Marantz PM-KI Ruby sztereó erősítő és SA-KI Ruby CD-játszó teszt
Édeskettesben
2019. március 20., szerda, 16:15
Marantz audio hifi erősítő lejátszó CD-lejátszó SACD-lejátszó Marantz lejátszó sztereó erősítő hifi erősítő Marantz hifi Marantz teszt hifi teszt erősítő teszt CD-lejátszó teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt
Ken Ishiwata nélkül bizonyára nem tartana ott a Marantz, ahol ma tart, ezért szép gesztus a gyártó részéről, hogy nagykövetének nevét gravírozták a Ruby széria készülékeinek tetejére. Persze a végső cél nemcsak Ken bácsi, hanem a tehetősebb audiofil vásárlók elégedettsége is. Ha valaki bölcsen választja ki hifi komponenseit a PM-KI és SA-KI Ruby köré, akkor végül semmi más dolga nem lesz, csak hátradőlni és élvezni a zenét.
Bevezető gondolatok
A Marantz KI Ruby széria kézzel válogatott, egyedileg gyártott alkatrészekből készült, hogy (ahogy a gyártó fogalmaz) a zene valamennyi érzelmét átadja. Az erősítőt és a CD-játszót is egy Ken Ishiwata által vezetett csapat fejlesztette. A gyűjtőknek szánt készülékpáros hátlapján különálló számozás található, összesen ezer szett készült belőlük. Talán a legtöbben nem is lepődnek meg ha azt is megtudják, hogy a két készülék csak együtt, párban vásárolható meg. A végösszeg így kb. 2,5 millió Ft.
A teljesen diszkrét tápcsatornákkal rendelkező PM-KI Ruby végerősítője és kiváló minőségű kapcsolóüzemű tápegysége az általunk is tesztelt, jelenlegi abszolút csúcsmodell PM-10 alapjaira épültek.
Az előerősítőt torid transzformátor táplálja. Nem maradhatott ki természetesen a gyártó saját HDAM SA2 technológiája sem, emellett (ha nem csak CD-ket hallgatnánk) MM/MC kompatibilis phono előerősítő bemenetet is kapunk.
A teljesítmény csatornánként 100 W 8 ohmon, ami nem észvesztően sok, de elméletileg bőven elég ahhoz, hogy szinte bármilyen hangfalat egész tisztességesen meg lehessen vele hajtani. A PM-KI Ruby részét képezi egy teljesen diszkrét fejhallgató erősítő és új, elektronikus rendszerű, lineáris jelszint vezérlő (hangerő szabályzó) is.
A SA-KI az egyik legmasszívabb CD-játszó, amellyel mostanában találkoztunk. SACD-vel is kompatibilis futóművét teljesen házon belül fejlesztették. Tehát nem valamilyen számítógépekbe szánt, remegő műanyag tálcát, hanem masszív, vibrációcsökkentett vázra épített, alumínium szerkezetet kapunk.
Érdekesség, hogy a lejátszó egyedi eljárással (Marantz Musical Mastering technology) egyetlen-bites adatfolyammá alakítja a jelet, amelyet hagyományos DAC helyett MMM konvertáló fogad és küld tovább az analóg kimenethez.
A lejátszóba koaxiális, optikai és számítógépes USB bemenetet is építettek, így több forráskészüléket lehet hallgatni a hangrendszeren keresztül. Még egy USB-A aljzatot is tartalmaz, amely kizárólag mobil adathordozókról (pl. pendrive) történő lejátszásra szolgál, viszont 24 bites PCM vagy DSD fájlokat is felismer.
Küllem
A készülékek áruknak megfelelően, szigorú eleganciát sugároznak. Bármely részletre téved az ember tekintete, az utolsó csavarig mindkettő kimagasló minőségérzetet mutat. Nálunk a fekete kiadás vendégeskedett, de akik szobadísznek is szánják hifi rendszerüket, azoknak nagyobb szívvel javasoljuk a jellegzetes Marantz pezsgő-arany változatot. Amúgy is.
Az erősítő tetején két rácsozott ablak található, amelyeken még gyér fényviszonyok mellett is láthatóvá válik a belső alkatrészek zöme. A CD-játszót alaposan lezárták minden oldalról, sőt, bármilyen meglepő, majdnem másfél kilóval nehezebb, mint az erősítő. Ken bácsi tehát nem feledkezett meg a tömeg fontosságáról, amely adott esetben nem (csak) arra szolgál, hogy a tulajdonos mellkasa dagadjon a büszkeségtől, hanem arra is, hogy a forgó mechanika, valamint a külvilág vibrációit csillapítsa a készülékház.
Végeredményben ugyanazt az érzetet, presztízstől sugárzó összképet kapjuk, mint pl. a PM-10 esetében, csak némileg laposabb profilú készülékházakkal. A CD-játszó mechanikája arcátlan csendességgel nyílik/záródik, szinte suttog.
Az erősítő reléi élesen, határozottan kattannak. Mindezt megkoronázza az előlapon lévő, gravírozott aláírás és drágakő. Utóbbit egyesek talán túlzásnak gondolhatják, tény, hogy a hanghoz nem tesz semmit, de attól még tiszteletreméltó, hogy Ken Ishiwata a zenei megszólalást hajszolva ennyire hosszú időt töltött el a Marantz tervezőasztalainál.
