NAD C 316BEE V2 sztereó erősítő teszt
2021. október 14., csütörtök, 10:40
NAD audio hifi sztereó erősítő hifi erősítő sztereó erősítő NAD erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt NAD erősítő teszt
1978-ban kezdődött a NAD sikersorozata a 3020-as sztereó erősítő jóvoltából a belépő kategóriában, aminek a külsejét tekintve igencsak jól állt a távolság, viszont minőségben egyszerűen verhetetlen volt. Mi sem természetesebb, hogy a cég időnként frissíti ezt a mindenki számára elérhető modellt, aminek legutóbbi változata már bő három éve a piacon van. Jó bornak ugyan nem kell cégér, mi viszont gondolkozás nélkül kihasználtuk az alkalmat, hogy teszteljük a C 316BEE V2 készüléket, még akkor is, ha az előéletéből adódóan tulajdonképpen biztosra mehettünk!
Nem is rút ez az új kiskacsa!
A NAD legkisebb integrált sztereó erősítője külsejét elnézve nem sokat változott a 2008-2009-ben EISA-díjat kapott elődtől, csupán annyi tűnik szembe (ha nagyon figyelünk), hogy az előlap széleit finoman lekerekítették. A frontoldal sem tartogat sok meglepetést, hiszen üzembehelyező gombot, 3,5 mm-es Jack fejhallgató kimenetet, bemenetválasztó gombokat, hangszínszabályzókat (amelyek kikapcsolhatók), balance és hangerőtárcsát találunk rajta, de ennél több szerintünk nem is kell. Azért a telefonunkat vagy tabletünket is ráköthetjük jelforrásként, de ez az opció sem tekinthető ma már sem újdonságnak, sem trendinek.
A hátoldalra tekintve hasonló az érzés, ahol baloldalon a bemenetek sorakoznak, ezeket követi a szimpla hangfalcsatlakozó, és a fő üzembehelyező billenőkapcsoló, valamint a fix tápkábel. Ez is visszarepít minket az időben, mert manapság legalább egy borotvacsatlakozót nyújtanak, de úgy látszik, ezt teljesen feleslegesnek találták.
Talán ez lehet az önbizalom jele is, tehát a NAD szerint ez így van jól, amivel egyáltalán nem értünk egyet! Az 5,5 kg-os készülék műanyag lábai íveltek, így a súly tartásán kívül az esetleg fellépő káros rezonanciák elvezetésében lehet még szerepük.
A klasszikus NAD külső klasszikus NAD minőséget sejtet, és ez már akkor is így lenne, ha nem változtattak volna semmit az elődhöz képest, azonban ez nem így történt. Az alkalmazott PowerDrive áramkör a teljesítményerősítő pontos működési állapotának figyelemmel kísérésével automatikusan optimalizálja a tápegység beállításait az egyenletesen alacsony torzítás és a maximális teljesítmény érdekében, ahogyan a Masters sorozatú modellekben is. Azonban Bjorn Erik Edvardsen kifejlesztett egy új áramkört, amely kevesebb alkatrészt igényel, sokkal alacsonyabb költséggel, a hatékonyság csökkenése nélkül.
A NAD C 316BEE V2-ben nagyméretű toroid transzformátort, alacsony ESR kiegyenlítő kondenzátort, többszörösen szabályozott másodlagos tápellátást, és nagy teljesítményű diszkrét kimeneti tranzisztort is alkalmaztak, tehát a csatornánkénti 40 wattot nem bízták a véletlenre. Valószínű ezért tapasztaljuk a NAD készülékeknél, hogy a papíron csekélynek tűnő teljesítmény bőven elegendő, hiszen teljesen valós, ami más gyártóknál azért nem minden esetben mondható el.
A megfelelő hűtésről és szellőzésről a trafó melletti bordák, és felső nyílások gondoskodnak, így a túlmelegedéstől sem kell félnünk, de azért abban segítsük a dolgát, hogy ne helyezzünk rá más készüléket, még akkor sem, ha elfog minket a nyolcvanas-kilencvenes évek hifitorony építő láza.
