AVM OVATION A 6.3 high end sztereó erősítő teszt

2024. július 29., hétfő, 19:30

AVM audio hifi erősítő sztereó erősítő hifi erősítő high end AVM hifi AVM erősítő sztereó erősítő teszt hifi erősítő teszt high end erősítő high end hifi

AVM. Szerencsére a német márka már hazánkban is ismerősen cseng azok számára, akik a felsőkategóriás hangot keresik, és örülünk annak, hogy ehhez az AV-Online is hozzájárult. Három sorozatuk közül most az OVATION, tehát legnagyobb szériájuk került porondra az A 6.3 sztereó erősítő személyében, ami egyszerre klasszikus és modern, teljesítménye és hangja pedig lenyűgöző.

Látogatás az AVM integrált erősítőinek a csúcsára

Az AVM OVATION A 6.3 erősítőre elég csak ránézni, és máris tudjuk, hogy egy nagyon komoly készülékről van szó. A külsejét tekintve egyértelműen a klasszikus erősítő építés példájával van dolgunk, hiszen a frontoldalon a méretes bemenetválasztó és a hangerőállító tárcsa van, közéjük helyezték el a nagy, kék karakterű grafikus kijelzőt, alá pedig néhány funkciógombot. A krómozott potméterek egyetlen darabból készültek, beleértve a tengelyeiket is, és nagy teherbírású golyóscsapágyakba vannak beszerelve. A hibátlanul kivitelezett, masszív alumíniumlemezből készült házat látható csavarok nélkül szerelték össze, belül többkamrás elrendezést alkalmaztak, ami megvédi az elektronikát a zavaró hatásoktól, amelyek ronthatnak a hangminőségen. A fekete vagy ezüstszínben kapható készüléket oldalról hűtőbordák szegélyezik, a tetőlap egy része meg üveg, ami némi bepillantást nyújt az erősítő belsejébe. A robbantott képeken láthatjuk, hogy nincs sok szabad felület, ám minden felhasznált alkatrész felsőkategóriás, nyilvánvalók a rövid jelutak, valamint az alkatrészek logikus elhelyezése, aminek egyik központi eleme a hatalmas 1000 VA toroid transzformátor. Igen, nem írtunk el semmit, ezzel aztán lényegében meg lehet hajtani még a legháklisabb hangfalakat is, legalábbis ebben a kategóriában, hiszen 1500 wattnyi áramfelvételre képes.

Az AVM OVATION A 6.3-nak létezik egy másik változata is A 8.3 típusjelzéssel, ahol egyetlen különbség van ehhez képest, mégpedig a csöves előfok. Ez némi felárral jár, de biztosan hallható karakterbeli változás, ezért a vákuumcsövek szerelmeseinek lehet, hogy érdemesebb abba az irányba kacsingatniuk, amennyiben már ismerik, és elnyerte a tetszésüket az AVM világa, valamint az még belefér a büdzséjükbe. Viszont most térjünk vissza az A 6.3-ra, mert ez nem egy összehasonlító teszt.

Az OVATION A 6.3 már említett 1000 VA toroid transzformátorral van ellátva, exkluzív OVATION tranzisztor technológiát alkalmaztak, A/AB osztályú nagyáramú MOS-FET-et, csatornánként 20, maximálisan 180 amperes MOS-FET tranzisztort, konzisztens dual mono kialakítást, ami kiküszöböli a csatornák közötti interferenciát,továbbá különálló tápegységet a hálózathoz, a processzor egységhez, valamint a bal és jobb bemeneti áramkörhöz. Az AVM A 6.3 csatornánként 200 wattot ad le 8 ohmon, 330 wattot 4 ohmon, belül meg számos opciót találunk, amivel az ízlésünkhöz igazíthatjuk a hangképét. Van két digitális szűrő (Smooth és Steep), hangszínszabályzók (mély, magas, hangerő), bemeneti csillapítás, bypass opció és még néhány finomság. Mi a hangerőállításon kívül a többit ugyan nem próbáltuk ki, de high-end készülékről lévén szó, valószínűnek tartjuk, hogy ezek csak óvatosan nyúlnak bele a gyári hangképbe.

