Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
Denon DRA-100 integrált sztereó erősítő és DCD-100 CD-játszó teszt
Egymásnak teremtve
2017. október 24., kedd, 15:10
Denon audio hifi erősítő lejátszó CD-lejátszó sztereó erősítő hifi erősítő Denon erősítő Denon lejátszó Denon hifi Denon teszt hifi teszt erősítő teszt lejátszó teszt CD-lejátszó teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt
A Denon időnként elénk tár olyan lehetőséget is, ami nem feltétlenül akar keménymagos lenni, mégis magában hordozza a cégre jellemző igényességet és valami kis extrát. A DRA-100 és DCD-100 úgy akar csinos és okos lenni, hogy közben az igényes sztereósok igényeit is kielégíti. Izgalmas kombináció!
Hifi modern otthonokhoz?
A Denon Design sorozata először a bárhol elférő PMA-50 integrált sztereó erősítő képében mutatkozott be. A parányi eszközzel újfent bebizonyosodott, hogy a japán cég továbbra is hisz a részben miniatűr, részben dekoratív funkciójú, miniatűr komponensek létjogosultságában. A letisztult formát és praktikus funkciókat továbbra is szem előtt tartva ugrottak ismét tervezőasztalnak, amelynek eredményeként üdvözölhetjük a DRA-100 hálózati médiajátszóval és DAC modullal egybeépített erősítőt. A nagytestvér kb. 330 000 forintért, azaz a PMA-50-hez képest kétszeres felárért kapható és opcionálisan vásárolható hozzá CD-játszó is DCD-100 néven, kb. 190 000 Ft-ért. E két eszközről szól mai cikkünk.
Néhány szó az erősítőről
A csinos és aránylag kevés hellyel beérő, teljesen digitális rendszerű DRA-100 ránézésre is sugallja, hogy nem a koncerthangerőre pályázók erőműve. Teljesítménye 2x35 W 8 ohmon, ami akár kevésnek is tűnhet, de átlagfelhasználáshoz, amennyiben hosszú távon jó kapcsolatot akarunk ápolni zenehallgató szobánkon kívül tartózkodó felekkel, bőségesen elegendőnek számít. A specifikációja 0,004 % THD-t és 110 dB jel/zaj viszonyt ígér, ezek bíztató adatok, de mint mindig, ezúttal is a meghallgatás lesz mérvadó.
Egyébiránt a DRA-100 picivel többet nyújt puszta erősítésnél és hálózati lejátszásnál, inkább afféle modern hanginterfész szerepet testesít meg. Beépített (azaz a hátlapjából kiálló) WiFi és Bluetooth vevőként egyaránt funkcionáló antennájával rákapcsolódik helyi hálózatunkra és fogadja a mobileszközeinkről küldött hangot. Az otthoni hálózatról (konkrétan Windows Media Player 11/12 szoftverből vagy NAS/PC könyvtárból) lejátszható fájlokkal való kompatibilitása egész jónak számít (még a DSD-t is megemészti).
Található rajta négy digitális (előlapi USB, hátul két optikai és egy koaxiális) valamint két analóg RCA bemenet, a hangsugárzó kimeneten kívül pedig fejhallgatót, mi több, aktív mélysugárzót is csatlakoztathatunk hozzá. Utóbbi komoly segítség lehet, különösen akkor, ha az erősítőhöz szánt hangfalpár nem nyújt elég basszust, vagy maga a szoba produkál alsó frekvenciás anomáliákat.
Összességében megkapjuk a manapság legfontosabbnak számító szolgáltatásokat, esetleges hiányosságként csupán a számítógépes USB bemenetet említhetnénk, bár a DRA-100 kicsit nagy ahhoz, hogy tipikus íróasztali komponensként tekintsünk rá.
A lejátszóról
Nehéz lenne titkolni, hogy a DCD-100 kifejezetten a DRA-100 mellé készült. Alapterülete milliméterre pontosan megegyezik, viszont lényegesen - CD-játszó viszonylatban szinte szemtelenül - alacsonyabb. A lapos profil köszönhető annak is, hogy mechanizmusa lemeztálca nélkül működik. Egyszerűen csak odatesszük idézőjeles szájához a lemezt, finoman betessékeljük rajta és a slot-in meghajtó beszippantja azt.
