AVM MP 30.3 hálózati streamer teszt

2024. november 12., kedd, 23:25

AVM audio hifi streamer lejátszó zenelejátszó high end hálózati streamer hálózati zenelejátszó AVM hifi AVM streamer AVM teszt streamer teszt zenelejátszó teszt

A digitális Kánaán korában élünk, ezernyi gyártó ontja magából a megszámlálhatatlan mennyiségű digitális masinát, aminek az egyik példányát sikerült a kezeink közé kaparintani, jelesül a német AVM cég MP 30.3 streamerét, a jól megszokott streaming szolgáltatók teljes választékával és még CD lejátszóként is harcra fogható.

Az AVM neve, ha nem is olyan közismert, mint a "megszokott" felső kategóriás gyártóké, már letette a névjegyét nálunk egy hibrid erősítő/hálózati lejátszó gyártmánnyal. Az 1986 óta működő német cég egy teljes portfóliót kínál a forráskészülékek és erősítők terén akár külön-külön, akár egyben egy kompakt méretű készülékházban. Lemezjátszót is gyárt bónuszként még a CD szerelmeseit sem hagyta ki a számításból, így mindenki megtalálhatja a kedvére való lejátszót. Az AVM filozófiája a "kevesebb a több" elven alapul, azaz szerintük minden plusz áramkör/alkatrész csak ront a hangminőségen, ezért minden (szerintük) felesleges dolgot el kell hagyni a tervezéskor és a gyártáskor. Ez egy dicséretes dolog - persze kérdés mi számít tényleg többlet összetevőnek és mit áldoznak fel azokból az esetleges spórolás oltárán? A nálunk járt jószágon szerencsére nem látszottak az egyszerűsítés jelei, az összes fontos internetes zenei forrás Spotify Connect, TIDAL Connect, Qobuz, Roon Ready a rendelkezésünkre állt és csatlakoztatások terén sem volt semmiféle szégyenkezni valója. Az AVM X-STREAM Engine a gyártó új fejlesztése, minden nagyfelbontású formátumot képes streamelni, beleértve a DSD 256-ot is.

Kinézet, csatlakozók

Szokványos fekete (vagy ezüst) dobozt kapunk, egy középen elhelyezett kis, fehér színű OLED kijelzővel, ami szakítva a mostanában megszokott színes/szagos megjelenéssel csak a lényegre koncentrál a maga karakteres - mármint a kiírás formája - megoldásával. Alatta fedezhetjük fel a CD meghajtó keskeny nyílását, felette 5 db nyomógombot, amikből még egyet-egyet találunk a bal és a jobb oldalon. Nem bonyolították túl, de ennyi bőven elég, amúgy is kéznél lesz majd vagy a távirányító, vagy az okostelefonra letölthető applikáció.

Hátul is minden igényt kielégítő a választék S/PDIF bementek (koaxiális, optikai) USB és HDMI ARC kapott helyet az Ethernet aljzat mellett. Egy be/kikapcsoló nyomógomb, két antenna WiFi/Bluetooth a vezeték nélküli átvitelhez és egy pár RCA a vezetékes kapcsolathoz.

Egyetlen egy kifogásunk van, mégpedig az olyan USB csatlakozó hiánya, amin keresztül, mint külső DAC-ot használhatnánk (természetesen a koaxiális és az optikai bemeneten igen) de így lemaradunk a teljes felbontásról (DSD 256 és PCM 384). Egy megoldás van erre az esetre, ha külső merevlemezt/pendrive-ot csatlakoztatunk a hátlapi USB bemenetre és azokra írjuk ki a zenefájlokat. Igaz ez nem igazán hátrány, ebben az árkategóriában már „nem illik” pótlólagos kütyüt rákötni egy komplett rendszerre.

Belül egy ESS 9038 Q2M chip felelős az A/D átalakításért, az áramkörök két különálló NYÁK lapon helyezkednek el a CD futómű mögött.

Használat közben

A letölthető (Android, iOS) RC X appal használhatjuk a legpraktikusabban és minden funkciót elérhetően, mellette még ott a táviránytó és puristák az előlapon lévő nyomógombbal is kezelhetik, igaz ez a csak a sportosabb hifistáknak ajánlott, ugyanis ehhez el kell hagyni a kellemesen puha fotel csábító ölelését.

