Acoustic Energy CORINIUM high end álló hangfal teszt

2024. március 19., kedd, 20:25

AcousticEnergy audio hifi hangfal Acoustic Energy AE hangfal hifi hangfal hangfal teszt high end hifi hangfal teszt AE hangfal teszt high end hangfal high end hangfal teszt

Az 1987-es születésű brit Acoustic Energy hangfalai mindenekelőtt azokat a zenerajongókat akarják kiszolgálni, akik olcsón, vagy még a bőven megfizethető szinten keresnek minőséget, és a tapasztalataink alapján találtak is. Most viszont megalkották a CORINIUM nevű modelljüket, ami egyértelműen a csúcskategóriában próbálja feladni a leckét a többieknek.

Az Acoustic Energy eddig általa nem ismert régióban lép porondra

A CORINIUM a gyártó weboldalán is kiemelt szerepet kapott, ami teljesen érthető, hiszen vadonatúj darabról van szó. Ráadásul bőven az eddigi legnagyobb, 500-as sorozatuk fölé pozícionálták, az ára meghaladja a 2 és félmillió forintot, egyéni bevonattal pedig kereken 3 millióba kerül. Bár az Acoustic Energy korábban alkotott már egyértelműen csúcskategóriás hangfalat, de a high end szegmenséig most először merészkedtek el. Ezt 3 évnyi munka előzte meg a tervezők részéről, amely során összefoglalták több évtizedes tapasztalataikat. Az egész munkamenetről a gyártó weboldalán részletesen olvashatunk, ahol a cég ügyvezető igazgatója Mat Spandl mesél nekünk a folyamatokról, tehát a koncepcióról, tervezésről és gyártásról.

Nagyon értékes interjú, részletesen taglalja a CORINIUM születését, tehát mindenképpen érdemes elolvasni az érdeklődőknek, viszont evidens, hogy mi is górcső alá vegyük a hangfalat, aminek darabja 40 kg, magassága pedig meghaladja az egy métert. A tervezés aprólékos volt, ezt a robbantott képen is láthatjuk, így a külön kamrába helyezett hangszórókat, a merevítéseket, a 22 és 45 mm közötti vastagságú MDF lapokat. Az RSC, tehát Resonance Suppression Composite fantázianevű, magyarul vibrációcsökkentett házat négy fokban döntötték meg, hogy a hangszórók időkorrekcióját segítsék, és az oldallapok is íveltek, úgymond lantformájúak, amire rég volt példa a cég történetében. Maga a ház szerkezete az 500-as sorozatból származik, de láthatóan jól átgondolták és átdolgozták a konstrukciót.

Az előlapon a 22 mm-es MDF-re 6 mm-es alumíniumlapot helyeztek, ebben foglalnak helyet a hangszórók. A magassugárzó, aminek alapanyaga titok, Pearl névre hallgat, 29 mm-es lágy dóm, és egyenesen az alumíniumhoz rögzítették, hogy a többi hangszóró által keltett rezgés ne befolyásolja.

A CORINIUM központi egysége a középsugárzó, ami 5 oktávot képes lefedni a nyolcból. A szénszálas membránnál megmaradtak, hiszen jól bevált, de átdolgozták és a dupla mélysugárzónál is ezt alkalmazták. Az utóbbiból kettő van és 140 mm-esek, míg a középsugárzó 120 mm-es, tehát az AE továbbra is ragaszkodott a viszonylag kicsi hangszórókhoz, amelyek eddig szintén beváltak nekik. A háromutas, basszreflex rendszerű CORINIUM a vadonatúj basszus hangolás alkalmazásával kombinálta a súlyt, a sebességet és a leütések erejét, hogy természetes, valósághű hangzást produkáljanak egy még mindig meglehetősen kompakt hangfalból. Basszreflexnyílásból kettőt találunk hátul, hiszen a közép- és magassugárzó teljesen külön kamrában van. A basszusszekció nyílása ovális, és függőleges, eleve csak így fért el a keskeny hátlapon, de a kialakításnak elsősorban funkcionalitásban van szerepe.