Használat közben
A CD-játszó kissé komótosan áll üzembe, szintén ráérősen eszegeti a lemezeket, de feltételezhető, hogy aki a Ruby párost hallgatja, az amúgy sem siet sehova. Az erősítő makulátlanul teszi dolgát, tetőlapját nekünk (pedig amíg nálunk járt, nem igazán hagytuk csendben a rendszert) egyszer sem sikerült enyhén langyos szint fölé hevíteni.
Az előlapi, kék díszvilágítás afféle Marantz sajátosság, amely a pezsgőarany változat esetében kifejezetten látványos. A fekete kiadásnál kevésbé érvényesült, illetve mi nem a készülékekkel szemben ültünk, ezért inkább kikapcsoltunk minden fényt. Az erősítő kijelzőjénél egyetlen, nem túl erős kék LED továbbra is világított, ami minket eleinte picit zavart, de néhány nap elteltével megszoktuk. A készülékekhez ugyanolyan stílusú rendszertávvezérlőt csomagolnak, mint amilyen PM-10 mellé is járt.
Hangminőség
A tesztet szerkesztőségünk falai közt kezdtük el KEF és USHER hangsugárzókkal. Végül kíváncsiságból az Allee Denon márkaboltban is meghallgattuk a készülékeket Canton Reference 7 K álló hangfalakkal. Utóbbinak jobb volt a basszusa, nálunk viszont jobb volt a tér akusztikája. Nem árt szem előtt tartani (talán feleslegesen hozzuk szóba, de sokan megfeledkeznek erről), hogy a KI-Ruby készülékek megkövetelik a hifi szempontból ideális környezetet. Gondolunk itt az előzetesen feltérképezett, gerjedést/kioltást nélkülöző hallgatói pozícióra és a zavaró visszhangok nélküli szobára. A tesztre visszatérve: mindkét készüléket LessLoss DFPC tápkábellel csatlakoztattuk az elosztóhoz. Összekötő/hangfal kábelnek pedig a Neotech NEI-1001 és NES-3003 MKII kábeleit alkalmaztuk. Eleinte olcsóbb kábelek voltak a rendszerben, de folyton hiányoltunk, vagy túlzónak találtunk valamit.
Mikor létrejött az a bizonyos holografikus sztereó középpont és a hangsugárzók félig beolvadtak a háttérbe, érzékeltük, hogy jó úton jártunk. Hagytuk néhány napig, hogy a lánc úgymond összeszokjon, bejáródjon. Utána, ha leültünk, akkor halovány nyomokban érzékeltük a hangfalak saját karakterét, az elektronika saját hangját azonban nem igazán tudtunk volna meghatározni. A KI-Ruby fő előnye, hogy azt teljesíti, amit a marketingesek leírtak.
Miután mindhárom hangsugárzót eleget hallottuk, ezért számunkra egyértelművé vált, hogy azok és a szoba voltak csupán hátráltató tényezők. Ez nem azt jelenti, hogy elégedetlenek lettünk volna. Egyszerűen csak éreztük a falak miatti enyhe basszus kiemelést, a Denon márkaboltban pedig a szoba szűkössége miatt nem tudtak a Cantonok kiteljesedni. Mindezzel azt szeretnénk ismételten hangsúlyozni, hogy a KI-Ruby csak a legnemesebb hangsugárzókkal, profin beállított rendszerben tud 100 %-osan kiteljesedni, lehetőleg olyan térben, ahol intenzív hangnyomásszint is lehetséges.
A sztereó tér szélességét, mélységét, irányítottságát példaértékűnek találtuk. A dinamika pontosan olyannak bizonyult, hogy a hangsugárzókról a konkrét hangokra, a zenei motívumokra irányuljon figyelmünk. A Led Zeppelin - How The West Was Won c. koncertalbumot lejátszva a kanapéhoz szögezett minket a rendszer és nem akartuk, hogy a zenének vége legyen, pedig korábban nem tartoztunk e zenekar rajongói közé. Mindig valahogy, valahova, akár az éneksávba, akár a gitár pendítések közé, vagy a zongorabillentyűkhöz került egy kis érzékiség, amelytől élvezhetővé, magával ragadóvá vált a rendszer karaktere. Hosszasan tudnánk még ecsetelni élményeinket, de az írott szó oldalakkal később sem adná vissza a valódi élményt.
Végszó
A teszt utáni első napon még azt gondoltuk, hogy nehéz lesz cikket írni róluk. Valójában sokkal nehezebb elfogadni a tényt, hogy a soron következő olcsóbb elektronikáktól nem, vagy sokkal kisebb szinten kapjuk már meg azt a transzparens és magával ragadó hangot, amire Ken Ishiwata gépei képesek voltak. Talán még jobban leírja a készülékek általi hatást, hogy nem azok karakterére emlékszünk, hanem a meghallgatott zeneszámokra, a koncertfelvételek atmoszférájára. A jó hifi rendszer ugyanis háttérbe szorul, és a zenének adja át a terepet, ez a készülékpáros pedig (miután gondosan beállítottunk mindent) semmi mást nem volt hajlandó tenni.