Astell&Kern A&ultima SP1000 mobil hifi lejátszó teszt

Ennél nincs tovább?

2017. október 25., szerda, 18:35

AstellKern AstellandKern audio hifi lejátszó zenelejátszó audio lejátszó hifi lejátszó AK lejátszó lejátszó teszt Astell Kern lejátszó Astell and Kern mobil hifi lejátszó hifi lejátszó teszt mobil hifi lejátszó teszt

Az Astell&Kern hamar kiszakadt az átlagos MP3 lejátszó kategóriából és mostanában más, izmosabb audiofil zsebméretű lejátszók híján szinte önmagával rivalizál. Mégis nehéz ámulat vagy meghökkenés nélkül elmenni a minden specifikációt tetőfokra emelő A&ultima mellett.

Csak egy lejátszó?

Látszólag változatlan koncepciót követ a klasszikus iPod születése óta, azonban lényegesen több lehetőséget tár használója elé az SP1000. Az Astell&Kern kezdettől fogva hitt a prémium kategóriás lejátszókban, illetve az azok által megtestesíthető, élvonalbeli hangminőségben és úgy tűnik, komplett, másfelől folyamatosan táguló mikro-univerzumot épített e zsebméretű eszközei köré. Ugyanakkor nem állnak le a fejlesztéssel, és ahogy a fejhallgatók világában, itt is felfelé mozgó teljesítményadatokat, ill. árakat figyelhetünk meg.

4 évvel ezelőtt meglepetten szembesültünk az akkori nagyágyúnak számító AK120 kb. 380 000 forintos cédulájával, jóllehet, akkor még nem léteztek az ugyancsak határokat feszegető Sennheiser HD 800 S és a szintén Astell&Kern nevével fémjelzett LaylaII fej- ill. fülhallgatók sem. Az intim élményt nyújtó, egyszemélyes zenehallgatást (vagy inkább azonosulást) lehetővé tevő eszközök tudása olyan iramban fejlődik, aminek követéséhez még nekünk is fel kell kötni a nyúlcipőt. Mostanra már azon se csodálkozunk (annyira), hogy az A&ultima kb. 1,3 millió forintba kerül.

Utóbbit nehéz befogadni, ha az SP1000-re csak lejátszóként tekintünk. Mindazonáltal ahogy az iPhone sem csak telefonálásra szolgál, úgy tesztalanyunk sem csak simán a rajta tárolt fájlok beolvasására készült, jóllehet, elsődleges célja továbbra is ez, csak persze az átlagosnál nagyobb teljesítmény megvalósításával. És mégis mitől lesz valami csúcsmodell? A nagy számok magukért beszélnek, a technológia zsenialitása, egyúttal kiszámíthatósága abban rejlik, hogy aki előbb, vagy nagyobbat lép, az nyer. Így aztán az SP1000 olyan specifikációval rendelkezik, amihez foghatóval mi ebben a kategóriában még egyszerűen nem találkoztunk.

Mit tud tehát?

Egyfelől természetesen lejátszhatunk vele zenét, főleg azokat a fájlokat, melyeket az eszköz beépített, 256 GB kapacitású memóriáján tartunk, de ha van nálunk további, legfeljebb 256 GB-os micro SD kártya, azt is beilleszthetjük egy tűvel nyitható rekeszbe és az így kapott fél terabájt még DSD albumokból is szép mennyiségnek adhat otthont. Másfelől, ha számítógéphez csatlakoztatjuk, akkor az SP1000 külső DAC-ként, azaz hangkártyaként funkcionál. Sokan nem is tudják, de az Astell&Kern otthoni használatra szánt, úgymond szobai hangrendszert is készít AK T1 néven, amelyre dokkolva médiatárrá tehető az SP1000. Ha a felhasználó rendelkezik AK500N zeneszerverrel, akkor pedig távvezérlőként is használhatja a lejátszót, hogy a kiválasztott médiák végül megszólaljanak - ideális esetben a T1-en.

Természetesen annak sincs akadálya, hogy maga az A&ultima legyen a médiaszerver, ilyenkor telefon vagy tablet segítségével navigálhatunk WiFi alapokon a rajta lévő könyvtárban (erről részletesebben írtunk az AK300-ról szóló cikkben). Ez a megoldás azoknak lesz praktikus, akik rendelkeznek otthoni hangrendszerrel és szeretnék annak forráseszközeként, egyben előerősítőjeként beilleszteni az SP1000-et.

