Boston Acoustics Classic MKII házimozi hangfalszett teszt

Amerikai alapmodell

2015. december 16., szerda, 10:55

Boston Acoustic audio hifi házimozi hangfal hangfalszett házimozi hangfalszett Boston hangfal hangfal teszt Boston Acoustics hangfal házimozi hangfalszett teszt Boston Acoustics hangfal teszt

Boston Acoustics Classic Series MKII 5.0 - a kétségkívül hangzatos és blikkfangos termékmegnevezés egy rendkívül előnyös árú, belépő szintű házimozi hangfal szettet takar. Sőt, a jelenlegi, aktuális kedvezmény még vonzóbbá teszi az összeállítást. Mit eredményez az alacsony ár és a belépő kategória kombinációja? Ezt az egyáltalán nem költői kérdést próbáljuk megválaszolni.

Egyet fizet, ötöt kap

Nem, kedves olvasóink, nem egy akciós kuponfüzet ajánlatáról van szó, hanem csupán megpróbáljuk elhelyezni jelenlegi tesztalanyunkat, a Boston Acoustics házimozi hangfalszettet az ár/minőség koordináta rendszerében. Az elmúlt hónapokban jó néhány olyan hangdobozt sikerült meghallgatnunk, ahol a sztereó páros egyetlen tagja is jóval többe került, mint a most meghallgatott, komplett, 140 ezer Ft-nál is olcsóbb, 5.0 szett. Ez a tény akarva-akaratlanul, már a teszt megkezdése előtt befolyásolta elvárásainkat. Szerencsénkre azonban az ár és a minőség kapcsolata nem lineáris összefüggés szerint változik. Az eladási ár jóval meredekebben nő a hallható minőségjavuláshoz képest, azaz felfelé haladva a kategóriákban, viszonylag kis hangzásbeli finomodásért már egyre borsosabb árat kell fizetni. Emiatt viszont, másik irányból nézve az összefüggést, a Boston Acoustics (és potenciális vásárlói) szempontjából kedvezővé válik a helyzet, mert lefelé haladva, a nagymértékű árcsökkenés nem (feltétlenül) jár drasztikus minőségromlással. Így (elméletileg) jóval kevesebbért, arányaiban nem is annyival rosszabb hangfalakhoz juthatunk hozzá. A kérdés most már csupán az, hogy működik ez a Boston Acoustics esetében?

Megjelenés, felépítés, kivitel

A meghallgatásra kapott szett a következő hangfalakból állt össze: két CS 260 II álló front hangfal, egy CS 225C II centersugárzó, és két CS 23 II állványos sugárzó. Házimozis felhasználáshoz illően, mindegyikük mágnesen árnyékolt konstrukció.

Az ismertető leírás szerint a szett elemei nem törnek audiofil babérokra, deklaráltan belépő kategóriás hangfalakként vannak pozícionálva. Ez egyértelműen visszaköszön a kivitelezésükön is. Ugyan szó nincs silány megoldásokról, de nem is próbálják cselesen többnek mutatni magukat tényleges besorolásuknál. Magától értetődő természetességgel viselik az árkategóriájuknak megfelelő stílusjellemzőket: sík oldallapokkal határolt, MDF-ből készült doboztest, fekete, kőrisfamintás polimer fóliával burkolva. A frontoldalt teljes méretében takarja a védőselyem. Eltávolítva előtűnnek a keret rögzítésére szolgáló furatok és jól látszódik az oldallapok és az előlap találkozása. (A mágneses rögzítés és a rejtett illesztés nem dívik ezen az árszinten.) Nem gonoszkodásból írjuk, csak tényszerűen megállapítjuk, hogy megjelenésükkel egyáltalán nem tűntek volna ki a Keravill rendszerváltás környéki kínálatának, Orion és Videoton hangdoboz választéka közül. Ez persze szigorúan csak a megjelenésre vonatkozik, a felépítésükben már napjaink technológiája köszön vissza.

Boston Acoustics CS 260 II hangszóró A konstrukció a család-elvnek megfelelően egységes, mindegyik doboz kétutas, basszreflex megoldású, hátsó nyílással. A mélyközép hangszórók membránja grafittal dúsított,megerősített polimer. A cél az anyagválasztással itt is a minél kisebb tömegű, de minél merevebb membrán megalkotása volt. A hangszórók felépítését DCD (Deep Channel Design) névvel illeti a Boston Acoustics, ez a leírások és az ismertető rajzok alapján egy hosszúlöketű konstrukciónak felel meg, és kis erősítő teljesítmény mellett is tetemes mennyiségű basszust ígér. Az eltérés a beépített hangszórók méretében van, az állóktól a centeren át a két háttérsugárzóig haladva egyre kisebb átmérőjű került felhasználásra, ennek megfelelően egyre feljebb található az alsó határfrekvencia. A magassugárzó viszont mindegyikben egységesen ugyanaz a 25 mm-es Kortec® fantázianevű lágy szövet dóm. Kettős kábelezésre nincs lehetőség, de a banándugókat fogadó hátoldali aljzatok aranyozottak.

