KEF R11 álló hangfal teszt

2019. szeptember 5., csütörtök, 19:30

KEF audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal KEF hangfal KEF R11 high end hangfal teszt high end hangfal KEF hangfal teszt hifi hangfal teszt

Talán meg sem tudnánk számolni, hány hangfalgyártó termékei fordultak már meg nálunk, de azt már igen, hogy ezek közül hány hagyott igazán mély nyomot. Az angliai KEF szinte már kommersznek mondható, olyan szintű ismeretségre tett szert az elmúlt évtizedekben. Ezt persze el lehet érni zseniális marketinggel is, de itt messze nem erről van szó. A KEF diszkréten szólva sem pihen a babérjain és a folyamatos fejlesztéseknek köszönhetően nem csak a felhasználók, de a szakma elismerését is sorra sikerült elnyernie. Szinte borítékolható, hogy a nagy sikerű R sorozat legújabb példányai szintén nem fognak csalódást okozni, melyek közül a legnagyobb R11-et nyúzhattuk pár hétig.

Az örök változás kora

Ahogy a mondás is szól, egy dolog örök, a változás. Ez a technológia világában pláne nem újdonság, de azt, hogy ezek a változások jók vagy rosszak, olykor nehéz eldönteni. A hangsugárzók esetében litániákat írnak a gyártók, hogy mennyi zseniális új fejlesztés van a termékeikben, mégis rengetegszer éreztük azt, hogy a 10-20 évvel korábbi modellekben (már ha van ekkora múltja egyáltalán a cégnek) megvolt az a zeneiség, élet és a "lélek" ami az újakból valahol kiveszett. Több jó példa is van erre, de nem szeretnénk neveket említeni.

KEF R11 hangfal

A KEF Reference hangsugárzók régen és most is elképesztően jók voltak és lettek, ezért amikor az azokban felsorakoztatott tudást és okosságokat ültették át az R sorozatba, tudni lehetett, hogy valami nagyon jó fog kisülni a dologból. A gyártó nem is szerénykedik az infóval ezen a téren, hiszen melldöngetve hirdeti, hogy 1043 (!) apró változtatást végzett a korábbi modellhez képest, persze azt nem ígérjük, hogy ezeket tételesen ki is fogjuk tudni listázni, de felettébb ígéretesen hangzik.

KEF R11 hangfal színek

Az elődhöz képest azonnal feltűnik az első és legfontosabb változás, a külső. Ahogy az lenni szokott, ez is egyéni ízlés kérdése, de szerintünk az új dizájn állati jól mutat. A müncheni HIGH END kiállításon láttuk először élőben a KEF standon díszelgő, dió színű modellt, és nem kellett sok idő, hogy oda legyünk érte. A teljes R széria választható három színből (fekete, fehér, dió) ami nem is lenne akkor extra, ha nem lenne a hangszórókészlet a burkolathoz színezve. Így viszont nagyon is az lett! Bár a fekete és a fehér szerintünk vagányabb lett volna, ha matt.

KEF R11 hangfal talp

A masszív, közel 130 cm magas MDF dobozok azonban nem csak színeikkel hívták fel magukra a figyelmet, hanem a fontos részletekkel is. A talpak vaskos öntvény darabok, melyek a Reference-hez hasonlóan túlnyúlnak a sarkokon, ezzel nagyon stabil alapot adva a méretes tornyoknak, és természetesen szintezhetőek is.

KEF R11 hangfal hátlap

A hátoldalon a szokásosnak látszó reflexnyílások helyett a KEF LS-ből már jól ismert flexibilis port csöveket találtuk, melyek a rezonanciák és a turbulencia kialakulását hivatott meggátolni.

KEF R11 hangfal basszreflexport

A kettős erősítésre alkalmas hangsugárzó kábel terminál szintén nagyon igényes darab ahol a "jumper" megoldása is egészen egyedi lett, áthidaló lemez (jumper) helyett kis tárcsákkal lehet összekapcsolni/szétválasztani a basszus és közép/magas csatlakozókat.