Mivel újra hódít az analóg zenehallgatás, a NAD-nál úgy döntöttek, hogy beépítik saját RIAA phono fokozatukat, így a V2 egy alacsony zajszintű, MM bemenetet kapott. (Itt kell megjegyeznünk, hogy a készüléken sehol sem található a V2 jelzés, csak a Phono felirat a frontoldalon egy bakelit embléma kíséretében jelzi, hogy az újabb típussal van dolgunk). A RIAA kiegyenlítés extrém pontosságú, amely ebben az ársávban ritkaságnak számít, sőt a C 316BEE V2 egy infraszonikus szűrővel is rendelkezik, amely a rezgéscsillapítás révén tovább javítja a hangminőséget. Az elődhöz képest a magnó ki és bemenet eltűnt, de be kell látnunk, hogy hiába adnak ki mostanában néhány előadó zenéiből gyári, műsoros kazettát is, ez sajnos már egy letűnt korszak, bárhogy is szépítjük a dolgot.
A készülék kivitelezése nem kifogásolható, ahogyan az anyaghasználat sem, a mellékelt távirányító pedig a megszokott NAD rendszertávoknál kisebb, eleve csak ezt a készüléket képes kiszolgálni, viszont könnyen kezelhető, amolyan egyszerű, de használható darab.
Belépő szint, annak viszont a csúcsa!
A NAD modern "rút kiskacsáját" a bejáratást és bemelegítést követően korán reggel kezdtük el tesztelni, gondoltuk, hogy háttérzenének pont jó lesz, miközben elfogyasztjuk az első kávénkat. A hangerő potmétert így éppen csak megmozdítottuk, és láss csodát, nem is kellett annál jobban ahhoz, hogy életre keljen! Állványos Focal hangsugárzónk volt bekötve, ami szelídebb, mint a JMlab korszakbeli modelljeik, ám a matekból továbbra sem enged, így bizonyos erősítőkkel elég kihegyezett tud lenni. Hogy tapasztaltuk-e ezt ebben a felállásban? Halkan egyáltalán nem, magasabb hangerőn is csupán parányit. Azt már régen is tudtuk, hogy a két gyártó párosa ki tudja egészíteni egymás karakterbeli hiányosságát - ha egyáltalán vannak -, és úgy látszik, ez a felállás most is működik.
A Klipsch RP-160M hangdobozokra váltva a NAD melegebb, még dinamikusabb lett, összeforrottabbá vált az előadása, tehát a szimbiózis ebben az esetben tudott hatványozódni. A Focal hangfal árban jóval túlnövi a NAD-ot, de neki mégis gond nélkül sikerült tisztességesen meghajtani azt is, és hozzátesszük, hogy még mindig reggel volt, tehát nem eresztettük rá egyikre sem a wattokat!
Nappal persze kézbe vettük a távirányítót, és szaporán emeltünk a hangerőn, de mintha semmi sem történt volna, persze pozitív értelemben. A C 316BEE V2 hozta ugyanazt a reggeli karaktert, csak impulzívabban, teltebben, erősebben, a maximális 40 W tehát érezhető, tapasztalható volt, ahogyan azt tulajdonképpen el is vártuk. A pillanatnyi kimeneti szint ennek lehet bőven a duplája is, ami egy Damien Rice dal, vagy Paganini szerzemény esetében nem jött rosszul, mert mindkét esetben meglepetés ért minket öt percen belül, akár többször is. Minket igen, de a NAD-ot nem igazán sikerült kihozni a nyugalmából, a kiegyensúlyozottsága abszolút figyelemre méltó.
