehetetlen elvárásoktól mentesen megnézni!

Ridley Scott tudja, hogy hatalmas elvárásokat támasztanak vele szemben a nézők és a kritikusok

A Prometheus minden kockáján látszik az akarás, az elszántság és a belefektetett idő. A látvány hibátlan és minden apró részletével segíteni próbál a történet elmesélésében.

A karakterek ugyanakkor nem alkotnak olyan, a néző számára is könnyen értelmezhető csoportokat, amiket a korábbi Alien filmekben megszokhattunk. Ez pedig azok egyik legfontosabb szálát gyengíti. Bármennyire is Ripley volt a főhős a korábbi művekben, ő igazából nem valamiféle magányos harcos, nem egy Rambo karakter, hanem egy csapat része, aki csak a csapat egészének vívódása során tűnt ki és nyerte el az őt megillető tiszteletet. Bár hasonló karakterépítésre a Prometheusban is sor kerül, az végül gyenge és befejezetlen marad.

Mind a női főhős mind az android, jelentős átalakuláson mentek keresztül. A Noomi Rapace által megformált tudós karaktere inkább intelligens és törékeny. Keménysége valahogy kevéssé hiteles, mint a Sigourney Weaver-féle Ripley-é. Ezen még a karakterét átformálni, megerősíteni hivatott események sem segítenek, mert azok egyszerűen nem hitelesek.

Még Sigourney Weaver erőt sugalló tartása, szinte fiús alkata rendkívüli természetességgel fogadja be egy kézifegyver látványát. Rapace tartása ezzel szemben jellemzően meggörbült, karjai és szétnyitott ujjai ölelést kívánnak fegyver helyett.

A másik visszatérő karakter, az android, ezúttal már főszereplőként jelenik meg és nehezebben hibáztatható az emberek életének kockáztatásáért. A Michael Fassbender által megformált David a film legerősebb karaktere. Azáltal, hogy egyenrangúvá emelkedik és saját motivációit igyekszik elfedni, nem csak titokzatossá válik de a néző számára értelmezhetetlenné is. A korábbi androidok szándékai, még ha időközben meg is változtak, viszonylag tiszták és érthetőek voltak. David azonban, Fassbender remek alakítása ellenére is, elvész a feladatok és az őt mozgatók erdejében.

A cég embere, bár egyedül áll szemben a legénységgel, ezt a történet csak kis mértékben használja fel. A főgonosz szerepe tulajdonképpen betöltetlen marad, Charlize Theron karaktere szinte csak sodródik. A nézők pedig hiába keresik a könnyen felismerhető, aljas célokat szolgáló helytartót. Ennek okára persze a filmben fény derül.

Guy Pearce mint öreg Weyland, a vaskos maszk alatt nem igazán tudja szerepét megtölteni. Bár az Ő akarata lenne a küldetés elindítója és céljának kivitelezése lenne az a bűn ami a legénységet végül pusztulásba taszítja, a karakter még csak meg sem közelíti a néző számára oly fontos főgonosz szerepkörét.

S ha már ennyit szóltunk a főgonosz hiányárül, ismerjük be, hogy a Xenomorfok (a gazdatest tulajdonságait magukba építő lények) hiánya tulajdonképpen jó is. Az első négy Alien film közös jellemzője, hogy az igazi felelős a háttérben döntéseit meghozó Weyland társaság, miközben az idegen lények csupán elszabadult fegyverek, az élet alapvető céljain túlmutató tervek nélkül.

A többi szereplőre nem is érdemes túl sok időt vesztegetni. Ahogyan a korábbi filmekben is, ezúttal is töltelékként szolgálnak a húsdarálóként üzemelő történetben.

Maga a sztori lassan és néhol zavarosan néhol pedig üresen halad előre, egy dinamizmusától megfosztott, már nem igazán félelmetes, nem igazán horror célú scifiben. Ezen még az sem segít, hogy az alkotók igyekeztek minden apróságra odafigyelni. Nem jutnak messzebb, mint hogy alaposan felcicomázzák az alapjaiban hézagos történetet.

Milyen a 3D?

Scott felelősséggel közelít a 3D-hez. Nem csinál vásári látványosságot belőle. Kimaradtak a nézők felé támadó, a filmvásznat átlépni akaró képek, a vászon széle és a mélység sem került sehol konfliktusba. Sok esetben pedig szinte teljesen 2D szerű volt a film.

