Lyngdorf CD-2 CD-lejátszó teszt
2019. szeptember 27., péntek, 17:25
Lyngdorf audio hifi lejátszó CD-lejátszó Lyngdorf Audio lejátszó teszt CD-lejátszó teszt Lyngdorf Audio teszt Lyngdorf Audio CD-lejátszó
A dán Lyngdorf Audio eddig egyetlen CD-játszót tervezett, amit nemes egyszerűséggel CD-1-nek neveztek el. Azóta eltelt bő 10 év, megérkezett második ilyen jellegű termékük, CD-2 néven. Vajon miért kellett ennyit várni, és tulajdonképpen miért is készült el most ez a típus? Mindjárt kiderítjük.
A Lyngdorf Audio éllovasa és úttörője a digitális technológiának. Nem nagy a termékpalettájuk, de annak minden tagja gondos tervezés és előkészület eredménye, nincs ez másképp sem a most bemutatásra kerülő CD-játszójuknál sem. Sokunknak már az is meglepő, hogy nincs beleépítve DAC, USB, előfok vagy valamilyen streaming, de mindennek megvan a magyarázata. Elég csupán a készülék hátlapjára tekintenünk, ahol egy régebben minden CD-játszónál szereplő felirattal, a "class1 laser product"-tal futunk össze.
Az új évezred küszöbén, amikor kifejlesztették a DVD-játszókat, a gyártók egyszerűbbnek látták azt, ha az ott használt futóművet és lézert alkalmazzák a hétköznapi lejátszókban is. Ez a megoldás sokkal olcsóbb, viszont az élettartama rövidebb, a minősége pedig gyengébb. A funkciók és formátumok hadánál ez másodlagosnak tűnt, viszont manapság a kényelmi szolgáltatások mellett szerencsére a minőségi zenehallgatás is újra divatos lett. A CD-2 kizárólag a hangvisszaadásra lett tervezve, mellőzve az túlmintavételezést.
Sokan az órajel optimalizálásával próbálnak minőséget alkotni, de attól még a motort vezérlő áramkör zajt produkál, a földelési potenciált pedig nagyon nehéz szabályozni. A Lyngdorf Audio saját precíziós időzítő rendszerére alapoz, aminek megalkotása hosszú évek kísérletezésének eredménye. A hangfelvételekre jellemző, legyenek azok remasterek, akár újonnan felvett anyagok, hogy túl vannak vezérelve, aminek eredménye a sűrű hang. A Lyngdorf Audio lecsökkentette a zajszintet, így a dinamika-tartomány megtartása mellett sikerült csökkenteni a torzítás mértékét. Az általuk tervezett kapcsolóüzemű tápegység extrém magas szinten szabályozott, szűrt és elcsatolt, ennek eredményeként pedig alacsony zajszintet biztosít az áramköröknek. A transzformátor négy eltérő tekercselésű csatornáján az analóg és digitális jelek egymástól elkülönítve jutnak tovább.
A beépített DAC Wolfson WM8740 típusú, ezt kombinálta a dán cég a szimmetrikus tervezéssel. A futómű átalakítással lecsökkentették a jittert, a mintavétel átalakítók pedig eleve minimális zajú technológiát alkalmaznak, így a készülék fel tudja skálázni a jelet a kívánt mintavételűre. Az analóg kimenet 96, míg a digitális 192 kHz-es mintavételezésű, a bitszám mindkét esetben 24. Mindezekhez jön még az, hogy a cég a készülék házának kialakításánál is sok figyelmet fordított arra, hogy az esetleg keletkezett zajt elvezessék.
Meglepően lapos is a készülékház, viszont a benne megbúvó elektronikához valóban nem szükséges nagyobb. Mi is sokszor tapasztaljuk azt, amikor leemeljük egy jóval testesebb komponens tetejét, és már tulajdonképpen nem is csodálkozunk, hogy a felhasznált anyagok a belsejének felét sem töltik ki. Viszont jól tud mutatni egy állványon, ez nem vitás. A Lyngdorf CD-2 is jól mutat, hiába a lapos kivitelezés, a varázsa nem a méretekben van. A masszív fémházat kellemes érzés megfogni, tényleg ad egy bizonyos biztonságérzetet. Az előlapon a csak bekapcsolt állapotban megjelenő Lyngdorf embléma van, ami szerves része az informatív kijelzőnek, jobbra tőle egy potméterrel lehet elindítani, megállítani vagy léptetni a dalokat. A lemeztálca gyors járású, szomszédságában még egy eject és standby gomb található. Hátulra helyezték el a fő üzemkapcsolót a hálózati bemenet mellé, szorosan mellette található egy aljzat, ahol a frissítéseket telepíthetjük a gépre. Kimenetekből RCA és XLR, valamint koaxiális és optikai áll a rendelkezésünkre.
