SMSL AL200 sztereó erősítő teszt
2024. július 5., péntek, 10:30
SMSL audio hifi sztereó erősítő hifi erősítő sztereó erősítő SMSL erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt SMSL erősítő teszt
Az S.M.S.L neve úgy maradt meg bennünk, mint a mini komponensek specialistája. Ezért nem csodálkoztunk azon, amikor szó szerint a kezünkbe vettük az AL200 nevű integrált sztereó erősítőjüket, ami nagy teljesítményt, számos kényelmi funkciót és remek megépítési minőséget nyújt. Nem elhanyagolható szempont, hogy mindezt alig több, mint 100 ezer forintért.
Újabb kalandozás az S.M.S.L birodalmában
Az S.M.S.L valamit nagyon tud. Mégpedig azt, hogy kis méretben sokat nyújtson, minden téren. Az AL200 természetesen ezt a filozófiát erősíti, hiszen alig 2 kg-ba préseltek egy integrált sztereó erősítőt, DAC-ot, Bluetooth vevőt, tehát lényegében kapunk egy mindenest, amihez már csak egy pár hangfal, néhány kábel, és egy jelforrás kell. Nem rossz ajánlat ez, ráadásul maga az S.M.S.L AL200 nem kerül 120 ezer forintba sem. Nézzük csak a részleteket!
Az AL200 alacsony készülék, háza eloxált alumíniumból készült, CNC megmunkálással. Az előlapja döntött, így kap egy bizonyos pluszt dizájn terén. Bal oldalon elfért egy 6,35 mm-es fejhallgató Jack kimenet, amiben az erősítő rész akár 300 ohmos fejhallgató meghajtására is képes, jobb oldalon pedig egy tekerőgomb, amivel alapvetően a hangerőt vezérelhetjük, de mivel benyomható, eleve itt kelthetjük életre a készüléket, és lépkedhetünk a menüben. A kettő között egysoros kijelző van, aminek remek a fényereje, így távolról is jól láthatók a karakterek, de kisebb ikonok által például a lejátszott felvételek formátumát is láthatjuk. A hátlapon bal oldalra került a tápkábel bemenete, utána jönnek a műanyag bevonatú és aranyozott hangfal aljzatok, aztán kapunk még koaxiális, optikai, RCA sztereó, Bluetooth és USB-C bemenetet is, tehát elég jól felszerelt az AL200.
A belsejében is érdemes elkalandoznunk, hiszen mindent megtalálunk, ami csak elfért, ráadásul nem is alapszinten. Az SMSL AL200 D osztályú integrált erősítő, aminek teljesítménye 2x165 W 4 ohmon és 2x85 W 8 ohmon. Ez bőven elég lehet bármilyen hétköznapi, tehát nem extrém felépítésű és alacsony érzékenységű hangfal meghajtásához. A konstrukció maga a német Infineon MERUS MA5332MS erősítő modulra épült, ahol maga a chip nagy hatékonyságú és alacsony energiafogyasztású, valamint a minőségre is odafigyeltek, így került bele túlmelegedés és túláram védelmi áramkör és nagy teljesítményű speciális kapcsolóüzemű tápegység.
A Cirrus Logic CS43131 DAC-ját alkalmazták a digitális bemeneteknél, rendelkezik az MQA és MQA-CD dekódolással, harmadik generációs XMOS XU316 USB interfésszel, és lejátssza PCM 32 bit/768 kHz és DSD 256 felbontású felvételeket. 5.0 verziójú Bluetooth kapcsolata is van, a hangzást pedig az ízlésünkhöz igazíthatjuk egy beépített EQ-val, ahol összesen 7 fix opció áll rendelkezésünkre. A japán JRC NJW1194 elektronikus chip pontos hangerőszabályozást és alacsony torzítást nyújt, itt még segítségünkre van egy teljeskörű távvezérlő is.
Remek kis készüléket kaptunk a leírtak alapján újból az S.M.S.L műhelyéből, más nem is volt hátra, mint csatlakoztassuk a Focal hangfalainkhoz, streamerünkhöz, majd csöves kimenetű CD-lejátszónkhoz, elővegyük kedvenc zenéinket CD-ről, mobilunkról, laptopunkról, hogy megtudjuk, ennyi pénzért a komfortzónánk mellett a hallójáratainkat is képes-e kielégíteni az AL200 erősítő.
Igazi "fehér holló" készülék
Igen, igazi fehér holló, mert legalább annyira ritka, az ára pedig (cikkünk írásakor) pontosan 116 990 Ft. Az utóbbi már szinte nevetséges, hiszen lehet, hogy van a piacon ennyiért hasonlóan felszerelt erősítő, viszont minőség terén olyan, amilyen. Az S.M.S.L AL200 viszont kiemelkedik ebből a régióból. Egyáltalán nem audiofil, de nem is az volt megcélozva. Viszont párosítva mondjuk egy Acoustic Energy AE100 hangdobozpárral, elérhető árú kábelekkel, alig negyedmillióért kapunk egy mindenest, ami akár egy íróasztalon elfér, és hétköznapi használatra, főleg fiataloknak tökéletes, de lehet hálószobai rendszer is, ami nem degradáló, hanem létező fogalom.
