Audiolab 8300A integrált sztereó erősítő és 8300CD CD-lejátszó teszt
Két test, egy lényeg
2016. szeptember 26., hétfő, 16:05
Audiolab audio hifi erősítő lejátszó CD lejátszó CD játszó hifi erősítő sztereó erősítő Audiolab hifi Audiolab erősítő erősítő teszt hifi teszt lejátszó teszt Audiolab teszt hifi erősítő teszt CD lejátszó teszt
Az Audiolab új 8000-es CD-lejátszó/erősítő együttese olyan tudást testesít meg, ami által a hifi elektronikák kaméleonját kapjuk. Bizonyára nehéz elképzelni, hogy két szürke doboz miféle univerzalitást nyújthat, de aki komoly vasat keres, annak ajánljuk mai írásunkat.
Említendő újdonságok
A hifi iparban megszokott rend szerint legtöbben azt feltételeznék, hogy ráncfelvarrások és kozmetikai frissítések által keltek életre a 8200-as sorozat utódjaként ismert tesztalanyaink. Tény, hogy a korábbi generációnál alkalmazott dizájnt viszik tovább, de pl. az erősítő belül teljesen új. Az Audiolab elmondása szerint abszolút nulláról kezdték tervezését, ezáltal a hangja is gyökeresen más. A mérnöki munkálatokat Jan Ertner irányította, aki számos high end audio márka fejlesztésében (beleértve az ugyancsak angol Quad-ot) segédkezett. A kitűzött cél egyszerűsége tükrözi a konkrét erősítő letisztultságát: Jan olyan elektronikát akart létrehozni, amely méltó társ a cég forráseszközei mellé és punktum. A letisztult formák mögött klasszikus AB osztályú topológia lapul. A csatornánként 75 W teljesítmény papírról felolvasva nem tűnik olyan soknak, de ezt az erőt különféle módszerekkel finomították annak érdekében, hogy az nyers izomhoz részletezés és terhelhetőség is társuljon. A jobb- és baloldal kettéosztott, 300 VA-es transzformátort, továbbá külön-külön 15000 uF kapacitású puffer kondenzátorokat és egyenirányítókat kapott. A gyártó szerint így tudtak ideális üzemállapotot biztosítani ahhoz, hogy a készülék kemény töltéseknél se erőlködjön.
A közleményből az is kiderült, hogy az új 8000-es sorozatnak 21. századi arcot akartak adni, a legfrissebb technológiákkal. Ha valaki hozzánk hasonlóan, a való életben is szembe tálalja magát velük, akkor látni is fogja e törekvés jeleit. Utóbbiak közül kiemelnjük az előlapi OLED kijelzőt. Ennek fehér karakterei hideg, mégis jóleső kontrasztot teremtenek. Az eloxált alumínium lapokból összeszerelt készülékház épp olyan komoly, mintha egy Mac számítógépet néznénk. A CNC-vel megmunkált kezelőszervek tovább fokozzák a minőségérzetet. Meg sem kellett érintenünk a 8300A/8300CD párost ahhoz, hogy érzékeljük, ezek nem olcsó készülékek.
Most pedig ejtsünk néhány szót a 8300CD-ről, elvégre ő is tartalmaz újításokat. Digitális/analóg jelátalakítónak egy ESS Sabre32 9018 chip került bele. A legfeltűnőbb frissítés egyértelműen, hogy immár lemeztálca nélküli, úgynevezett slot-in mechanikával rendelkezik. A cég leírása szerint mikor a lehetséges fejlesztések érdekében kutakodtak, arra jöttek rá, hogy a tálcás verzió ritka esetekben egy váratlan gyenge pontot mutatott. Utóbbiról nem árultak el részleteket. Annyit viszont kijelenthetünk, hogy gyorsabb és letisztultabb az új változat, emellett jobb stabilitást nyújt. Másfelől a slot-in mechanika kevésbé válogatós a CD-kkel. Olyan lemezeket is képes sokszor beolvasni, amelyeket a rájuk rakódott kosz vagy por miatt más lejátszók azonnal kiköpnek. Egyébiránt tesztünk alatt nem produkált zavaró hangokat vagy egyéb furcsaságokat a 8300CD futóműve.
Az erősítő előlapja dizájn-díj gyanús. Diszkréten kimart típusjelzés és embléma, három potméter és OLED kijelző, semmi egyéb. Bocsánat, kifejeltettük a ki/bekapcsoló gombot, ami angolosan a szokásos bal helyett jobbra került, mindössze fél millimétert áll ki az előlapból, mégis könnyen kitapintható és jó érzés megnyomni. A három tárcsa különböző ellenállású, de mindegyik impulzus potméter, így vélhetőleg tíz év múlva is ugyanúgy állni fogják a sarat, szemben idővel kopó/használódó mechanikus társaikkal.