Petrucciani esetében ugyan hallottunk már természetesebb zongorahangot is, ahogyan George Michael énekéből sem jött elő minden finomság (mintha egy gyengébb mikrofont használt volna), de ebbe a kategóriába bizony több nem fér bele. Annak, aki jobban bele szeretne merülni ezekbe a zenékbe, bizony minimum kétszeres árszorzóval kell számolnia. A NAD belépő erősítőjét viszont bátran odatehetjük a főleg japán vetélytársai mellé, bizony le fogja azokat mosni a pályáról. Lehet, hogy azok valamivel szebbek, és még hálózati kábel tuningra is adnak lehetőséget, valamint a távirányítójuk is mutatósabb, viszont hangminőségben egyértelműen kevesebbet mutatnak. És ez az eltérés nem csupán hajszálnyi.
A basszusgitár ugyan jobban is üthetne picit, de a dobbal együtt így is kimagasló ritmusszekciót nyújtott, így fel tudtuk venni a ritmust, de a hangsúly a folyamatosságon, a profi előadáson volt, ami képes andalítani vagy felrázni, ahogyan azt a stílus megkívánja. A főszereplő gitár sziporkázott, de túlzásoktól mentesen. Inkább laza, mint kihegyezett volt, ezáltal viszont nagyon hosszan hallgatható. Itt érdemes kiemelnünk a bekapcsolódó női éneket is, amit nagyon szépen leválasztott a dobozokról, főleg a Focal esetében, míg a Klipsch-el egységesebb képet alkotott. Ez már ízlés kérdése, de azt hallani, hogy a NAD szíve inkább az utóbbi felé húzott, nem mintha a franciával bármi baja is lenne.
A finomságból, és részletekből is eleget kaptunk, amihez megfelelő erő is párosult, ami szintén nem megszokott ezen a szinten. Ez főleg Jan Garbarek, vagy Tori Amos zenéihez jött jól, ahol rengeteg a rejtett finomság, tulajdonképpen azok csokra maga a dal. Persze a Bösendorfer elbírt volna még némi szuflát, ahogyan a szaxofon is még némi teret, de továbbra se felejtsük el, hogy milyen árfekvésű erősítőt hallgattunk éppen. Ez a belépő szint, legalábbis az árát tekintve, de minőségben ebből kihozza a maximumot, a saját elképzelései szerint. Ez az elképzelés pedig nagyon közel áll a miénkhez.
Még valamit ne felejtsünk, pontosabban ne hanyagoljuk el! Hiába egy szerényen árazott, belépő szintű modellről van szó, nem csupán meghálálja, de igényli is a megfelelő minőségű összekötő és hangfalkábelt. Nem kell megijedni, szerintünk a kettő együtt bőven kijön 60 ezer forintból, de az biztos, hogy nagyon hálás lesz érte, így ezeken nem szabad spórolni. A QED modelljei kézenfekvők lehetnek, de Triangle hangfalkábel is feküdt neki, ahogyan egy AudioQuest pároson is érdemes elgondolkozni.
A NAD-ot nem sikerült megfosztani a tróntól
A NAD a C 316BEE V2-vel a rút kiskacsa jelzőt levetkőzte, de a menő manó elnevezéshez ragaszkodik. Legnagyobb negatívumként a fix hálózati kábelt, vagy a kissé fantáziátlan távvezérlőt róhatjuk fel neki, kivitelezésben, pláne hangzás terén viszont semmit. Kinek is ajánlhatjuk? Annak, aki egy olyan erősítőt keres, ami nem szúr szemet az asszonynak, viszont a hifi rajongók egyből megismerik. Annak, aki tulajdonképpen bagóért keres jó hangot, amiben egyesül a kellő izgalom, dinamika, részletezés és zeneiség. Annak, aki a CD-i mellett a telefonjáról is szeret zenét hallgatni, és leporolta a régi bakelit lejátszóját, esetleg vett egy újat, mert a beépített phono fokozat bizony tisztességes hangminőséget nyújt. Egyszóval mindenkinek, aki kerüli a feltűnést, viszont kedvenc dalait szeretné a megfelelő, az audiofil kategória alsó mezsgyéjét néha súroló minőségben hallgatni, minden feltűnés nélkül. Akárhogy nézzük is, az apró hiányosságok ellenére a NAD belépő sztereó erősítője most is jelesre vizsgázott!