Melegedés a minimális fogyasztásnak megfelelően alig volt, akár el is lehet rejteni egy olyan állványon, ami csak kevés levegőt kap, bár a két antennának kell a hely, de az nem lehet akadály az ügyes kezű felhasználónak, legfeljebb fúr két likat a felette lévő polc aljába és problem solved.

Végre kaptunk egy jól olvasható kijelzőt, azoknak tökéletes, akik el tudnak vonatkoztatni a színes LCD-től, ahol ugyan rá lehet csodálkozni a művészien megszerkesztett lemezborítókra/előadókra, de a többi információt csak nagyítóval lehet leolvasni róluk. Ami fontos az jól láthatóan megjelent rajta és amúgy sem ezt fogjuk nézegetni zenehallgatás közben.

A vezérlő app és a távirányító is szépen tette a dolgát, megbízhatóan és különösebb késés nélkül.

Természetesen a mára már ipari szabvánnyá vált Roon Ready minősítést is megkapta, az alól is remekül lehet használni, a DLNA képességnek megfelelően pedig a hálózatba kötött többi szerkentyűt is látja.

Tesztkörnyezet

Naim SUPERNAIT 3, Cambridge Audio 851A, Yamaha R-N2000A sztereó erősítők, Topping D70S, iFi audio Zen One Signature, Fezz Audio Equinox EVO D/A átalakítók, Cocktail Audio X50D digitális futómű és streamer, SVS SB-3000 szubláda, Satori hangfalak, AudioQuest, QED, VIABLUE kábelezés.

Hangminőség

Az AVM tervezőmérnökei nem estek abba a "hibába" - ha hiba ez egyáltalán - mint az alsóbb árkategóriába eső átalakítók megalkotóinak többsége, azaz a készülék nem próbált csalni, nem adott hozzá a hanghoz - még ha oly kellemesen is hallik - semmiféle többletet. Nem akart "loudnesses" lenni, nem színezte és tette mesterségesen dússá a mélytartományt és nem emelt ki prezenszben "ál tisztaságot" adva ezzel a hangképnek. Ezek a megoldások ugyanis első hallásra igen csábítónak hallatszanak, de egy idő után kiderül a turpisság és kellemes zenehallgatás helyett inkább csak az ember feje fájdul meg tőle. Ami a legfontosabb, hamarabb érzi, no mára már nem elég volt a zenéből. Persze lehet ezt ízléssel és finoman csinálni, ellensúlyozva egy olyan hangfal megszólalását, ami mondjuk egy kicsit sterilen szól. De az igazság odaát van (ha az élő zenét vesszük alapul) a kiegyenlített hangzás a kiinduló pontja minden jó minőségű rendszernek. Ennek pedig tökéletesen megfelelt az AVM streamere.

Túlzásoktól mentes, kicsit visszafogott, de gyönyörűen megrajzolt részletekkel szolgált az akusztikus és elektromos gitár zenéken. Mark Knopflert mintha rászabták volna, pazar módon működött együtt a zenész és a streamer, egymást kiegészítve kényeztette a füleinket. Ugyanez az érzés fogott el minket, mikor Mike Oldfield került terítékre, légies finomságú női ének lebegett előttünk a térben, rengeteg kis apró részlet jelent meg a közép és a felső tartományban, még épp elegendő "zúzóssággal" keménységgel. A Return to Ommadawnt kétszer hallgattuk meg egymás után, annyira elvarázsoltak minket az előadás hangszerei és érzelem átadó képessége. Ez is kiemeli a tömegből, ismerünk pár olyan készüléket, amik ugyan elég részletesek, sőt talán túlságosan is, de elveszik bennük a zene lényege, mintha különálló hangszereket és énekeseket hallgatnák, akik megszólaltatják ugyan a saját szólamukat, de nem figyelnek oda egymásra. Itt nem ezt hallottuk, hanem egy olyan egységes zenei folyamot, ahol senkinek sem volt kitüntetett szerepe, senki sem próbálta túlkiabálni a másikat. Johnny Cash volt a következő kuncsaft, kíváncsiak voltunk mit kezd a középpontban álló férfihanggal, mennyire tudja szétválasztani a háttértől? A megoldás érdekes lett, sikerült úgy kiemelnie az egyik kedvenc előadónk hangját, hogy azt közben egy lépéssel hátrébb tette a zenekar közepébe, mégis érezhető volt az a markáns orgánum, ami ezt a hangot jellemzi. Nem jött előrébb a hangfal síkjából az arcunk közepébe, hanem egy jókora színpadot érzékeltetett a hangfalak között és mögött.

