KEF Q350 állványos hangfal teszt

Becsületes páros

2017. szeptember 18., hétfő, 13:15

KEF audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal KEF hangfal hangfal teszt KEF hangfal teszt hifi hangfal teszt

Nem csak a James Bond epizódokból ismert Q lehet egyszerre rugalmas és megfontolt, hanem az ugyancsak angol KEF azonos betűvel megjelölt szériája, amelyből most egy kisebb hangdobozt vettünk alaposabban fülügyre.

Tiszta hang = tiszta lap

Az 1991 óta létező, immár nyolcadik generációjába lépő Q széria képviseli a KEF kínálatának legnépszerűbb részét és nem titkoljuk, kíváncsiak voltunk a Q350-re. Nagyrészt azért, mert elődjét, a Q300-at magazinunk alapításának évében mi is teszteltük (már olyan rég volt? Te jó ég, hogy rohan az idő!) és ha egy jól ismert hangfalgyártó manapság újít, akkor okot is kell rá találnia.

A gyártó katalógusában az áll, hogy immár több mélységet és tisztaságot várhatunk el az újdonsült belépő-középkategóriás famíliájuktól. A mélység fogalma audiofil értelemben nem a basszust, hanem a hangszínpad távolságainak ábrázoló képességét jelenti. A tisztaság kifejezést a laikusok is könnyebben megértik, de egy tisztán megszólalni akaró hangfal kétélű fegyver lehet, akkor is, ha túlzásba viszi szándékát és akkor is, ha a tisztaságot szórakozástól mentes, klinikai őszinteségként értelmezi.

Akárhogy is, manapság a D/A konverterek és veszteségmentes fájlok meghálálják a tisztaságra törekvő hangfalakat, épp úgy, mint a sok munkával kifejlesztett videojátékok és nem kevésbé profi metódusokkal kidolgozott hollywoodi kasszasikerek. Nem csak a KEF szándéka, hogy tisztább hangot hozzon a megfizethető mezőnybe, hanem mindenkié. A Bluetooth hangszórók minősége lassú, de érezhető fokozatokban javulni kezdett az utóbbi években és ahhoz, hogy a hangfalak megőrizzék méltó helyüket az átlagember nappalijában, többet kell villantaniuk az átlagos multimédiás eszközöknél, mobil diszkó generátoroknál.

Továbbcsiszolt részletek

A KEF fejlesztői is hisznek a koncentrikus kialakítású hangszóróban, melynek lényege, hogy a magassugárzót a mélyközép membrán közepébe ágyazzák. Ahogy a gyártótól megszokhattuk, ezúttal is alkalmazták a 2,5 cm átmérőjű dóm elé helyezett, mákgubó metszetre hasonlító hullámvezető idomot (tangerine).

Újdonság viszont, hogy a hangszórókészletet középre igazították, ezzel csökkentve a dobozrezonanciát, valamint a komplett szériára érvényes, hogy a magassugárzó mögött csillapított, tölcséres üreg is található, amely kioltja a dómtól hátrafele keletkező hangokat. Ugyancsak átalakult a basszreflex nyílás, amely elölről hátulra került.

Az egészen hangzatosan elnevezett, Computational Fluid Dynamics nyílás (amely a nagyobb, R sorozatból öröklődött) lényege természetesen, hogy a hörgő, brummogó portzajt kiiktassa.

Másfelől az arculat is változott, a korábbi Q család amúgy is letisztult jellegét csupaszította le még inkább. Immár nincsen fahatású színopció, csak matt fehér vagy fekete közül választhatunk.

Nálunk utóbbi vendégeskedett, melynek felülete szálcsiszolt hatású, hasonlóan a Klipsch RP szériás hangfalaihoz. Az embléma elhelyezése diszkrétebb, egyúttal mutatósabb is, mivel a tetőlap éléből áll ki, épp úgy, mint a KEF R sorozatnál. Az eredmény egy olyan hangdoboz, amelyről első ránézésre nehéz megállapítani, hogy milyen árkategóriát képvisel. A domináns matt fekete részletek által nem akar szobadísz lenni, mégis kellemes látványt nyújt a Q350, különösen akkor, ha fekete vasállványra helyezzük.

