Az LG 2013-as tévéi okosabbak

2013. január 10., csütörtök, 21:05

LG LG TV OLED TV 3D TV 3D 4K UHD Ultra HD 4K TV 55EM9700 EA9800 smart TV okos TV okostévé Magic Remote CES CES 2013 kiállítás

A használhatóság, avagy a néző és a tévé kapcsolata került az ez évi fejlesztések középpontjába. No meg persze az OLED és az UHD. A CES-en bemutatott új típusok között elsőként természetesen az OLED tévéket kell megemlítsük, hiszen az LG lesz az első gyártó aki 55 colos készüléket árul ebben a kategóriában.

Hiába láttuk az IFA-n a nagy OLED készülékeket hegyekben állni és fürtökben lógni, ha végül egyet sem vehettünk meg közülük. Ezen változtat most az LG azzal, hogy ténylegesen piacra dobja 55-ös készülékét. Most még csak remélhetjük, hogy ezt újabbak követik még az idén. Mindenesetre, amíg álmodozunk, elgondolkozhatunk azon is, hogy vajon miért tartotta az LG is fontosnak, hogy íves tévét mutasson be? Bár az ígéret szerint az EA9800 teljes felülete azonos távolságra van a néző szemétől, ez csökkenti a látható torzulást. No de melyik szemétől, mert ugye legtöbbünknek kettő van és főleg melyik nézőétől, mert hát az ember szeret többedmagával filmet nézni. Kétségtelen, hogy a hajlított képfelületnek van létjogosultsága, bár nem ebben a méretben, hanem inkább 100 col fölött, ami ma még a vetítők és vásznak világa. Az igazat megvallva, ezzel alighanem csak azt akarták megmutatni, hogy az OLED mennyire rugalmasan használható.

Az EA9800 képernyője WRGB pixel felépítésű, vagyis a szokásos vörös, zöld és kék mellett helyet kapott benne egy fehér szubpixel is.

Mint az LG legtöbb típusa, ez is passzív 3D-s. Azt, hogy ilyen képernyőméret mellett az ívelt képfelület hogyan befolyásolja a 3D élményt, egyelőre csak találgathatnánk. Azt viszont inkább ne tegyük!

Azt, hogy az íves modell mikor kerül boltokba és milyen áron, az LG egyelőre nem közölte.

Rendeljünk OLED tévét otthonra?

A boltok polcaira és az otthonokba is elsőként érkező 55 colos OLED tévé szintén WRGB kivitelű, akár a már IFA-n megcsodált példányok. A kontrasztértékét egyszerűen csak végtelennek nevezik, vagyis erre aligha lesz panaszunk. A készülék vastagsága 4 mm, súlya pedig kevesebb mint 10 kg. Arról, hogy milyen kiegészítő egységek szükségesek még a működéséhez, a sajtóanyag nem tartalmazott információkat. Vékonysága alapján gyaníthatjuk, hogy az elektronika nagy része már nem fért bele és ahogy az IFA-n is láthattuk, külső vezérlő egység szükséges hozzá, ami az árban benne van, de a gyönyörű és karcsú tévé látványát némileg lerontja. Az OLED modellek kisebb érdekessége, hogy a készülékekről eltűntek a hagyományos gombok és helyüket érintő felületek vették át.

LG 55EM9700 55 colos OLED TV

Az 55EM9700 típusú készülékek elsőként Koreában lesznek megrendelhetőek, közel 10000 dollárnak megfelelő áron, ami a plazmák korai árához hasonlatos. Európában elsőként alighanem az Egyesült Királyság területén lehet megrendelni márciusban. Azt, hogy az Unió más országaiban mikortól kaphatjuk meg a készüléket, egyelőre nem tudni.

Amiből szinte minden tévé profitál, az az új menürendszer.

Az újdonságok között fontos szerep jutott az LG új Magic Remote távvezérlőjének és az újratervezett okostévé menürendszernek ami a gyártó ígérete szerint egyszerűbb használatot, könnyebb tartalom elérést és megosztást biztosít.

A legérdekesebb viszont a hangvezérléssel kapcsolatos ígéret, ami az eddigi rendszert tovább egyszerűsíti, adott használat típusától függetlenül elérhetővé téve a releváns találatokat. Vagyis ha tévéadás közben érdekelne az időjárás, nem kell kilépni a főmenübe.

