Astell & Kern AK100 és AK120 mobil hifi lejátszók tesztje

2013. október 15., kedd, 07:55

Astell Kern Astell & Kern AK100 AK120 audio hifi lejátszó MP3 lejátszó hordozható lejátszó audio lejátszó hifi lejátszó mobil hifi lejátszó audio lejátszó teszt

Mai tesztalanyaink nagyon jól illusztrálják, hogy mit hoz a minőségi, mobil zenehallgatás jövője. A tömörített, kis felbontású MP3-akat elfelejthetjük, helyettük ideje megtapasztalni, hogy milyen az igazi stúdió minőség. Más szavakkal, az Astell & Kern készülékek képesek úgy lejátszani a zenét, hogy ugyanúgy szóljon, ugyanolyan natív bitrátával, ahogy a hangstúdióban rögzítették. És mindez mobil kivitelben. Erre mi is felkaptuk a fejünket!

Mindez hogyan lehetséges?

Mielőtt rátérünk a mai tesztben bemutatott különleges kütyükre, a hordozható zene kapcsán érdemes kicsit visszapillantani a múltba. Honnan indultunk? Ha a gyakorlati alapokat nézzük, valószínűleg már az őskorban is léteztek kisméretű, ütős és fúvós hangszerek. Viccet félretéve, érdemes belegondolni, hogy több évtizede kezdetét vette a hordozható zenelejátszók elterjedése. A fapados, koffer nagyságú analóg lemezjátszó rendszerek után nem sokkal a Sony utat tört magának. Robbanásszerűen terjedő Walkman készülékeivel gyökeresen átformálta a "hordozható zenelejátszó" fogalmát, aztán ugyancsak zsebméretűre zsugorodott a digitális technológia, többek közt megjelent az iPod, a többit pedig már önök is tudják. Az MP3 lejátszók nem csak a zenehallgatás módját, hanem az egész zenehallgatási kultúrát átformálták, a párhuzamban fejlődő internet pedig komoly károkat okozott a zeneiparnak. A mára teljesen eltorzult - és folyamatosan átalakuló - értékrend új szempontokat tár a felhasználók elé. Nem a legalitáshoz fűződő kérdésekre gondolunk, hanem konkrétan a zenére, egész pontosan a hallgatni kívánt anyagok minőségére. Ugyanis a letölthető forrásanyagok több mint 90%-a egyáltalán nem úgy szól, mint a hogy a hangmérnök felvette a stúdióban. Bizonyos szempontból a világháló tele van hulladékkal. A legtöbb online letölthető zene veszteségesen tömörített kódolású, azaz csúnyán lecsonkítottak eredeti felbontásából. Miért írtuk le mindezt? Azért, mert most kézhez kaptunk két olyan eszközt, amelyeket a kevesebb, mint 10 százaléknyi, valóban stúdió minőségű zenék lejátszására fejlesztettek ki.

Az Astell & Kern jól csengő név, de a nívós hifis márkákkal ellentétben nem tekint vissza több évtizedes múltra; csupán néhány éve, egyik pillanatról a másikra jelentek meg a piacon. Ez így persze nem teljesen igaz, mert az AK mögött az iRiver áll. Az ő nevük sokaknak ismerős lehet abból az időből, mikor az MP3/MP4 lejátszók virágkorukat élték.

A gyufásdoboznál alig nagyobb Astell & Kern lejátszók leginkább a bennük rejlő, Wolfson WM8740 D/A konverternek köszönhetően képesek rendkívüli hangminőséget nyújtani. Mai tesztünkben a cég teljes kínálata szerepel - ami valójában csak két termékből áll. Nem árt tudni, hogy az AK üdvöskéi nem csak lejátszóként, hanem USB-s D/A konverterként (köznyelven hangkártyaként) is használhatóak. Ez különösen azoknak számítógépes felhasználóknak lehet örömhír, akik ha nem utaznak, akkor is főleg PC-ről vagy laptopról hallgatnak lossless zenét. Az USB DAC szolgálgatás mindkét modellben megtalálható, igaz, az AK100-nál szoftveres frissítésre volt szükség, de erre még visszatérünk.

