Cambridge Audio CXA80 integrált sztereó erősítő teszt

2015. november 23., hétfő, 13:55

Cambridge Audio audio hifi sztereó erősítő hifi erősítő sztereó erősítő Cambridge erősítő erősítő teszt hifi erősítő teszt sztereó erősítő teszt CA erőstő teszt integrált sztereó erősítő teszt

Nemrég teszteltük a Cambridge Audio friss sztereó termékcsaládjának képviselőjét, a CXA60 sztereó erősítőt. Most a sok szempontból pozitív tulajdonságokkal rendelkező készülék nagyobbik testvére, a CXA80 is megtornáztatott nálunk néhány hangfalat, hogy kiderüljön, mit kapunk némi felárért cserébe?

Mi változott?

A Cambridge Audio által létrehozott, új CX-es dizájnhullám motívumait részletesen összefoglaltuk előző, CXA60-ról íródott cikkünkben. Mivel a CXA80 pontosan úgy néz ki, mint kisebb testvére, a küllemre vonatkozó jellemzőket most nem soroljuk fel újra, helyette a két erősítő közötti különbségekre fókuszálunk.

Két apró, de számottevő dologban lett több/nagyobb a CXA80. Először is, csatornánkénti teljesítménye kb. 30 %-kal növekedett, így 8 ohmon 80 W leadására is képes. Az erőtartalék emelkedése egyúttal a tápegység hízását is eredményezte, így a készülék közepén tornyosuló toroid transzformátor teljesítményfelvétele 600-ról 750 wattra változott. Utóbbi csak akkor pörgeti meg a villanyóránkat, ha tényleg masszív terhelésnek vetjük alá az erősítőt.

Másik fontos előnye a CXA80-nak, hogy a kistesóról hiányolt USB aljzatot is végre megkaptuk. Így a készülékbe épített, Wolfson WM8740 DAC képességeit nem csak a nappaliban lévő forráseszközökkel (pl. játékkonzol, médiajátszó, set top box) hanem a számítógépünkkel is tudjuk kamatoztatni. Mi egyébként egy Windows 10 operációs rendszert futtató PC-t kötöttünk az erősítőre, még driver letöltésre sem volt szükség. Átállítottuk a mintavételezést 96 kHz/24 bitre, elindítottuk a JRiver-t, és máris szólhatott a veszteségmentes zene.

A gyarapított extrák közé tartozik az XLR csatlakozó megléte is. Csak példának okáért, számos csúcskategóriás és high end Blu-ray lejátszón (Primare, Arcam, Cambridge Audio, OPPO, stb.) található szimmetrikus kimenet, és gyakori tapasztalat, hogy ezek a forráseszközök néha a saját DAC chipjükkel még jobb hangot produkálnak, amennyiben sztereó erősítőre kötjük őket.

Mindezek mellett említést érdemel a belső jelút kialakítás, ugyanis a CXA80 végerősítő rendszere "kettős monó" topológiára épül, noha a teljes áramkört "csak" egy trafó látja el. A szabályosabb, szimmetrikus kialakítás a kisebb testvérhez képest jobb hangminőséget is eredményezhet, ez némileg megalapozta a kíváncsiságunkat.

Meghallgatás

A Cambridge Audio CXA80-at DALI IKON 2 MK2 és Phonar Veritas m4 NEXT állványos hangfalakkal hajtottuk. Mivel kimondottan a készülék tulajdonságaira voltunk kíváncsiak, nemes egyszerűséggel rákötöttük egy PC-re. Utóbbin a veszteségmentes zenefájlokat SSD-n tároltuk, és a lejátszó szoftver (JRiver) mellett ASIO segédprogramot is letöltöttünk. A számítógép és az erősítő közötti jelkapcsolatot egy Nordost Heimdall 2 USB kábellel valósult meg. Hangfalaink bekötéséhez HiDiamond kábeleket alkalmaztunk, elektromos tápszűrőként, ill. tápkábelként pedig az IsoTek EVO3 Sirius és EVO3 Premier típusai voltak segítségünkre. Most pedig lássunk néhány konkrét zenét, melyek szerintünk hatékonyan megmutatták a tesztkonfigurációnk képességeit:

Radiohead - No Surprises

Igazi bemelegítő zene, persze ha őszinték akarunk lenni, az angol együttes melankóliája inkább a magányban eltöltött, kora téli esték hidegségét fokozza fel. Először kis fémességet vettünk észre a zenében, aztán rájöttünk, hogy a háttérben lappangó, szinte megállás nélkül sziszegő cintányérok hallatszanak. Az elektromos gitár szép magabiztosan elnyújtózott és hatalmasra nőtt, ehhez társult Tom Yorke hűvös, bánkódástól remegő hangszíne. Érdekes, hogy a hideg (csengettyűk) és meleg (basszusgitár) tónusok is békésen megfértek egymás mellett, nagyon jól átadta rendszerünk a felvétel kontrasztos, félig nyugtató, félig szomorú jellegét. Általában minél jobb egy erősítő, annál kevesebbet csinosítgat a hangjelen. A Cambridge Audio mérnökei olyan hangot hoztak létre, ami 80 %-ban utat enged a zenének. A fennmaradó hányadba ezúttal olyan karakterisztikai jellemzők kerültek, amiktől kicsit mozgékonyabb, fényesebb és éberebb lett a hang.

Craft (SoS Vol 52) - Float

Kíváncsiak voltunk, hogy miként reagál a DALI - CA páros, ha hip hop jellegű műfajjal kínáljuk. Az eredmény azonnal meggyőzött. Az IKON merészen reagált a terhelésre, feszes és bődületes basszusokkal árasztott el minket, mert maga a felvétel is elképesztően sok mélyhangot tartalmazott. Az énekes hölgy tiszta "barna" hangja gyakorlatilag összekötötte a jobb és baloldali hangfalat, egy vékony, de összefüggő sávban szólt a dalszöveg.

Erik Sumo Band - Babyfoot

A felvétel elején beugró, brutálisan túlvezérelt, hömpölygő digitális basszustól azonnal felállt a karunkon a szőr. Aztán jött az elektromos zongora, a nagybőgő, és az akusztikus dob. A zene élt és mozgott, minden hang gyönyörűen elkülönült egymástól. Míg a CXA80 és MK2-t hallgattuk, komolyan felvetődött bennünk a kérdés még bennünk is: kell több ennél? Hiszen itt volt a példa arra, hogy kb. félmillió forintból már simán megtörténhet, hogy gyakorlatilag magával rántson minket a zene.

A Babyfoot egyszerűen fantasztikus volt. Egy narkotikus úti élményt nyújtott számunkra, minden remegő, zizegő és berregő effektusnak tudtunk örülni, és mindeközben az említett alsó frekvenciás "búgások" megtámasztották, kifeszítették az egész produkciót. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy az erősítő nagyon jól tudta kezelni a csendből hirtelen, váratlanul kitörő dobot és éneket. Itt kezdődik a keménymagos hifi: amikor a hangok nem hömpölygő jelfolyamként áradnak felénk, hanem egy abszolút csendet képesek megtörni, drámaisággal, támadóerővel. A gyenge rendszerek egyszerűen nem tudják megadni azt a dinamikát, ami a hanghullámok súlyosságának érzékeltetéséhez szükséges. Ha olvasónk valaha testközelbe kerül a CXA80-nal, hallgassa meg rajta ezt a számot, mert az élmény leírhatatlan.

