Pioneer A-40AE integrált sztereó erősítő teszt

2019. szeptember 4., szerda, 13:05

Pioneer audio hifi sztereó erősítő Pioneer hifi Pioneer erősítő sztereó erősítő hifi erősítő erősítő teszt Pioneer teszt hifi teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt Pioneer erősítő teszt Pioneer sztereó erősítő

Fennállásának nyolcvanadik évfordulója alkalmából Pioneer egy meglepetéssel készült, amit az A-40AE integrált sztereó erősítő személyesít meg. Ez a modell lehetett volna valami manapság divatos retro stílusú, esetleg méregdrága elektronika, ám a japánok egyszerűen csak egy mindenki számára megfizethető darabbal álltak elő.

Első ránézésre tényleg nem találunk semmi különöset vagy kirívót a készülékben, a Pioneer nem is kecsegtet ezzel. Elegendő teljesítményt, jó minőséget és funkciók hadát akarták egyetlen készülékbe integrálni a mindennapokra. Fekete- vagy ezüstszínben kapható, az előlapját pedig rendesen telepakolták, ahogyan a bő 10 éves G-Clef szériától eltérően tulajdonképpen minden esetben a nyolcvan év alatt. Egy kicsit olyan, mintha vették volna a kilencvenes évek slágertermékét, az A-400-at, amit leporoltak, kicsit kisimítottak, modernizáltak, de semmi hókuszpókuszt nem alkalmaztak.

Az üzembehelyező gomb, vagy a hangerőtárcsa elengedhetetlen, ahogyan a bemenetválasztó is. Az utóbbi esetében viszont a méreten csökkentettek, az aktuális pozíciókat a hozzájuk tartozó apró LED-ek jelzik nekünk, amiknek az elrendezése függőleges. Alighanem hagyománytiszteletből kerültek rá hangszínszabályzók, amikről mi, mint minden audiofil érzékkel megáldott zeneszerető, szívesen lemondanánk, akárcsak a loudness gombról. A balance potméter pedig a magnós korszakot idézi fel bennünk, valós szerepe aligha lesz.

Van direct kapcsoló is, amivel minden rásegítést kiiktathatunk, továbbá lehetőségünk van a Power Amp Direct Mode használatával arra, hogy az előfok kihagyásával közvetlenül a végfokra kössünk rá például egy külső DAC-ot, vagy házimozi erősítőnk front kimeneteit. Teljesítménye 2x30 W 8 ohmon, 2x60 W 4 ohmon, a THD 0,4 illetve 0,5 %, a frekvencia-átvitel 20 Hz-20 kHz-ig terjed.

A hálózati kábel cserélhető és ajánlott, mert a mellékelt legfeljebb arra jó, hogy kipróbáljuk, működik-e a készülék. A hangsugárzó kimenetekből 2x2 rendelkezésünkre, továbbá lehetőséget adnak arra, hogy duplán kábelezzük vagy erősítsük hangdobozainkat.

Vonalbemenetekből négyet találunk, ezekhez kapcsolódik a megkülönböztetett CD/SACD, valamint a földeléssel is ellátott phono (MM) fokozat. Digitális bemenetekből a jól ismert optikai és koaxiális áll rendelkezésünkre, mellettük közvetlenül a kontrol ki- és bemeneteket találjuk. Az előlapnál már taglalt P.AMP Direct funkcióhoz tartozó bemenetet is itt találjuk meg, továbbá van még egy vonalszintű kimenet is.

Az A-40AE teljesítményét, ami a cég Direct Energy Design koncepciójára alapul válogatott alkatrészekkel, hűtőbordával, alumínium előlappal, 1,6 mm-es préselt acél házzal stabilizálják, ELNA kondenzátorokat használnak a PSU részben, így nagy részét a wattoknak közvetlenül a tápellátásból tudja biztosítani.

A modernizálás részeként Wolfson 192 kHz/24 bit DAC került beépítésre, a 32 bit/384 kHz-es Hi-Res Audio fájlokkal pedig kompatibilis. A megmunkálás tehát ebben az ársávban elvárható és teljesen kifogástalan is, a klasszikus stílusjegyeket egyéni megoldásokkal ötvözték, belül pedig szintén felextrázták azokat az opciókat, amelyek lényegében már harminc éve is a rendelkezésünkre álltak.

A mellékelt távirányító karcsú, a gombok elrendezése logikus, külön szekciókra bontva rajta a vezérlendő eszközökkel. A valamivel több, mint 8 kg-os erősítő mindezek alapján joggal érdemelhette ki kategóriájában a tavalyi év EISA-díját, amihez természetesen meggyőző minőséggel is szolgálnia kellett.