Az AVM-nek 5 darab digitális bemenete van, kettő S/PDIF koax, kettő S/PDIF optikai, és egy USB-B, ami által akár 384 kHz/32 bites és DSD128 felvételeket is lejátszhatunk, analóg vonalon egy XLR és négy darab RCA áll a rendelkezésünkre. Kimenetből egy vonalszintű és fix XLR és RCA van, továbbá egy változtatható szintű előerősítő RCA. A cég a fejhallgató szerelmeseire is gondolt, hiszen A-osztályú erősítőt találunk a 6,3 mm-es Jack aljzat mögött, ami teljesen különálló, így egy komolyabb füles meghajtásához is elegendő lehet. Az A 6.3 esetében a phono fokozatról ugyan le kell mondanunk, viszont beilleszthetjük házimoziba is, hiszen az ereje és tartalékai ahhoz is bőven elegendőek, valamint a vezetéknélküli zenehallgatóknak Bluetooth kapcsolattal kedveztek, amihez természetesen külső, felcsavarozható antenna jár.

Ezt a hátlapon találjuk meg, ahogyan a többi aljzatot is, amelyek kivétel nélkül elsőosztályúak, az analóg és digitális rész érthetően el van különítve egymástól, a hálózati aljzat közvetlenül a beüzemeléshez szükséges billenőkapcsoló mellett van, a dupla hangfalbemenetek pedig függőlegesen elhelyezve a készülék két szélén. A bő 20 kg-os készülék négy darab nagyon stabil lábon áll, a kezeléséhez normálméretű, ám alumíniumból készült masszív érzetű, de kecses távvezérlőt kapunk, amin a gombok elhelyezése logikus, így a kezelése könnyű.

A mi kényelmünk szempontjából a készülék meghallgatását az Extreme Audio bemutatótermében ejtettük meg, ahol a jelforrás szintén AVM volt, két hangfalat is illesztettünk hozzá két különböző kategóriából, a bejáratást követően pedig próbáltunk minél több zenei stílust érinteni, hogy minél jobban megismerjük az A 6.3 karakterét, tudását, jellegzetességeit, amire nagyon kíváncsiak voltunk, hiszen ez a cégen belül a legfelsőbb osztályú integrált erősítő.

Az AVM legfelsőbb szintű sztereó erősítőjéről csak magaslatokban lehet beszélni.

Fausto Mesolella dalával kezdtük a sort, ami nem csupán "élvezeti cikként", de tesztelésnek is kiváló, hiszen nagyon sokrétű előadóról és szerzeményeiről van szó, ráadásul a keverés is igazán remek. Az AVM magabiztosan, az arányokat betartva tárta fel a dalok belsejét, fokozva az izgalmat, a tempót és a lendületet. A főszerepé a gitár volt, ami akusztikussal kezdődött, temperamentumosan, de finoman, igazi érzéssel, majd középtájt elektromos, és nem kicsit torzított futamokat hallottunk. Úgy látszik a gitáros mindkét variánsban otthon érzi magát, ahogyan az AVM erősítő is. Fokozta a tempót, a sodrást, az izgalmakat, de mindvégig megmaradt a magabiztossága, amiből rengeteg adatott meg a számára. Még csak szobahangerőn, vagy inkább az alatt tartottunk, de már lehetett érezni, hogy egy olyan elektronikát hallunk, amit nehéz kihozni a sodrából.

A Bowers & Wilkins 702 S3 hangfala volt először terítéken, ami a kategóriájában egy bitang jó darab, remekül is párosult az erősítővel, amit azonban szerettünk volna nagyobb kihívás elé állítani. Jött tehát a Gold Note XT-7, ami már magasabb ligában játszik, sokkal merevebb a szerkezete, és árban is egy más szinthez tartozik. Amennyiben a kedves olvasók emlékeznek rá, akkor tudják, hogy anno a Vitus Audio erősítője hajtotta meg, ami szintén egy másik szint. A Vitus-nak nem okozott gondot a Gold Note felrázása, és ha nem is hajtotta ki belőle a lelket, a maximumot szerintünk sikerült megközelítenie, a cég saját egyéniséggel felvértezett módján. Az AVM hozzá hasonlóan high end, de érezhetően kevesebbe kerül, viszont a teljesítménye nagyobb. A lényeg az, hogy a szimbiózis elég gyorsan létrejött, nem igazán tekintette a német elektronika az olasz hangfal beindítását kihívásnak, ráadásul a karakterük is remek párost alkotott.

