Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Indiana Line Diva 3 állványos hangfal teszt
2024. január 26., péntek, 22:15
IndianaLine audio hifi hangfal Indiana Line hangfal teszt hifi hangfal hifi hangfal teszt Indiana Line hangfal Indiana Line hangfal teszt
Az Indiana Line a Nota, Tesi és DJ sorozatú hangfalaival bebizonyította azt, hogy Olaszországban is létezik olyan specialista, amilyen kevés akad a mai világban. Bátran kimondhatjuk, piszok kevés pénzért nyújt megbízhatóságot és minőséget. A legmagasabb, Diva elnevezésű hangfalcsaládjuknak új változata múlt év végén jelent meg, amiből az állványos Diva 3 feladhatja a leckét a konkurenseknek, hiszen párjának ára nem haladja meg a 250 ezer forintot.
Indiana Line a legfelsőbb körökben
Az Indiana Line korábbi Diva sorozata még mindig kapható, a teljesen átdolgozott új széria egyelőre két modellt tartalmaz, egy állót és egy állványosat. Azt már a külső alapján is eldönthető, hogy a gyártó komolyodni kívánt az elődhöz képest, hiszen sehol egy igazi látványelem vagy díszítés, minden letisztult, a szó nemes értelmében puritán. Azonban a visszafogottság valós tartalmat hordoz, amit a cég elég szeplőtlenül tálal az oldalán. Érthető, új sorozat, náluk a csúcs, ráadásul az ár az elődökhöz képest nem emelkedett - amiknek eleve nem nőtt az ára az elmúlt évek alatt! Vannak itt tehát érdekességek!
Az Indiana Line Diva 3 háza MDF-ből készült, ezek közül az előlap 25 mm-es, és teljesen matt bevonatot kapott, legyen az fekete vagy fehér. A fal többi részét PVC borítással látták el, ahol a fehér frontoldalhoz tölgyfa szín dukál. Alig vehető észre, de az előlap finoman meg van döntve, így biztosítva a hang elvileg nagyobb terjesztését, továbbá a doboz reflexnyílása elől kapott helyet.
Eleve elég keskeny, tehát inkább a pontosságra összpontosít, ráadásul habszivacs dugókat is mellékeltek hozzá, amivel a mélytartomány igazítható valamelyest az ízlésünkhöz.
A reflexnyílás felé került a 150 mm-es polipropilén kompozit membránú mélyközép hangszóró, amit az Indiana Line saját megrendelésre gyártat, és a kosár is vadonatúj kialakítású. Ennek célja nem kevesebb volt, mint a Dual-Wave membránfelfüggesztéssel történő együttműködés. A Curv fantázianevű membrán bordázata áramvonalasabb lett, lehetővé téve a levegő szabad áramlását a hangszóró mögött is. Számítógéppel optimalizálták a mélyközép hangszóró mágneses rendszerét, ami elég jelentős méretű, így nagy segítségére van a hangfalnak abban, hogy elég műfajfüggetlen legyen, ráadásul nagy kivezérlési szinten is.
A Diva 3 magassugárzója egyedi radiális csillapító kamrával rendelkezik, ami a cég egyik jellegzetes tulajdonsága. Ez körülöleli a lengőtekercset, így természetesek maradnak a magashangok, a rezonanciákat meg sikerült jelentősen redukálni.
A 26 mm-es selyem dóm magassugárzót körülölelő része alumíniumból öntött és formázott, az egésznek a felülete gumírozott, amelyek közösen nagyobb hangterjedést biztosítanak, a keresztváltóban kizárólag légmagos tekercseket és fóliakondenzátorokat alkalmaztak.
A Diva 3 keresztváltója számítógépes optimalizáláson esett át, így az egyszerű, mégis egyedi topológiáját kifejezetten a Diva 3 modellhez és a felhasznált hangszórókhoz választották ki, amit rengeteg meghallgatás előzött meg. Az eredmény kiegyensúlyozott frekvencia-átvitel, alacsony torzítás és minimális teljesítményveszteség. Lefordítva, a Diva 3 halkan és hangosan is kiegyensúlyozottan képes zenélni, ráadásul neutrális módon.
Hogy ezt megtudjuk, rendesen meg is hajtottuk, ennek a részletei jönnek most!
Mint egy igazi olasz díva!
Az Indiana Line egy kicsit csalafinta cég a tapasztalataink alapján. Az egy dolog, hogy eddig csalódást nem okoztak, de vagy mást vártunk az adott hangfal ára, mérete, külseje alapján, vagy az anyacégnek voltak sok esetben eltérő elgondolásai a hallottakról, de most más szempontból is képesek lettek volna megtéveszteni, nem is kicsit. Először természetesen hosszas bejáratás következett a Parasound párosunkkal, csöves kimenetű CD-lejátszónkkal és Naim streamerünkkel, valamint QED és AudioQuest kábeleinkkel, a hangdobozokat pedig elhelyeztük márvány állványainkra.