Mindez azonban kisebb testvéreiben is megtalálható. Valójában a benne lévő hardver az, amivel nehéz ringbe szállni. A rozsdamentes acélba (opció a limitált mennyiségben legyártott vörösréz kivitel is, amit azonos áron itthon is meg lehet vásárolni) bújtatott, 8 magos processzor dedikált zenejátszóban nem szokványos, mint ahogy az 5 colos, 1280x720 pixeles érintő kijelző sem. Mindez kiegészül két (jobb- és baloldal szerint szétosztott) AKM4497EQ DA konverterrel, melyek legfeljebb 384 kHz/32 bites PCM jelfolyamot valamint 11,2 MHz-es DSD fájlokat támogatnak, utóbbi bitről bitre történő, azaz natív kiolvasással történik, szemben a kisebb Astell&Kern termékekkel, amelyek csak PCM jelátalakítással képesek az ilyen állományokat kezelni.

Tovább sorolva hardveres adottságait, említést érdemel, hogy immár az SP1000 is (hasonlóan az ugyancsak idén forgalomba került KANN-hoz) USB-C csatlakozóval rendelkezik, ami felgyorsíthatja a fájlmozgatást és a töltést is, bár utóbbihoz gyorstöltővel is kell rendelkeznünk. A kevésbé kézzelfogható, ám hangminőség szempontjából kritikus műszaki adatok is árulkodóak, ha a szimmetrikus kimeneteken mért, mindössze 8 tízezredes mértékű teljes harmonikus torzítást, 122 dB jel/zaj viszonyt vagy a 3,9 V kimeneti jel-feszültséget vesszük számításba. Ezek látszólag csak adatok, amikor viszont zenét hallgatunk, elvileg pont ezeknek köszönhető, hogy amit hallunk, az nem tűnik digitálisnak - persze ha már a száraz részleteket boncolgatjuk, az instant zeneiséget a mindössze 30 pikoszekundum jitter is elősegíti.

Küllem

Ahogy azt a gyártótól megszokhattuk, ezúttal is makulátlan készülék hagyta el tervezőasztalukat. Miközben szigorúan megőriz egyes, Astell&Kern sajátosságnak számító szögletes motívumokat, az okostelefonos világból is merít ihletet. Megfigyelhető például a tetőlapon lévő micro SD kártyarekesz, melyet épp úgy lehet kinyitni, mint a mobilok SIM kártya tartóját. Ehhez kapunk is egy csinos, A betűt formáló, fényesre polírozott kulcsot.

A csomagolás önmagában érezteti velünk tartalmának magas értékét. A papíron belül található még egy fából készült ládika is, használaton kívül akár ebben is tárolható az SP1000 - kivéve, ha bebújtatjuk a hozzá mellékelt, prémium bőrből készített vékony, mégis kemény védőtokba. Utóbbit feszesen rászabták és csak a fontosabb csatlakozókat, ill. gombokat engedi szabadon. Miután belecsúsztattuk dzsekijébe a nálunk vendégeskedő, natúr acél színű tesztpéldányt, hosszú másodpercekig legeltettük rajta a szemünket, próbálva nem elfeledkezni arról, hogy ez a tárgy célt is szolgál túl azon, hogy csinos és csillogó. Mellékelt tartozékai közt kijelző védő fólia és USB-C kábel is található.

No és miben lett több vagy jobb elődjénél? Szinte csak előnyére változott az AK380-hoz képest, gondolunk itt például a jobbról és alulról száműzött, kiálló ferde alumínium hasábokra. Készülékháza relatív nagy és nehéz, csaknem 400 gramm, ezért ergonómiailag nem hasonlítható mondjuk egy AK Jr-hoz, hiszen sokkal többet pakoltak bele. A kijelző alatti fekete sávban parányi érzékelő található, amely érintésre főmenü gombként reagál - jobban mondva eltűnteti a menürendszert és láthatóvá teszi az éppen lejátszott fájl borítóját, ill. a fontosabb navigáló gombokat (melyek persze csak virtuális billentyűk). Fizikai kezelőszervek is kerültek rá, hiszen nem mindenki akarja minduntalan a kijelzőt nyomkodni, amikor példának okáért zenehallgatás mellett mással is foglalkozna.

