Prometheus előzmények és kritikák
2012. július 14., szombat, 16:15
Prometheus filmajánló filmkritika film kritika
Sikeres indulás után a kritikák és mérgelődések tömege gyűlt Ridley Scott filmje köré, ami egyszerre jelzi a film fontosságát és azt, hogy mennyire is más lett a végeredmény, mint amit a közönség egy jelentős része várt.
A kritikák
Kérdések tömege merült fel már a film alatt és jó eséllyel néhány még megfogalmazódik később is, a cselekményt átgondolva. Alapvető probléma, hogy a néző kielégületlenül kell távozzon. Külön érdekes, hogy rengeteg olyan kritika is megfogalmazódik, ami az apró részletek kidolgozatlanságával, esetleges tudományos pontatlanságával foglakozik. Pedig a scifi műfajától, már amennyiben annak célja a szórakoztatás, cseppet sem idegen a tudományos abszurdumok megtűrése. Már pedig a Prometheus célja a szórakoztatás kell, hogy legyen.
Tény, hogy a Prometheus a legfontosabb kérdéseket hagyja nyitva, ezzel megágyazva egy -vagy több- folytatásnak. Ez pedig nem valamiféle hanyagság, hanem Scott terve szerint alakult így.
No de nem csak a nagy kérdések terén maradhatunk kielégületlenül. A Prometheus nem Alien film, vagyis nem hangsúlyosak benne az akciók, nem zúdít a nyakunkba elviselhetetlen izgalmakat és horrort sem. A film történetét kiszolgálandó, a látványvilág is nagyon más mint amit megszoktunk. A névadó hajó pedig mintha a Serenity és az Enterprise szerelemgyermeke lenne. Vagyis az Alien és a Blade Runner rendezője nem a tőle elvárt komor és sötét hangulatot hozta.
A képi világ is radikálisan eltérő. Az Alien és a Blade Runner is csordultig volt a szinte már kaotikus, de mégis nagyon funkcionálisnak tűnő, hiteles díszletekkel és kellékekkel. A sötétség, bezártság és a rossz látási viszonyok az egész filmet végig kísérték. A Prometheus azonban tágas terekkel, tiszta és komfortos élettérrel, belátható tájképekkel kápráztat el minket. Vagyis oldja a néző feszültségét. Azt a kevés feszültséget, amit az idegen építmények belseje kellene felhalmozzon.
A problémák azonban nem csak a külsőségekből fakadnak. A film szereplői alig tesznek saját túlélésükért. Scott korábbi tudományos-fantasztikus filmjeinek szereplői hihető karakterek voltak. Saját képességeikhez mérten igyekeztek életben maradni. Vesztüket vagy teljes kiszolgáltatottságuk, vagy a rövid történetük alatt is körvonalazódó emberi gyengéik okozták, ha pedig önfeláldozással vesztek el, akkor azt kézzelfogható célért, könnyen felismerhető fenyegetés elhárításáért tették.
A Prometheus szereplői között azonban akadnak olyanok akik teljesen irracionális magatartásukkal elvesztik a néző szimpátiáját, ezzel pedig haláluk sem olyan megrázó. Ám az igazi gond az az, hogy a legénység egy igen jelentős része leginkább a Star Trek híres vörös ruhás zászlósaihoz hasonlatos. Akiknek sokszor még nevük sincs, szerepük legfeljebb két mondatból áll, amiből az egyik már az ?Aaaaaaahh!!!? Egyszerűen alig van kiért izgulni. Még a főhősnő szerelme is olyan ostoba módon hal meg, hogy az ember legszívesebben maga végezne vele.
Vagyis a korábbi Scott filmekhez képest ahelyett, hogy a kemény hétköznapok közül a pusztulás közelébe csöppent szereplők küzdelmét izgulnánk végig, ezúttal azt csodálhatjuk, ahogyan egy luxusjacht ostoba vagy éppen érdektelen legénysége önhibájából rohan a néző és a józan gondolkodó szeme előtt is tisztán kirajzolódó halálba. Ez olyannyira sokaknak szúrja a szemét, hogy a Forbes 5 tudóst vett rá, hogy a film különböző szereplőit és eseményeit minősítsék idiótáknak, vagy ostobaságnak.
A sajtósan manipulatív kritika azonban nem az egyetlen formája a legénység, illetve a rájuk írt szerepekkel szembeni ellenszenvnek. Itt van például egy gúny videó a Prometheus legénységének kiképzéséről:
Az elmúlt években mémmé érlelődött A Bukás sem maradhatott ki:
A rengeteg bírálatban való végtelen elmerülés helyett inkább nézzük meg, honnan is indultunk?
1979-ben mutatták be az Alien-t, amit további három sikeres és elismert, valamint két, javarészt csak lesújtóan kritikus megítélésű film követett. Az utóbbi kettőről elég annyit tudni, hogy azok miatt lényegében folytathatatlanná vált a sorozat.
A Prometheus feladata a sorozat rangjának helyreállítása volna. Ez a feladat olyannyira nagy és nehezen kivitelezhető, hogy a legfőbb döntéshozók ragaszkodtak az eredeti filmet is rendező Ridley Scott-hoz. Az ő neve volna a garancia, ami minket rávesz, hogy a két Predatoros film után még egyszer bizalmat szavazzunk az Aliennek.
Miért fontos, hogy Scott a Rendező?