KEF R11 hangfal basszreflexport

Ahogy említettük, a hangfal elején a doboz verziók színéhez tökéletesen passzoló hangszóró készletet láthattunk, amire pár sor múlva visszatérünk, de itt muszáj megállnunk egy olyan dolog miatt, amire eddig nem pazaroltunk pár szónál többet szinte egyik hangsugárzónál sem. Ez nem más, mint a védőrács. Az anyaga egy alcantara, vagy nubuk bőrre emlékeztető, több rétegből préselt mikro szálas anyag melynek színe, megjelenése, de még a tapintása is elképesztő. Mágneses rögzítése után a gyártó szerint szinte semmit sem zavar bele a hangzásba az összesen 1801 db (R11) tökéletesen elhelyezett lyukacskával ellátott "rács". Mivel a felhasználók nagy része nem igazán takargatja el fétis tárgya legszebb részleteit, egy ilyen selyem/rács talán az utolsó, ami fontosnak számít egy hangsugárzónál, de a KEF nagyon eltalálta ezt a fajta funkcionalitással is ellátott kiegészítőt. Bravó!

KEF R11 hangfal színek

Természetesen a legfontosabb változások a védőrács mögött bújnak meg, a látszólag ugyanolyan, de technikailag már továbbfejlesztett hangszórókészletben. A háromutas felépítésű hangfal lelke, a már jól ismert, külön kamrába zárt Uni-Q, immáron 12. generációja. Megkapta a Reference szériában található fejlesztéseket, és magát a hangszóró meghajtó egységét is tovább finomították.

KEF R11 hangfal

Az ún. Shadow Flare technológia bevetésével úgy csökkentettek a doboztest diffrakcióján, hogy egy árnyék régiót hoztak létre. Ezzel azt sikerült elérniük, hogy a magassugárzó hanghullámai nem találkoznak a doboztest éleivel, mellyel tovább finomítottak a hangleképzésen.

KEF R11 hangfal

Természetesen a fejlesztések a mélyhangszórókat is utolérték. A hosszabb kilengést biztosító, nagyobb merevségű membránok átmérőjét le tudták csökkenteni, a peremeiket megerősítették a mágnest és a tekercset továbbfejlesztették, melynek hatására pontosabb, feszesebb és erőteljesebb basszusokat sikerült elérni, mint a korábbi modelleknél.

A KEF mérnökei szerencsére a továbbfejlesztett hangszórókészletet és keresztváltókat nem egy üresen pangó dobozba pakolták be. Ha nem is a Reference belső kiképzését kapta, de nagyon jól átgondolt merevítések és légjáratok szolgálják a stabilitást és a membránok által keltett légmozgás optimális mozgását. Fejlesztésekkel és újításokkal tehát kívül belül el lett látva az R sorozat, de az optikai jegyek fontossága és egy meggyőző adatlap még nem egyenes út a jó hangzáshoz, ezért a teszt során úgy álltunk az 1,8 millió forint értékű hangdobozokhoz, hogy ennyi pénzért már bizonyítani is kell!

KEF R11 hangfal

Meghallgatás

Méreteiből adódóan voltak kétségeink, hogy a 30 négyzetméter körüli helyiségünk elegendő lesz-e a KEF R11-nek de volt már nálunk pár hasonló nagyvad, amik szerencsére nem "panaszkodtak". A meghajtásról NAD elő-végfok páros gondoskodott, Marantz forráskészülékkel, így a lánc értékben és minőségben is hasonló nívót képviselt, mint a KEF páros.