Már az AK100 gyomrába is belepakoltak 32 GB memóriát. Kapacitását később feltornázhatjuk, maximum 96 GB-ra, erre egy dupla micro SD kártyafoglalat szolgál. A nagyobbik modell (AK120) kétszer ekkora fedélzeti háttértárral büszkélkedhet, és 192 GB-ra bővíthető.

Első kézbevétel

Az első pillanattól kezdve érezhető némi elegancia az AK120 körül. Már a csomagolás is szép, letisztultsága miatt az se volna meglepő, ha odabent valami ékszert vagy ritka csokoládét találnánk. A készülék első kézbevételekor továbbra is fennmarad a minőségérzet. Kis méretét jól kompenzálja 143 grammos tömege, a hideg fémház tapintása is meghatározó. A kezelőszerveket és a csatlakozókat is szellősen helyezték el, a kis méret ellenére egyáltalán nem zsúfolt az összkép. Felül található a ki/bekapcsoló gomb, ennek hosszú lenyomásával kelthetjük életre a készüléket. Szintén fent találunk egy kombinált 3,5 mm-es Jack analóg/optikai (adapter használatával digitális hangjelet is fogad) bemeneti aljzatot és emellett egy azonos méretű fejhallgató kimenetet.

A fejhallgató csatlakoztatása a jól megszokott kattanás nélkül történt, de a dugó mindvégig stabilan bent maradt. Lefelé haladva, baloldalt találunk újabb három gombot. Ezekkel egyrészt megállíthatjuk a lejátszást, másrészt a kijelző használata nélkül váltogathatunk a számok között. Az jobb oldalon csak egy recés felületű, végtelen forgású hangerőszabályzó tárcsa árválkodik. Fél decibeles lépésekben állítható a hangerő, eközben a potméter fokozatonként finoman kattog. A gombok szórványos elhelyezése csupán egyetlen gondot eredményez, hogy nem kényelmes az egyetlen kézből vezérelés. Alul található még egy Micro USB csatlakozó, ezen keresztül tölthetjük zenéinket az AK120 belső memóriájába.

Tipp: Nem árt tudni, hogy a kártyanyílásokat takaró, porvédő rekeszt inkább az ujjbegyünkkel toljuk, és ne körömmel. Az elhúzást segítő kis pöcköt ragasztva rögzítették, és egy rossz mozdulat hatására hajlamos letörni.

Az AK100 csatlakozói és kezelőszervei ugyanott helyezkednek el, mint az AK120-on, a kijelzője is ugyanolyan IPS paneles, érintésérzékeny típus. Külsőleg csak két dologban különböznek: az AK100 hangerőszabályzója alacsonyabb, és készülékháza is rövidebb 1 centivel. A csonkítás a kisebb akkumulátornak köszönhető, így a készenléti idő 16-ról 14 órára csökkent. Cserébe a feltöltés időtartama javult másfél órányit, jóllehet, a 100 %-os töltöttség eléréséhez szükséges 5 óra még így is soknak tűnt.

DSD - ma nem értjük, de holnap örülünk neki?

Mindkét AK termék képes lejátszani digitális stúdióminőségű felvételeket (192 kHz/24 bit), melyeknek információtartalma az audio CD többszörösének felel meg. További érdekesség, hogy az apróságok támogatják a DSD lejátszást. A DSD kódolás a Super Audio CD kiadványokról lehet ismerős. Az SACD viszont a CD-hez képest szinte azonnal hanyatlásnak indult, így a DSD előnyeit nem tudták széles körben megismerni. Egyelőre az is problémás tényező, hogy ezeket a hihetetlenül jó minőségű felvételeket nem dobják utánunk bármelyik sarki zeneboltból; egyelőre igencsak megkérik az árukat, és többnyire a lemezkiadók honlapján, vagy online audiofil zenetárakon keresztül, fizetős formában juthatunk hozzájuk.