Lássuk be, folyamatosan 3D-ben látunk, mégsem visítozunk, hogy hű- meg ha! Ilyen a valóság. Ha a 3D-t azért szeretnénk használni, hogy a látottak hihetőbbnek tűnjenek, akkor azt is ennek tudatában érdemes tenni! Ez most így történt.

Nem tűnt fel igazán a mélység, az viszont már úgy 20 perc után szemet szűrt, hogy az ötödik sorban ülve sem voltak kellemetlenül gigantikusak a szereplők. Minden teljesen természetesnek hatott. A film végén pedig elmaradt az a furcsa érzés, amit a moziból kilépve gyakran tapasztalok, hogy a valóság mintha elvesztette volna megszokott arányait.

A Prometheus 3D képe nem csak a többi 3D filmhez viszonyítva kellemes, de még a szokásos 2D filmeknél is kevésbé fárasztó!

Ha valaki ezek után megkérdezné, hogy ha nincsen sok extra látványosság, akkor mégis miért jó a 3D, annak csak azt tanácsolhatom, ismét olvassa el a fenti sorokat! :)

A kevesebb talán több lett volna

A történet egy igen jelentős része a Prometheus nevű hajón zajlik. Sajnos ez a hajó nem annyira hiteles, mint az első Alien Nostromo-ja. Túlzottan otthonos, jól berendezett és tágas. A világ sokkal inkább hasonlít az utópisztikus Enterprise fedélzetére mint a disztópikus Nostromo-ra, vagy akár a Sulaco-ra. Persze lehetne mindezeknek ellenpontja az idegenek sötét labirintusa, de nem lesz. Bár a dizájn nagyon is eltérő és a látványon egyértelműen felismerhető, hogy igyekeztek rengeteget meríteni az Alien eredeti tervezőjétől, a borzalmas látomásaival sokkoló és gyönyörködtető Giger-től. Igazság szerint az idegen hajó díszlete nem több mint egy végtelenített másolat. Történetileg ugyan helytálló, hogy a környezet nagy része csupán az első film díszleteit ismétli, azt azt kiegészítő új, Gigeres hangulatúnak szánt elemek nem képezik a látványnak szerves részét. Azokat a szereplők egyesével mutogatják meg a nézőknek. Felteszik a kérdést, hogy mik azok, majd továbbállnak.

Látszik, hogy minden apró részletet odaadó gondossággal megterveztek és megépítettek. Scott és csapata büszke is erre, illetve arra, hogy a hatalmas és nagyszerű díszletek segítik a színészeket is szerepük átélésében. Emlékszik még valaki a Star Wars ? A Klónok Támadása című filmre, és az abban nyújtott színészi teljesítményre? Nos, azt díszletek helyett zöldre pingált üres terekben vették fel. Kell még valakinek magyarázni, hogy a díszlet miért jó?

Csak az a baj, hogy a díszlettel való dicsekvés az egész produkciót átjárja. A Prometheuson játszódó jelenetek többsége úgy be van világítva, hogy a legutolsó apró csavar is tökéletesen látszik. Ha valami mégsem látszanak, akkor azt a szereplők elemlámpákkal megvilágítva megmutatják.

Sajnos a bolygó felszíne is gyönyörű egyenletes megvilágításban szenved. A sejtelmesség, a baljós félhomály és a korábbi Alien filmekre még jellemző, erősen kontrasztos kép teljesen elveszett. Ez egyébként nem csak a Prometheus bűne. Az egyre jobb kamerák, egyre jobb vetítők és tévék illetve monitorok, no meg a kíméletlen kritikusok, az egymással versengő stúdiókat és alkotókat nagyobb- és nagyobb költekezésbe hajszolják. A Prometheus egyetlen percére nagyjából 1 millió dollár gyártási költség jut. Ez átlagosan közel 700 $ képkockánként. Ne csodálkozzunk, hogy a készítők minden egyes dollárt igyekeznek megmutatni. Igen, a háttérben villog 6db sárga LED fény, aminek a beszerelési és anyagköltsége ~50$ volt...

Csodálatos, de túl sok és a megihletettség, a múzsa csókja mintha hiányozna.

Mindezen kritikák ellenére, a Prometheust meg kell nézni! Aki ismeri és szereti az Alien sorozatot, annak a történet egy értékes új darabja, és további filmek alapja. Aki nem ismeri, annak egy jó mozi, a majdani új Alien sorozat fontos előfutára.

Szubjektív vélemény