Mire jók tehát?
A 8300 Series-ről mondhatjuk, hogy meghatározó termékcsalád, másképp fogalmazva ettől az az Audiolab, ami. Persze, a korábban általunk is tesztelt M-DAC is pozitív gondolatokat hagyott maga után. Látszólagos egyszerűsége ellenére épp azt a friss és modern kivitelt nyújtotta, amit a mai elektronikától el is várhatunk. A felhasználóbarát kivitel képlékeny fogalom, és laikusként nem lehet felfogni, hogy egy tekerővel ellátott fém kocka kezelhetősége ugyan mitől lesz könnyebb vagy nehezebb. Mégis ki kell térnünk a vezérlésre, mert a cég egyik fő pillére, hogy termékeit zökkenőmentesen, a lehető legkönnyebben tudjuk vezérelni. Mi ezt bátorkodunk helyesbíteni. Igen, az OLED kijelzőn megjelenített menürendszer logikus, kiosztása szép. Viszont szerintünk a használatnál még kiemelkedőbb az opciók száma, melyekkel kamatoztatható a készülékek tudása.
A 8300CD nem csak lejátszó, hanem D/A konverter is. Rengeteg bemenettel és kimenettel! Olyan felhozatalt nyújtott, ami a legtöbb DAC-nak becsületére válna. Tehát rácsatlakoztathatjuk fél otthonunkat, és valószínűleg még ezután is marad néhány szabad hely. Aljzatait most nem soroljuk fel egytől egyig, de természetesen számítógépre köthető USB portot is tartalmaz, sőt, analóg XLR és AES/EBU kimenetben (!) sincs hiány. A 8300A hátoldalát ugyancsak bőkezűen tervezték. Ő tisztán analóg útra épül, ezáltal egyértelműen ideális partit alkotnak a 8300CD-vel.
Kiemeljük a hátoldalán lévő, kettős Pre-out (azaz előerősített) kimenetet, melynek köszönhetően, ha úgy tartja kedvünk, monoblokk rendszerű erősítőket (az Audiolab is kínál ilyeneket 8300MB néven), és aktív mélysugárzókat is csatlakoztathatunk rá egyidejűleg. Az előlapon található egy MODE feliratú tárcsa, melyet tekerve választhatunk PRE, INTEGRATED és PRE-POWER módok közül. Utóbbi a legérdekesebb, mivel vele kettős erősítésű rendszert építhetünk anélkül, hogy veszni hagynánk a 8300A-ban lévő erőt. Praktikus, nem? A java még csak most jön.
Most, hogy már minden második hifi gyártó cég kínál DSD-kompatibilis, ultra nagyfelbontású D/A konvertereket, egyes nevek (pl. Mark Levinson, T+A, TEAC stb.) ún. szabadon variálható digitális szűrőt tesznek a termékeikbe. Általában 2-3 opció közül válogathatunk, melyek megváltoztatják a DAC karakterét, ezáltal a komplett rendszer hangzása átalakul. Eddigi tesztjeink során csak nagyon enyhe eltéréseket tapasztaltunk, de nem is ez a lényeg, hanem hogy a 8300CD összesen 7-fajta szűrésmódot kínál. A gyártó leírása szerint mindegyik beállítást bátran használhatjuk személyes ízlésünk, vagy a hallgatott hanganyag minőségének, stílusának függvényében. A szűrők váltogatására dedikált gomb szolgál a rendszertávvezérlőn, így menüben sem kell bolyongani. Máskülönben DSD-filtert is kapunk 50, 60 vagy 70 ezres határértékkel, és ha ez még nem elég, a jitter sávszélességét is állíthatjuk 3-fokozatban. Mindez alapján kijelenthetjük, hogy a 8300CD az egyik legjobban konfigurálható DAC, amit eddig kipróbáltunk. Okos, annak ellenére, hogy nem vezérelhető okostelefonról és nem tartalmaz hálózati klienseket. Utóbbit kicsit hiányoltuk, de mivel az internetes szolgáltatások évről évre gyarapodnak, talán jobb is így. Pont azért került tengernyi ki és bemenet az Audiolab készülékeire, hogy az évek során érkező/távozó forráseszközöket cserélgetés nélkül is hozzájuk lehessen illeszteni.