KEF R11 hangfal

Az első és azonnali észrevételünk a középtartomány dominanciája volt. Amikor egy sok-sok milliós, high end rendszert meghall az ember, mindig ámulatba ejti az énekhangok ereje és valóság érzete. Az R11 valami hasonlót igyekezett összehozni, ami hellyel-közzel sikerült is, de mégis valami más volt. Az Uni-Q közép/magassugárzó egyértelműen más, mint a többi. A magashangok hihetetlen tisztasággal, pontossággal és részletekkel kápráztattak el, és valóban érezhető a javulás pl. az LS 50 Wireless-hez képest is, bár ott sem tudtunk mibe belekötni. A hangszóró akusztikus tengelyére felépített meghajtók nagyon jól fedték le a rájuk bízott frekvencia-tartományokat, de a középhangok dominanciája valahogy mégis kilógott a sorból. Az énekhangok olyan elemi erővel törtek előre, hogy olykor féltettük az énekes hangszálait, miközben lehengerlő volt a részletessége és a felbontása. A fúvós hangszerek eddig ritkán hallott energiája és fémessége szinte valóssá tette a zenész jelenlétét a szobában. Az akusztikus hangszerek megszólalása közben újra és újra beleszerettünk ezekbe a finom stílusokba, olyan szintű tisztasággal és részletességgel prezentálták a filigrán tornyok. Ahol számunkra egy kicsit fárasztóvá vált az R11 az talán a zúzósabb rock vagy metál zenék voltak, amit szintén az erős középhangoknak tudhattunk be, ugyanakkor a lágyabb, lassabb számok hallgatása közben ez pont az erőssége lett. A KEF R11 egy pillanatig sem akart beleolvadni az átlagosságba, és végig az arcunkba dörgölte erejét és lendületét. Nekünk nagyon tetszett ez a fajta fellengzősség, de egészen biztosak vagyunk abban, hogy Focal, Sonus faber, vagy hasonlóan finomabb és zeneibb hangzású hangsugárzók szerelmesének, az R11 bizonyos zenéknél egyszerűen tolakodó lesz. Ami azonban a basszusokat illeti, ott zseniális munkát végeztek a mérnökök.

KEF R11 hangfal

A gyárilag megadott 46 Hz-es alsó tartományt érdekes módon alacsonyabbnak éreztük, bár eközben a végletekig feszes, megfogott és kontrollált volt. Sok esetben nem hittük el, hogy olyan mély és erős basszusok produkálása közben szinte alig mozdult ki a négy membrán. Peckesen a perem gyűrű vonalában feszültek, néhány milliméter mozgással, miközben szinte életre kelt alattunk a kanapé. Ezek a basszusok különösen jól jöttek a magasabb frekvenciasáv mellé az elektronikus zenék hallgatása közben. Brutális erő lapult az R11-ben olyan szintű kontroll mellett, ami ritkaság még ebben az ársávban is. Nem igazán tudtuk zavarba hozni, vagy megizzasztani észszerű hangerő mellett, ami már jócskán túlmutatott pl. egy társasházi szomszédság tűréshatárán. Nem túl magas (90 dB) érzékenysége miatt nem árt, ha van kraft az elektronikában előtte, és harsánynak mondható karaktere miatt annak és a hangsugárzó kábelek hangzásvilága is sokat csiszolhat a felhasználó és a közte kialakuló kapcsolaton. A KEF R11 térleképzése is bámulatos volt. A hangok valósággal lemásztak a dobozokról, nagy pontossággal és precizitással elhelyezve azokat térben, minden létező dimenzióban. Persze egy 4-5 millió forint értékű sztereó rendszertől ennyit joggal elvárhatunk, és nem is okozott csalódást.

KEF R11 hangfal magassugárzó

KEF R11 hangfal magassugárzó

Sztereó felhasználás során abszolút pozitív benyomásokkal zárult a teszt, bár voltak pontok ahol találtunk rajta fogást, kíváncsian várjuk a komplett R szériás házimozi rendszert is egy kimerítő tesztre, reméljük, mihamarabb beszámolhatunk arról is!

KEF R11 hangfal

Összegzés

A KEF R11 alapvetően nagyon jó hangfal, bár az árcetlijét enyhén túlzónak tartjuk. Minden újítás, fejlesztés és szépítés abszolút előnyére vált. Ahogy az lenni szokott, minden gyártónak és azok hangzásvilágának megvannak a rajongói és ellenzői is, ami a KEF R11-nél talán még jobban a határok felé fog szorulni. Lesznek, akik olvadozni fognak határozott, erőtől duzzadó, tiszta és pontos hangjától, de az is borítékolható, hogy bizonyos füleknek egyszerűen tolakodó és domináns lesz a hangja. Nekünk sokkal jobban tetszik külsőleg, mint az elődje, egyszerűen gyönyörű darabok, és a hangzásvilága is nagyon megfogott, de itt is éreztünk valami megfoghatatlan, megmagyarázhatatlan hiányt. Ez persze betudható az akusztikai környezetnek, a szoba méretének, vagy az elektronikai láncnak. Amennyiben ezeket a pontokat rendbe tesszük, biztosak vagyunk benne, hogy a KEF R11 hozni fogja a felé támasztott magas elvárásokat.

A CIKK MÉG NEM ÉRT VÉGET, KÉRLEK LAPOZZ!

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.