Tipp: A tesztelésre kapott AK120 könyvtárába "gyárilag" másoltak néhány DSD kódolású felvételt. Akinek lehetősége adódik rá, érdemes ugyanezeket a zenéket mondjuk a tipikus 44,1 kHz /16 bit mintavételezésű FLAC változatokkal összehasonlítani. A különbség sokszor megdöbbentő.

A képernyőn túl

Az AK készülékek IPS paneles képernyője erős napfényben is egész jól olvasható. A 6 cm-es képátló eleinte kevésnek tűnt, de a menürendszer szellős elrendezése ezt kompenzálja. Ha valaki már valaha is használt okostelefont, vagy régi MP3 lejátszót, annak egy AK szoftverfelület megismerése nem tart tovább öt percnél. A főmenü leginkább a zenék kategorizálására lett kiélezve. A beállításokhoz egy különálló, először nehezen észrevehető ikon érintésével juthatunk el. Ha sikerült bejutnunk, a SETTINGS menüponton csak a legszükségesebbeket kapjuk: többek közt beállíthatjuk a dátumot, variálhatunk a kijelző fényerején és készenléti idején, és innen aktiválhatjuk a Bluetooth hozzáférést is.

Tipp: Az AK készülékek alkalmasak arra, hogy Bluetooth átvitellel közvetítsék a rajtuk tárolt zenét. A gyártó azt javasolja, hogy 48 kHz-nél alacsonyabb bitrátájú anyagokat streameljünk, különben instabillá válhat az adatfolyam. Szerkesztőségünk inkább a hagyományos, kábeles összekötést preferálja, elvégre úgy érhetjük el a legjobb hangminőséget, és a lejátszás mindvégig stabil marad.

A kijelző és a hátlap is fényesre polírozott felületű. Ez dizájn szempontjából érthető, viszont a fényes fekete bevonatok hírhedtek kényességükről. Ezzel az AK fejlesztői is tisztában voltak, úgyhogy eleve rátettek a kijelzőre és a hátlapra is egy-egy leheletvékony védőfóliát. Apropó, az AK120 mellé alaptartozékként jár egy rendkívül jó minőségű bőrtok. Az AK100-hoz viszont csak egy nagyon egyszerű textil "zsákocskát" mellékeltek, hosszú távon érdemes magunknak szerezni valamilyen tárolót.

Szoftveres okosságok

Az AK mobileszközök háttértárolóján elhelyeztek egy iRiver Plus 4 nevű szoftvert, mellyel a készülék és számítógépünk könyvtárát szinkronizálhatjuk. Kicsit iTunes-jellegű az elképzelés, csak éppen annak minden előnye nélkül. Az iRiver Plus 4 telepítésénél eleve értelmezhetetlen hibaüzenetekkel találkoztunk, de a szoftver installálása elkerülhetetlen az AK eszközök firmware frissítéshez. Így aztán jobb türelmesen végigvárni, míg lezajlik a telepítési procedúra, és utána kibírni néhány újabb percet, míg a Plus 4 öntörvényűen frissíti saját magát is. Aztán ha végre valahára el sikerült indítanunk a programot, az egyből értesít minket, hogy a gépünkre csatlakoztatott Astell & Kern eszköz ASAP frissítésre szorul. Ha ez megtörtént (újabb néhány percnyi várakozást kell elviselnünk), a felhasználók nagy része reflexből be fogja zárni az erősen fapados külsejű Plus 4-et, és megkönnyebbülten másolhatja a Windows Intéző könyvtárából a zenéit az AK háttértárára.

Hangminőség

Nem féltünk bevonni komolyabb fejhallgatókat a tesztelésbe, először a Beyerdynamic Custom One Pro-t és a Sennheiser Amperiort hívtuk segítségül, majd lassan áttértünk az AKG K 601 típusára és a Sennheiser HD 600-ra. Szerencsére kölcsön kaptuk a Sennheiser IE 800-at is, mely a cég jelenlegi topkategóriás fülhallgatója.