Az Acoustic Energy a ház és a hangszórók mellett természetesen a keresztváltóra is ügyelt, így alkalmaztak abban légmagos tekercseket, fémesített polipropilén filmkondenzátorokat és fémoxid ellenállásokat. A keresztváltó remek minőségű belső kábelezéssel kapcsolódik a hangszórókhoz, amely a vezetékek szabadalmaztatott elrendezésével a lehető legjobb részletességet és dinamikát biztosítja. Bemenetnek a cég szimplát választott, abból viszont minőségit alkalmaztak a hátoldal alján, a doboztestet pedig alumínium lábak tartják, ezekbe fémkúpok csavarozhatók, alájuk betétet rakhatunk, hogy a padlónk ne sérüljön.

A matt fehér vagy fekete, tectona, és felárasan versenyautó zöld színben kapható hangfal a nevét a gyártó székhelyéről kapta, amit a római birodalom uralkodása idején neveztek így. Az előlap minden esetben maradt szürke, tehát az alumíniumot nem érintette festék, viszont kapott függőleges csíkként középre egy díszítővájatot, valamint hangszórószövet is a rendelkezésünkre áll.

A CORINIUM hangfalat Marantz CD 50n, valamint saját csöves kimenetű lejátszónkkal, Marantz MODEL 50 integrált erősítővel párosítottuk, de meghallgattuk Norma Audio Revo IPA-80-nal is, valamint Parasound párosunkkal, a kábelek mindkét esetben a QED és VIABLUE műhelyéből kerültek elő, szintben pedig egyenrangúak voltak a komponensekkel.

Sötét fellegek gyűlhetnek a konkurencia fölött

A sötét fellegek kézenfekvők, azonban a konkurencia ebben az esetben inkább maga a CORINIUM. Merész kijelentésnek tűnhet ez már a beszámolónk elején, viszont reményeink szerint rendesen alá is tudjuk támasztani. A hangfal megjelenése talán visszafogottnak is tűnhet az árához és nívójához képest, de azért a szépen ívelt oldallapok, a valódi faburkolat és a minőségi kidolgozás már sejtet valamit, továbbá a tömege, ami darabonként 40 kg. A CORINIUM kecsesnek is mondható, egy kicsi olaszos beütést is kapunk a formatervben, amiből egyedül az előlapi díszítéseket hiányoljuk, ahol esetleg jól jött volna mondjuk ezüstperem a hangszórók köré, vagy akár egy alumíniumtábla a modell nevével. Ezek mivoltából a védőszövetet fennhagyva egységesebb az összkép, ráadásul az elvileg nem ront semmit a hangzáson, amit először Norma erősítővel tettünk próbára, ha már szóba kerültek az olaszok.

A csatornánkénti 80 watt bőven elég volt a CORINIUM meghajtásához, már szobahangerőn is képes volt megmutatni alap kvalitásait, és dögös hangképét, ami tele volt finomsággal, ráadásul ez a drágábbik erősítő, tehát elvileg többet kellene nyújtania ebben a felállásban. A gyakorlat viszont jelen esetben mást mutatott. A Norma hiába magasabb nívójú, és lazán megbirkózott az Acoustic Energy-vel, finom, leváló íveket mutatott, nagyon kiegyensúlyozottan voltak képesek egymással muzsikálni, de valami mégis hiányzott. Ez pedig a bizsergés, az izgalom, a magával ragadó tempó. Minőségi volt a produkció, ezzel nem lehetett vitatkozni, azonban éreztük, hogy valami nem kerek. Ekkor még nem tudtuk, hogy mi okozza a hiányérzetet, egészen addig, amíg be nem kötöttük a Marantz MODEL 50-et, ami szintén klasszikus elven megépített és működő erősítő, azonban jelentősen olcsóbb, mint a Norma. Ebben az esetben mégis sokkal jobban tetszettek a hallottak.

Színesebb lett a hangkép, nem tartalmazta a Norma szintű nyugalmat és kiegyensúlyozottságot, azonban a brit hangfalból sokkal többet, vagy fogalmazhatunk úgy is, hogy élvezhetőbbet tudott kihozni. Azt nem állítjuk, hogy hozta az olasz erősítő által ábrázolt precizitást és kontrolláltságot, azonban így is bőven elég volt ezekből a Marantzban is, hogy átmozgassa a nagyon merev hangfalat. Kaptunk hozzá egy szórakoztatóbb, impulzívabb, dinamikusabb alapot, amiben a bekötése előtt nem részesülhettünk sajnos.