Az AL200 beüzemelése egyszerű, tulajdonképpen nem is tudjuk elrontani, és ugyanez elmondható a kezelésére is. Barátkoznunk egyedül a kétállású hangvezérlővel kell, pontosabban az innen elérhető menüvel, de azt meg tudjuk szabályozni a mellékelt távirányítóval. Amúgy tényleg minden logikus, kézenfekvő, ráadásul a reakcióidő is korrekt. Ez mondható el a hangerő vezérlésére is, ami szépen emelkedik és csökken, nincs hirtelen ugrás, amit mi sem igazán szeretünk. A Bluetooth kapcsolat gyorsan létrejött, utána nem volt ingadozás, és a digitális bemenetek azonnal reagáltak. Első ismerkedésként ez nagyon jónak tűnik, de most már térjünk végre a kapott hangzásra!
Az SMSL AL200 előadása valóban meglepő, hiszen nem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy könnyedén felvette a versenyt egy bő 200 ezres, ám kevésbé jól felszerelt erősítővel. Egységesen, kicsit melegen szólalt meg, pedig joggal várhattunk volna vékonyka hangot, amolyan fiatalosat és üdét, ha szebben akarnánk fogalmazni. Az AL200 viszont elég bátor kiállású kis elektronika, ami gondosan bánt az akusztikus rockkal, a pengetőt szépen lehetett hallani, a húrok rezdülései is stabilak voltak, tényleg lehetett hallani, ahogyan az aktuális zenész lefogja azokat. Az énekhang eleinte kicsit bátortalannak tűnt Knopfler esetében, és a lecsengései is hirtelen szűntek meg, viszont szépen rajzolódott ki a hangfalaink előtt, pontosan középről, ahol a felvételben a helye volt.
A ritmustartásával sem volt gond, a középszekció tiszta maradt még a Toto felvételén is, amit öblös basszusgitár kísért, a dobos pedig pontosan ütött a kávára. Eleinte lassabb, andalítóbb felvételek közül szemezgettünk, ahol az S.M.S.L abszolút komfortzónában volt, még a hangulat megfelelő tálalására, a dinamika arányos adagolására is odafigyelt. Koncertfelvételre váltottunk ezután, a hangerőt kicsit megnöveltük, és az AL200 tényleg remekül állta a sarat. Sokszor még az audiofil szó is az eszünkbe jutott, aztán a készülék ára is, ezért gyorsan elhessegettük ezt a jelzőt a szótárunkból. Ennyi pénzért nem lehet ezt a szintet elérni, viszont megközelíteni ezek szerint nagyon is. A tágas színpadra ugyanis lendületes, erőteljes rockot rajzolt, torzítást nem tapasztaltunk, ahogyan tétovázást sem.
Rendben, eddig nem igazán volt lehetőségünk konkrét dologért belekötni az erősítőbe, ezért folytattuk némi szimfonikus zenével, ráadásul komplett nagyzenekarral, hiszen tényleg kíváncsiak voltunk, hogy mivel lehet kihozni a sodrából ezt a kis közel 2 kg-os elektronikát. Hihetetlen módon itt is csak némi összefogottság hiányát tapasztaltunk, mert a zongora elég természetes volt, a hegedűkíséret szépen duruzsolt a háttérben, csak kicsit kevesebb levegőt kapott, mint azt már megszoktuk. A hangerő emelésével sem hallottuk azt, hogy az AL200 kifogyott volna az erőből, de az tény, hogy úgy középértékben érezte magát a legjobban, annál feljebb már hajlandó volt ezt a minőségi zenét valamennyire összemosni, és a karmester is kétségbeesetté vált. Viszont, ha újra az árra gondolunk, akkor azt kell írnunk, hogy egy szavunk sem lehet.
Jan Garbarek dalaival lazítottunk a gyeplőn, amennyire lehet ezt mondani az ő esetében, így maradjunk annyiban, hogy visszatértünk a könnyűzenére, azon belül viszont nem engedtünk a nívóból. A készülék karaktere elsősorban a középtartományra összpontosított, ami jót tett ezeknek a szerzeményeknek. Szépen bontakoztak ki a dalok, a főszerep természetesen a szaxofoné volt, de a kíséret szépen, illedelmesen követte azt. Ismét nem várt előadással találkoztunk ekkor, némi fátyolosságtól eltekintve a hangzás remek volt, kellő izgalommal, ugyanakkor tapintattal is, tehát egyáltalán nem forszírozottan, erőből közelítette meg az előadó varázslatos hangulatát. Torzítást is csak akkor hallottunk, amikor nagyobb levegő hagyta el a tüdejét, de az is csak átmeneti volt.
