Merason frerot DAC teszt

2023. május 9., kedd, 12:15

Merason audio hifi DAC DA konverter USB DAC Merason hifi Merason DAC DAC teszt Merason DAC teszt hifi DAC teszt

Mindig hálás feladat európai gyártó készülékét tesztelni, konstatálni, hogy itt is tudnak elfogadható áron remek gyártmányokat készíteni. Jelen tesztünk alanya a svájci illetőségű Merason frerot névvel illetett DAC, ami több szempontból is különleges. Dacolva a mostani trendekkel, mindössze 192 kHz/24 bit felbontást kínál, se MQA, se natív DSD nem szerepel az étlapon - természetesen DSD-t is le lehet vele játszani, csak konvertálni kell a lejátszó szoftverrel/digitális futóművel PCM formátumba. Kínál viszont kettős monó felépítést, szimmetrikus kimenetet, kettős koaxiális és Toslink bemenetet az USB mellett. Egy (a digitális érában ősréginek számító) TI Burr-Brown 1794A felelős a D/A átalakításért.

Svájci audiofil csemege a Merason frerot kisebbik DAC-ja a DAC1 nagytestvér öccse, meglehetősen konzervatív specifikációval és letisztultnak nevezhető kinézettel, az igazán fontos dolgokat a hátuljára és a belsejébe pakolta a gyártó.

Kinézet, csatlakozók

Ha nem tévedünk, az ilyesmi kinézetű masinákat nevezünk letisztultnak, hogy finoman fogalmazzunk, a Merason eme terméke nincs igazán túlbonyolítva (legalábbis az előlapon). Ott mindössze egy bemenetválasztó kapcsoló büszkélkedik, mellette zöld fényű LED ad tájékoztatást a bejövő forrásról, helyesebben csak egy Lock felirat adja a tudtunkra a bemenet váltás tényét. Illetve a bal oldalon még egy bekapcsolást jelző, szintén zöld fényű lámpácska világít és ezzel a végére is értünk a felsorolásnak.

Megfordítva és a hátuljára pillantva feltűnik a korrekt tervezés és kialakítás. XLR és RCA kimenet, két-két optikai és koaxiális bemenet az USB mellett, egy külön megvehető és egy speciális csatlakozóval ellátott tápegység bemenet, a hozzáadott külső 9 V-os táp csatlakozó nyílása és egy fizikai ki/bekapcsoló zárja a sort.

A hozzáadott tápegység egy normál, egyszerű darab, de ezt ki lehet váltani a gyártó saját, különálló tápegységével, igaz az erősen megdobja az árát.

A ház anyaga alumínium és gondos munkának látszik, nincsenek hézagok az illesztések körül, megbízhatóan masszív benyomást kelt a kis súlya ellenére.

Belül

A már említett Burr-Brown 1794A a lelke a D/A átalakításnak a helyet teljesen kihasználó, egy darabból álló NXÁK lapon, ahol az összes alkatrész megtalálható. Rengeteg érdekesség található benne még ezen kívül, az USB bemenetet nem a megszokott Xmos valamelyik vezérlője kezeli, hanem az olasz Amanero két, precíz oszcillátorral. A digitális bemenetek galvanikusan vannak egymástól elválasztva és transzformátorokkal csökkentik a jittert.

A D/A átalakítóról kijövő feszültséget A osztályú erősítéssel viszik tovább a kimenetekre négy, egymástól független csatornán, azaz lényegében kettős monó kialakításban. Minden funkcionális egységnek saját tápegysége van, és összesen tíz darab van belőlük, ergo ezt sem lehet kifogásolni. A tervezés és összeszerelés is Svájcban történik, ami eléggé ritkaságszámba megy a mai világban.

Használat közben

Az életre keltés nincs túlbonyolítva, ugyanis driver nem kell hozzá, a Windows (és a Linux) automatikusan felismeri és kezelésbe veszi. A leírás sehol sem említi, de a Roon kapásból felismerte, kiírta a márkát és be is állította, ahogy kell, tehát a frerot is megkapta a Roon tested tanúsítványt. Természetesen az Audirvana is hiba nélkül kezelte, bár az nem flancolt holmi menő elnevezésekkel, csak úgy szimplán tette a dolgát. Az előlapi forrásválasztó gombot kicsit nehézkes elfordítani, jókora ellenállást kell leküzdeni a váltáshoz, ellenben pont ezért, stabilan tartja a pozícióját. A tesztek során, formátum és bemenet váltáskor, néha hallatszott némi halvány pattanás, de nem zavaró mértékben. A gyári tápegység stabilan működött, a pluszban megvásárolható tápegységet könnyedén és stabilan lehetett csatlakoztatni és itt sem felejtjük el megjegyezni, hogy ilyenkor nem a DAC-on kell bekapcsolni az áramellátást, hanem a tápon.

Melegedést itt is alig tapasztaltunk, nyugodtan lehet hifista szentségtörést alkalmazni, azaz rápakolni a tápot, vagy fordítva, egyik készülék sem fog megfőni (természetesen a legjobb egy külön állványra tenni őket).

Tesztkörnyezet

Naim SUPERNAIT 3, Cambridge Audio 851A sztereó erősítők, Gold Note DS10 Plus, Topping D70S, NAD C 3050 LE erősítő és DAC/streamer, Cocktail Audio X50D hálózati futómű, Satori hangfalak, SVS SB-3000 szubláda és VIABLUE valamint QED kábelezés.

Hangminőség

Ha Svájc, akkor precíz órák és pontos vonatok jutnak először az eszünkbe és természetesen a lila tehenek, de mostanában hifi terén újra feltörekedni látszik, nem csak a Revoxok múltjából él, hanem új gyártmányokkal rukkolnak elő, lásd a Wattson Audio Emerson sorozatot és most a Merason famíliát.