Amennyiben egymás alá vagy mellé helyezzük őket, a mellékelt rendszer távirányító on/off kapcsolójára mindkét eszköz egyidejűleg reagál, trigger kábel nélkül. A távvezérlő gombkiosztása elsőre furcsának tűnt, mert a készülékekhez hasonlóan letisztultra szabták. Érdemes elolvasni a mellékelt használati útmutatót, melynek segítségével két percen belül végig tudtunk ballagni mindkét készülék menürendszerében. Elsőre zavarónak tűnt, hogy az erősítő analóg bemeneteit külön-külön gombokkal aktiválhattuk, ellenben a DAC digitális bemeneteit egy gomb sokszori nyomkodásával - szekvenciálisan - tudtuk végigpörgetni. Miután megszoktuk ezt a logikát és elhelyezést, egyre gyorsabban és kényelmesebben tudtuk kontrollálni a rendszert.
Hangminőség
Tesztalanyaink három hétig vendégeskedtek nálunk, ez alatt Revel Concerta2 és DALI IKON 2 MK2 dobozokkal párosítottuk őket. Összekötéshez QED Reference RCA/XLR ill. hangfalkábelt alkalmaztunk, melyekről hamarosan szintén olvashatnak honlapunkon. Forráseszköznek SSD-re telepített Windows 10-et futtató, JRiver zenelejátszóval ellátott számítógépet (filmezéshez Pioneer Blu-ray lejátszót) kötöttünk be, és persze néhány kedvenc lemezünket is megetettük a 8300CD-vel. Az elektromos áramellátást és szűrést, mint sokszor korábban, most is IsoTek EVO3 Sirius elosztóval és IsoTek EVO3 Premier tápkábellel valósítottuk meg. A tesztelés kb. 16 négyzetméter alapterületű, átlagos akusztikájú szobában történt, alaposan bejáratott hangfalakkal.
Első pillanattól kezdve könnyedséggel vegyes lendületesség érződött a rendszer előadásában. Utóbbi alatt értendő, hogy a finom részletek ki tudtak bontakozni, de váratlan impulzusok, erősebb jelszint hatására sem vált gyengévé a rendszer. -20 dB fölé merészkedve már nem 1, hanem 0,5 egységnyi fokozatokban lépett tovább az erősítő, ekkora szabályosan lüktetett alattunk az ülőgarnitúra, a basszusok pedig nem csak a szoba levegőjét, belső szerveinket is alaposan megmozgatták. Mindeközben a magas frekvenciák nem váltak harsánnyá úgy, mint jó párszor korábban, az olcsóbb elektronikák esetében. Nagy terhelésen is érezhető maradt az a játékosság, amitől szimpatikusnak tartottuk az erősítőt, értelemszerűen összekeveredve az állványos hangfalak intenzív hajtásából eredő, kemény basszusokkal. Nem igazán jutottunk el a kellemesnek vélt tartomány lélektani határáig, mivel kb. 16 négyzetméteren az extrém terhelés már egészségünkre káros lett volna. Hozzá kell tennünk, hogy a kijelzőről leolvasott értéket alapul véve -30 és -20 dB között kaptunk igazán egységes, kiegyensúlyozott dinamikát és összességében tiszta előadást.
Ugyancsak említendő a gondosan kiosztott sztereó hangszínpad, melyet DALI és Revel hangfallal is az elvárásunknak megfelelően, a homlokunkra néző középpontba igazított a rendszer. A tesztelés akkor vált főleg érdekessé, amikor két eltérő műfajú zenével (Tsuyoshi Yamamoto Trio - Caravan, Jakob Dylan - All Day And All Night) végig próbáltuk az összes digitális szűrőt. Két percig figyeltük a beállítás hatásait, majd visszaléptünk a szám elejére, és átváltottunk a következő filterre. Az eredmény meglepő volt, ugyanis mindegyik beállítás között hallottunk eltéréseket. Általában az ellenkezője szokott történni, most viszont egyértelmű különbségek bukkantak fel. Tömören összefoglalva nagyjából ezeket tapasztaltuk:
Optimal Transient - Yamamoto előttünk szétterült egy széles, nyitott síkba. Dylan hallgatásakor az éneket szinte odaszegezte középre a rendszer, pontosan oda, ahol a televízió állt.
Transient XD - A térhatás azon nyomban megváltozott. A nagybőgő dominanciáját érdekes módon felülmúlta a zongora. A basszusok gyengédebbé váltak, és a billentyűs hangszer bevonta, körbe vette a többi hangot. Dylan-nél a kísérő gitárok lettek picivel hangosabbak, mint az ének (tehát a környezetben zajló részletek kiemelését segítette ez a beállítás). Az ének viszont kicsit szétfolyt középen, némileg vesztett az előző módnál hallott szilárd pozíciójából.