Baloldalt a szokásos három lejátszás vezérlő található, jobboldalt pedig egy gyémánt formájú potméter, amit ha benyomunk, képernyőzárként valamint ki- és bekapcsoló gombként is működik. A padlólemezen található a (végre) terjedőfélben lévő Type-C csatlakozó és egy dokkoló aljzat, amennyiben később opcionális moduljainak valamelyikét is meg szeretnénk vásárolni.

Hangminőség

Az A&ultima SP1000 hangjának feltárásához a LaylaII hallójáratba illeszkedő fülhallgatóra, valamint Sennheiser HD 800 S fejhallgatóra esett választásunk. Komplett referencia számlistánkat felmásoltuk a beépített háttértárra, beleértve olyan előadók lemezeit, mint Dire Straits, Pink Floyd, Muddy Waters, Sting, Cassandra Wilson vagy Eliane Elias. Hangszeres oldalról Hiromi, Santana és Marcus Miller segédkeztek, de hogy elektronikus zenei vágyunk se maradjon kielégítetlen, egy kis Trentemoller ill. Massive Attack sem maradhatott ki.

Jobban belegondolva szinte bármit írhatnánk a fenti nevek helyére, mert amit elindítottunk a lejátszón, az jól szólt. Jó alatt azt értjük, hogy akármelyik számot, ill. albumot szívesen végig hallgattuk volna, mert frissnek, újszerűnek és természetesnek, igazinak, vagy ha a műfaj azt kívánta, izgalmasnak vagy lélekőrlőnek tűntek. Az általunk eddig kipróbált hordozható zenejátszóknál megszoktuk, jobban mondva elviseltük, hogy karakterükben lappangott valami oda nem illő. Ez nem hallható, inkább érzékelhető jelenség volt, ami a zene digitális jellegét tette érezhetővé. Az A&ultima lényege pont az, hogy mellőzi ezt a mesterkéltséget, a hangokat csupaszabb, és ha lehet így fogalmazni, hihető, létező formában mutatja be, már amennyiben a rácsatlakoztatott fül/fejhallgató vagy hangrendszer ebben megfelelő segítséget nyújt.

Bravúros realizmusát igyekeztünk már kifejteni a LaylaII cikkben is, a hangszerek, az ének és a térábrázolás nem túl intim, de hatásos jelenlét érzettel társult. A HD 800 S-t is tisztességesen meg tudta hajtani, megkaptuk azt az áttetszőséget és lenyűgöző, mikro tranzienseket is mutató részletezést, amit mindig is kedveltünk a fejhallgatóban. Talán a sztereó színpad stabilitása és a legalsó frekvenciák árnyalása nem volt annyira kicentizett és markáns, mint egyes asztali fejhallgató erősítőkön, de ezt egyáltalán nem éreztük hátránynak (a Sennheisert csak aszimmetrikus Jack vezetékkel tudtuk csatlakoztatni, elképzelhető, hogy egy szimmetrikus átalakítóval még tovább javult volna a hangja). A fegyelmezetten letapogatott dobverések, végtelen messzeségbe úszó gitárhúrok és új dimenziókat festő, komplex elektronikus zenék ettől nem ragadtak el minket kevésbé.

A Voces8 - Teardrop c. gyönyörű, kórusra átírt Massive Attack feldolgozás hallgatása közben ismét átérezhettük azt, ami sok termék tesztelése után is csak beteljesületlen vágy marad - az újszerű élményt. Természetesen ebben nagyon fontos szerepet játszott a fantasztikus tehetségekből álló énekescsoport (valamint a HD 800 S) is, mindenesetre úgy éreztük, sosem tudnánk megunni ezt a konkrét, megfogott, picit steril és mégis hihetetlenül teres hangot.

Záró gondolatok

Figyelembe véve, hogy az Astell&Kern A&ultima több funkciót is (előerősítő, DA konverter, háttértár, média közvetítő, lejátszó, fejhallgató erősítő, CD-bemásoló vezérlő) ellát úgy, hogy közben hordozható, teljesítménye nehezen kifogásolható. Természetesen ettől még nem nevezhető olcsónak, de élvonalbeli termékről értekezünk, ebben a méretben azonos hangzást és szolgáltatás felhozatalt ma még nem igazán lehet megvalósítani (ha mégis, akkor örömmel várjuk az olvasói leveleket). A felhasználói élménynek és az önfeledt, újszerűnek ható zenei teljesítménynek köszönhetően lelkifurdalás nélkül tapasztjuk rá a Kiváló Termék cédulát és kíváncsian várjuk a gyártó következő nagy dobását.

1 2

Következő oldal >