Stílust váltottunk jött TIDAL és Hans Zimmer prágai koncertje, ami még mindig hangfalakat, erősítőt és forráskészüléket próbára tévő felvétel. Ebben az esetben is jólnevelt úriemberként viselkedett, jobban állt neki az Oroszlánkirály, mint a Dark Knight zenéje, ahol már elkélt volna egy kis plusz határozottság és dörgedelmesség. A két utolsó szám (Inception, Interstellar) viszont újból könnyeket csalt a szemünkbe, lenyűgözően hátborzongató módon tudta azokat az érzelmeket átadni, amik ezt a két számot (és a filmeket) jellemzi.

Áttérve kicsit keményebb műfajra - név szerint AC/DC és Nightwish - megfüleltük mihez kezd a torzított gitárral, ritmussal és Tarja Turunen mögött szóló, néha nagyzenekari megszólalással operáló, igen összetett háttérzenével - háttérzenésznek nem nevezzük a zenekar többi tagját, mert az méltatlan lenne. Még Bon Scott énekelt a Highway to Hell lemezen, ami elhozta a világhírt a zenekar számára, és amit az AVM is megfelelő módon tolmácsolt. Itt is elkélt volna valamennyi nyersesség és reszelősség a teljes kép eléréséhez, de ezt leszámítva sem volt különösebb bajunk vele, megbízható magabiztossággal közelítette meg a témát, példásan hozva a maga által megszabott értékrendet. A legnehezebb próba a másik zenekarral történt, ugyanis a Nightwish szinte összes lemezét az a takarítónéni keverte és vitte szalagra ráérő idejében, a stúdióban (a hangmérnök helyett) aki Bruce Springsteen korai lemezein is közreműködött, ritka pocsékul tud szólni. Megkönnyebbülve vettük tudomásul, sikerült megbirkózni ezzel a kihívással, csodát ugyan nem tudott tenni, de legalább hallgathatóvá varázsolta, nem akartunk kimenekülni pár perc után a szobából. Valamennyire redukálta a torzításokat és az erősen összenyomott dinamikába is megpróbált némi életet lehelni, azaz sikerrel vette ez a kihívást is.

A Radio Paradise hosszútávú hallgatása következett, ahol már előre elkönyveltük az eddig hallottak alapján, ezen a téren sem fog csalódást okozni. Nem is okozott. Lazán elzenélt akár egész nap, fárasztó hangok nélkül, hol a háttérben, hol felhangosítva egy-egy érdekesebb számnál, ahol meg tudta mutatni az erényeit.

Konklúzió, ajánlás

Ha valaki egy túlzásoktól mentes, rendkívül kiegyenlített hanggal rendelkező streamert keres, már meg is találta az AVM MP 30.3 "személyében". Még a legvacakabb felvételt is meg tudta szelídíteni anélkül, hogy elmosná a részleteket és felesleges, mesterséges mázt pakolt volna rá, ami igencsak dicsérendő tulajdonság. Azokat a zenéket szerette a legjobban, amikben nem volt túlzásba vitt, művi kiemelés legyen az egy hangszer hangja, vagy a keverésnél a frekvencia sáv kiemelése a többi rovására. Ezzel meg is fogalmaztuk a jó felvétel ismérveit, amit egy jó hangkeltő vissza tud adni a zenehallgatónak és az AVM ilyen. A kinézete kicsit konzervatív, viszont ezt kárpótolja a végre távolról is olvasható kijelző. Mindent tényt figyelembe véve és ebben a kategóriában, ahol igen nagy a verseny, egy meghallgatást mindenképpen megérdemel.

1 2

Következő oldal >