LG 42LE5300 LED LCD TV teszt

2011. július 14., csütörtök, 10:10

Amikor tesztre érkezett az EISA díjjal is jutalmazott TV, az LG 42LE5300, leginkább az érdekelt minket, hogy mitől is lesz "best value" egy olyan modell, ami bő egyharmaddal drágább a kategória belépőszintjénél? Mi kell és mi maradhat ki belőle? Mit ér a közel 200 000 Ft-os TV 3D és DLNA nélkül és mit ér a minőség a mai szolgáltatás-verseny közepén?

A szerkezet esszenciája

Mielőtt valóban fapadosnak gondolnánk a készüléket, gyorsan soroljuk fel mindazt, amivel az LG hirdeti ezt a tévét! Van itt LED élvilágítás, ami egyrészről takarékos és tartós, másrészről telt színeket ígér. A képet javító tulajdonságai között van még TrueMotion 100 Hz, ami mostanság népszerű, ám nem képviseli az abszolút csúcstechnológiát, az oly sokat hangoztatott 600 hertzet. Igaz, éppen a 100 Hz feletti, irreálisan magas frissítési frekvencia ígérete az, amire mostanság, mint tesztelők, leginkább meg szoktunk haragudni. Akad még Infinite Sound, ami térhatást igyekszik adni a hangnak, persze csak a TV szűkös lehetőségei között. Van továbbá digitális tuner és USB csatlakozás.

Mégis, mi az, ami nincs, ami ma annyira izgalmas és jól hangzó, hogy nélküle már egy kicsit üresnek érezzük, az egyébként nem éppen rövid szolgáltatáslistát?

Ez a készülék nem 3D TV. Bizony, ennyi pénzért ma még nem kapunk 3D élményt, sőt egy kicsivel több pénzért sem. Aki olyat szeretne, annak jóval többet kell a bolt pénztárában hagynia. Nincs továbbá 600 Hz képfrissítés, ami egyesek szerint vitatható értékű, de ha jól működik, akkor hatékonyan növeli a mozgóképfelbontást. Érdekes módon, kimaradt a készülékből a hálózati tartalmak lejátszása és az internetes szolgáltatások sokasága is. Ezzel pedig az LE5300 nem léphet be az okostévék egyre népesebb és népszerűbb családjába. Más szóval, ez csak egy klasszikusan értelmezett TV, nem is akar ennél több lenni.

Most, hogy a kategóriát nagyjából beazonosítottuk, lássuk mit is tud a TV használat közben!

Lássuk mit is kaptunk!

A tesztre érkezett készülék doboza a szokásos fehérítetlen karton, benne a nem éppen környezetbarátnak tekintett, klasszikus habosított polisztirol, vagyis hungarocell védi a készüléket, némi fólia kíséretében. A kiemelés és összeállítás egyszerű. A készülék átlagos vékonyságú, bár a gyártó ezzel nyilván dicsekedne, számos hasonlóan karcsú modell verseng ma a pénzünkért. Hátul természetesen találunk hagyományos Vesa rögzítési pontokat, fali konzol számára. A szettben persze csak talpat kapunk, fali konzolt igény szerint külön vehetünk.

A hangolás és alapszintű beállítás nem tartogatott meglepetéseket, ezt inkább nem is taglaljuk. A képminőség analóg jellel elfogadható, a lehetőségekhez mérten jónak is nevezhető. Persze az efféle források ma már nyomasztóan elavultak, ha minőséget szeretnénk kapni, inkább kerülendőek. Digitális forrásról használva a kép azonnal jó minőségű, nem igényel további beavatkozást. Mind a színek, mind a mozgások olyanok voltak amilyennek sokan szeretik őket. Gyanakodva, gyorsan ellenőriztük, hogy vajon a TrueMotion ki van-e kapcsolva? Ám a TrueMotion működött. Nem tűnt a műsor kevésbé természetes dinamikájúnak, mint máskor, tehát nem rontott bele a képbe. Bizony, az efféle mozgásfeldolgozó programok sokszor kiölik a természetességet, megfojtják a dinamikát. Itt azonban a bekapcsolt 100 hertzes képjavításokkal együtt a mozgás egészen természetesnek és nyugodtnak hatott. A kép egyéb, szubjektív tulajdonságai nem kevésbé jók. A bőr életszerű, a képzajszűrés különböző beállításai szépen dolgoztak, nem okoztak igazán észrevehető felbontásvesztést. Még az élkiemelő is ügyesen képes a tömörítési hibák felerősítése nélkül élesebbnek, látványosabbnak mutatni a képet. Filmekkel a kép nem csak részletgazdag, de árnyalatokban is bővelkedett, még a sötét részeken is sok minden láthatóvá vált. A legvilágosabb árnyalatok között a kék ég és a homok mutatott egy csipetnyi gyengeséget. Ez azonban csak szigorúan nézve, a hibákat tudatosan keresve volt észrevehető. Hasonló eredményt hozott a tesztábrák sokasága. Bár itt is csak a legszigorúbban szemlélő pillantás mutatott az ideálistól eltérést a vörös és kék színekben, ahol egy-egy lépcsővel mintha előreszaladt volna a világosodás a csúcs közeli értékeken.

Filmekkel tesztelve, az Iron Man 2 látványos színei és részletgazdagsága remek szórakozást nyújtottak. A néha felbukkanó, a világosabb árnyalatokat sújtó enyhe butulás a 2001: Űrodüsszeia futurisztikusan optimista képsorain alig hagyott nyomot. A sötét jelenetek, ismét magukkal ragadtak. A film végéhez közeledve, az élmény meglepően kellemes volt.

A Fountain (Forrás) című film egyedi képi világa hozta talán a leginkább izgalmas eredményt. A meleg színekben tobzódó vizuális orgia a vártnál és megszokottnál sokkal több részletet fedett fel. A rengeteg aranysárga és a számtalan sötét kép hatalmas hangsúlyt kapott. A 2010-es év egyik nagy sikere, az Inception (Eredet) sajnos nem aratott ekkora sikert, legalábbis az LE5300 tolmácsolásában. Bár a moziban meggyőző volt, a 42 colos képernyőn csak történetével tudott hatni. Az ötletes képi világ és remek koreográfia ellenére is csak átlagos volt.

A műszeres mérések nagyon jó eredményt hoztak. A LED élvilágításnak köszönhetően, a nem csúcsra járatott, hanem a filmeknél is használt beállításokon hagyott képernyő 247 cd/m2, retina kiégetőnek is nevezhető fényerőt mutatott, aminek a fele is elegendő a mindennepos használat során. Ugyanezen beállításon a fekete mindössze 0,39 cd/m2 fényt engedett kiszivárogni, ami LCD viszonylatban elfogadható. Ez 633:1 valós (nem dinamikus) kontrasztaránynak felel meg. Persze a dinamikus kontraszt ennél nagyobb is lehet, hiszen a megvilágítás szabályozásával lehetséges még sötétebb és még világosabb képet is előállítani, ám ezeket már csak külön-külön, eltérő pillanatokban. Vagyis a megadott 3 000 000:1 kontrasztarány, mint minden más típusnál, cseppet sem közelít a valósághoz.

Összegezve, képminőség terén az LG az árához képest erősen átlag felettit nyújtott.

1 2 3

Következő oldal >