ELAC FS 247 BE álló hangfal teszt

2012. augusztus 23., csütörtök, 15:55

ELAC FS 247 FS247 FS 247 BE FS 247 Black Edition hangfal high end hifi sztereó

Az ELAC FS 189 tesztelésének mellékhatásaként kedvelőivé váltunk ennek a márkának, ezentúl minden befolyásunkat latba vetjük, hogy a lehető legtöbb modell kipróbálására nyíljon lehetőségünk. Erőfeszítéseink eredményeképpen kaptunk pár hétre egy FS 247 BE hangdobozpárt, amit szinte folyamatosan nyúztunk, illetve használtunk.

Már a külsejébe bele lehet szeretni, filigrán, kecses, tükörfényes zongoralakk borítja, részben erre utal a BE - Black Edition név, mi lesz később, amikor már hallgatjuk a produkcióját? Előrebocsájtjuk, a "sima" változatot nem teszteltük, csak néhány zeneszámot hallgattunk meg általa közvetítve, de feltétlenül viszonyítanunk kell ahhoz, indokolnunk kell a magasabb vételárat is. Valamint az FS 189-hez is hasonlítjuk, annak ellenére, hogy alacsonyabb osztályba tartozik, mivel kis ideig egyszerre volt nálunk mindkét hangdobozpár.

Mást, a csillogó felületnél lényegesebb módosításokat, fejlesztéseket is bevetettek a tervezők és itt nem a hangszórókat rögzítő csavarok, a membránok és a magassugárzó keretének szintén fekete színére gondolunk. A mélyközép sugárzók Kristall Membran elnevezésű kónuszaihoz duplán erősített ? ezzel csaknem egy oktávnyival szélesedett a frekvenciaátvitel - lengőcséve tekercselését módosították. Az említett nevet a rengeteg, csaknem teljesen sík háromszögből kialakított, csiszolt kristályra, gyémántra emlékeztető felület miatt kapta a hangszóró. Ezzel a védjegynek számító, régóta bevált megoldással jelentősen megnövelték a membrán merevségét, ami már az alumínium/cellulóz szendvics anyag miatt alapból kiemelkedően nagy. Az ELAC szakemberei eredményesen vették fel a harcot az esetleges deformációk ellen, amik a szemmel követhetetlen, villámgyors kitérésektől jöhetnek létre, nagymértékben rontva a hangzást, a vájtfülűek számára rendkívül zavaró színezettséget idézve elő. Ez a kitérés ráadásul meglehetősen nagy, amire a gumiperem vastagságából, szélességéből is lehet következtetni.

Másik ELAC védjegy a JET III magassugárzó, mely mércét állított a hifi világában. Erről már írtunk az FS 189 kapcsán, majdnem ugyanazok vonatkoznak mostani tesztalanyunkra is, ugyanakkor a szériáktól függően ezekben szintén történtek finom változtatások nem teljesen csereszabatosak egymással.

Lényege a harmonika-szerűen hullámosra hajtogatott membrán, ami hatékonyabban, gyorsabban, közvetlenebbül mozgatja meg a levegőt, mint az egyéb rendszerű magassugárzók. A gyártásnak ezt a részét, a hajtogatást még nem automatizálták, a membránok kézimunkával készülnek!!! Mindegyik hangdobozhoz tartozik egy JET Dispersion Control (JET DC) szett, ami a magassugárzó sugárzási karakterisztikáját módosítja és lágyabbá teszi az esetlegesen érces, harsány hangszereket. Ezen kívül 0,5 decibellel csökkenti a hangnyomást is. 4 db ívelt és hullámos acélkapcsot kell az erre szolgáló pici furatokba helyezni, amik stabilan tartják a lapos, kifelé vastagodó szivacsgyűrűt, a tulajdonképpeni csillapító elemet.