Ridley Scott nevéhez számos nagy film köthető, így a Gladiator, a Black Hawk Down és még sok más remek. Jelen esetben persze a legfontosabb két mű, az első Alien, ami a legjobb sci-fi filmeket felsoroló listákban ritkán végez az 5. helynél rosszabbul és a Blade Runner, ami szinte minden listában az első helyen szerepel. Vagyis a tudományos fantasztikus filmek talán legjelentősebb rendezőjével állunk szemben. Utóbbíról azért azt is érdemes megjegyezni, hogy bemutatásakor súlyos kritikákat kapott és mozipénztárakban lényegében megbukott.
A siker nem tervezhető. Ha megvizsgáljuk az első Alien és a Blade Runner készítésének történetét, akkor azt láthatjuk, hogy azok borzalmas kínok között, rengeteg harcot megvívva születtek.
Az Alien valójában egyfajta kreatív melléktermékként fogant.
John Carpenter és Dan O'Bannon 74-ben elkészítették a Dark Star című sci-fi paródiát. Az alacsony költségvetés ellenére is meggyőző technikai megoldások és a szatirikus elemek ellenére is a műfaj értékeit határozottan képviselő mű számos szakmabeli érdeklődését felkeltette. A különös film készítése után több érdekes projektbe is bekapcsolódó O'Bannon bele is kezdett egy a Dark Star-hoz hasonló történet megírásába, ami később az Alien alapjául lett használva.
Bár Dan egyértelműen az alkotói kibontakozás útjára lépett, ez még kevés lett volna a ma ismert Alienhez. Az egyik jelentős történés, ami az Alien felé vezetett, az volt, amikor Alejandro Jodorowsky felkérte, hogy vegyen részt a Dűne filmváltozatának elkészítésében. A film végül nem készült el, és David Lynch 1984-es Dűnéje szinte semmi rokonságot mutat a Jodorowsky-féle tervekkel. Ám a filmhez összeállt csapat a korszak legeredetibb kreatívjait toborozta össze. A radikálisan eltérő stílust képviselő Chris Foss és H. R. Giger, a kimeríthetetlen alkotóképességű Moebius, mind együtt dolgoztak. A szereposztás is igen érdekes volt. A Világok Háborúja rádiójáték révén legendássá lett Orson Welles és a különleges szürrealista, Salvador Dali is szerepelt volna. A film zene elkészítésére egyebek között a Pink Floyd is felkérést kapott. Ezekből is látszik, hogy Jodorowsky terve több volt mint ambiciózus. Érthető is, hogy a projekt anyagi összeomlása után O'Bannon csalódottan tért haza. A hatalmas alkotó potenciál, ami O'Bannon körül pezsgett egy rövid ideig, egyszerre szertefoszlott és a hatalmas űrt muszáj volt valamivel kitölteni.
Ebben az időszakban kezdett igazán konkrétan körvonalazódni az Alien, ami két korábbi vázlat összedolgozásából született. Az új projekt alkotói közösségéhez csatlakozott Ronald Shusett, aki O'Bannon alkotótársaként kulcsfontosságú volt a történet alakításában. Egyúttal az Ő nevéhez fűződik az Alien xenomorph lényeinek azon horrorisztikus tulajdonsága, hogy kezdeti, parazita állapotukat áldozatuk hasából kitörve fejezik be.
O'Bannon a később Total Recall-ként elkészült, Philip K. Dick adaptáció kapcsán ismerte meg Shusettet, az elbukott Dűne projekt során pedig Foss-t és Gigert. Sok más személy mellett, az Ő elképzeléseik finomították, formálták az Alien-t. Ám a filmhez nem csak a tehetséges alkotók kellettek, de az inspiráció is, amiről O'Bannon később úgy nyilatkozott, hogy Ő nem valakitől lopta az Alien történetét, hanem mindenkitől lopta azt. Bármennyire is furcsa, ez az amitől a film igazán eredeti lett, hiszen több milliárd földakó között nem a teljesen új ötletek, hanem a már meglévők átértelmezése az originalitás kulcsa. Később még további átírások következtek. Bekerült a történetbe egy android és apránként finomodtak a részletek. Majd a 77-es Star Wars sikere után, hirtelen nagy lett az igény a sci-fire, aminek köszönhetően az Alien is zöld jelzést, vagyis a minőségi kivitelezéshez szükséges anyagi hátteret kapott.
Bár a 20th Century Fox több ajánlattal is előállt, a rendező kiválasztása kapcsán, végül az alkotók maguk javasolták Ridley Scott-ot. Scott nem csak mint rendező volt kiemelkedően tehetséges, de a fantasztikusan kidolgozott storyboardja révén a film költségvetését is megduplázták.
A történet alakulását és a film látványvilágát is, ezek után nagyrészt a producerek és a rendező alakította tovább. Az Alien sorozat meghatározó karakterei, Ripley (akinek sikeréhez nem csak a jól megírt karakter, de Sigourney Weaver tehetsége is nélkülözhetetlen volt) és az android, akit az első filmben Ian Holm játszott, mind a producerek döntései nyomán kerültek be. Az új szereplők beillesztésének egyik fő célja az volt, hogy az Alien különbözzön a megszokott tudományos fantasztikus és horror történetektől.
A fentiek persze csak apró részletek egy sikeres filmsorozat születésének történetéből. Ám néhány dolog így is láthatóvá válik. Az Alien egy végtelenül színes (nézzétek csak meg Chris Foss vagy Moebius képeit!) produkció leállítása nyomán kezdett életre kelni és hosszú utat bejárva, egymástól nagyon különböző tehetségek között érlelődve született és lett a korszak talán legsötétebb képi világú alkotása.