Hangzás sztereóban

A meghallgatást a szokásos jazz lemezeinkkel indítottuk. Szimpatikus, lendületes előadással nyitottak a Boston Acoustics CS 260-asok, de már a kezdetektől támadt bennünk egy kis hiányérzet. Nem tapasztaltuk azt a jelenlétet, amit a magasabb kategóriás hangfalak tudnak nyújtani. Végig ott volt bennünk az a bizonyosság, hogy "csupán" két hangfalat hallunk zenélni, és nem egy virtuális színpadon álló együtteset. A térábrázolás sem volt kifogástalan, a zene egy kicsit leragadt a széleken, nem tudott maradéktalanul leválni a hangdobozokról, hogy precízen felépítse a sztereó képet.

A mélyközép sugárzók DCD technológiája hatásosnak bizonyult, a dob és a bőgő alkotta ritmus szekció kellően mélyre ment le. Ebben nem is találtunk kifogásolnivalót, de a hangszerek testességét hiányoltuk. Emiatt minden kicsit keményebben hangzott a szokásosnál, a dobok hangja valamelyest puffanósabbá, zörgősebbé vált. A zongora viszont kellemes meglepetéssel szolgált, világos, természetes megszólalás jellemezte. A felső tartományt szintén nem vádolhattuk sávhatároltsággal, a lágy dómok kellően könnyedén sugároztak egészen a hallásküszöbig, de egy kicsivel több csillogás kiteljesítette volna a zenei élményt. Viszont ami előnyükre szolgált, mentesek voltak az olcsó hangdobozok erőltetetten forszírozott, bántó magasaitól.

Felbontás és részletezés terén, előadótól és lemeztől függetlenül a két CS 260 II korrektül prezentálta a zenei anyagot, de nem vitt minket elég közel hozzá, nem hatolt a mélyére. Mint amikor messziről jól látjuk egy szövet felületét, de nem tárul fel előttünk a finom struktúrája. A legtöbb szám elhangzása után ott maradt a már említett hiányérzet: bár belekötni nem tudtunk az előadásba, de korábbi emlékeink alapján tisztában voltunk azzal, hogy kellett volna még ott lenni valaminek, egy finom rezdülésnek, egy apró mozzanatnak...

Rock zenén már jócskán javult az összkép, eltűnt a visszafogottság, lendületesebb lett a produkció, még ha nem is érte el az általunk kívánt szintet. Mark Knopfler becsületesen végigtolta az előadást, precízen, mondhatni hangról-hangra lejátszotta a teljes albumot, de nem szívvel-lélekkel gitározott és énekelt, hanem profi zenészként csupán napi rutinból nyomta le a koncertet.

Még inkább távolodva az akusztikus hangzástól, a Kraftwerk: The Man Machine (vagy aki így ismeri: Die Mensch Maschine) lemezét már teljes magabiztossággal reprodukálta a két álló hangfal. A markáns sztereó effektek felépítése jóval egyszerűbb feladatot jelentett nekik, amit remekül meg is oldottak. A szintetizált mélyek és magasak feszesen, jól kontrollált dinamikával törtek elő. Egy pillanatra sem vesztett a zene az intenzitásából, a The Modell c. szám elsöprő lendülete alatt pedig megmutatta, hogy ha kell, tud felhőtlen szórakoztatást nyújtani, ekkor már el is feledkeztünk róla, hogy tesztelési szempontok szerint figyeljünk a produkcióra.

Versenyen kívül

Mielőtt áttértünk volna a filmekre, egy hirtelen ötlettől vezérelve bekötöttük a két aprócska CS 23 II hangdobozt a front pozíciókba.

Bár a teszt fő célja a teljes összeállítás megítélése volt, de arra gondoltunk, miért ne adjunk minél teljesebb képet a szett egyes komponenseiről, ha lehetőségünk van rá? Főleg, hogy a 23-asok nem deklaráltan háttérsugárzók, hanem állványosként - mint önállóan is alkalmazható hangfalak - szerepelnek a terméklistában. (Pl. másodrendszerben, vagy akiknek nincs lehetőségük teremnyi nappaliban múlatni a szabadidejüket). A tapasztalataink egy-két mondatban:

Hangzás terén összességében (méretükhöz képest) meglepően jól szerepeltek, a nagy testvérek közép- és magastartományára hasonlító tiszta, torzításmentes megszólalással. Az alsó szegmens már elég vérszegény volt - csodák nincsenek - a legmélyebb frekvenciák felé haladva fokozatosan elenyészett a semmibe. A sztereó kép itt sem volt hibátlan, bár a jellege itt pont ellentétes volt: nem a széleken ragadt le, hanem kissé monósodott a hangzás, a középső harmadban zsúfolódtak össze a zenészek.

Így szigorúan versenyen kívüli minősítésként annyit írhatunk, hogy a kicsiny állványos hangfalak megkötésekkel és korlátozásokkal ugyan, de a kellemesen hallgatható minőséget képviselik az 50 ezer Ft alatti hangfalpárok között.

