Definitive Technology Demand D7 állványos hangfal teszt

Egyéni és divatos külsőbe öltöztetett méregzsák, ha kell igazi partiarc

2019. július 10., szerda, 08:55

Definitive Technology audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Definitive Technology hangfal Definitive Technology hangfal teszt

Nemrég megismertük a Definitive Technology Demand sorozatának középső darabját a D9-et, ami egyéniségével és minőségével hívta fel magára a figyelmet. Léphettünk volna eggyel feljebb, viszont mi most sem voltunk kiszámíthatóak. Jelen tesztünk szereplője a Demand D7.

A három darabot számláló sorozat kettő nagyobb tagja passzívmembránnal oldja meg a mélyhangok támogatását, egyedül a most terítékre kerülő, legkisebb alkalmazza a jól bevált és lényegesen olcsóbb reflexnyílást.

Annak idején, már a ProAc Tablette-nél, vagy a JVC famembrános dobozainál is elgondolkoztunk, hogyan lehet valódi mélyhangokat kihozni ekkora dobozból, és ilyen pici membránfelületből úgy, hogy nem vetnek be semmilyen elektronikát vagy kütyüt, amivel meg tudják téveszteni a hallgatót. A Definitive Technology a Demand D9 hangdobozával igazán meglepett minket, a végeredmény viszont a csinos külső ellenére inkább a bensőséges zenehallgatás felé kanyarodott.

Kistestvére ugyanazt a Balanced Double Surround System mélyközép hangszórót használja, viszont mérete már csupán 11,43 cm. Ennél kisebbet szabályosan már rajzolni is alig lehetne. A magassugárzó maradt a 2,54 cm-es alumínium dóm, amit ismételten eltoltak 20 fokkal, a két doboz pedig most is meg van jelölve a tervezőmérnökök által.

A doboztest természetesen MDF, a frontpanel alumínium, a csatlakozóterminál pedig itt már szimpla, tehát a dupla kábelezést elfelejthetjük. Hátulra került a reflexnyílás, ami szépen le van kerekítve, tehát nem csupán a basszus erejét és terjedését növeli, a minőség területén sem akar kompromisszumokat kötni.

Az érzékenység 85 dB, ami egy átlagos hangsugárzó esetében meglehetősen alacsony, a frekvencia-átvitel alja pedig 57 Hz, ami mindent figyelembe véve nem meglepő. A méret 14x25x22 cm, az impedancia 8 Ohm. A Demand D7 fehér kivitelben került hozzánk, a hangszórók és a reflexnyílás fekete színével együttesen nagyon kellemes benyomást kelt, a kézbevételük pedig ad még egy fajta bizalmat. Furcsa érzés, hiszen darabja tulajdonképpen elfér a tenyerünkben, viszont a méretéhez képest nagy súlya egy kicsit összezavar minket az első benyomás definiálásában.

A jól bevált Parasound elő-végfok párost használtuk a tesztnél, úgy gondoltuk, ennek elégnek kell lennie, bármilyen alacsony is az érzékenység. Ramazotti albumával kezdtünk, nem mertünk már a legelején vehemensek lenni. Emeltük a hangerőt, de nem igazán történt semmi. Ismerős tünetek, úgy látszik, a cég Demand sorozatának darabjai nem elégszenek meg leheletnyi wattokkal. Még feljebb tekertük a potmétert, és az olasz énekes végre belevágott az ismerős romantikába. Albumának keverése nem mondható elsőosztályúnak, de a hangszerelés finom, minőségi, és minden túlzástól mentes. Elvártuk azt, hogy bensőségesen zenéljen, hiszen a bátyjától ezt megkaptuk, így nem is ért minket meglepetés. Nagyon kellemes perceket szerzett nekünk, térben vagy mélyhangok terén sem vettük észre, hogy veszteség ért volna minket, de ez a stílusú zene nem is nevezhető valódi próbatételnek.

