Neat Acoustics Petite Classic high end állványos hangfal teszt

2024. október 25., péntek, 20:15

Neat NeatAcoustics audio hifi hangfal high end hifi hangfal Neat hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Neat hangfal teszt high end hangfal high end hangfal teszt

A Neat neve hazánkban még mindig kicsit ismerősen, de valójában ismeretlenül cseng a hifisták körében. Ez furcsa a számunkra, hiszen egy nagymúltú brit gyártóról van szó, aminek több tízéves háttere van, a most bemutatásra kerülő Petite hangdobozuk első szériáját a kilencvenes évek legelején kezdték gyártani, ráadásul ezek azok, amelyek a cég történetében a legnagyobb példányszámban keltek el.

30 éves gyökerek mai köntösben

A Neat Petite Classic pontosan ugyanolyan méretű, mint az eredeti Petite, a formáján sem változtattak, de új hangszórókat és más keresztváltót használtak. Maradt kétirányú kialakítású, az AMT szalagos magassugárzó viszont új, amiről a Neat azt állítja, hogy nagyobb teljesítményű. 150 mm-es mélyközép hangszórót illesztettek alá, aminek membránja ásványianyag tartalmú polipropilénből készült. Az eredeti ennél nagyobb volt, pontosan 168 mm, viszont a cég a redukálás okát azzal támasztja alá, hogy az alkalmazott nagyobb mágnesnek hála így még mélyebb basszust képesek elérni.

Belül az új keresztváltó a korábbi frissített változata, kiváló minőségű alkatrészekből áll, és az előd generációk dupla bemenetei helyett szimplát kapott, ezt is okkal, bár fény nem derült rá. Maga a doboz kidolgozása szép, az MDF alapanyagú oldallapok egymással párhuzamosak, a rögzítő csavarokat elrejtették a szemünk elől, így kapunk egy nagyon letisztult formát. Alapvetően textúrált fekete és szatén fehér színben választhatjuk, de van belőle tölgy és dió, azonban ezekért felárat számít fel a gyártó.

A Petite Classic kétutas, basszreflex doboz, amihez kettő, különböző méretű nyílást találunk a doboz hátulján, egymás alatt. Az átmérője egyiknek sem jelentős, viszont a felső nagyobb, hiszen különböző frekvenciákra vannak hangolva, így a basszus mennyiségét a szoba méretéhez igazíthatjuk. A kísérletezés ránk van bízva, ráadásul elég könnyű, mert csak ki kell venni, vagy bedugni.

További opciók is a rendelkezésünkre állnak, hiszen maga a hangdoboz kicsi, a súlya sem jelentős. A polcra helyezés lehetőségét nem szoktuk forszírozni, viszont az egymástól való távolsággal, és a hátsó falakkal, pontosabban annak közelségével bátran kísérletezhetünk, de a masszív állványt ne felejtsük el alá tenni. Lehet, hogy kisméretű hangdobozról van szó, de mégsem íróasztalra termett, talán a legjobb példa erre a szintén brit ProAc Tablette, ami a Petite-hez hasonlóan számos generációt megélt már, és mindig is egy sztereó lánc tagjaként gondoltunk rá.

Mi is abba illesztettük a Neat-eket, jött tehát Parasound elő-végfokunk, csöves kimenetű CD-lejátszónk, Naim streamerünk, és a ritka nehéz márvány hangfalállványaink, aztán mi is elkezdtünk kísérletezni, figyelembe véve azt is, hogy a Petite Classic érzékenysége mindössze 87 dB, tehát biztos erő kell mögé. Bíztunk abban, hogy Parasound végfokunk továbbra sem fog szégyent vallani!

Egy egyéni ízvilág az audiofil berkekben

A Neat Petite Classic hangdobozok nem elég, hogy a külsejüket tekintve visszafogottak, hanem a bejáratásukhoz, a hangjuk feltérképezéséhez, majd megszeretéséhez is kell idő. Kezdjük sorban! Pici hangdobozról van szó, és elsőre nem is nevezhető olcsónak. Viszont vegyük azt figyelembe, hogy a maga nemében egy igazi hifi legendával találtuk magunkat szemben. Hozzánk a fekete változat jutott, a hangszórók sem kaptak semmi díszítést, csak filces anyag veszi őket körül, amit nevezhetünk sötétszürkének. A megmunkálás továbbra is profi, finomak a lekerekítések, de tényleg semmi sallang. Nagyon merev maga a doboz, az érzékenység, mint már említettük, alacsony, ezért többnapos folyamatos bejáratást igényel, hogy megmutassa a tudását, amihez a már szintén leírt kísérletezés is kell, hogy megtaláljuk a helyét, kis teljesítményű erősítővel pedig egyszerűen ne várjunk csodát. A leírtak alapján érdemes foglalkozni valakinek ezzel a hangdobozzal, aki ilyen árért keres egy különcnek nevezhető modellt? Igen, mindenképpen!