Jazzből ezúttal dögösebbet választottunk, pontosabban olyan dalokat, ahol a ritmika mellett a megfelelő energiának és temperamentumnak is nagy szerepe van. Steve Gadd hozta a jól ismert formáját, nem sajnálta a bőröket, amikor formába jött, úgy rendesen odatette magát. Ilyenkor Petrucciani játéka finoman kísérte őt, ahogyan a basszusgitáros is, egyedül a cineknél lehetett hallani némi elmosódást, elkenést, főleg, amikor jobban ráütöttek. A virtuozitást viszont szépen lekövette, nem gabalyodott bele az előadásba, bátran állt bele ezekbe a többnyire komplex dalszerkezetekbe is. Valamivel több levegőt és még némi pontosságot megérdemeltek volna a profi zenészek, de több negatív kritikát ebben az esetben sem említhetünk.
Az élő felvétel után ismét visszatértünk a stúdióba, ahol Shirley Bassey-é lett a főszerep, valamint klasszikus értékrendű kíséretének. Itt már a magas szekció is újra borotvaéles volt, tehát az SMSL képes arra, hogy megmutatja a felvételek közötti különbséget. Nem is feltétlenül a minőségre gondolunk most, hanem a rögzítés mivoltára. Hallani lehetett, hogy több mikrofon volt a stúdióban, azok közelebb kerültek a zenészekhez, és kevesebb teret kellett megtölteniük. A díszítések így még jobban átjöttek, a ritmika pontosabbá vált, határozottságból is többet kaptunk, és megmaradt az andalító jelleg, ami ehhez a zenéhez kell. A női énekhang már csak hab volt a tortán, tisztaságával, érthetőségével, tapintatával. Kicsit finomabb íveket rajzolt az ismertnél, pici torzítás a frazíroknál itt is megjelent, de az összkép ezeket feledtette, ami annak is köszönhető, hogy Shirley nem tolta túl magát, betartotta a szabályokat, mint azt megszoktuk a régi zeneiskola egyik neves tagjától.
A szimpla szórakozás sem maradt ki, bár az igazat megvallva nem sok kedvünk volt hozzá, annyira kedvünket leltük a kis apróságban az eddig hallottak során. Azért egy kis Megadeth-et adtunk neki, ahol meg tudta mutatni azt, hogy a 2x80 watt D osztályban is elegendő ahhoz, hogy a gitárok rendesen begerjedjenek, Mustaine meg kedvére köpködje a szavakat. Itt is a középtartományt emelte inkább ki a készülék, ezért a reszelés jött át inkább, nem a brutalitás, viszont ez a tisztaság nagyon kedvezett a dobos nagyszerű játékának, a hirtelen tempóváltásoknak, és a kellő lendületnek. A Safri Duo sem a döngetésével vívta ki a figyelmünket, hanem a tempójával, ütőhangszerekből ráadásul elég sok volt a felvételben. Itt nagyobb hangerőn is jobban teljesített az erősítő, vagy inkább mondjuk azt, hogy kevésbé komplikált és minőségi zenén már nem találtunk igazi kivetnivalót. Levezetésnek pont jó volt, de azt be kell valljuk, hogy a nívósabb darabokat sokkal szívesebben hallgattuk a tesztünk során.
Csupán egy bekezdésben említjük meg, hiszen a beszámolónk az összképet ábrázolja, de azért mindenképpen külön kell választanunk a jelforrások szintjét, ami tulajdonképpen magától értendő. CD-n hallottuk a legjobbnak, de vele egyenrangú volt a beépített DAC is, ahol csak a jóminőségű felvételeket említhetjük meg, mint kritérium. A Bluetooth is hozta a formáját, az 5.0 verzió itt is jól működött, de továbbra is könnyedebb zenéken találtuk élvezetesnek. A beépített fix hangképekkel is kísérleteztünk, hatékonynak is bizonyultak, de természetesen lazábbá tették az összképet, vagy picit túltolták valamelyik tartományt, ezért mindig visszatértünk az alap, gyári beállításhoz. Úgy gondoljuk, hogy ez így van rendjén.
Összegzés, végszó
Az S.M.S.L AL200 egy igazi meglepetés volt, még akkor is, hogy a gyártójának van előélete a szerkesztőségünkben. Van teljesítmény, Bluetooth 5.0 kapcsolat, beépített USB-DAC, digitális bemenetei, elboldogul még a DSD-vel is, és az egész nem kerül 120 ezer forintba. Ehhez jön még a lényeg, ami a hangminőség. Ezért az árért egyszerűen nem lehetett belekötni, apróbb hibákat csak nagy hangerőn tapasztaltunk, vagy koncertfelvételeken, ahol talán a rögzítés sem volt a legmegfelelőbb. Fiatalos hangot vártunk, helyette kaptunk egy felnőtteset, ami a könnyedebb stílusok helyett inkább a nívósakat preferálta, és még a szimfonikus zenétől sem riadt vissza. Mindehhez jön még a könnyű kezelhetőség, a minőségi megépítés és a kompakt kivitel, amin még a kijelző is jól olvasható, akár méterekről is. Nem igazán tudjuk, mi szólna az ellen, hogy ez egy Ajánlott Vétel termék legyen.