Polk Audio Reserve R100 állványos hangfal teszt
2021. november 18., csütörtök, 20:15
Polk Audio audio hifi hangfal hangszóró Polk hangfal hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Polk hangfal teszt Polk Audio hangfal Polk Audio hangfal teszt
A Polk Audio mindig is híres volt arról, hogy igazán remek hangdobozokat épít, amiket abszolút baráti áron kínál. Nincs ez másként a Reserve családjuk esetében sem, pedig a termékpalettájukon felette már csak az igazi nagyágyú, Legend széria tagjai vertek sátrat. Ismerkedjünk meg a Polk Audio Reserve sorozattal, abból is a legkisebb, állványos R100 hangfallal!
Amikor a Polk Audio majdnem a csúcsra járatja magát
A Polk Audio Reserve komplett termékcsaládja, amiből nívós házimozi szett is összeállítható, hazánkban kevés helyen található meg, köztük a Home Movie bemutatótermében, ahonnan tesztalanyaink érkeztek. A Hi-Res tanúsítványú modellek természetesen nem csak házimozizásra alkalmasak, sőt! Ebből kiindulva kíváncsian vártuk, hogy az amerikai cég abban az ársávban, ami tőlük egy kicsit borsosnak is tekinthető, mit nyújt egy kompakt, állványos típus által.
A Reserve sorozat egyenesen a legnagyobb, bevezetőnkben már említett Legend-ekből merít, ezért könnyedén felveheti a versenyt nem csupán a kategóriatársaival, hanem a sokkal jobban nyomatékosított árú konkurensekkel is. A 166x324x260 mm-es méretekkel, és darabonkénti 5,5 kg-os tömeggel rendelkező Reserve R100 így könnyedén nevezhető bookshelf, azaz polcsugárzónak is, bár ez a definíció félrevezető. A fekete vagy fehér színben megvásárolható hangdoboz tehát valóban nem túl termetes, viszont arányos és mutatós, akár a felhelyezett, roppant stabil szövettel, akár nélküle. Alatta klasszikus felállásban találhatók a hangszórók, melyek közül először a 25 mm-es Pinnacle gyűrűs magassugárzót említjük meg, aminek tervezése mögött a cég 40 éves innovációs munkája van.
A 39 kHz-es felső határérték már eleve egy jó adat, de amellett, hogy része a nagyfelbontású anyagok megfelelő reprodukciójában, még torzítás és színeződés mentes tiszta hangot is biztosít. Finomra hangolt hullámvezető veszi körül, ami hallhatóan javítja a magasfrekvenciák terjedését és elosztását, a mögötte elhelyezett, rendkívül hatékonyan csillapított hátsó kamra pedig az esetleges nemkívánatos rezonanciákat redukálja.
Alatta helyezkedik el a szintén látványos Turbine fantázianevű mélyközép hangszóró, ami ugyan nem hivalkodó, de nagyon egyéni és mutatós membránt kapott. A gyökerei szintén a Legend sorozatban keresendők, a szabadalmazott habmagot és a formázott geometriát ötvözik, így válik roppant stabillá és csillapítottá, ráadásul a tömeg sem növekszik a megoldás által. A hangképénél a hangsúly a természetességen van, hiszen, ahogyan a Polk Audio is leírja, a középtartományra az emberi fül nagyon érzékeny.
A Reserve R100 X-port elnevezésű basszreflex nyílással, pontosabban rendszerrel rendelkezik, ami a magassugárzó mögött helyezkedik el. Ez egyedi, ETF-szűrőt tartalmaz, ami által a mélyszekció feszes és torzításoktól mentes lesz. Az X-port által a basszus és középtartomány mentesül a doboztest vagy a nyílás által esetleg keltett rezonanciáktól, a zárt csövű abszorberek pedig úgy vannak hangolva, hogy a hangszórók által keltett torzítást küszöböljék ki.