Ezek a kis hangfalak ugyanis egyszerűen szórakoztatók. Nagyon jó a ritmikus képességük, lendületes az előadásuk, és pontosak. Bármilyen furcsa lehet, de ezek a jelzők tulajdonképpen bármilyen műfajon megmutatkoztak, ami a fizikumát nézve hatalmas teljesítmény. Először a magassugárzót emeljük ki, ami nagyon finom, alacsony kivezérlési szinten is odatette magát, rendesen meghajtva sem tapasztaltunk torzítást, tehát nem vált élessé, zavaróvá a produkciója. A 150 mm-es mélyközép hangszóróból nem vártunk olyan basszust, ami leterített volna minket, azonban képes volt megragadni és kielégíteni, hiszen bőven volt benne szufla. A hangszórónak természetesen a középszekció igazán az erőssége, ami ad egy biztos, stabil alapot, rengeteg részlettel, és szépen leváló hangokkal. Tudott igazán tempós, sőt megdöbbentő is lenni ezáltal a hangdoboz, viszont bensőségesebb, meditatív hangulat teremtésére is képes volt, tehát összetett jellem. Mégsem a klasszikus mini monitorokhoz állt mindenképpen közel - bár a méretéből adódóan folyamatosan meglepett minket - hanem remek színpadképzése és lendülete miatt a minőségi szórakozásra fektette a hangsúlyt.

Parasound erősítőnk nem izzadt meg egyáltalán a meghajtásnál, de egyértelműen feljebb kellett tekerni a megszokottnál a kimeneti szintet. Akkor viszont a két pöttöm Neat nagyon sokat tudott a számunkra nyújtani. Minden irányban levetkőzte fizikumát a Dire Straits zenéjén, kisebb hangerőn a színpad eléggé ragaszkodott azért a dobozokhoz, hozta annak minden jól megismert jellegzetességét. A basszusból bőven elegendőt kaptunk, és itt nem is csupán a Petite Classic fizikumához mérten. Nagyon szép volt a basszusgitár, a szólórésznél Knopfler arányosan emelkedett ki, a hangja meg a jól ismert, kicsit duruzsoló, érces maradt. Az AMT magassugárzóról csak elismerően nyilatkozhatunk ennél a zenénél, remek cineket produkált, amelyek pontosak és finomak is voltak egyszerre. A ritmusérzékére nem lehetett panaszunk, ahogyan a dinamikájára és sebességére sem, egyszóval minden rendben volt, a Neat könnyedén szoros kapcsolatot tudott teremteni ezzel a műfajjal.

Chopin és Schubert muzsikáján érződött igazán az, amit már említettünk, hogy a Neat Petite Classic mennyire egységes, gördülékeny hangkép megalkotására képes. Itt sem bújtak el a részletek, hiszen csak egy kicsi, állványos hangdobozpárról volt szó, viszont olyan határozottan, ugyanakkor könnyedén sodort magával a zene, amin tényleg meglepődtünk. Kis nyíltságot elviseltünk volna még, ha nagyon kritikusak szerettünk volna lenni, de az összkép annyira teljes volt, hogy ezt gyorsan el is felejtettük. A zenészek természetesen váltak le a hangdobozokról, megvolt a szerepe a szólóhangszernek és a kíséretnek is, és a dinamikai változásokat is bátran kezelték.

Jan Garbarek melegen, mélyről jövően indított, és már az elején lehetett érezni azt, hogy ismét meglepetés fog érni minket. Szerzeményeit a Neat angolszász módra közelítette meg, tehát inkább a melegségre és a tapintatra helyezte a hangsúlyt, valamint itt is a teljes mű egészére, sodrására. Persze a szaxofon kiemelkedett, ez így is volt rendjén, de olyan szerethető és izgalmas körítést kapott, aminek sokan irigyei lehetnek. Továbbra sem csupán a hangdoboz méretére gondolunk itt, hanem a karakterére. Ami egyértelműen angolos, azon belül viszont nagyon is egyéni. A Parasoundoknak nem is feltétlenül az erejét kellett használnia, inkább a megbízhatóságát, tartalékát, és azt, hogy nem sajtolja ki magából az energiát, hanem könnyedén tálalta azt, köszönhetően hatalmas trafójának. Tehát nem biztos, hogy a 87 dB érzékenység feltétlenül falja a wattokat, elég lehet neki 50 is, de az valóban legyen annyi, és azt szépen, egyenletesen adja le.

