Exposure 1010 CD lejátszó és 1010 integrált sztereó erősítő teszt
Belépő expozíció
2012. március 21., szerda, 11:05
Exposure 1010 CD lejátszó erősítő hifi sztereó
Ebben a kategóriában nem szoktak kőbe vésett elvárásaink lenni, hiszen volt olyan szett, ami csalódást okozott, és olyan is, ami bőven árszintje felett teljesített. Az Exposure beugró párosa viszont nem tartozik egyik közé sem. A 1010-esek hangja határozott, és ebből nem lehet kibillenteni semmivel sem. A tervezőknek ugyanis volt egy elgondolásuk, amit ez a két elektronika hűségesen követ, és nem engedi, hogy bármi ebben megzavarja. A ritmuskövetés feszes, de nem katonásan kimért, inkább kiegyensúlyozott és mindig lelkes. A basszus folyamatosan jelen van, szerencsére sosem bújik el, még a kevésbé jól kevert rock albumokon sem. Sőt, tempósabb, kissé régivágásúbb lemezekkel, mint például a Led Zeppelin, igazi headbangelést kényszerített ki belőlünk.
Könnyedebb, de korántsem kommersz popon az Exposure megmutatta finom íveit, lágy oldalát is. Nem megszokott ebben a kategóriában, hogy valódi érzelmeket kapjunk, itt viszont meglepve tapasztaltuk, hogy a páros a szívünkhöz is közel akar férkőzni. Nem a sávszélek kitolásával, a legapróbb részletek megmutatásával operál, inkább az egységes összkép számára a lényeg. Ezen a téren viszont nagyon is otthon van. A zene elegendően szellős, de az előadókat nem tolja egymástól nagyon távol, így nem lesz könnyűsúlyú az előadás. Hosszú évek tapasztalatai alapján azt mondom, hogy egy sztereó elektronika 200 ezer forint körül szólal meg úgy, hogy az hosszútávon is hallgatható legyen. Persze kivételek mindig vannak, de ezek előfordulása sajnos nagyon ritka. A kis Exposure-ök együttes ára nem sokkal haladja meg a 300 ezret, viszont az ő esetükben szerencsére nem a hangon, hanem a cicomán spóroltak megalkotásuknál. Egyébként bekapcsolt állapotban nagyon jól mutatnak a piros LED-ek a fekete kasztnin, de ennek a párosnak az erősségét már Stendhal óta tudhatjuk. Természetesen ezüst színben is kaphatóak az elektronikák, hiszen a 1010-es nem azon a szinten száll versenybe, mint pl. az Audio Note, akik már megengedhetik maguknak azt, hogy csak akkor hódoljanak be a divatnak, ha azt ők kreálják.
Természetesen a jazz sem maradhatott ki a repertoárból, ahol az Exposure zeneisége szinte új erőre kapott. A nagybőgő szárnyalt, nem a lecsengésekkel volt elfoglalva, hanem a tempó diktálásával. A seprő vehemensen sepert, szinte a Muppet Show feelingjét sikerült kapnunk, amikor a dobos kicsit belefeledkezett a szólójába. Végül komolyzene következett, vele az örökbecsű Négy Évszak. A szettnél itt sem a szólóhegedűn vagy a díszítéseken volt a hangsúly, hanem a dallamos, lendületes összjátékon. Nagyszerű előadásban volt részünk, csak elég hamar átszaladtunk mind a négy tételen. A 1010-es előadása ugyanis itatta magát, tényleg belefeledkeztünk a játékába. Igen, játék volt nekik a munka, és ezt kevesen, nagyon kevesen mondhatják el magukról. Magamat ismétlem ugyan, de ebben az ársávban ez nem megszokott, tehát a dicsérő szavakkal nem szabad takarékoskodni.
A kis Exposure páros azoknak szól, akik nem a nagyfelbontásra, a kihegyezett részletekre utaznak, hanem a zeneiségre. Nem a legkifinomultabb termékek a piacon, viszont van bennük valami, ami mindig is az angol hifit jelentette. Kis elnagyoltság, kis régimódiság, de a zene szeretete minden percben jelen van. Mindenkinek ajánljuk tehát őket, akik szintén szeretik a zenét, nem pedig csak használják. Jól kijönnek majd egymással.