Hegel H190 integrált sztereó erősítő teszt

2018. május 29., kedd, 15:50

Hegel H190 audio hifi sztereó erősítő DAC high end hifi erősítő sztereó erősítő Hegel erősítő erősítő teszt hifi teszt Hegel teszt integrált sztereó erősítő hifi erősítő teszt Hegel erősítő teszt

A közelmúltban hírül adtuk, hogy a norvég Hegel útjára engedte megújult, kicsinosított integrált sztereó erősítőjét. A komoly sikereket bezsebelt H160 utódja nem is annyira külsejében, hanem inkább szolgáltatásaiban és a még jobb hangzás elérésében jeleskedik. A Hegel H190 integrált sztereó erősítőt láttuk vendégül.

Látszólag kevesebb, hallva több

A Hegel H190 már a bevezetése utáni sajtófotók alapján sem kecsegtetett forradalmi változtatásokkal. Ez egyrészt annak tudható be, hogy a norvégok soha nem a feltűnősködésről voltak híresek, másrészt az előd H160 annyira jól sikerült, hogy elég volt azon változtatni, ami véleményünk szerint nem csak a mi szemünket bántotta. A H90 alap- és a H360, csúcsmodell közé pozícionált új készülék, kikapcsolt állapotában megszólalásig hasonlít elődjére, ám a beüzemelést követően végre egy, a H190 szintjéhez méltó OLED kijelző hófehér betűit pillanthatjuk meg.

Ha igazán őszinték akarunk lenni, a korábbi modellek esetében az a bizonyos olcsó hatást keltő, kék pálcika szegmensekkel operáló LED kijelző valahogy nagyon nem stimmelt a Hegel minimalista, végletekig letisztult formavilágához. Anno a HD12 DAC tesztje során is ez volt szinte az egyetlen említésre méltó kifogásunk. Szerencsére ennek vége, és a Hegel rajongók már egy igazán jó minőségű és kifejezetten tetszetős grafikájú központi kijelzőről olvashatják le a legfontosabb információkat. Külön kiemeljük, hogy mindezt olyan kontraszttal és betű/szám mérettel teszi, hogy még dédnagyanyánk a konyhából is probléma nélkül tudja elolvasni, mellőzve egy sötét szobában tapasztalt zavaróan erős LED fényhatást. Brávó!

Ebben a kategóriában az ember joggal várhatja el, hogy nem csak nagyon jó hangot kapjon a pénzéért, hanem az amúgy rendkívül mutatós készülék bizony minőségi anyagokból is készüljön. A Hegel H190 nagyon jó benyomást tett ránk ezen a téren, hiszen azon felül, hogy szinte tökéletesen szimmetrikus egységet mutat (a 6,3 mm-es fejhallgató Jack aljzat ugyan kicsit "bezavar") a forrásválasztó és a hangerőszabályzó potméterekkel, azok kifinomult mozgása és a házzal megegyező alumínium anyaga is határozottan minőségi érzést áraszt magából.

Ha már a jó minőségű anyagoknál tartunk, a mellékelt távvezérlő mutat némi ellentmondást. A teljes egészében alumínium test mindenképpen dicséretet érdemel, ám gombjai kissé hegyesek, lötyögősek és (számunkra) zavaró kattanásokkal jár azok nyomkodása. Funkcióit és minőségét tekintve viszont nem lehet belekötni, az pedig külön tetszett, hogy az elemcseréhez nem egy évek alatt elkopni/eltörni tudó kis csúszka fedél szolgál, hanem a négy csavarral rögzített komplett hátlap, illetve annak eltávolítása. A másik negatív pontja az amúgy masszív készülékháznak éppen a fedéllemez, mely kocogtatásra határozott zörgéssel válaszol, ami egy ilyen erősítőnél már szemöldökráncolást von maga után. Reméljük használat közben ebből semmit nem fogunk majd hallani! Ezzel szemben a készülék alján ismét megtalálhattuk a kiváló anyagból készült rezgéscsillapító talpakat, melyekből immáron csak három darab tartja stabilan az erősítőt. A gyártó azzal magyarázta a "csökkentést", hogy így teljes mértékben kizárták a billegés lehetőségét. Szó mi szó, tényleg nem billeg.

A készenléti kapcsoló továbbra sem zavar be sem az előlap harmóniájába sem a hátlap rendjébe, mert ezt ugyanott a bal első sarok alsó részén találjuk ahol az elődnél is volt. És ha már hátlap, nos, itt akad bőven látnivaló, bár elődjéhez képest nincs sok eltérés. A Hegel H190, köszönhetően a szabályozható és fix ki- és bemeneteknek ugyanolyan rugalmasan integrálható házimozi vagy sztereó végfokként, vagy akár előerősítő funkciót is elláthat, mint az elődje. A szimmetrikus XLR bemenet szintén alapelvárás ezen a szinten, melyet a H160-ból örökölt az utód, ám a banándugó kompatibilis hangfalcsatlakozók elhelyezése már ergonomikusabb elhelyezésű lett. A hátlap jobboldalán szintén ismerős a helyzet, de a H160-nal ellentétben az itt sorakozó digitális bemenetek (egy koaxiális, három optikai, egy USB B, egy WLAN) már egy komolyabb jelfeldolgozó egységet szolgálnak ki információval. Eredetileg a H360-hoz fejlesztett DAC jócskán túlszárnyalja a H160 vagy akár a Röst chipkészletének zenei képességeit is, de azt sajnálattal vettük, hogy tudása "mindössze" PCM-re korlátozódik. DSD formátumú, nagyfelbontású fájlokat sajnos nem támogat a rendszer, cserébe az USB B csatlakozón keresztül 24 bit/94 kHz, a többi digitális aljzaton pedig 24 bit/192 kHz felbontásig uszíthatjuk rá zenei anyagainkat.