Transient DD - A jazz felvétel hangulata és dinamikája összességében rámenősebb, hevesebb stílusra váltott. A hangszínpad lényegesen vesztett a pontosságából. A hanyag térábrázolás miatt nem tudtunk azonosulni a zenével, mert az előző profil tisztaságát hiányoltuk. Jakob esetében ugyancsak mosottá vált az összkép, cserébe az akusztikus gitárt és dobfelszerelést fülbemászóvá tette az elektronika. Ezt a módot alighanem tömörített, vagy gyengébb minőségű, elektronikus zenei műfajokkal érdemes alkalmazni.
Sharp Roll Off - Itt esett le az állunk. Tsuyoshi sokkal mérsékeltebb basszusokkal szólalt meg, a hangulat szárazabb, őszintébb lett. Ez az üzemmód több realizmussal keltette életre a részleteket. Jakob-nál ugyancsak feltűnt a kifejezetten szép és pontos hangszínpad, illetve a stúdiószerűen tagolt effektusok. Mindeközben a rendszer egyáltalán nem volt fárasztó, továbbra is könnyed maradt.
Slow Rolloff - itt pedig leolvadt rólunk a mosoly. A jazz húsos és öblös lett hirtelen. A finomság, és a könnyedségre utaló nyomok elillantak. Valahogy Jakob sem passzolt ehhez az üzemmódhoz, az eredmény túl masszív és digitális lett.
Minimal Phase - Elképzelhető, hogy bizonyos technológiára épülő hangsugárzók vagy szobák preferálni fogják ezt a beállítást, a mi rendszerünk viszont hallgathatatlanná vált tőle. Mintha a repülőgépekről ismerős nyomáskülönbség nyomta volna a dobhártyánkat, frusztráltság uralkodott el rajtunk, az előbbi módokhoz viszonyítva ez szárazabb, és valamiért kellemetlenebb volt. A részleteket túlságosan irányítani akarta a rendszer, a könnyedség és lelkesedés elveszett félúton.
Optimal Spectrum - Bármilyen hihetetlen, ez az üzemmód megint más volt, mint az előzőek. A dinamika ábrázolás ezúttal laza lett, mégis arányos. A tér mozgékonyan épült fel. A tónusok, frekvenciák kellemes ízzel szólaltak meg. Kaptunk egy kis extra melegséget is, ami Jakob számánál kimondottan jól jött. Az összkép felélénkült, de még nem vált fárasztóvá. Tetszett ez a felengedett stílus, de szubjektív megítélésünk alapján a Sharp Rolloff volt az a beállítás, amire mindvégig visszavágytunk.
Filmekkel is (Queen koncertfelvétel, Interstellar, Lord of The Rings) kipróbáltuk a rendszert. Az Interstellar vizes bolygós jelenetében tűnt fel, hogy az Audiolab hagyja a DALI és Revel dobozokat is érvényesülni, azaz nagyon egyértelműen hallottuk mindkettő sajátosságait. A Queen koncerten külön-külön hallottuk a basszusgitárt, a dobfelszerelést és Freddy-t is. A rendszer adott egy kis extra húst, kiélezettséget a részleteknek, de ez elsősorban az élvezhetőséget szolgálta. Moria bányáiban például az elsuhanó nyílvesszők váratlan érzete átjött, de a jelenetet kísérő rézfúvósok inkább domináltak, természetesen mindeközben alapos mennyiségű alacsony frekvenciás impulzus is jött a leomló lépcső és az közeledő tűzdémon által. Mindebből arra merünk következtetni, hogy az elektronika nem akart belenyúlni közvetlenül a hangsugárzók karakterébe, ami audiofil komponenseknél nyilván alapfeltétel. Az üzemmódok váltogatása közben sem arra lettünk figyelmesek, hogy a dobozaink karaktere változik meg (a rájuk jellemző motívumok mindvégig megmaradtak), hanem hogy az egész zene íze és felépítése transzformálódott.
Végszó
Nehéz kifogásolni e készülékpáros tulajdonságait, persze kettejük árát (ami összesen kb. 800 000 Ft) figyelembe véve el is várható, hogy kívül-belül kifogástalanul teljesítsenek. A vásárlás döntését tovább nehezíti, hogy sok kiváló erősítőt találunk manapság az Audiolab-hoz viszonyított alsóbb és felsőbb kategóriákban is. Egyértelműen mellettük szól viszont, hogy sajátos, mégis működőképes koncepciójuk átjárja az eredményt. Olyasmit hoztak létre akusztikai, használati és vizuális értelemben egyaránt, ami kimondottan az ő munkájuk eredményének, vagy védjegyüknek nevezhető. A lemezgyűjtő, ugyanakkor újdonságra is nyitott audiofilek, akik e készülékpárost választják majd, azok nem csak a hangért, hanem a konfigurálhatósága és elérhetősége (vagyis a gazdag csatlakozó kiosztás) miatt lesznek nagyon elégedettek.