Belsejében 192 kHz/32 bites DAC található, ám annak tudását kizárólag a jó öreg korong alakú formátummal képes kamatoztatni. Egyébiránt MP3 és WMA lemezekkel is barátkozik, az SACD-t viszont nem támogatja.
A DCD-100 rendelkezik analóg (RCA) és koaxiális kimenetekkel is, mindenki saját döntése, hogy melyik utat preferálja. Elméletileg a jelútnak jobban kedvez, ha a digitális csatlakozókat alkalmazzuk, mivel a DRA-100 teljesen digitális rendszerű és ezzel nem kellene oda-vissza alakítania a folyamot. Mi mindkét lehetőséget kipróbáltuk, tapasztalatunkat erről (is) a hangminőség c. bekezdésben fejtjük ki.
Első benyomások, használat közben
Ahogy fotók alapján is sejthető, a DRA-100/DCD-100 páros egyik előnye, hogy a hagyományos hifi elektronikákhoz képest kevesebb helyet igényelnek - de nem sokkal. A szabványos 43,5 centi helyett szélességük mindössze 28 cm, ugyanakkor 33,7 centis mélységük médiabútorért kiált, nem békélnek meg akármilyen könyvespolccal.
A dizájn és a kivitelezés egyaránt kifogástalanok, bizonyos értelemben példaértékűek is. Ugyanazt a küllemet kapjuk, mint a PMA-50 esetében, azaz natúr alumínium lemezekkel szendvicsbe foglalt matt fekete oldalakat. Az előlap egyetlen egybefüggő fényes lemez, amelyen az erősítő esetében mindössze két fizikai kezelőszerv (ki/bekapcsoló és potméter) található, a navigációs felület érintésre érzékeny, az egyéb információk pedig remekül olvasható, fehér betűs OLED kijelzőn jelennek meg.
A CD-játszó valamivel kisebb kijelzővel informál és csak fizikai nyomógombokat tartalmaz, de ez talán nem is annyira baj. A mellékelt, gumis billentyűzettel ellátott infravörös távvezérlő pontosan azt az ergonómiát nyújtja, amit a gyártótól megszokhattunk, a fontosabb gombok mindegyike egyetlen ujjal is elérhető.
Denon Hi-Fi Remote App néven ingyenes mobilalapú szoftvert is letölthetünk, ami el is várható tekintettel arra, hogy a modern felhasználók zöme közelebb tartja magához a telefonját, mint a távvezérlőit. Egyébként a DCD-100 mechanikája csendben végezte a dolgát és minden gombnyomásra aránylag fürgén reagált.
Meghallgatás
A DRA-100 és DCD-100 párost ELAC ill. B&W hangsugárzókkal próbáltuk ki. Hangfal és összekötőkábelnek is a QED Reference családját használtuk. Meghallgatásunk helyszíne 18 négyzetméteres alapterületű, átlagos akusztikájú szoba volt, az áramot IsoTek EVO3 Polaris szűrővel illetve Premier tápkábelekkel biztosítottuk.
A DRA-100 hangszínpada egyértelműen kitárulkozóbb és rendezettebb volt, mint a hozzá képest kissé nyers és tömörebb dinamikával dolgozó PMA-50 erősítőé. Egy Oscar Peterson Trio CD-t elindítva szép gondosan középre lebegtetett zongorát kaptunk határozottan oldalra igazított bőgővel és a másik hangfalban pedig dobfelszereléssel. Egy másik album (Chris Botti - In Boston) fülelésekor szépen kirajzolódó tér, ügyesen kezelt trombita, atmoszférikus közönségtaps került elénk. Természetesen kevésbé volt pedáns, ha internetről közvetített médiákra került sor, ilyenkor kicsit jótékonnyá vált és nem akart mindenáron elénk dobni minden egyes tömörített hangfoszlányt. Ettől függetlenül a teszthez használt B&W dobozok hamar éreztették velünk, hogy az internetrádión megszólaló műsor csak silány próbálkozásként mérhető a gyári CD-lemezekhez képest. A Spotify és TIDAL arany középútnak számított, náluk részletekből és élvezetből is jutott egy kicsi.