A Lyngdorf lejátszó már az első percekben tudatta velünk, hogy mit akar. Lehengerlő az a dinamika, amit elénk tárt, tényleg ambivalens kicsit a lapos kivitelhez mérten, valahogy nem ezt vártuk. Nem finomkodott, lényegre tört, az információkkal egyáltalán nem fukarkodott, megmutatta a hanghordozón lévő összes információt.
A King Crimson Lizard albumával kezdtünk, amiben nagyon eltérő dinamikai csúcsok vannak, továbbá a rengeteg hangszer is igazi erőpróba minden készüléknek. A Lyngdorf CD-2 viszont nem jött zavarba. Kisimította a HDCD-re gyakran jellemző éleket, a vehemensebb részeknél rendesen odatette magát, a finom betéteknél pedig szinte simogatta a fülünket. A címadó, utolsó dal minden zenerajongónak kihívás, a rengeteg és sokszor meglepő hangulat és dallamváltások feldolgozása nem kis feladat, gyenge lejátszóval pedig egyenesen megerőltető, itt viszont eszünkbe sem jutott, hogy megállítsuk a lejátszást. Igazán példás volt az, amit a Lyngdorf mutatott nekünk, így nagyon kíváncsian vártuk, hogy más jellegű lemezekkel hogyan boldogul.
Simán. Írhatnánk csupán ennyit is, és benne lenne minden, mert tényleg nem akadt a számára kihívás. Metálra váltottunk a Metallica, majd a Megadeth legjobb, nyolcvanas évek végi érájából, szintén innen választottuk ki a Yello Flag albumát, ahogyan a Genesis dalait is, majd jött egy kis elektronikus zúzás a Muse jóvoltából. Amit könnyűzenén a lejátszó produkált, az bizony jóval túlmutatott azon, amit ezektől a felvételektől eddig kaptunk. Alacsony hangerőn is lehengerlő volt a dinamikája, az viszont szinte már pokoli, amikor a potmétert kicsit jobbra tekertük. Abszolút pontos és precíz, minden egyes apró részletre oda tudott figyelni, olyan nüánszokat fedeztünk fel, amelyeket eddig nem, vagy csupán jelzésértékűen. Nem rejtett semmit véka alá, de nem is emelt ki semmit, a magashangok a nagyon intenzív mélyek mellett is tiszták maradtak, az ének pedig folyamatosan követhető volt.
Kicsit megpróbáltunk hűteni a kedélyeinken jazz segítségével, de akkora vehemenciával estek neki a húroknak a muzsikusok, hogy nem igazán sikerült. Életnagyságú nagybőgő került a szobába, a dobos szorosan mögötte ütötte a bőröket, a zongorista pedig tőle jobbra brillírozott a billentyűkön. Mindezt olyan lendülettel és életenergiával hallhattuk, mintha tényleg egy koncerten lennénk. A finomságok viszont itt is megmaradtak, a seprű centiméterre követhető volt a cintányéron, ahogyan az apró rezdülések és lecsengések is.
Komolyzenén sem csökkent a lendület, amit egyébként Paganini előadása meg is követelt. A Lyngdorf mindvégig képes volt lekövetni az ördög hegedűsének szerzeményeit, pedig azokat már eleve eljátszani is szinte lehetetlen feladat. Hirtelen kirohanások, végletekig feszített és kihasznált húrok, eszeveszett tempó, oktávok közötti hirtelen váltások. Mindez meg sem kottyant a lejátszónak. Olyan természetességgel nyúlt a bravúros előadáshoz, mintha csak erre tervezték volna. Máshogy nem is lehet, nem is érdemes. Bátraké a szerencse ezen a téren is, és a Lyngdorf CD-2 bizony egy nagyon bátor lejátszó. Ehhez pedig igazi határozottság, életerő és pontosság társul, aminek az eredménye a valósághű előadás.
A Lyngdorf második CD-játszójára érdemes volt várni. Nem dobtak piacra évente ráncfelvarrott utódot, megspékelve azt valami marketingszöveggel. Dolgoztak keményen és céltudatosan, a mérnökök munkájának az eredménye pedig egy olyan készülék lett, amit végre arra terveztek, amit eleve egy készüléknek tudni kell. A Lyngdorf CD-2 egy CD-lejátszó, semmi több, abból viszont a kategóriájában talán a legjobb. Így kell ezt csinálni!