A high end rendszerekre jellemző, kiemelt figyelem ezúttal nem érvényes a doboz belsejére nézve, hiszen a Q továbbra is a költséghatékonyság betűjele (nem csak) a KEF ábécében. Az MDF lapok csupasz meztelenséggel fogják közre az odabent merőlegesen beilleszkedő egyetlen merevítő idomot, az illesztések is gyors munkatempóról tanúskodnak, beleértve a szinte csak jelképes mennyiségben beágyazott hangelnyelő anyagot. Mindehhez padlóra ragasztott keresztváltó társul, lényegében a hangszórókészlet képezi a mentsvárat, persze nem szabad figyelmen kívül hagyni a gyártó hangdoboz tervezéssel kapcsolatos tapasztalatait; többnyire pontosan tudják, hogy mit és hova kell tenniük egy üregben ahhoz, hogy a beillesztett darabkák stratégiai támponttá váljanak.

Meghallgatás

A hangminőséggel kapcsolatban meg kell jegyeznünk, hogy tapasztalataink most is szubjektív jellegűek, hiszen rendszertől, szobától és a hallgató preferenciájától egyaránt függ, hogy mennyire jó vagy rossz egy termék megítélése. Jelen esetben nem az volt a célunk, hogy vetélytársaival mérjük össze a Q350 tudását (nem vitás, rengeteg gyártó kínál kétutas hangfalat a 200 000 Ft/pár értékű mezőnyben), egyszerűen csak beillesztettük egyik referencia láncunk végére, és egy hét minden napján leültünk elé kicsit filmet nézni és zenét hallgatni (alapos bejáratás után persze).

A Q350-et Rotel integrált sztereó erősítő hajtotta (Real Cable TDC300F hangfalkábellel csatlakoztatva), amelyre Sony LCD TV, Pioneer BD-játszó és ADL GT40 USB DA konverterrel ellátott számítógép volt csatlakoztatva. Utóbbiról történt a veszteségmentes fájlok lejátszása, előbbieken pedig a Mommy és Logan - Farkas c. filmek megtekintése.

Eleinte olyan számokat játszottunk le, amelyeket a lényegesen drágább rendszereken szoktunk elindítani. Ilyen például az Antonio Forcione - Twilight jazzes hangulatú, pengetős/fúvós melankóliája vagy a közismertebb előadó, Andrea Bocelli - Sogno c. éneke. A klarinét közvetlen, felénk nyújtózó módon jelent meg. A gitár fatestének kongása kicsit tömörre sikerült, de a hangfal komolyan - vagy a tisztelettudó talán ideillőbb szó - viszonyult magához a zenéhez. Érezni lehetett a gyengédebb és erősebb, közelebbi és távoli részletek közti fokozatosságot, még ha nem is olyan gazdag árnyalatokkal, mint a drágább rendszereknél. A kellemes basszus kellő támaszt és melegséget adott, nagy hangerőn enyhén érezhető morajlás tolakodott az összképbe, de ettől még konkrét és zenei maradt a KEF. Andrea Bocelli hallgatásakor érezhető volt, hogy igyekszik ezt a feladatot is teljesíteni, a csúcshoz (ami tényleg nehéz részlet volt, monumentális zenekari kísérettel) viszont éreztük, hogy e dal elsöprő, transzparens visszaadásához nem csak komolyabb hangfal, hanem nagyobb erősítő is szükséges. Ettől függetlenül végighallgattuk a számot, mert az ének szépsége és a hangszerek kivehetősége elvonta a figyelmet a magas terhelésen gyengülő dinamikáról.