Cassandra Wilson - Another Country c. lemezének utolsó száma (O Sole Mio Funk) markáns gitárjátékot, professzionálisan rögzített éneket és még épphogy nem domináns, feszes basszust tartalmaz, amitől minden akusztikus zenekedvelő bokaízülete garantáltan beindul. Ennél a felvételnél elismeréssel adóztunk a Denon ékszerhifi párosának, ugyanis a tér és a felbontás egyaránt precízen valósult meg. A mélység nem nyílt meg annyira, de a zene tisztaságára és élénksége kifogástalan maradt. Ha alkotóelemekre szedtük a színpadot, akkor az éneken észre lehetett venni egy nagyon enyhe mesterkéltséget. Utóbbira inkább csak az énekhang-centrikus Cassandra Wilson lemeznél figyeltünk fel. Akik a simogató és holografikusan megjelenő vokálra pályáznak, azoknak elképzelhető, hogy lágyabb karakterű elektronikára kell vadászni, mindenesetre a részletek mennyiségét és térbeli elrendezését a várakozáson felül oldotta meg tesztalanyunk.
A kábeles A/B teszt során a következőt tapasztaltuk: Oscar Peterson hallgatása közben a koaxiális kábel mellett döntöttünk, mert a nagybőgő szebben pendült és a cintányér picivel levegősebben szólalt meg rajta. Az analóg jelátvitelre átkapcsolva picit kásássá vált a cintányér és a pengetések leheletnyit vesztettek erejükből. Ezekre azonban ne tessék ordító különbségként gondolni, tesztelés alatt nagyobb hangerőn is alaposan figyelnünk kellett, hogy megtaláljuk őket. A Chris Botti koncertfelvételnél egyértelműbb különbségek jelentek meg, ott ugyanis az analóg vezeték hallhatóan finomította, simulékonyabbá tette a trombita hangját. Ettől függetlenül ismételten nyert a koaxiális kábel hangja, mivel rajta ércesebb és bátrabb volt a hangszer. Ha digitálisan hagytuk a folyamot, akkor kicsivel jobb dinamikát és teljesebbnek érződő magas frekvenciákat kaptunk.
A DRA-100-ban található fejhallgató erősítőt is kipróbáltuk, ehhez a referenciaként használt Sennheiser HD 600 volt segítségünkre. A basszus moderált volt, a háttérben lévő részletek mozgékonyak és élénkek, az ének itt is ugyanúgy kissé hűvös maradt. A hangszeres kíséretek profi árnyaltsággal kapcsolódtak be, összességében a pontosságra törekvés és ügyes dinamika itt is megmutatkozott. A finom rezdüléseket hallottuk már természetesebben is szólni, de csak különálló fejhallgató erősítőkön. Egy-két alkalmi filmezés vagy zenehallgatás során, amikor a szomszédok zavarása nélkül szeretnénk élvezni a műsort, 50-100 000 Ft körüli fülessel egész bátran lehet támaszkodni a DRA-100 fejhallgató kimenetére.
Végszó
A Denon DRA-100 szolgáltatásai naprakészek és hangja is kidolgozott, pontosabb és közlékenyebb a vártnál, de intimitás, ill. a legfelső frekvenciák kezelése terén nem annyira érzéki, mint a kizárólag erősítőként funkcionáló, hasonlóan árazott vagy drágább erősítők. Hozzá illő hangsugárzóval praktikus nagyfelbontású hangrendszer építhető, különösen azoknak ajánlott, akik a digitálisan tárolt média hívei. A remek dinamikájú és precízen részletező Denon DCD-100 ideális oldalborda számára, de aránylag magas ára miatt csak azoknak érdemes beruházni rá, akiknek fontos, hogy az erősítőhöz passzoló dizájnt kapjanak, és persze rendelkeznek egy halom CD-vel.