A hangdobozok megszólalását, hangminőségét alapjaiban meghatározó alkotóelem a keresztváltó, melynek a hangolásán is változtattak a sima 247-hez képest. Az FS 247 BE hatalmas légmagos tekercseit a Chord cég készítette, ezzel a torzítást a korábbinál is alacsonyabbra szorították. A belső kábelezést Chord és Van den Hul Skyline Hibrid vezetékekkel oldották meg. A két és félutas felépítés számokban, frekvenciákban kifejezve a következőképpen néz ki: az egyik Kristall 2500 hertzen veszi át a JET III-tól a stafétabotot, a másik 400 Hz alatt szól. A doboz belső merevítései kizárják a káros rezonanciákat, ezt tapogatással ellenőriztük, utána a mellékelt jókora mikroszálas törlőruhával eltüntettük az ujjlenyomatokat. Először felhúztuk a csomagban talált (dobozonként egy pár) fehér cérnakesztyűt, ám azzal nem éreztünk mást, mint magunkat londinernek, vagy pantomim művésznek. A basszreflex konstrukció az FS 189-hez hasonlóan, itt is két nyílással valósul meg, viszont az alsó lényegesen nagyobb átmérőjű, valóságos kémény. Emiatt a huzata is nagyobb, ami miatt a doboztestet a talppal összekötő idomokat hosszabbra méretezték.

A másik, kisebb reflexnyílás a hátlap felső részén található, alaphelyzetben ugyancsak gumidugóval betömve. Kapható hozzá két részből álló szivacs is, amivel szintén kísérletezgettünk.

A hangdoboz kábelcsatlakozói is megérnek egy misét. Csupaszított vezetékből 16 mm?-est is befogadnak, ám ennél sokkal fontosabb, hogy banándugóval és robusztus, akár WBT villával is kényelmesen, a részben szigetelt, aranyozott összekötő "jumper" elmozdulása nélkül, könnyen, gyorsan létesíthetünk kapcsolatot az erősítővel. A ferdeszögben álló kialakítás külön dicséretet érdemel.

Az FS 247 BE aljába csavarható, állítható magasságú gumitalpakra tüske erősíthető, a padló anyagától függően választhatunk.

Nagyítóval vizsgálva sem leltünk rajta hajszálnyi hibát, ami egyébként az összes ELAC-ra jellemző. A védő-takarókat (fémrács és selyem) vétek rá feltenni, annyira mutatósak a Kristály mélyközép membránok és természetesen a JET magassugárzó is.

Miután kellőképpen kielemeztük a technikai finomságokat, jöjjön az igazi csemege!

A meghallgatás

Ezt vegyesen, házimozi és hifi rendszerben, kábeleket átdugdosva végeztük, több héten át tartott. Előbbiben Dune TV-301 és Pioneer BDP-LX55 lejátszók voltak a jelforrások, a hangdobozokat Furutech SpeakerFlux kábelekkel csatlakoztattuk Primare SPA22 házimozi erősítőhöz. A sztereó rendszer Norma Revo CDP-1R/IPA-140 párosból állt, közéjük Furutech Lineflux XLR vezetékpárt illesztettünk. A hálózati áramot Isotek Solus szűrte és kondicionálta, tápkábelekből Lesloss, AudioQuest és Furutech márkájúakat használtunk.

