Indiana Line Nota 550 X álló hangfal teszt
2023. július 3., hétfő, 14:10
IndianaLine audio hifi hangfal Indiana Line hangfal teszt hifi hangfal hifi hangfal teszt Indiana Line hangfal Indiana Line hangfal teszt
Az olasz székhelyű Indiana Line hangfalai folyamatosan érkeznek a szerkesztőségünkbe, nekünk meg eddig egy rossz szavunk sem lehet, hiszen kivétel nélkül mindegyikük bőven a megfizethető kategóriában foglalt helyet, a minőségük és kivitelük viszont ezen érezhetően túlnőtt. A Nota sorozat állványos darabja is nagyon jól szerepelt, ezért természetes, hogy az egyetlen álló, a Nota 550 X sem maradhatott ki a repertoárunkból.
Belépő kategória az Indiana Line elképzelései szerint
Tényleg örömmel fogadtuk az itáliai gyártó második legnagyobb sorozatának egyetlen álló hangfalát, hiszen az idén 46 éves cég ehhez a modellhez sem nyúlt már évek óta, ami eddigi tapasztalatunk alapján érthető a filozófiájukban. Nem szeretnek beállni a sorba, minimális újítások mellé tartalmas PR szöveget illeszteni, aztán 2-3 évente valami újszerűnek látszót piacra dobni, csak azért, hogy történjen valami. Ez is egy marketing, és nekik bevált, hiszen Olaszország legnépszerűbb hangfalgyártójáról beszélünk. Ők racionálisan állnak a hangfalkészítéshez, szeretnének kiemelkedni minden esetben a saját kategóriájukból a hangminőség terén, a felhasznált anyagokra és a kivitelezésre is nagyon odafigyelnek.
Az Indiana Line Nota 550 X, ahogyan már írtuk, a sorozat egyetlen álló hangfala, és benne tényleg a klasszikus megközelítést éreztük, amint kiemeltük a dobozából a két és félutas modellt. Az MDF-ből készült ház oldallapjai egymással párhuzamosak, és szerencsére itt is alkalmazták a kistestvéren is tetszetős oldallapokat, ami lehet világos dió vagy fekete tölgy vinyl bevonatú. Ebben az esetben, a termetből adódóan még jobban kiemelkedik ez a díszítőelem, ami már eleve elfeledteti azt velünk, hogy csupán egy 200 ezres hangfalpárral van dolgunk. A sötét változatnál jobban beleolvad a testbe, de a diónál igazán mutatós lett.
Kompakt a Nota 550 X, hiszen darabja alig haladja meg a 11 kg-ot, méretei sem dominánsak, de az Indiana Line eleve 12-20 m2 közötti szobákba ajánlja, és a meghajtásához sem szükséges nagy teljesítmény. Elegendőnek tartanak akár 30 wattot, de 150-nek sem mond nemet, ezért mi az utóbbihoz igazodva hajtottuk meg, hiszen arra voltunk ezúttal is kíváncsiak, hogy mi az a maximum, amit ki lehet hozni belőle.
Az előlapi szövetet leemelve három darab, a klasszikus felállásban elrendezett hangszórót találunk, amelyek a doboz felső szegmensébe kerültek, alattuk van a reflexcső kimenete. A Nota 550 X-re egy fixen rögzített, feketére lakkozott MDF talpat rögzítettek, ami tényleg elegendő ahhoz, hogy a hangdobozt stabilan megtartsa, parkettán, kövön vagy szőnyegen egyaránt. Természetesen a furatok megtalálhatóak az alján, tehát kúpokat vagy csavarokat a kedvünkre illeszthetünk bele.
A doboz belsejében a cég minden egyes hangfalában alkalmazott csillapítóanyag mellé dupla megerősítést is alkalmaztak, hiszen a cél ezúttal a dinamikus, ugyanakkor érzelmes előadás létrehozása volt, mindezt elég nagy volumenen, ehhez viszont szükséges a megfogottság és a csapatmunka.
A Nota 550 X szépen lekerekített reflexnyílása felett kettő darab, lemezkosaras, 135 mm-es hangszórót találunk, amelyek közül az alsó mély-, a felette lévő pedig mélyközép sugárzó. A polipropilén alapanyagú membránok LP lemezekére hasonlító mikrobarázdákkal rendelkeznek, így sikerült garantálniuk a valódi basszust és a gördülékeny és meleg tónusú középszekciót egyszerre. Az alsó tartományban a membrán nagy lineáris kitérésű, ami szerepet játszik abban, hogy a gyártó által megadott 38 Hz-et elérje.
A sort a 26 mm-es textil dóm egészíti ki, amit neodímium mágnessel és egyedi, radiális hátsó kamrával láttak el, az egészet pedig egy speciálisan profilozott elülső részbe helyezték, ami javítja a magashangok terjedését. A tisztaság és határozottság irányában is tettek lépéseket, így a keresztváltóban kizárólag légmagos tekercseket és fóliakondenzátorokat használtak.