Az Astell & Kern lejátszók tesztelése napokig tartott. Rengeteg felvételt meghallgattunk, az alapból felmásolt DSD anyagok lenyűgözően szóltak, de saját lossless muzsikáinknak sem kellett szégyenkezniük. Főleg a veszteségmentes zenék felbontása adott (mobileszközhöz képest) szokatlanul jó élményt. Mikor még a legösszetettebb felvételek részletei is tisztán és egymástól elhatárolódva szólaltak meg. Kis hangerőn is tudtuk élvezni Vivaldi, Mozart, Strauss és Beethoven szimfonikus darabjait, annyira "nyüzsgött" a sztereó tér. A 192 kHz/24 bites felvételek hallgatása sokszor meglehetősen közeli részleteket tárt elénk, ami ugyanannak a zenedarabnak CD minőségű verzióján csak bizonytalanul mutatkozott. Ha külön-külön nézzük az apró jelenségeket (az énekes szája egy pillanatra bezárul, a gitáros széke halkan nyikorog, a bőgős húrja túlpendül és berezonál), akár hibákként is értelmezhetnénk őket. Bizonyos szempontból nem illenek a zenébe, mégis ezek a hangyányi hangok tették realisztikusabbá a felvételt.

A mély dinamikai ábrázolás az AK készülékek másik erőssége. Az ütős hangszerek, kórusok, elektromos gitárok és zongorák hirtelen "impulzusai" gyakran váratlanul élénken érkeztek, ilyenkor önkéntelen pislogási reflex éri a hallgatót, már közepes hangerőn is. Még a HD 600-at is remekül meghajtotta az AK120, különösen az élő felvételekben érezhettünk tömény energiát. Az elektronikusan kevert vagy rockosabb hangvételű nóták (pl. Muse, Pink Floyd, Joe Satriani) sem szerénykedtek árnyaltságban. Egyedül a magas frekvenciákon éreztük néha, hogy nem valódi zenét, hanem egy profi hangminőségű készüléket hallunk. Nehéz megfogalmazni, hogy pontosan mi okozta ezt az érzést, talán az, hogy túl sok információval szembesültünk. Jó néhány hagyományos fejhallgató erősítő "laza természetességéhez" képest az AK termékek kissé katonásabban, szigorúbban ontják a hangokat. Mindez eltörpül a középfrekvenciák nyíltsága, és a villámgyors, naturális basszuskezelés mellett.

Az AK100 és AK120 között minimális különbségeket hallottunk. Ez azért okozott pici csalódást, mert a specifikáció alapján a nagyobbik testvér szinte mindenben többnek, jobbnak tűnik. Például: 40 pikoszekundummal rövidebb jitter, hajszálnyit kedvezőbb jel/zaj arány, ráadásul nem csak egy, hanem két DAC, külön-külön a jobb és bal csatornára. Ezek a különbségek csak leheletnyit érződnek. Szó szerint, mert Eliane Elias I Thought About You c. fantasztikus felvételében az AK 100 csak minimálisan "tolta" hátrébb az énekhangot és csak alig észrevehetően gyengébb dinamikát nyújtott.

Végszó

Nehéz egyöntetű véleményt alkotni az Astell & Kern termékeiről, mert összességében nagyon jó minőséget és remek szolgáltatást nyújtanak. Mivel a "hordozható audiofil zenelejátszó" kategóriát nem tömegek igénylik, túlságosan magas árat kérnek mindkét készülékért. Arról nem is beszélve, hogy az AK120 (a nagyobb kapacitású memóriát és akkumulátort leszámítva) minimálisan bizonyult jobbnak az AK100-hoz képest, miközben majdnem kétszer annyiba kerül. Pedig tudásuk szinte minden vájtfülűt elcsábíthat: az optikai kimenete lévén azokat, akik erősítőt és hangfalakat tartanak otthonukban, a magas kimeneti teljesítmény miatt pedig azok is örülhetnek, akik komoly fülest birtokolnak, az USB DAC-ról nem is beszélve. Ha a kis fekete csodakütyük Kedves Olvasónknak is felkeltették az érdeklődését, akkor javasoljuk, hogy vigye el magával kedvenc fejhallgatóját az itthoni forgalmazó szaküzletébe és próbálja ki személyesen is - elvégre van rá lehetőség!

1 2

Következő oldal >