A lényeg, hogy maradtak a Marantzok, az Acoustic Energy legnagyobb hangfalpárja pedig hozta azt a karaktert, amit már megismertünk a jóval alatta elhelyezkedő, eddigi legnagyobb, 500-as sorozatuknál, csak azt teljesen kimaxolva, és olyan finomságokkal felvértezve, ami eddig ismeretlen volt a márkától. Azt tudjuk, hogy az AE basszuspárti, ezt most sem rejtette véka alá, és hiába a közepes, vagy inkább kisméretű dupla mélysugárzó, a rendkívül okosan megépített és kivitelezett konstrukció rendkívül stabil alsótartományt tálalt már alacsony kimeneti szinten is. Az érzékenysége valamivel az átlagos feletti, ennek hála a CORINIUM már halkan is képes volt telten, izgalmasan és elég dominánsan megszólalni. Szobahangerőn lazán megtöltötte a 20 m2-t, fokozva a teljesítményt elhittük neki, hogy ennek a dupláját is könnyedén meg tudná tölteni zenével úgy, hogy az alapkarakter nem változna.

Az Acoustic Energy a közel 3 milliós árcédulájával olyan ellenfelekkel fog megküzdeni, mint a PMC vagy Focal, azonban nem akart rájuk hasonlítani. Nem olyan pontos és ütős, mint az alapvetően stúdiótechnikájáról elhíresült másik brit, és nem is olyan szellős, mint a franciák hasonlóan árazott modellje, mert ez a hangfal megőrizte alapvető stílusjegyeit, ezzel együtt egyéniségét, tehát elsősorban azoknak készült, akiknek bejöttek az eddig hallott AE dobozok, csak a pénztárcájuk képesek szélesebbre nyílni a még jobb nívó reményében. Azt egyértelműen állíthatjuk, hogy a CORINIUM tényleg egy olyan szintre emelte a klasszikus AE hangzást, ami eddig nem létezett. Hogy ez elég-e ahhoz, hogy a többi, ebben a kategóriában már régóta jelen lévő gyártó hangfala helyett mellette döntsünk? A válaszunk egyértelműen igen, amennyiben csak az előadást vesszük figyelembe.

A megjelenésbe vihettek volna még némi fantáziát, azonban a prezentációba nem igazán. Knopfler olyan energiával, gördülékenyen irányította a zenekarát, ami nem csupán a figyelmünket keltette fel, hanem egyből a tiszteletünket is kivívta magának. Vérbő, vérprofi és az igényesség felső határait kitoló rockzenét hallottunk, sokszor megdöbbentő, de nagyon pontos basszussal, apró, de nem feltűnősködő részletekkel, andalító, ugyanakkor megfogott jelleggel. Olyan egységes, életerős volt a megszólalás, ami kritérium lehetne ebben az árfekvésben, ám sokszor nem mindig kapjuk meg, ami köszönhető az adott gyártó filozófiájának is. Egy PMC esetében lehet, hogy pontosabb és meglepőbb az ajtó csukódása a dalban, itt viszont természetesebb, kicsit olyan, mintha mi végeznénk el a műveletet, tehát beljebb kerültünk az adott zeneszámba.

Jan Garbareknél ez még egyértelműbb volt, jótékony hatással volt rá a CORINIUM erőteljes, testes hangzása, amiben kellő melegség is volt végig, így a könnyűzene egyéni színfoltja képes volt rabul ejteni olyan szinten, ahogyan ettől a kategóriájú hangfaltól azt elvárhatjuk. Valamivel magasabb hangerőn egy kicsit túltolta ugyan a középtartományt, ami hosszútávon kizökkenthet a minőségi zenehallgatásból, de szerencsére ez nem az a jellegű műfaj, amit úgy szeretünk reprodukálni otthon, hogy még a szomszédokat is szórakoztassuk. Más a helyzet egy kis blues vagy basszusgitár orgia esetében, ahol az Acoustic Energy talán még jobban belendült, mint eddig, pedig az sem volt gyenge.