A hangszórókat rögzítő csavarokat nem rejtették el a szemünk elől, ahogyan a védőszövet sem mágneses, hanem a klasszikus elven illeszthető. A hátsó rész sem kínál semmi sallangot, hiszen egyedül az alsó részen elhelyezett egy pár csatlakozót találjuk, ami aranyozást és műanyag védelmet kapott, mögé helyezték a keresztváltót.
A meghallgatásához Parasound és Rotel erősítőnket használtuk, csöves kimenetű CD-lejátszónkkal és QED valamint AudioQuest kábeleinkkel, de az éppen nálunk vendégeskedő Pro-Ject erősítő kombót is bevetettük, ami D osztályban működik, és a leadott teljesítménye körülbelül a negyede a miénknek, ahogyan árában is sokkal szerényebbnek mondható.
Domináns, impulzív előadással kínált meg minket a Nota 550 X
Az emlékeinkben nem is kell nagyon keresgélnünk, hogy emlékezzünk a kis Nota 260 X előadására, ami kategóriájának egyik biztos befutójává tette. Nem volt szégyenlős fajta, méreteit teljesen levetkőzte, így izgalmas, erőteljes előadással kínált meg minket. A Nota 550 X álló hangfal pont a duplájába, tehát 200 ezer forintba kerül, amennyi pénzért a mai világban nem igazán kínál neves gyártó értékelhető, állványos hangfalat. A cég a többiekkel ellentétben az elmúlt évek alatt nem emelt árat, de vajon csak ezért titulálhatjuk versenyképesnek a beugró kategóriában, ahol a mezőny nagyon is erős? Egyáltalán nem.
A bejáratás, majd az azt követő bemelegítés ezúttal sem maradt el, és bár voltak elvárásaink a Nota 260 X ismeretében, mégis megdöbbentünk elég rendesen. Szerény, mondhatni visszafogott külsejével teljesen ellentétben állt az előadása, ami nem volt visszafogottnak nevezhető. Hiába mindössze 135 mm-esek a hangszórók, olyan basszussal kínált meg minket, aminek bárki a csodájára járhatna. Meleg, domináns volt az előadása már a Dire Straits alatt is, ahol ugyan a részleteket nem bújtatta el, de a fókusz a zenekar egységén volt, ott is a fiatalos, energiával fűtött játékon. Knopfler hangja így is a központba került, végig tiszta, érthető volt, ahogyan a kísérete is, de a gitárok domináltak, főleg tempósabb felvételeken.
Ezen vérszemet kapva Toto stúdió, majd koncertfelvételével folytattuk a sort, amelyek során Simon Phillips dobja megpróbált uralkodóvá válni, de Lukathet követte a gitárjával, és a többiek sem voltak restek. A Nota 550 X minden zenésznek egyenlő szerepet adott, a mélyszekció továbbra is dominált, de a középső és magashangokat sem kellett keresgélnünk, hiszen végig jelen voltak, csak mi maradtuk még mindig a basszus bűvöletében, aminek jelentős szerepe van ezen a műfajon. Azt tehát már most leszögezhetjük, hogy a rockzene rajongóit biztosan nem fogja csalódás érni. Egy kis árnyaltságot vagy jobb kibontást el tudtunk volna képzelni, de ezeken a zenéken a szórakozáson van a hangsúly, hiába minőséget képvisel az előadójuk a műfajon belül. Persze a Private Investigation vagy a 99 során a Nota 550 X megmutatta, hogy a részleteket sem hagyja elveszni, és azok ábrázolásában is jeleskedik, de nem azok árnyaltságával, hanem kiemelésével. Ez a hangfal az erőt képviseli, néha még kérkedik is vele, de mindezt nagyon szórakoztatóan csinálja, így, ha ismét figyelembe vesszük az árát, akkor egy szavunk sem lehet.
Marcus Miller és a Level 42 felvételét sem volt képes igazán kibontani, tehát némi levegő és pontosság még elfért volna, de egyszerűen nem érdekelt minket, hiszen a zene egésze végig hömpölygött, dominált, szórakoztatott, pulzált, és a ritmika is nagyon rendben volt. A Parasound sokszor soknak is bizonyult a számára, pontosabban ebben az esetben felesleges erőtartalékokat képviselt, hiszen a hangfal a 91 dB-es, tehát elég magas érzékenységének köszönhetően remekül volt hajtható. A Pro-Ject D osztálya, és annak alig több, mint 20 wattja is bőven elegendő volt neki, hiszen az már szobahangerőn is könnyedén levett a lábunkról.