Antoine Dufour - Reality

A hangmérnöki utómunkálatoktól és digitális tuningtól hemzsegő könnyűzenei felvételek után következett a kanadai származású művész produkciója, melyben mindössze egy darab gitár szólt. Szerencsére szőröstül, bőröstül átjött a szerző zsenialitása, köszönhetően többek között a remekül beállított mikrofonoknak. Hallottuk a bundhoz verődő húrok hangját, minden ütésnél érezni lehetett a gitártest száraz kongását is. A zenész kifinomultságát nem a bonyolult akkordokból és a megállás nélküli, precíz pengetésből, hanem a folyamatos, szinte steril tisztaságból sikerült átérezni. A szólamok nem mosódtak össze, mindössze néhány vékonyabb hangot hagyott lecsengeni, míg a vastagabb húrokat "fingerpick" technikával bonyolultan, mégis szabályosan kezelt a gitáros. Olyan érzésünk volt, mintha egy szisztematikus hang-labirintusban bolyonganánk, amit egy gitár testében építettek fel. Mindeközben jobbról néha hallani lehetett Antoine elfojtott szuszogását, mintha egy hangfal mögött álló szellem lett volna. Utóbbi, és a húrok változó erősségű leütése árulták el csupán, hogy nem egy (pozitív értelemben) gitárrobotot, hanem élő embert hallunk. Tesztkonfigurációnk az ilyen jellegű felvételek alatt nem húzott elénk függönyöket, nem tompította a részleteket. Éppen annyira volt dinamikus és tiszta, hogy ne váljon túl nyerssé vagy erőltetetté, kellemesen és élettelien adta át a zenét.

Charlie Haden Quartet - If I'm Lucky (feat Melody Gardot)

Az erősítő kissé komolyan vett nagyvonalúságát ennél a felvételnél sikerült igazán észrevenni. Az If I'm Lucky-t nagyon sok rendszeren végighallgattuk már, és az igazán komoly, audiofil összeállítások tudták csak tökéletesen középre zárni, ugyanakkor intim közelségbe helyezni az énekhangot. Jelen esetben be kellett érnünk annyival, hogy Melody vokálja a két hangfal közé zárult, onnan nem akart felénk jönni. Lehet, hogy egy nagyobb mélységet produkáló hangsugárzóval kicsit jobb érzetet nyújtott volna. Ne tessék azt gondolni, hogy ettől már alulmarad vetélytársaival szemben a CXA80, épp ellenkezőleg. A részleteket kamatostul megkaptuk, újfent megmutatkozott az a dinamikus, apróra bontott árnyaltság, amit pl. a Babyfoot közben hallottunk. Minden kristálytisztán és élénken jelent meg, valósággal habzsoltuk a legkülönfélébb, jobbról és balról érkező miniatűr rezdüléseket. Csak a (sokkal) drágább rendszerekre jellemző légiességről és nyitottságról kellett lemondanunk, ez az összeállítás picit távolságtartóan viselkedett. A Cambridge Audio CXA80 mindent hajlandó volt megmutatni a felvételekből, de inkább "lelkes mesélő", mint "kíméletlen naturalista" módon.

Konklúzió

Mindent összegezve, két fő pozitívumot emelnénk ki a hangzásbeli adottságok közül. Az egyik, hogy a CXA80 szépen szól. Talán nem olyan kíméletlenül őszinte és steril, mint a nála kétszer drágább elektronikák, de ettől még tény, hogy nagyon jó érzés volt rajta zenét hallgatni és filmet nézni. Másik kedvező tulajdonsága, hogy a rendelkezésre álló erőt bármikor képes kifejteni, legyen akár álló, akár állványos hangfalunk. Elég mindössze középállásig tekerni a potmétert, és ha kellően nagy teherbírású dobozaink vannak, még a belső szerveinkben is érezni fogjuk a hangnyomást, miközben a részletek változatlanul szépen és élénken törnek elő, nem préselődik össze a dinamikatartomány. Az eggyel kisebb, CXA60 erősítőt nem egyértelműen tudtuk nagy légterű szobákhoz javasolni. Vele szemben a maga csatornánkénti plusz wattjaival könnyen lehet, hogy egy combos, háromutas hangfalat is lazán megtáncoltat a CXA80, ezt főleg azért feltételezzük, mert a mi állványos dobozainkból minden elvárható dinamikát és mélyhangot képes volt kipréselni.

1 2

Következő oldal >