Az eddig a szerkesztőségünkben járt Indiana Line "olcsóbb" hangfalak mind-mind nagyon jól szerepeltek. Persze, voltak jobbak, szebbek, divatosabbak is vendégségünkben, de nem 100-200 ezer forint környékén, ráadásul manapság egy valamirevaló hifi cégtől egy belépő kategóriájú hangdoboz is legalább 300 ezerről indul. Persze, vannak spéci megoldások minden téren, ahogyan itt is. Van minden esetben az adott gyártóra jellemző külső és hangkarakter, de itt mindössze 240 ezer forintért vihetjük haza a Diva 3 állványos hangdobozt.
Először hallani sem igazán lehetett, bár térből, finomságból és részletekből elegendőt kaptunk, ráadásul az arányok már a meghallgatás elején rendben voltak. Kivéve az alsó szekciót. Mélyhangból nem sokat mutatott, amit az adott pillanatban nem hiányoltunk, de hosszú távon mindenképpen mélyládában gondolkoztunk ekkor. A biztonság kedvéért még járattuk néhány napig a kis Diva-t, amiben akkor valami hirtelen átfordult. A 150 mm-es mélyközépsugárzó erőre kapott, úgy beindult, hogy az addig hallottak alapján a magasszekciót kezdtük el hiányolni. Először csak vakartuk a fejünket, aztán próbáltuk rendbe rakni a gondolatainkat. Kicsit igazítottunk a hangdobozok klasszikus háromszöget képező elhelyezésén, a magasságukat is jobban idomítottuk a fülünkhöz, tehát a magassugárzó vele egy szintbe került.
A frontoldali reflexnyílásba helyezhető szivacs megoldást egy brit cég favorizálja már elég régen, de mivel ott korábban a hasonló kategóriában elsősorban a magasszekcióra voltak kihegyezve, ezért sok vizet nem igazán zavart meghallgatás közben. Itt is először félretettük őket, aztán gondoltunk egyet, mi bajunk is lehet? Nos, a Diva 3 tulajdonképpen zárt hangfallá faragását követően érkezett igazán révbe és mutatta meg a tudása legjavát. Nem sziporkázott, nem sokat matekozott, és a kiemeléssel sem próbált minket félreterelni, egyszerűen csak kiegyensúlyozottan, megfelelő dinamikával, pontossággal, gyorsasággal, ugyanakkor lazasággal kezdett el zenélni.
Az Indiana Line a Diva 3-mal kategóriáján belül azt az előadást próbálta meg nyújtani, amiben nincsenek allűrök, magamutogató hangjegyek, van viszont kellő testesség, naturalizmus, játékosság. Kicsit olaszosan. Alázattal a zene iránt, de azzal szemben mindig van némi csillogás. A nagybőgőt szólóhangszerként igazán kedvelte, ahogyan a fel-feltűnő csilingelések ritka tisztán szólaltak meg hirtelen a semmiből, majd arányos lecsengés után tűntek el. A teljes zenekar megszólalásakor a hangdoboz is már a nagyzenekarra figyelt, és néha még becsúszott egy erősebb hangjegy az alsótartományból.
Már a leírtak alapján sem csodálkozhatunk hát azon, hogy a sorozat a Diva nevet kapta, mindezt Olaszországból, tehát már az első randevún, ebben az esetben a bejáratás során oda kell tennünk magunkat, aztán jöhet az igazi élvezet, ami nem allűröktől mentes, nem olyan tiszta, mint az óceáni levegő, de nagyon izgalmas, testes, mint egy mediterrán bor és igazi élményt képes nyújtani.
Az Indiana Line termékeinek van egyfajta jellegzetességük, stílusuk, ami jelenleg a Diva sorozatukban hallható a legmagasabb szinten. Képes szórakoztatni, remek basszusai vannak, a középhangjai tiszták, az összhang egységes, nincs semmi kiemelés vagy túlzás, csak szórakozás, kicsit felelőtlenül, de azért nagyon is komolyan tálalva. Ezen tulajdonságok révén a Diva 3 apró termete ellenére igazán pompás térábrázolására volt képes, de inkább a színpadkép szélességében volt jeles. Tehát nem dimenzionált semmit túl, viszont fizikumát levetkőzte, igazán testes összképet nyújtott, ami izgalmas volt, szórakoztató is, és elsősorban elég komoly.