A Reserve R100 minőségi csatlakozókat kapott, amibe természetesen a banándugók is beleférnek. A gyártó szerint nem árt, ha a kábelek másik végén legalább 30, de inkább 70 wattos erősítő van, hiszen az érzékenység csupán 86 dB, ami az eddigi tapasztalataink alapján valóban igényli a teljesítményt. A szépen megmunkált dobozhoz nem mellékeltek tüskéket, tehát azokat nem tartja szükségesnek a gyártó, de vékony gumipárnákat azért rögzítettek az aljára, az esetleges sérülések elkerülése érdekében.
Egy további bekezdést mindenképpen megérdemel az R100 belseje, mielőtt kitérnénk a tesztre, hiszen látszik, hogy valóban megfontolt rendszerrel van dolgunk. Az oldalfalak vastagok, a merevítőbordákkal sem spóroltak, ahogyan a csillapítóanyaggal sem, amelyek mindkét hangszórót körül ölelik. Különösen figyelemreméltó, ahogyan az X-port csövét is teljes egészében ebbe ágyazták, így sok kihasználatlan terület nem is maradt. Az alkalmazott keresztváltóról nem kaptunk információt, bárhol is kerestük azokat, de látatlanban is biztosra vesszük, hogy ennyi munka eredményének a nívóját nem bízták valami hétköznapi, és nem minőségi alkatrészekből összeállított darabra.
A Polk Audio állványos hangfalát a Parasound elő-végfokunkkal és csöves kimenetű CD-játszónkkal kötöttük össze, de érdekességképpen kipróbáltunk egy éppen nálunk vendégeskedő csöves erősítőt is, aminek csupán 9 W csatornánként a teljesítménye. Csodát ugyan az utóbbitól nem vártunk, de ért már minket eddig is néhány meglepetés!
A név kötelez, a Reserve R100 jelentős tartalékokkal rendelkezik
A Polk Reserve sorozatának parányi állványos doboza bizony képes meglepetést okozni! Fizikumából adódóan elsősorban akusztikus felvételekkel tettük próbára, ahol a méretét minden irányban meghazudtolóan szólt. Először csak a két doboz között rajzolódott ki a színpad, majd a hosszas bejáratást követően a Reserve R100 teljesen kinőtte önmagát. A Dire Straits zenéiben Knopfler hangját nem emelte ki, mint azt sok esetben tapasztaljuk, és ami egyébként nem hátrány, a Polk viszont máshogyan közelített az előadáshoz. Ekkora méretből a legtöbbször némi erőlködést lehet hallani, ami szintén nem meglepő, de a gyártó fifikás megoldásának köszönhetően ez most nem volt jelen. Egyedül Eric Clapton Unplugged felvételénél volt érezhető az, hogy a dalok közötti közönségováció kicsit a mélyből jött, azt nem bontotta ki, viszont a zenészeket abban az esetben is a tudásukhoz, és remek előadásukhoz megfelelően kezelte. Az énekhang itt sem kelt önálló életre, hanem része volt az előadásnak, a Reserve R100 kellően izgalmas, ugyanakkor teljesen nyugodt produkciót nyújtott. Melegebb tónusú, barátságos a hangzásvilága, nem tapasztaltuk azt, hogy könnyűsúlyú lenne, ráadásul a kis csöves erősítő is gond nélkül meghajtotta. Bensőséges, nagyon hosszan hallgatható a karaktere, és további meglepetésünkre igazán combos alsótartományt tudott produkálni. A Parasound-dal ez a faktor természetesen tovább nőtt, hiszen a párosnak szinte kifogyhatatlan erőtartaléka van, ezáltal a Reserve R100 is nagyobb fordulatszámra kapcsolt, pontosabban tovább nőtt az eddig is tapasztalt önbizalma.