A Pioneer ezzel a termékkel nem akart nagyot vállalni, pedig tudjuk, hogy arra is képesek, a bejáratást követően mégsem ért minket csalódás. Akusztikus dallal indítottunk, ahol a női éneké volt a főszerep, és az A-40AE nagyon gondosan bánt vele. Egyszerre árasztott melegséget és precizitást, de mindkettővel csínján bánt. Nem erőltette a középtartományt, mint ebben a kategóriában brit társai, ahogyan a japánokra oly jellemző fedettség sem volt felfedezhető. Árnyaltságból viszont bőven jutott számunkra, talán abból a legtöbb, ez viszont erény. Hiába a relatíve alacsony teljesítmény, egészen jól bírta a hajtást, sőt követelte is. Halkan ugyanis nagyon szépen zenélt, de inkább andalítóan, mintsem lázba hozóan.

A zongoránál már felfedezhetők voltak apróbb hibák, hiszen a lecsengések a valóságban hosszabbak, a billentyűk pedig fából készülnek, ezt sajnos nem igazán mutatta meg. Ettől még ez a hangszer is roppant élvezhetően szólt, talán az elvárásaink szaladtak el egy kissé. Miután rendeztük a fejünkben, hogy ennek az erősítőnek az ára bizony még a 150 ezres határt sem lépi át, akkor nyugtáztuk magunkban, hogy alapvetően ezen a téren sincs semmi baj. Rézfúvósoknál ismételten tapasztaltuk azt, hogy ez a kategória még nem arra termett, hogy a komolyabb dolgokat igazán komolyan tolmácsolja.

Rockon megemeltük a hangerőt, ezt a zene eleve megkívánja, és bizony a Pioneer-nak is nagyobb teljesítményt kellett produkálnia, hogy a műfaj élvezhetővé váljon. A basszusgitár gond nélkül követhető volt, a ritmusgitár szintúgy, egyedül a dob igényelt volna még némi dögösséget. Inkább plasztikus volt, mint vehemens, az előadó nem tudta teljes erőből megütni a bőröket. Összességében szórakoztató volt ez a műfaj is, de az egyébként pokolba kívánt hangszínszabályzókat ebben az esetben nem ártott bevetni, sőt a loudness gombról sem feledkeztünk meg!

Opera esetében meglepetés ért minket, mert az A-40AE ugyan nagyon óvatosan, de élethűen tolmácsolta a férfi és női előadó hangját, pedig zömmel egyszerre énekeltek. Itt sem ártott a hangerő potméter állítása, viszont a hangszínszabályzókra már nem volt semmi szükség. Becsületes teljesítmény egy tulajdonképpen büdzsé kategóriától, meg is emeltük képzeletbeli kalapunkat.

Érdemes megjegyezni azt, hogy az éneket minden egyes műfajon kiemelkedően prezentálta. Követte a hajlításokat, megmutatta az apró nyögéseket és csettintéseket is, de a legfontosabb erénye az, hogy végig követhető, fedetlen és tiszta volt a hang, még a háttérvokálnál is.

Kísérletet tettünk olyan dalokkal is, ahol egyszerre volt jelen valódi és szintetikus hangszer, és örömmel nyugtáztuk, hogy az elvérzésnek még a gondolata sem merült fel közben. A Pioneer tulajdonképpen nem válogatott a műfajok között, vehemensebb zenéknél egyszerűen emelni kellett a hangerőt, és kész. Ilyenkor ugyan kicsit veszített pontosságból, de szerencsére nem maszatolt el semmit, inkább a teret töltötte meg több levegővel, ezáltal könnyedebbé téve az előadást. Ekkor jöhetett ismét szóba a hangerőszabályozás, vagy a már szintén említett loudness funkció, és a helyére került minden.

DAC-ként használva a hangzás ugyanolyan maradt, de az összkép valamelyest romlott. Hiába a nagyfelbontás, mégis kicsit összemosta, sűrítette a hangszereket. Az előadás vehemensebbé vált, ezáltal talán szórakoztatóbbá is, de a minőség oltárán az áldozathozatal nem maradt el. Tisztességes így is az, amit kapunk tőle, bőven együtt lehet vele élni, de érezhető, hogy a A-40AE erőssége a vonalbemenet, hiszen alapvetően egy integrált erősítőről van szó.

A Pioneer tavaly debütált és EISA-díjat nyert integrált sztereó erősítője bőven hozza azt, amit ettől a kategóriától elvárunk. Szépen megmunkált, divatos, egyben klasszikus külseje nem rejt nagy teljesítményt, de a barátságos és tiszta hangszíne mindenért kárpótol. Nem érzi magát kellemetlenül semmilyen zenén, nagyon hosszútávon is hallgatható, örömet tud okozni. A boogie-hoz ugyan nem árt bevetni a hangszínszabályzókat, de hát minden bizonnyal nem véletlenül kerültek oda. Ne spóroljunk tehát a hangerővel, ahogyan a lemezeinkkel se, és akkor a mindennapjainkba kevés pénzért vihetünk némi hétvégi izgalmat és pezsgést.

1 2

Következő oldal >