Hogy a kevésbé finomkodó oldalát is megismerjük, nem maradhattak ki a beteges (vagy betegesen jó?) basszusokról ismert Massive Attack - Angel és a Craft - Soundwave c. számok sem. Utóbbit még a járatás kezdeti fázisában indítottuk el és a hömpölygő basszus valósággal elárasztotta szobánkat. Az intenzív hullámok túláradóvá váltak, ezért a mellékelt szivacsdugóval bezártuk a Q350 hátoldali reflexnyílását. Ekkor a kanapéra visszahuppanva éppen annyi basszust kaptunk, amennyit még jólesőnek és kiegyensúlyozottnak titulálhattunk. Kétségtelen, hogy a CFD egyenletesebbé tette a legmélyebb frekvenciákat, de a mi szobánkban, lágy felbontásuk ellenére enyhén szólva is meglódultak a basszusok. A Soundwave ének betétjei és kellemesen elhatárolódó részletei gondoskodtak róla, hogy valamire mindig odafigyeljünk, így ezt a számot is élvezettel végig lehetett hallgatni. Az Angel közben meglepő magabiztossággal határolódott el a belépő elektromos gitár és dob sávja.

A Q350 alumínium magassugárzójától nem kellett tartanunk, mert noha kemény hajtás alatt picit élessé vált, közepes és alacsony hangerőn egyszerre tudott hűvös és nyugodt maradni. Ettől egyfajta frissesség érzetet kapott a zene és a részletek mindig leheletnyi plusz élénkséggel tudtak kitörni. A Massive Attack nagyon jól állt a Q350-nek, a lezárásban érkező búgó, berregő mélyhangokkal mintha pszichedelikus álomból riadtunk volna fel. Tanulság; keményebb műfajoktól sem riad vissza. Még rocktól sem, már ami a Guns N’ Roses - Paradise City c. számot illeti. Itt még feljebb tekertük a potmétert és hagytuk, hogy a dob felrázza szobánk légterét. Kemény, feszes és dögös ütős hangszereket kaptunk érces, mindent átszelő énekkel. Axl Rose rikoltó hangja alaposan megtornáztatta a magassugárzót, szökőárként zúdult ránk a zenekar, de ideig-óráig még ezt a dühöngést is mosolyogva elviseltük fül- vagy fejfájás nélkül. Minden nap nem érdemes ilyen nehéz falatokkal traktálni a Q350-et, mert ugyan jól bírta a kiképzést, szerintünk nem dühöngésre optimalizálták, ettől függetlenül jó volt megtapasztalni, hogy ennyire sokat bírt. Ha ki kellene választani egy számot, amivel szerintünk a lejobban szólt, akkor az a Pink Floyd - Time volt. A lúdbőrözéstől a lábrázásig, mindent kiváltott belőlünk és azt éreztük, sokáig tudnánk még hallgatni a rendszert.

Bármilyen furcsának is tűnik, de utóbbi miatt érdemel öt csillagot a Q350 hangja. Ebben az árkategóriában bizonyos kompromisszumokat képtelenség elkerülni, az viszont sokat jelent, ha egy rendszer egyszerűen csak élvezetet tolmácsol és képes még belőlünk, rutinból hallgató újságírókból is kiváltani, hogy odébb tegyük a távirányítót és meditáljunk a hanghullámokban.

Végszó

A KEF Q350 nem tökéletes, mégsem okoz csalódást. Nem egyértelműen szép, mégis jó ránézni. Nem akar domináns lenni, bár sok esetben képes hallgatójára zúdítani az agresszív katarzisba torkolló számokat. Kerüli a túlzásokat, bár egy pici élesség felfedezhető benne, amit a részletek érdekesebbé tételére, felpezsdítésre hasznosít anélkül, hogy megfájdítaná a hallgató fejét. Emellett kellően kompakt, hogy elférjen akár egy garzonban és nem annyira drága, hogy a bakancslista végére száműzzük. Aki a zenékkel és filmekkel kiemelt viszonyt ápol, annak legalább ilyen hangfal kéne, hogy muzsikáljon otthonában.

1 2

Következő oldal >