DALI IKON 2 MK2 állványos hangfal teszt

2011. szeptember 29., csütörtök, 09:10

DALI IKON IKON MK2 audio hangfal hifi sztereó hifi hangfal DALI hangfal DALI hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt DALI hangfal teszt

Tesztelésre került a DALI új IKON MK2 sorozatának egyik izgalmas darabja, az állványra vagy polcra helyezhető, közepes méretű 2-es modell.

Az IKON család a merészen használt műszaki megoldások és kidolgozottság ötvözete. Szerkezetileg és akusztikailag is roppant kidolgozott koncepció. Képes magát távol tartani a high-end allűrjeitől, miközben egyértelműen messze felette van a tapasztalat, illetve próba-szerencse útján megszült, esetenként jól is sikerülő olcsóbb hangdobozoknak.

Az új család gyártásáról már beszámoltunk. Ahogy ott írtuk, a DALI hangfalak minőségének titka egyszerre keresendő az odaadó mérnöki munkában és a rendkívül fegyelmezett, számos tesztet is magában foglaló gyártási rendszerben. Az IKON 2 sorozat most kipróbált darabja a család talán legizgalmasabbja. Bár az EISA díjat, vagyis az Európa Legjobb Hangdobozának kijáró elismerést egy nagyobb testvére, az IKON 6 MK2 tudhatja magáénak. Az IKON 2 azonban mérete által alighanem sokkal több helyre juthat el, így sokkal nagyobb közönség előtt képviselheti a DALI márkát, az IKON sorozatot.

Az IKON 2 MK2 44 cm-es magasságával és majdnem 32 cm mélységével már elég nagy térfogatú ahhoz, hogy akár sztereó akár házimozi rendszerben megállja helyét. Közel 19 cm-es szélessége ugyanakkor elég szerény ahhoz, hogy ott is elhelyezhessük ahol nagy, állódobozoknak nem jut hely, vagy ahol épp nem szeretnénk különösebben felhívni a figyelmet a jelenlétére. A rostéllyal ellátott állapotban, szemből nézve nem feltűnő jelenség,ám a hangszórókat fedő finom vásznat leemelve azonban nagyon is érdekes technika tárul elénk. A kettős magassugárzó egy 28 mm-es dómból és egy 17x45 mm-es ribbon elemből áll. Ez az egység akusztikailag is leválasztott, a dobozon belül önálló egységként van beszerelve. A mélysugárzó formailag hagyományos, fordított porsapkás, felületén azonban feltűnik a farost erősítés, amit első pillantásra kosznak, szösznek is vélhetnénk. Mérete 6,5 inch vagyis 16 cm. Ez a közel 26 literes dobozzal, sima mélylefutást ígér.

Az IKON-ok oldala lehet világos dió vagy fekete mintázatú. Hátulján jókora, banándugózható csavaros kábelcsatlakozókat találunk. Bőséges hely áll rendelkezésre akár a vastagabb kábelek fogadására, akár a leszorítócsavarok meghúzására. A meghajtás természetesen történhet szimpla vagy kettős kábelezéssel és kettős erősítéssel is.

A próbatétel

A hangfalak felállítása és bekábelezése egyszerű, igaz ezt nehéz is lenne megbonyolítani, elhelyezésénél persze számolnunk kell a hátsó reflexcsővel. Impedanciája névlegesen 6 ohmos, ami bőséges szabad teret ad nekünk a megfelelő erősítő kiválasztásában. Analóg erősítők esetében, amennyiben rendelkeznek impedancia-választó kapcsolóval, azt érdemes 4 Ohm értékre állítani.

Az első meghallgatás természetesen még betöretlen hangfalakkal történt. Nem is derül ki más, mint, hogy a magas hangok tisztán és nagyon egyenletesen terülnek szét a térben. Így egyrészről egy kicsit nagyobb szabadságunk van a kívánt sztereó kép eléréséhez szükséges elhelyezés és összetartás beállításában, illetve a zene élvezete nem csak egy, a fókuszban ülő emberre korlátozódik.

Bejáratás gyanánt, a szokásos, szembefordítást és felemás bekötést használó módszert alkalmaztam, mintegy 20 órán át "pazarolva" az áramot. Ez azonban talán egy kicsit kevés volt, mivel az ezt követő meghallgatások során napról napra élvezetesebb volt amit hallottam.