A reménykeltő felépítés láttán, azt vártuk, hogy nem csalódunk a Merason hangjában és ez a bekövetkezett. Tökéletes ellentéte a (mint, ahogy a NAD C 3050 LE is tette) a túlzottan részletes, bár kiegyenlített hangzásképnek, egyénisége van, amit jól lehetett hallani a teszt folyamán, legyen az bármilyen zenei stílus. Ez a stílus pedig a hangkép meleg oldala felé hajlik, simogatóan kerek basszusokkal, amik kifogástalanul egybeolvadnak a színes és laza középtartománnyal. A mélyhangok nem törték ránk az ajtót, hanem kellemesen ellazítottak zenehallgatás közben úgy, hogy egy percig sem volt hiányérzetünk, szerves egészet alkottak az aktuális zeneszámmal. Ha basszus, akkor Hans Zimmer és a prágai koncert. Ez a kis gépezet megcsinálta azt, ami elvileg lehetetlen, azaz mivel kicsit a felső- és középmély tartományt hangsúlyozza azt vártuk, hogy egybefolyik ez a része a zenének, de nem így történt. Maradt szépen kottázható, finoman és érzéssel bánt el ezzel a tartománnyal. Nem produkált földrengést a szobában az SVS szubláda, de hozzáadta azt részt, ami kell a jó megszólaláshoz.

A középső frekvenciákon, ahol a férfi és a női énekhang is megtalálható, varázsolt el minket igazán folyékony és színes hangszerekkel, ahol testes és egyben lendületes dinamikát nyújtott. Paul Simon (és Garfunkel) könnyedén és derűsen énekelt a két hangszóró között, síkban jól tagoltan a dalaival, bár a színpad mélysége kicsit zártnak tűnt, de ez a DAC saját egyéniségéből adódik. Olyan, mint egy hangulatos, meleg és meghitt fényekkel megvilágított pub a régi szép időkből, ahol intim közelségbe kerülhetünk aktuális társunkkal.

Magasabbra tekintve a felső frekvenciákat vettük fülügyre, ahol folytatódott az eddig megismert jellege a daloknak, Mike Oldfield és Mark Knopfler érzéssel és a gitárjaik testét hangsúlyozva szólalt meg, picit lekerekítve a harangok és a cintányérok élét. Itt is ki kell hangsúlyoznunk, mindezt gyengéden és érzéssel tette, ha csak ezt gépezetet hallgattuk, akkor eszünkbe sem jutott, hogy lehetne ez másként is. Gyengéden lazított el, itt sem volt nyoma se torzításnak, se fülsértő és csörömpölő magashangoknak, szellősen és éterien csábító ez az összetevője az egésznek.

Még Iron Maidennel és Slayerrel is becsülettel megküzdött, a harapós gitárok élét minimálisan lekerekítette és ellágyította, de még ezzel együtt is hozta azt a szintet, amit egy jó DAC-nak hoznia kell a hangulatkeltéshez. A halk és a hangos részek aránya (dinamika) bőséges területet hagyott az énekesek hangjának, nem laposodott el az előadás, hagyta érvényesülni a dalok felépítését.

A munkaeszközzé avanzsált Radio Paradise hallgatása is felemelő élmény volt a tesztek során, egészen kivételes hangot nyújtott a sima CD minőségű 16 bit/44,1 kHz streamen, erős a gyanúnk, pont erre a felbontásra hangolták be, ekkor szólt a legjobban. A megszólalás jellege nem változott, de jóval szélesebb lett a szubjektív frekvencia-átviteli sáv és több határozottság került a legmélyebb és a legmagasabb szekciókba.

Az eddigi leírások a hozzáadott alap tápegységgel készültek, de természetesen kipróbáltuk a speciális gyárival is, amikor elég faramuci eredményt kaptunk. Ezzel hallgatva szinte minden paraméterében javult, legyen szó egyenletesebb frekvencia-átviteli sávról, dinamikáról, csengőbb és kifejezőbb magastartományról, mélyebb és pontosabb sztereó képről, ezzel tehát nem volt gond. Viszont abból a szerethető és csábítóan kedves megszólalásból, mintha kevesebbet kaptunk volna… Vélhetőleg lehet, hogy csak nem volt elég ideig járatva a tápegység és idővel ez javulni fog, sőt erősen valószínű, hogy ez volt a helyzet.

Konklúzió, ajánlás

A Merason Frerot nem okozott csalódást, hozta azt a magasfokú minőséget, amit elvártunk tőle, belopta magát a szívünkbe a nyugodt, kellemesen sima és folyékony hangjával. Egy egyéniséget figyeltünk meg a "személyében" olyat, ami sohasem válik bántóvá/harsánnyá, vagy fárasztóvá. Még alapkiépítésben is remek hangot nyújtott kényes füleinknek és ez még fokozható volt a tápegység tuningjával. A szűkösnek tűnő felbontás ne riasszon vissza senkit, a tervezői láthatólag, illetve hallhatólag arra a formátumra gyúrtak rá, amit amúgy is a legtöbben hallgatnak, semmiről sem marad le a leendő vásárló.

Spártai kinézet, minden igényt kielégítő belső rész és bőséges hátlapi csatlakozások, magabiztos egyéniséget sugall a hangjával mindezt olyan fokon, ami az audiofilek nagy többségét bőven kielégíti. Egy meghallgatást mindenképpen megér, de nem árulunk zsákbamacskát, ha valaki egyszer meghallja, akkor nem nagyon akarja otthagyni. Hozzáillő hangfallal és erősítővel párosítva, egészen kivételes élményt tud nyújtani, ha nem is mindeniknek, de Ajánlott Vétel.

1 2

Következő oldal >