LG Smart TV

Az új készülékek egy részében megjelenik a WiDi és Miracast kompatibilitás is, ami egyszerűbb tartalom megosztást ígér.  Néhány típus NFC-t is kap, amivel egyszerűbbé válik az okostelefonok és tabletek csatlakoztatása. Ezen felül pedig érkezik az LG Cloud is, amiről később részletesen is beszámolunk!

Szintén később térünk csak vissza a tartalomkínálatra, ami az amerikai kiállításon elhangzottak alapján nagyon biztató, de sajnos nem feledhetjük, hogy ez egy másik kontinens másik országa.

A műszaki tartalom kapcsán az LG a 120 százalékkal magasabb órajelű processzort és a 300 százalékkal gyorsabb grafikus magot emlegeti. Dicsérgetik egy kicsit az új modellek formatervét és az új állványokat, amiről persze majd mindenki személyesen dönthet, hogy tetszik-e vagy sem. A fotók alapján mindenesetre nem lesznek csúnyák. Azt pedig örömmel jelenthetjük, hogy az idei CES-en a készülékek vastagságáról már alig esik szó. Az új típusok tudásának részletes bemutatására akkor fogunk sort keríteni, ha már a hazai kínálat is tisztán látható.

Okos tévét bölcsen!

Az LG a napokban már bejelentette új Google alapú tévéit, ám ismerve az elmúlt évek ipari pereskedéseit, egyértelmű, hogy érdemes több erős lábon állni, hiszen láthatjuk, hogy ha egy-egy konkurens úgy érzi a piacon nem jutott elég bevételhez, akkor azt megpróbálja a bíróságon kisajtolni vetélytársaiból. (kósza hírek szerint az Apple valamikor belép a tévék piacára és akkor már ott is perek ezreit indítja majd vetélytársai ellen, akik persze hasonló módon fognak erre reagálni)

LG Smart TV Alliance

A 2012-ben bejelentett Smart TV Alliance, avagy okostévé szövetség hat jelentős taggal bővült. Az új tagok között van a Panasonic, ABOX42, TechniSat és az IBM illetve a Specific Media. Ők, és a szövetségben már eddig is résztvevő LG Electronics, TP Vision, Toshiba, YuMe, Obigo és Qualcomm elegendő garanciát jelentenek bármely alkalmazás fejlesztőnek, hogy munkájának gyümölcse igazán széles tömegekhez juthat el. Ez pedig több alkalmazást és több tartalmat jelenthet számunkra.

4K

Az idei CES kedvenc témája a 4K, avagy az UHD amiből természetesen az LG sem maradt ki. A korábban már bemutatott 84 colos modell mellett idén érkezik egy 65 és egy 55 colos típus is. Az Ultra HD tévék mindegyike tripla XD Engine processzort kap, ami sokat segít a Full HD tartalmak felskálázásában is. Magic Remote távvezérlővel és a gyártó legfejlettebb szolgáltatásaival lesznek ezek a készülékek felvértezve, no meg persze WiDi-vel amit az LG a jelek szerint nagyon fontos szolgáltatásként kezel. Természetesen ezek a képernyők is passzív 3D-vel rendelkeznek. A megjelenés időpontja és a várható ár még ezen készülékek esetében is ismeretlen.

LG 84LM9600 4K UHD TV

Természetesen amint értékelhető, részletes információkkal rendelkezünk a 2013-as európai és magyarországi kínálatról, arról is beszámolunk.

www.lg.hu

LG 4K UHD TV lineup

 

További cikkek:

Impresszum

Főszerkesztő:
Zsóka Krisztián
email: zsoka.krisztian@av-online.hu

Kapcsolatfelvétel:
info@av-online.hu
telefon: +36-30-2272035

Kiadó:

Future Life Kft.
Future Life Kft.

3535 Miskolc, Fényesvölgyi u. 16. 1/3.

 

Kapcsolat

Kérdése merült fel a szórakoztató elektronika rejtekében?
Írjon nekünk: info@av-online.hu

Médiaajánlat

Személyre szabott ajánlatért írjon a marketing@av-online.hu címre.