Hangzás filmeken

A teszt kezdete előtt átkonfiguráltuk a házimozi erősítőt 5.1-ről 5.0-ra, hogy ne a mélynyomó, hanem a Boston szett képességeit tudjuk megítélni. Régi motoros olvasóink kihagyhatják a következő bekezdést, de hátha vannak, akiknek hasznos információval tudunk szolgálni.

Itt nem arról van szó, hogy szimplán lekapcsoljuk a mélynyomót, mert ilyen esetben egyszerűen elveszítenénk az LFE (Low Frequency Effects) csatorna információit. A setup program újrafuttatása során tudatjuk az erősítővel, hogy a rendszer nem tartalmaz szubládát, és az ilyenkor rákeveri az LFE csatorna jelét a meglevő hangfalakra. Innentől már rájuk hárul a feladat, hogy lesugározzák a dübörgő basszusokat, és csak rajtuk múlik, hogyan tudnak megbirkózni ezzel a többletterheléssel.

Akciófilmeken még jól is jött a zenén megtapasztalt keményebb hangzás: a lövések hangja, robbanások, motorhangok, fékcsikorgások és egyéb zajok előnyösen profitáltak belőle. A térbeli pozícionálás is érezhetően precízebbé vált, mint korábban a két csatornán, köszönhetően a centersugárzónak, amely sikeresen stabilizálta a frontoldali események hangszínpadát.

A párbeszédek jól kiemelkednek a háttérzajokból, eltűnt a jazz zenén tapasztalt visszafogottság. A két háttérsugárzó a hangkeveréstől függően aktívan közreműködött, tiszta és strukturált hangi világot épített fel körülöttünk. A szubláda hiányának hatását egyik kedvenc etalon jelenetünkben, a John Wick-ben próbáltunk tetten érni. Ott, ahol a maffiózó apa csendes beszédét meg-megszakítja a betonpadlót feltörő pörölykalapács döngése. A két frontsugárzó nem vallott szégyent, élethűen visszhangzó robajt produkáltak, még ha messze is voltak az ablak remegtető energiák lesugárzásától. Minden relatív, ha a valaki így látja/hallja először a filmet, akkor talán meg is elégszik a hangzással, ami valójában csak árnyéka volt annak, amit egy izmos mélynyomóval kiegészített rendszer tud megvalósítani.

Brutális mélyhangok reprodukálásának elvárása helyett visszatérve a reális igényekhez, zenés filmeken ugyanolyan lendületes, jól kézben tartott dinamikájú előadást kaptunk, mint korábban CD-ről. A The Boat That Rocked (Rockhajó) betétszámai kellő vehemenciával, tisztán (de ha kellett, akkor a megfelelő nyersességgel és érdességgel) szólaltak meg. Végül a friss The Wall koncert felvétel került sorra (Roger Waters 2004-es stadion turnéja). Ez valójában már Atmos keverésű album, így a későbbekben a rádióerősítők tesztelésekor még újra visszatérünk rá. Most öt csatornán is lenyűgöző atmoszféra vett körül minket, valóban ott éreztük magunkat a stadionban, maradéktalanul megkaptuk azt a jelenlétérzést, amit teszt legelején hiányoltunk.

Összegzés

Mindent a maga helyén (vagyis saját árkategóriáján belül) kezelve, a teszt végén elégedetten vettük ki az utolsó lemezt a lejátszóból, és kapcsoltuk le a rendszert. Ennek is köszönhető az érezhetően jobb osztályzat az ár/érték aránynál, mint a tényleges hangzás megítélésénél.

Feltétlenül a teljes szett előnyére szolgál, hogy a megjelenéshez hasonlóan, hangzásban sem akar többnek mutatkozni, nem vállalja túl magát. (A kis 23-asok sem erőltetik nem létező mélyeiket, inkább csak annyit teljesítenek, amennyit tudnak, de azt viszonylag tisztán és torzításmentesen.) Az összeállítás leginkább a könnyebb műfajokon teljesített jól. A sztereó térábrázolással nem voltunk maradéktalanul elégedettek, de mozin végül kiköszörülte a csorbát.

Egy rendszer megépítésekor célszerű törekedni a minőség- és árbeli homogenitására, nem érdemes nagyon különböző kategóriájú komponenseket összepárosítani. Ilyen szempontból a Boston Acoustics szett jó partnere lehet a korábban általunk is tesztelt, különböző márkájú, százezer Ft körüli belépő kategóriás házimozi erősítőknek. Nem fenyeget az a veszély, hogy a hangfalak visszafogják a rendszert, és az erősítő nem tudja kifutni magát, de fordítva, a szett képességei sem maradnak kihasználatlanul, hogy "olyan hangokért adtunk ki pénzt, amit az erősítő nem tud kihajtani belőlük". Teljes értékű mozi hangélményhez mindenképpen javallott egy mélynyomóval kiegészíteni a szettet, de amíg ezt nem tesszük meg, addig sem okoz csalódást.

1 2

Következő oldal >