John Lee Hooker közel a mikrofonhoz énekelt, a gitárja élesen csapott le ránk, a basszusgitár nagyon határozottan tolta az alapokat, a hangulat megdöbbentően tárulkozott elénk. A ritmuskövetése nagyon rendben volt a hangfalnak, izgalom terén sem éreztünk hiányosságot, és a döngetés mellett a harmóniából is lazán átjött a lényeg. Marcus Millernél a virtuozitáson volt a hangsúly, ahol a CORINIUM a sebességből jeleskedett, ráadásul úgy, hogy a mélytartomány feszességéből, nyers erejéből és dominanciájából szemernyit sem engedett. Egyből éreztük a lábunkban a ritmust, de a hangfal a kíséretről sem feledkezett meg. Talán engedhetett volna nekik több teret, viszont így is végig érezhető és élvezhető volt a kis billentyű, a dobos díszítései, és a ritmusgitár finom aláfestése.

Az Acoustic Energy szimfonikus zenén sem vallott szégyent, ahol Chopin etűdjeit finoman tárta elénk, melegséggel és természetességgel itatta át a zongora billentyűit, majd húrjait, a néha felbukkanó vonósok pedig egyenletesen növekedve, súllyal kapcsolódtak bele az előadásba. A hangfal eleve, termetéből adódóan nem engedheti meg magának azt, hogy nagyzenekaron elvérezzen, de a kis hangszórók és azok külön kamrába való helyezése, valamint a reflexrendszernek köszönhetően sokkal nagyobb énekest volt képes előttünk megjeleníteni, mint maga a hangdoboz. Szó nem volt a dimenzió kitolásáról, a mesterkéltségről, ahogyan erőlködésről sem, hiszen könnyedén jelenítette meg a súlyos momentumokat, amelyek viszont nem terheltek le minket csak annyira, amennyire a mű megkívánta. Felelőtlenebb stílusokon is hozta az alapvetően izgalmas, telt, izgalmas tónusát a CORINIUM, de az érezhető volt, hogy szereti, ha a felvételek minőségiek, és a keverésre is odafigyeltek. Ez azt jelenti alapvetően, hogy szívesen hallgattunk rajta keményebb gitár vagy popzenét, hiszen a levegőtömeg hatalmas volt, amit megmozgatott, de a zenészeket nem volt képes teljesen szétválasztani, ahogyan az a stúdióban sem sikerült. Tulajdonképpen az utóbbi a legtöbbször tudatos, de azt el kell könyvelnünk, hogy sokszor alacsonyabb kategóriát képviselő hangfalon vagy elektronikával ezek igazán szórakoztató tolmácsolása jobban működik. Lerövidítve a filozofálásunkat, egyszerűbb zenékhez egyszerűbb rendszer is bőven elegendő, és sokszor több is, mint egy drágább. Tehát megbirkózott vele az AE, de tudatta velünk, hogy komolytalanabb dolgokhoz tőle sem várhatunk el kellő komolyságot.

Összegzés, végszó

Az Acoustic Energy most egy olyan régióban próbálkozott, amit eddig meg sem közelített, és minden akadályt sikerrel vett. Vállszélességgel képviselte a cégre jellemző, megfizethetőbb hangdobozok karakterét, tehát itt is megkaptuk az általunk is szeretett jellegzetes AE hangzást, azonban olyan szinten, mint eddig soha. Ennek érdekében a cég a hangszórókra és a belső kialakításra ritka gondossággal odafigyelt, ahogyan az anyaghasználatra is, amelyek eredményeként kaptunk egy olyan ritka merev dobozt, aminek alapja a stabil basszus, mellé szegődik a tiszta középtartomány és a finom magasszekció. Nagyon egységes hangzást nyújt, ami tulajdonképpen minden stílusú zenén magas nívót képvisel, igazi izgalomfaktorral, pontos ritmikával, becsületes dinamikával és hatalmas erővel. Első nekifutásra a cégtől ez szerintünk bőven elegendő, így nem csak azoknak tudjuk ajánlani, akik ismerik az Acoustic Energy hangkarakterét és abból a jelenlegi legjobbra vágynak, hanem azoknak is, akik átlagos, vagy annál nagyobb méretű nappaliban szeretnék élvezni egy abszolút audiofil, a high end alját tapogató hangfalpár kvalitásait.

1 2

Következő oldal >