Ahogy már említettük, a jóval termetesebb, 3 db 18 centis mélysugárzóval felvértezett FS 189 helyére állítottuk a szépséges 247 BE párost. Látva a méretbeli különbségeket, basszus és hangnyomás hiánytól tartottunk, amire egyáltalán nem vágytunk. Az első igazi próba és összevetés a bekötés után négy napra következett, addig szinte folyamatosan halk zenével járattuk a mozgó alkatrészeket, de nem figyeltünk a hangjára, sok értelme úgysem lett volna. Közben a Norma CDP-1R-t visszakérték, ideiglenesen egy 200 000 forintos, hálózati funkciókkal és merevlemezzel felvértezett, XLR nélküli, csak RCA kimenetes lejátszót tettünk a helyére. Stockfisch Records Closer To The Music, és Burmester, Dali demólemezeink dalait messze várakozáson aluli minőségben kaptuk az arcunkba. Első felindulásból vissza akartuk tenni a 189-eseket, aztán némi fejtörés után az interkonnektre szavaztunk, az a leggyengébb láncszem. És igazunk volt, amihez nem kellett zseninek lenni, évtizedek óta tudjuk, hogy egy oda nem illő kábel tönkretehet egy kiemelkedő minőségű elemekből álló rendszert. Mindezt azért meséltük el, hogy a Kedves Olvasó ne essen hasonló hibába. Ettől kezdődően kellemes időszak következett, végighallgattunk többtucat CD-t, majd megérkezett az új Norma CD-játszó és a cserejátékost kispadra, pontosabban a dobozába száműztük. Ekkor elérkeztünk a Nirvánába. Álmunkban nem gondoltuk volna, hogy ezek a filigrán szerkezetek mindössze 2 db 15 centis mélyközép hangszóróval meg tudják remegtetni alattunk a kanapét. Pedig megtették, de még hogy! Közben a JET III magassugárzók is elemükben voltak, beváltottak minden ígéretet, amin nem lepődtünk meg, mert az FS 189-ből ismertük őket. Hatalmas, minden irányba, a plafon felé is kiterjedt színpadot varázsoltak elénk, és kis túlzással körénk a hangfalak, a levegősség, könnyedség és a pontosság mintaszerű. Nem volt olyan ének és hangszer, ami ne tűnt volna félelmetesen életszerűnek. Warren Bernhardt zongorája és Jeff Hirshfield dobszerkója beköltöztek a hangdobozok elé, közé. A lábdobot a gyomrunk a leghosszabb húrokat egész testünk érezte. Chris Jones No Sanctuary Here című, általunk hümmögősnek keresztelt száma, amit számos rendszerben bevetettünk, mint próbatételt, felülmúlta minden várakozásunkat, minden részlet, gitárhúr a helyén volt, a mélyhangok lehengerlően ütöttek, az énekes szemüveggel az orrán, szokásos körszakállával szinte ott állt előttünk.

A hátulsó reflexcsőhöz kapott dugókkal sokat játszottunk, kísérleteztünk és arra jutottunk, nem érdemes a gumival légmentesen betömni, mint a 189-est. A szivacsokkal kapcsolatos tapasztalataink vegyesek, némelyik számhoz a gyűrű illik, másikhoz a teljes nyitottság és ez utóbbi volt túlsúlyban. A JET DC-re egyáltalán nem volt szükség, a magastartomány úgy jó, ahogy van, sima, lágy, hibátlan.

Ezen élményeink egy részét a Norma készülékek tesztjében is leírtuk, ahogy a most következő mondatokat is, de az ELAC FS 247 BE-re ugyanúgy vonatkozik, hiszen mindkét esetben komplett rendszereket hallgattunk. A CD-játszó és az erősítő közé a LineFlux helyett beillesztettük a Transparent Audio körülbelül 5000 euróba kerülő Reference XLR kábelét, amitől a megelőzőekhez képest hihetetlen mértékben javult a hangzás, pedig az sem volt piskóta. Ez bebizonyította számunkra, hogy tesztalanyaink analitikus képessége elképesztő, az ELAC hangdobozpár két méregdrága interkonnekt - az egyik ugyanannyiba, a másik nálánál kétszer többe kerül - közötti különbséget kézzelfoghatóvá tesz. Persze ehhez a Normák is kellettek, melyek az árukat és a minőségüket tekintve a high-end osztályba tartoznak. Mi ez az FS 247 BE részéről, ha nem árkategóriát messze meghaladó produkció?

Végezetül csak annyit, hogy a bevezetőben említett ELAC kedvelőkből, rajongókká váltunk és repesve várjuk a következő "áldozatot"!

1 2

Következő oldal >