A vezetékes hálózati és WiFi csatlakozások által használhatjuk az erősítőt DLNA, AirPlay vagy Spotify Connect "lejátszóként". Ezeken felül lehetőség nyílik később Roon és Google Cast alkalmazások futtatására is, valamint esetleges intelligens otthonunkba is integrálni tudjuk a Control4 rendszer segítségével, melyről korábban már beszámoltunk. A Hegel egyelőre nem rendelkezik saját vezérlő applikációval (legalábbis a teszt időpontjában nem volt róla tudomásunk) így az online streaming funkció közvetlenül a szolgáltató felületéről érhető el automatikusan, ami talán nem is jelent problémát, elvégre sokan már azt szokták meg, és jól is működik.

TIDAL?

Bár sokaknak szemet szúrhat a TIDAL hiánya, erről sajnos nem a HEGEL csapata tehet, és így nem is ők lesznek azok, akik erre megoldást adhatnak. A hifis körökben népszerű, veszteségmentes tartalmakat is kínáló szolgáltató ugyanis mindezidáig nem készített a Spotify Connect, vagy AirPlay rendszerekhez hasonló, végponton (lejátszón) futtatható szoftvert. Tehát a TIDAL csak egy teljes lejátszón keresztül használható. Önálló megszólaltatásához ma nagyságrendekkel összetettebb hardver és szoftver szükséges, miközben a rendszer által ígért felhasználói élmény is mérföldekkel elmarad a fentebb említett konkurensekétől. Mindezek mellett, ha a lejátszó minősége legalább annyira jó, mint maga a HEGEL H190, akkor az bőven 300-400 eurós áremelkedést okozhat. Pusztán a TIDAL kedvéért. Nos, akkor már jobban megéri egy olyan alap, USB kimenetes lejátszó telepítése, mint az AURALiC ARIES Mini, amibe még tárhelyet is építhetünk.

Belső értékek

Ezzel a fejezettel elérkeztünk ahhoz a részhez ahol talán a legkomolyabb változás történt a H190 fejlesztése során. A teljesítménye továbbra is 2x150 W (8 Ohm) maradt, ami például a Röst teljesítményének a duplája, mellyel a legtöbb hangsugárzó kiszolgálására elegendő erőt kapunk, de ezt az erőt már jóval kifinomultabb módon prezentálja, mint a korábbi modell. Ezt a kifinomultságot SoundEngine2-nek hívják, amely a korábbi Hegel erősítők "lelkének" második generációja. Működéséről kisebb regényt lehetne írni, de dióhéjban annyit jelent, hogy az A osztályos erősítők előnyeit képes ötvözni az AB osztály hatékonyságával, mellyel alacsony hőképződés mellett rendkívül tiszta hangzást és a lehető legalacsonyabb torzítást ígér a gyártó.

Alapvetően minden részlet adott egy kiváló hangélmény produkálásához, emellett a Hegel H160 is lenyűgözte kis csapatunkat a teszt során, így a sok pozitív technikai újítás áttekintése után már csak az élvezeti rész volt hátra.

Meghallgatás

A Hegel H190 körülbelül két hétig vendégeskedett 30 négyzetméter nagyságú teszt-helyiségünkben, mely idő alatt több különböző hangfalat (Focal, Jamo, Klipsch, Triangle) is mellé állítottunk a hiteles eredmény eléréséhez. Ezek összekötésére Inakustik Reference, Nordost, valamint Triangle kábeleket használtunk.

Az első héten inkább csak háttérzenét szolgáltatott a skandináv szépség, hagytuk hadd járja át az áram minden porcikáját. Ahogy az előd, úgy a H190 sem akart rögtön alacsony hangerőn lenyűgözni. Csatornánként 150 W elvileg már elég lendületet kell adjon alacsony jelszinten is, de ez esetben jót tett egy kis tekerés a hangerőn. Anne Bisson - Blue Mind albumának első számai szinte életre keltek, ahogy kezdett bemelegedni a Hegel. A zongora hangja olyan testes életteli tónusban szólalt meg, amit sajnos ritkán sikerül prezentálni ebben a kategóriában. Az énekesnő lenyűgöző hangját tökéletesen pozícionálta a térben, az azt kísérő hangszerek szintén légiesen és pontosan helyezkedtek el a színpadon. A SoundEngine2 hatását leginkább analitikus előadásában véltük felfedezni. A Hegel H190 nem színezett, nem tett hozzá és nem vett el az zenéből. Kifejezetten semleges sallangmenetes produkciója meghálálta a jó minőségű forrásanyagot, ám a hibákra azonnal rámutatott.