Jan Garbarek következett ezután, ahol megtudhattuk azt, hogy árnyaltság és hangulatteremtés, a sejtelmesség megjelenítésében mit is képes kihozni az Indiana Line ebből a kategóriából. Annak ellenére, hogy továbbra is az erőn volt a hangsúly, azt tapasztaltuk, hogy a magassugárzó tisztességesen tette a dolgát, nem vált fémessé, hiszen az is nagyon karakteres modell, csak a nagyobb membránok intenzív játéka alatt egy kicsit halványodott a szerepe, pedig végig ott volt, jól hallhatóan, inkább mi nem figyeltünk rá annyira. Itt viszont megmutatta tudását, ami ebben az árfekvésben nem csupán jónak, hanem kiemelkedőnek is mondható. A Nota 550 X hangszórói tehát nem ismerték a tréfát, mindegyikük elég markáns és domináns, igazi jelenlétük volt, de semmi forszírozottságot vagy feszengést nem mutattak. Játszottak, mi pedig ezt nagyon élvezetesnek találtuk.
Jazz hallgatásakor már meg sem lepődtünk azon, hogy a nagybőgő dominált, viszont a seprű és a dobos díszítései is tökéletesen kivehetők voltak, a klubhangulat pedig hiánytalanul megjelent a 17 nm-es szobában. Az Indiana Line nem is feltétlenül ajánlja nagyobb területre ezt a hangfalat, de a tapasztalataink alapján 25, de akár 30 nm-en is lazán helyt tudna állni. Persze ehhez hangerő növelés szükséges, ahol a Nota 550 X már hajlamos arra, hogy a tisztaságból veszít. Kis alapterület, ahhoz kínál öblös, izgalmas, nagyon életerős előadást, amihez bőven elegendő a kategóriájában található elektronika is, és a felvételek esetleges gyenge keverését sem fogja kiemelni, tehát bátran elővehetjük a régi, kicsit elnagyoltan kevert, vagy új, túltolt dinamikájú zenéinket is.
Akusztikus zenékkel ugyanolyan élvezeti faktort idézett elő, mint a teltebb felvételekkel, hiszen itt tudta megmutatni azt, hogy nem csak impulzív tud lenni, hanem igenis belelát a dalok szerkezetébe, a méretes színpadképben pedig a részletek is nagyon határozottan jelentek meg. Clapton gitározott és énekelt, nagyon pontosan, érzelmesen és hangulatosan, kicsit előrébb a többieknél, a játéka erőlködés nélkül kivehető volt, pedig elég sokan vannak az unplugged felvételen a zenekarában. Az Indiana Line rájuk is végig odafigyelt, nem hagyta veszni egyik díszítést sem, annak ellenére, hogy itt is az énekhangon és a gitárakkordokon volt a hangsúly. Nagyon összeszedett, tempós előadást nyújtott, kicsit töményebb színpaddal, mint azt eddig megszoktuk, és bár észrevettük a hibákat, hiszen ez a hangfal sem tökéletes, egyszerűen nem jutott eszünkbe foglalkozni velük.
Klasszikus zenén is ezt tapasztaltuk, ahol a vonósnégyesnél a hegedű előretört, a többiek pedig áhítattal követték őt a szólónál, és ezt hallottuk Chopin zongorajátékánál is, ahol a kíséret kicsit hátrébb vonult ugyan, de a jelenlétük végig érezhető maradt, tehát lényegében tudták, hol a helyük. A természetességből valamivel többet megkívánt volna a műfaj, ahogyan pontosságból és lecsengésből is, de az összkép ebben az esetben is annyira határozott és játékos, szórakoztató volt, hogy inkább átadtuk magunkat az élvezetnek, az energiának, mintsem azok hiányával foglalkozzunk. Igazi vájtfülűeknek, esetleg zenészeknek biztosan lehet majd nagyobb hiányérzetük, de az árcédulát megmutatva nekik, szerintünk ők sem kötözködnének tovább.
Összefoglalás, végszó
Az Indiana Line fogta belépő, Nota hangfalsorozatát, abból egy álló modellt készített, ráadásul kompakt kivitelben, majd megmutatta azt, mi az elképzelésük a zene látványos, lehengerlő, domináns, erőteljes előadásáról. Az árnyaltság, természetesség és pontosság területén akadhatnak fanyalgók, de az összkép annyira izgalmas és határozott, hogy ezekről a negatívumokról nagyon gyorsan hajlamosak voltunk megfeledkezni, mert már az első percekben is olyan kerek előadást kaptunk, ami képes volt magával ragadni. Minden jellegű zenéhez bátran, nagy kiállással nyúl, hatalmas energiával rendelkezik, bizonytalanságnak, kétségbeesésnek nyoma sem volt. Kis teljesítmény is elegendő neki, nagyobb alapterületen is képes jókora levegőtömeg megmozgatására, egyedül nagy kivezérlési szinten esik ki egy kicsit a komfortzónájából. Tartsuk be hát a gyártó által javasolt kritériumokat, tehát 20 m2-alatti szobákban hallgassuk, és élvezzük a produkcióját, mert arra tervezték, hogy lehengereljen minket, és ahhoz nagyon ért.