A Queen Innuendója jött ezután, ahol analógtól digitálisig mindent megkapunk, amit szeretnénk. A D7 bírta, sőt követelte a terhelést, de egy pillanatig nem omlott össze, néha még azt is hittük, hogy a Parasound páros kifogy a szuflából. Érdekes módon a hangsugárzó megmutatta azt, hogy bármennyire volt varázslatos még akkor is Mercury hangja, bizony folyamatosan ki van segítve a technika által. Ezt, ilyen szinten máshol nem nagyon hallhatjuk, itt viszont a Definitive lecsupaszította a zenét, elsőre mi is inkább a felvétel technológiájára figyeltünk, mintsem a varázslatos muzsikára. Megvoltak a halk és hangzatosabb részletek, a finom nüánszok és kemény riffek, ez bizony nem tudott kifogni rajta. A zene jellege ugyan megkívánt volna valamivel nagyobb testet, de hiányérzetünk csak akkor lehetne, ha a valóságban is bevetnénk valami termetesebb darabot és összehasonlítanánk a kettőt. A mi esetünkben viszont nem ilyen jellegű tesztről van szó, tehát inkább a meglepettségtől és elégedettségtől tágultak a pupilláink.

A koncertükre való tekintettel Slayerre váltottunk, abból is a klasszikus korszakra, a nyolcvanas évek végből, és a meglepetés most sem maradt el. A dupla lábdobtól sokan zavarba jönnek, ahogyan a folyamatosan torzított gitároktól, nem úgy a D7. Olyan gördülékenyen tálalta a trash metál tempóit, hogy 18-as membránú vetélytársai bizony pironkodva húzzák maguk elé védőrácsukat. Pontos volt és meggyőző erejű, a súlyos zene minden mozzanata átjött, a headbangelés nem is volt kérdés. Mindezt pedig úgy tolmácsolta, hogy közben már nem azt figyeltük, hogyan is jöhet elő ennyi és ilyen energia egy ilyen termetből, hanem azt, hogyan jöhet elő mindez egy hangsugárzóból. Nem mi élünk nagy szavakkal, a Definitive Technology játszik nagyban, és ezt mi nagyon is élvezzük. Jazzen, a nagybőgővel is ugyanilyen lelkes és meggyőző volt, erőlködésnek továbbra sem tapasztaltuk semmi nyomát. Elismerést érdemelnek még a magashangok is, amik fémesek voltak, ha az kellett, és szösszenetnyiek, ha az előadónak a kezébe csak seprűk kerültek. A termetből adódóan persze a színpad inkább mélynem mutatkozott, mint szélesnek, viszont egységes, kerek, meleg és domináns jellege, magára vonta figyelmünket. Szimfonikus zenére váltva ezért nem próbáltuk meg a lehetetlent, viszont egy Négy Évszakra mindenképpen kíváncsiak voltunk. Nem állíthatjuk azt, hogy egy mező jelent meg a szemünk előtt, inkább egy kert. Azt is tapasztaltuk, hogy a rügyek inkább kisebbek voltak, de roppant színesek és szinte kicsattantak az egészségtől. A gyorsaság és pontosság eddig is jelen volt, de ebben az esetben vált igazán kézzelfoghatóvá. Még a tél eljövetelével sem a Game of Thrones (Trónok Harca) jutott az eszünkbe, hanem egy kandalló, annak sziporkázásával és melegével. Kövér hegedű lepte el a szobát, a színpadkép szélessé vált és nem lukadt ki, olyan igazi megmutatni való előadást produkált ezen a téren is a kis D7.

A Definitive Technology legkisebb állványos hangsugárzója, a Demond D7 nagyobb meglepetést okozott, mint korábban megismert nagytestvére. Rendesen odateszi magát, bár az erősítőnek is meg kell dolgozni azért, hogy mindezt megkapjuk. Tényleg allroundernek tekinthető, nem ijed meg se kemény metáltól, se komolyzenétől, hétköznapibb daloknál pedig egyértelmű a komfortérzete. Még a hátsó reflexnyílás előnyeit sem kell feltétlenül igénybe vennünk, a falaktól bő egy méterre is kényelmesen érzi magát és szívből zenél. Nem tudjuk, hogy milyen furmány van a saját fejlesztésű BDSS technológiában, ami a mélyközép hangszóró sajátja, de működik, ez tény. 20 m2 alatti szobába mindenképpen ajánlott vétel, és még az elhelyezésére sem kell nagyon odafigyelni, de természetesen meghálálja a stabil állványt. Magunknak és másoknak is, ennyiben különbözik az eddig megismert Definitive Technology hangtól a D7. Hívjuk át a barátainkat egy kis zenehallgatásra vagy buliba, akik majd velünk együtt kereshetik, hogy honnan is jön ez a nagy és életerős hang.

1 2

Következő oldal >