Amikor éppen nem a saját lejátszói képességeit teszteltük, akkor OPPO és Onkyo forrást használtunk digitális és analóg kimeneteken is. Ennek fontossága akkor jött elő, amikor is a Hegel beépített DAC-ja meglepetésünkre "lezenélte" mindkét lejátszónk analóg kimeneten adott produkcióját. Ezek szerint nem csak marketing porhintés volt a magasabb szintű chip alkalmazása. Tovább haladva a zenei mappák rengetegében, Andrea Razzauti - Black Sand című referencia felvételünk lejátszása tovább erősítette korábbi pozitív benyomásainkat. A gitárhangok rendkívül testesen, élethűen pendültek meg, minden apró részletet felfedve, a dobseprűk játéka, az apró csengések, leütések, neszek, mind előkerültek, sőt szétáradtak a szoba falai közt, több esetben még azokon túl. Megfogott, ütős, erőteljes basszusok táncoltatták meg a membránokat, bármelyik hangfal esetében. Érdekes tapasztalat volt a Focal Kanta tesztje, ahol valami folyamatosan hiányérzetet hagyott bennünk. Valahogy nem egymásnak teremtették őket, pedig a konkrét Focal teszt alatt (Naim elektronikával) lenyűgöző teljesítményt nyújtott. Ahogy a Focal és Naim, úgy a Hegel és a KEF lehetne a tökéletes páros (elvileg) de legnagyobb bánatunkra ilyen típusú hangsugárzó nem állt rendelkezésre a teszt során. További muzsikáinkat már árban is inkább tesztalanyunkhoz passzoló hangsfalakon folytattuk, melyekből már játszi könnyedséggel hozott ki minden tudást, ami bennük rejlett. Felbontásban és térábrázolásban példaértékűt nyújtott a Hegel, ám aki inkább a meleg lágy zenei karakter szerelmese, annak érdemes a kábelt és a hangsugárzókat is e szerint választania. Elektronikus zenei albumok pörgetése közben a Hegel szintén magabiztosan tolmácsolt minden apró digitális rezdülést, miközben a dinamika, erő és lendület olyan atmoszférát varázsolt a szobába, hogy több számot meg kellett ismételnünk, annyira tetszett, amit hallottunk. Ekkor, majd később különböző rockzenék hallgatása közben már nyomát sem éreztük a melegség hiányának, sőt, határozottan jól állt kimérten precíz, norvég vendégünknek ez a fajta hangorgia. A Yello, Trentemoller vagy éppen a Dire Straits - On Every Street című albumának néhány dögösebb száma olyan hangulatot teremtett, hogy akaratlanul is feljebb kellett csavarni a hangerőt, csak arra kellett figyelni, hogy a hangsugárzó bírja, mert a Hegel nem akart kifogyni a szuflából. Ezen a jelszinten is tökéletesen megtartotta az egységet, minden taktust, dallamot és részletet tökéletesen uralva vezényelt, minden megingás nélkül. A korábban említett zörgést, amit a takarólemeznél tapasztaltunk, szerencsére nem tudtunk előcsalogatni, így ez az aggályunk hamar elillant. Összességében minden zenei stílussal, de nem minden hangsugárzóval alkotott jó párost a Hegel H190, ezzel együtt alá kell támasztanunk a tényt, hogy a fejlesztések meghozták a várt eredményt, és méltó utódja lett a korábbi modellnek.

Összegzés

A Hegel H190 tökéletesen formálja meg a legendássá vált, letisztult skandináv stílust, igazodva korunk minden alapvető igényéhez. Dizájn és megépítés terén példaértékű, szolgáltatáscsomagja minden téren csúcskategóriásnak mondható, de olyan apró hiányosságok, mint a DSD támogatás, a TIDAL, vagy akár egy phono fokozat hiánya mégsem teszik kiemelkedővé a konkurenciával szemben. Semleges, kristálytiszta erőtől duzzadó hangkaraktere minden bizonnyal komoly rajongó tábort vonz majd maga köré, legyen szó új Hegel tulajdonosokról, vagy tapasztaltabb "klubtagokról". A felhasznált anyagok, valamint a beépített alkatrészek minősége alapján abszolút korrektnek mondható az egymillió forint körüli vételár, hiszen egy minőségi DAC-ot, egy hálózati lejátszó végpontot, és szintén magas szintet képviselő fejhallgató erőstőt is megkapunk egy készülékben. Integrálhatósága és további széleskörű felhasználása szintén kiemelkedőnek mondható ebben a szegmensben, legyen szó sztereóról vagy házimoziról. Meglévő hangsugárzók mellé feltétlenül érdemes egy tesztet kérni a szaküzlet dolgozóitól, mert nem feltétlenül tudja minden típusból kihozni a maximumot, de ha megfelelő láncba kerül, akkor jó eséllyel hosszú távú szerelem bontakozhat ki a társaságában.

1 2

Következő oldal >