A korai tesztek, egy kicsit a bejáratás folytatásaként, illetve a finomabb zenéktől még távol maradva, filmekre koncentráltak. A Blade Runner atmoszférája, az állandó eső hangja és a sztereó meghallgatás mellett is térben mozgó, fejünk felett elhúzó repülő autók zúgása és suhogása szinte átnedvesíti és mérgező gázokkal tölti meg a szoba falait. Ha Vangelis zenéje nem is, de a nyomasztó hangulat azonnal hatott. Kicsit modernebb mű felé fordulva, elő kellett vegyem Christoper Nolan Sötét lovagját. Az IKON-okból, annak ellenére, hogy nem földönálló darabokról beszélünk, döbbenetes erejű és tömegű mélyhang bújt elő. Ha a falakat nem is, a közéjük szorult levegőt mindenképpen keményen megrázta. Az IKON szériát korábban a magasai miatt dicsérték és mélyei miatt néha megszólták, mivel azok nem voltak egyenértékűek a magasabb frekvenciákon felmutatottakkal. Most úgy tűnik, sikerült finom egyensúlyt teremteni.

A Batman történetet sztereóban tovább nézve azt is mindjárt megállapíthatjuk, hogy még centersugárzó és mindenféle, a párbeszédeket feltuningoló digitális trükkök nélkül is kifogástalanul érthető, közvetlen dialógusokat hallhatunk. A mélyek azonban újból és újból elrabolják az ember figyelmét. Christopher Nolan már csak ilyen. Legújabb műve, az Inception alighanem alaptétel lesz pár évig, a mozirendszerek tesztjeiben.

Az egyre alaposabb bejáratódást megünnepelendő, no meg persze a zaj és zörej alapú hangokat feledendő, egy könnyed Vivaldi következett a tesztben. A zenekar briliáns, a karmester szenvedélyes a hangdobozok pedig roppant odaadóan közvetítik mindezt. Nagyszerűen különülnek el egymástól a hangszerek, mind térben mind jellegben. Érezni az önálló egyéniségeket, érezni a teret. Éppen csak a levegő illata nem szűrődik át a felvételen.

Bár méretét nem hazudtolja meg, mélyeivel továbbra is elismerést érdemel. 25 m2-en nem is kell ennél több. Többcsatornás felállásban, talán még jóval nagyobb helyiségben is elegendő lehet 4 db ilyen doboz és persze a szükséges centerrel, és mélyládával kiegészítve.

Tori Amos koncertfelvételei között válogatva ismét előtűnt a nagyszerű térelképezés. Bár az énekesnő ajkai füleim előtt néha 90x30 cm-es óriásajkakként suttogtak, az összhatás annyira lágy és szerethető, hogy nem próbáltam azonnal a dobozok elhelyezésén változtatva menekülni a hamis kép elől. Fiona Apple lemezei nagyon elkapják a hallgatót, ám most valahogy egy nemrég elmúlt divat képviselőjeként áll itt a fiatal énekesnő. A When the Pawn.. mintha csak egy múló divat lett volna. Talán ez is az igazság.

Az Aerosmith lemezeit kóstolgatva, néha kicsit felbosszant a felvételek minősége. Mintha több is lehetne bennük.

Antonio Forcione és Sabina Sciubba közös lemezéhez érve minden kérdőjel szertefoszlott. Rendezett tér, közeli gitár és finom énekhang járta át a szobát. Az élmény folytatódott Henry Mancini rózsaszín párducával, ahol a felvétel korából fakadó technikai problémákat is elfedte a remek zene. A dobozok fantasztikus ritmusközvetítő képessége ezeken a felvételeken különösen feltűnő volt. Ebben valószínűleg nagy szerepe van a könnyű de szilárd mélysugárzó membránnak, az akusztikailag is elszigetelt magassugárzó-készletnek és a doboz belső merevítésének. Vagyis, a gyors megszólalás képességéhez társuló, rezonanciáktól mentesített szerkezetnek.

Mindent egybe vetve, az IKON 2 MK2 egy remekül sikerült, energikus, de fegyelmezett és nagyon is kiegyensúlyozott hangdoboz. Szereplése annyira meggyőző volt, hogy bizonyosan meg fog még jelenni későbbi tesztjeinkben is, mint a kategória egyik etalonja.

Az IKON 2 új változatát feltételek, műfaji korlátok nélkül, valóban bárkinek szívesen ajánljuk.

1 2

Következő oldal >