Ez a komolyság már akusztikus rockon is nagyon jól jött, mert a The Cranberriest egyszerre reprodukálta erőteljesen, határozottan, ugyanakkor az adott dalt megillető mélabúval. Az énekesnőt átitatta a fájdalom, de azért a melankóliából nem kaptunk túl sokat, csak pont eleget ahhoz, hogy átjöjjön az ír szomorúság. Claptonnál is hasonló cipőben jártunk az Unplugged felvételen, csak ő akkor már túl volt a gyászon, legalábbis az előadásán ezt lehetett hallani. A zenészek alá dolgoztak, de leginkább együtt és egymásért csináltak mindent. Mindezt bensőségesen, lazán, de mindvégig hiba nélkül. Akár egy olasz séf. Lehet, hogy volt valami hiány, de azt egy csipet plusz ízzel sikerült mindig korrigálni.
Sheryl Crow dalainál valamivel jobban előmerészkedtek a részletek, de ez köszönhető volt a szellősebb és kevésbé komplikált hangszerelésnek is. Crow érzékisége átjött, a csapata is igazi bőrtalpú csizmában adta magának az ütemet, tehát a részletek is megvoltak, de itt sem ez volt a lényeg, hanem a hangulat, a temperamentum, a folyamatosság és az apróságok, mert a Diva 3 ezekre is gondosan odafigyelt. Remek a magassugárzó, nem rejt semmit véka alá, de hasonlóan a többi Indiana Line hangfalhoz, itt sem nyomult előre, de végig csapatjátékos volt.
Petrucciani során a mély- és középszekciót egy kicsit jobban el tudtuk volna választani, mert ugyan a követésükkel nem volt gondja a Diva 3-nak, valamivel több karaktert ez a műfaj megérdemelt volna, pontosabban a hangszerek definiálását, az előadók precízebb elhelyezését. Így kicsit gombócszerű volt az összkép, ami átadta a professzionális jazz világát, de jobban oda kellett figyelnünk, ha kíváncsiak voltunk olykor a zenészek egyéni teljesítményére. Miles Davis-nél meggyőzőbb volt a prezentáció, amiben nagy szerepe volt a keverésnek, hiszen a szaxofonost előre helyezte, a kíséret pedig végig kíséret maradt, viszont végig finoman kivehető, ami azért jelentős mértékben a hangfal érdeme is.
Klasszikus zene jött ezután záróakkordként, ahol a Diva 3-at csupán a fizikuma korlátozta abban, hogy nagyzenekart vagy áriát hallgassunk vele. Az igazat megvallva, 18 m2 alatt ezekkel sem volt igazi probléma, de a megmozgatott levegőmennyiség korlátozva volt, ezért adott volt a hiányérzet, mint bármilyen, jóval magasabb kategóriájú passzív hangdoboznál is. A nagyvadakról részben lemondva kevésbé vehemens zongoramuzsikával, szólóhegedűvel és vonósnégyessel folytattuk, ahol a Diva 3 a hangszereket a természetüknél fogva ragadta meg, nagyon határozottan és méltó sebességgel adta elő a szerzeményeket, és itt sem hiányoztak a megfelelő mennyiségű érzelmek sem.
A repertoárból nem maradt ki ezúttal sem a felhőtlenebb szórakozás, de a hangdoboz dívaként viselkedett, ezért szintetizátorfutamokra, kétlábdobra, torzított gitárokra nem igazán adta be a derekát. Megküzdött, de inkább dacolt velük, és bár elég szórakoztató volt ezeken a felelőtlenebb stílusú zenéken is, mindvégig tudatta, hogy ne vele szórakozzunk, inkább ő szeretne szórakoztatni minket, a némi cicázást pedig fogadjuk el, nincs más választásunk. Mindehhez viszont természetesebb hangszereket kért, így a metál vagy az elektromos futamok elég gyorsan kikerültek a repertoárunkból.
Összegzés, végszó
Az Indiana Line Diva 3 egyenes folytatása a cég eddig megismert karakterének, ám a jelenlegi legmagasabb szinten. A névválasztás persze nem lehetett véletlen, mert a kis doboz képes valódi hölgyként viselkedni, ezért érdemes kiszolgálni őt, cserébe viszont engedi, hogy kísérletezzünk vele. A külsejét tekintve visszafogott, nem alkalmaztak semmi felhajtást, de az összetevők és azok összehangolására nagyon is odafigyeltek a tervezők. Kisebb alapterületre készült a Diva 3, ez egyértelmű, ott viszont nagyon stabilan, agilisan, határozottan, ugyanakkor a finomságokat és érzéseket sem feledve képes zenélni. Ennyi pénzért manapság nagyon ritka jól kivitelezett, és mellette a valódi értékekre odafigyelő hangdobozt kapni a piacon. Divatosabb, mutatósabb, látványosabb akad, ahogyan a gyengébbik nemben is, de egy igazi dívát, a saját allűrjeivel együtt nagyon nehéz találni. Egy felnőtt férfinak pedig bárhogyan is nézzük, az utóbbi még mindig több izgalmat képes nyújtani.