Peter Gabriellel folytattuk a sort, ahol a Neat még a nagyívűbb szerzeményekkel is jól boldogult, hiszen a bátorsága és lendülete nem hagyott alább. Persze ilyen jellegű zenékhez szükséges a nagyobb mennyiségű megmozgatott levegő, de a reflexnyílással való játék, ahol a legtöbbször maradt a preferált megoldás, tehát a kisebb maradt szabadon, működött, és szoros, nagyon is határozott mélyhangokat préselt ki magából. A zene szerkezetének egészére, a hangulat átadásán volt továbbra is a fókusz, amiből nem hiányzott a drámaiság, mégis olyan játszi könnyedséggel párosult, hogy nagyon sokáig tudtuk hallgatni Gabriel egyéni megoldásait. Amennyiben finomság kellett, azt kaptuk meg, dörgedelmes hangoknál nem hátrált meg, és a részletek mindig pompásan átjöttek.

Blues és jazzrock következett ezután, ahol a Neat Petite Classic ismét hozta az eddig megismert karakterét, de a meglepetés sem maradt el. Itt elsősorban a basszusgitár szolgáltatta ezt, ami nagyszerűen dolgozott együtt a dobos játékával, ami roppant erős leütéseket eredményezett, finom díszítésekkel. Remekül egyben volt a zenekar, akár Gary Moore-t, akár Hookert kísérte, de még a Toto koncertfelvételén is eléggé összeszedett tudott maradni. Ott persze az élő felvétel nem jött át hiánytalanul, annak a kiteljesedéséhez nagyobb szufla kell, pláne náluk, amikor a profi zenészek megállíthatatlanul beindulnak a színpadon. A szórakozás, a hibáival együtt viszont továbbra is megmaradt, és hazudnánk, ha azt írnánk, hogy egy-két dal elég volt a játékukból.

A 20 m2-t a hangdobozok képesek voltak megtölteni erőlködés nélkül, ráadásul a hátsó falak segítségét sem kellett igénybe vennünk, hiszen azoktól már bő fél méterre is igazán jól teljesített. Egymástól úgy másfél méterre érezte magát a legjobban a környezetünkben, tehát kicsi a helyigénye, mint maga a hangdoboz is, viszont a teljesítményére nem lehetett panaszunk. Műgonddal figyelt a zenészekre, a részletekre, a pontosságra és az analitikára is, tehát egy olyan ritka kombinációról van szó, ami könnyedén minden zenekedvelő számára élvezetet tud okozni. Azért fogalmaztunk így, mert bőven van erő a Neat-ben ahhoz is, hogy házibuliban döngessünk vele egyszerűen, de annál azért sokkal többet ér, elég ehhez meghallgatni Shirley Bassey dalát, aki most is érzékien, nagyon pontosan énekelt, az őt kísérő kórust teljesen új színben ismertük meg, és a zenekara is valamivel könnyedebben, szórakoztatóbban játszott. Az énekesnő minden szavát értettük, az előadása pedig tele volt érzékiséggel, színnel, élettel, így téve a műfaján belül nagyon is komolynak és komplexnek számító szerzeményt szórakoztatóvá, az igényesség mellett.

Összegzés, végszó

A Neat Petite Classic egy nagyon egyéni színfolt a kisméretű hangdobozok piacán. A hangja lenyűgöző, 20 m2-t gond nélkül meg tudott tölteni üde, szórakoztató, dinamikus előadásával. Mindenképpen javasolt hozzá egy olyan erősítő, aminek határozott a karaktere és a teljesítménye is elegendő, hiszen a 87 dB nagyon is igényli ezeket a kritériumokat. A masszív, nehéz állvány is elengedhetetlen hozzá, ahogyan a helyét is meg kell találnunk, hogy kihozzuk belőle az igazi értékeit. A külseje sem mutatja meg az árát, ahogyan a mérete sem, de a hallottak igen. Ezt bizonyítja az is, hogy az alapja több mint 30 éves, és a mai napig nagy rá az igény Angliában. Akinek tehát kis helyigényű, visszafogott kinézetű, ám nagyon szerethető, zenei hangú doboz a vágya, annak adott a lehetőség, hogy a birtokába kerüljön egy igazi legenda legújabb változata. Természetesen ajánlott vételről van szó a Petite Classic hangfalat illetően.

1 2

Következő oldal >