Még szimfonikus zenével sem volt benne semmi félsz, és bár nem tudott életnagyságú zenészeket elénk varázsolni, azért mindenképpen elismerést érdemel az, amit ki tudott hozni az ilyen jellegű felvételekből. Itt is a megközelítéssel játszott, mert eszébe sem jutott kinőnie magát, viszont a hatalmas színpadot, amit kreált, betöltötte meleg, telt hangjegyekkel, és a magabiztosságból sem engedett. A spéci megoldásokból eredően a Reserve R100 a pontsugárzás természetességét és jegyeit kombinálta a tartományok megfelelő szétbontásával és lenyűgöző téralkotással. A precíz, határozott basszushoz enyhén légies és roppant tiszta középtartomány társult, mindeközben a magassugárzó szó szerint csilingelt. Utóbbitól semmi forszírozottságot nem tapasztaltunk, végig finoman dolgozott, nem tolta túl a szerepét. Az arányokat tehát tényleg sikerült mindvégig betartani, ráadásul a színpadmélység is ámulatba tudott ejteni. Továbbra is az egységes, muzikális prezentációt tudjuk elsősorban kiemelni, de egyetlen apró részletről sem feledkezett meg.
Töményebb felvételeknél azért zavarba tudtuk hozni, mert a vehemensebb és keményebb rock nem feltétlenül tartozik a kedvencei közé, és bár az sem tudta teljesen kizökkenteni, ehhez a műfajhoz valószínű, hogy már az eggyel nagyobb modellt érdemes választani. Ez sem hiba, mert a műfaj egyszerűen követeli a nagyobb membránfelületet és űrtartalmat, viszont csodát hallottunk már, ezért egy kicsit tovább kísérleteztünk. Furcsa, de a Slayer azon dalaiban, ahol a szerzemények jobban ki vannak bontva, és nem csak a zsigeri zúzáson van a hangsúly, a hangdobozok kezdték jól érezni magukat, szinte még sziporkáztak is. Ebből egyszerűen azt a következtetést sikerült levonnunk, hogy mégsem kell a sutba dobnunk az ilyen műfajú albumainkat, de azokban az esetekben, ahol a keverés elnagyolt, valamint csak a boogie-n van a lényeg, ezek a hangdobozok nem nyújtottak teljes élvezetet. Ezáltal a Marillion vagy Steven Wilson hívei is csak azoknál a daloknál fogják élvezni a Reserve R100 előadását, ahol az érzelmeket és a hangulatot kell tolmácsolni, az igazi koncertélmény varázsát nem képes megjeleníteni a számukra. Halkabban még igen, de megemelve a hangerőt kicsit összemosta a zenészeket és a tisztaságából is vesztett valamennyit. Azonban ezt sem tekinthetjük negatívumnak, hiszen még mindig jobb az, ha egy hangsugárzó tisztában van a képességeivel, és nem akarja mindenáron túlnőni magát.
Minden elismerésünk a Polk Audio Reserve R100-é
Igen, minden elismerésünk, hiszen nem csak azt nyújtották nekünk, amit termetükből adódóan elvártunk, hanem annál jelentősen többet. Nagyon pontos hangzást kaptunk minden egyes tartományban, de nem egy technicista jellegű alkotással van dolgunk, hanem olyan kistermetű állványra helyezendő hangdobozokkal, amik a természetességükkel, barátságos stílusjegyeikkel és zenei megközelítéssel akarnak levenni a lábunkról, és ez sikerül is nekik. Alacsony érzékenységük ellenére még erőművet sem szükséges párosítanunk, pár wattal is szépen elmuzsikálnak, de természetesen meg fogják hálálni azt, ha az erősítő rendelkezik tartalékokkal. Egyéni konstrukciójuk, és a felsőbb kategóriából átemelt hangszóróik révén a Polk Audio Reserve R100 egy olyan állványos hangsugárzó, ami igényli a bejáratást és a törődést, amit követően barátságos, mesterkéltséget teljesen mellőző, határozott és muzikális világot képesek akár egy átlagos méretű nappaliba is varázsolni. Mindenkinek tudjuk ajánlani, aki olyan kisméretű, egyéni, de nem hivalkodó stílusjegyekkel felvértezett hangdobozpárt keres 200 ezer forint körül, ami igazi társa lehet a minőségi zenehallgatásban. Hiába nem allrounder, mindenképpen jár neki az Ajánlott Vétel címke.