Már ebben a felállásban hallgattuk meg Nils Frahm Some című dalát, ami bizsergető érzést nyújtott. Sejtelmes szerzeménnyel volt dolgunk, amiben nagyfokú, ám nem túlzó drámaiság is volt, a lelketölelő zongora, és finom kísérete nem várt idő alatt, tehát szinte egy-két perc alatt bevonzott minket a bűvkörébe. Nem csoda, és sokak számára nem meglepő kijelentés, hogy az AVM erősítője egy olyan szintet képviselt, amit ki lehet vesézni, bele is lehet kötni, hiszen tökéletes mindenki számára nem igazán létezik, viszont az mindenki számára egyértelmű, hogy azt képes nyújtani, amire sokak csak vágynak. Tehát a magávalragadó előadás művészetére - igen, ezt már lehet művészetnek nevezni -, ahol seperc alatt eltölt minket az elégedettség, és a zene élvezetévé válik a szerep.

Kicsit nehéz is volt ennek tudatában a tesztelés, mert rövid időn belül mindig azon vettük magunkat észre, hogy csak ülünk, és belefeledkezünk az előadásba, aztán elmulasztunk a dalok, albumok vagy előadók között váltani. Ezért gyakran figyelmeztetni kellett magunkat, hogy igenis most munka van, nem pedig otthoni szórakozás. Nagyon nehéz volt különválasztani ezt a kettőt, ugyanakkor örömünkre is szolgált, hogy az élvezeti faktor túlnőtt rajtunk, hiszen ritkán van hozzá szerencsénk. Nem fekete holló persze az AVM, de 4 millió körül gyakrabban találkoztunk inkább olyan erősítővel, ami valamiben piszok jó volt, ugyanakkor nem tudtuk allroundernek nevezni, esetleg a gyengébb felvételek fogtak ki rajta. Az AVM más, pontosabban minden, amit ennyi pénzért valaki megkaphat, legalábbis szerintünk, eddigi tapasztalataink alapján.

A Double Image Dawn című ECM kiadványa jött ezután a hetvenes évek végéről, ami igazi jazz virtuozitás, roppant kimunkált, rengeteg díszítéssel, ugyanakkor nem éri el a fúziós műfaj nyakatekertségét, ami sokakat meggátol a zene hosszútávú befogadásában. A seprű és a cintányér magávalragadóan díszített, segített minket belevonni az amúgy roppant technikás játékba, és ötletes megoldásokba. Hiába volt szólóhangszer a dalokban, és rengeteg előre megírt improvizáció- pontosabban rögtönzésnek tűnhet sokak számára-, a szerzeményeket egy zenekar adta elő, igazi csapatjátékból állt össze a hihetetlenül finoman kidolgozott zenei kavalkád. Mint írtuk, a felvétel régen készült, de ezt maximum a stílusán lehetett észrevenni, az előadáson nem, ugyanis az AVM gondosan odafigyelt a részletekre és az összkép bravúrjára, ugyanúgy, mint a csapat. Modern az erősítő, de egyértelműen fejet hajtott a bőven klasszikusnak számító album előtt. Magabiztossága továbbra is egyértelmű volt, nagyon pontosan adta elő a dalokat, remek ritmikája és dinamikája révén az adrenalinszintünk megemelkedett, és ott is maradt, vagy fokozódott, tehát izgalomból nem volt hiány.

Max Richter November című tétele jött ezután, ami szintén klasszikusnak nevezhető, hiszen egy remek film betétdalaként is szerepelt már, továbbá koppintani is hallottuk már a szerző stílusát. Ez egy olyan dal, amire mindenki felfigyel, akinek cseppnyi szépérzéke is van, és szereti a kortárs komolyzenét. A szólóhegedű határozottan nyitotta a művet, a sodrása fokozódott, és ez kitartott egészen a végéig, a bekapcsolódó kíséret és aláfestés pedig erőteljesen, de nem hirtelen ugrásokkal bátorította. Az AVM A 6.3 olyan lelkesen, és továbbra is magabiztosan állt ehhez a műfajhoz is, ami további elégedettségünkre szolgált. Nem emelt ki semmit, nem tolta túl magát, hiszen tisztában volt mindvégig a képességeivel, minek azt fitogtatni- gondolta okosan. Max Richter Vivaldi átiratán több szerep jutott a mélyeknek, a dorombolóbb zenekarnak, hiszen eleve itt a kíséretnek, a csapatnak is fontosabb feladata volt, a Novemberrel ellentétben. Lehetett hallani, hogy milyen is az, amikor a precizitásukról híres német zenészeket elragadja az olaszos temperamentum, ami ugyanolyan lelkesedéssel kapcsolódott össze, mint az erősítő és a hangfal.

Mike Oldfield Tubullar Bells II című albumának bevezető része jött ezután, ahol az AVM szintén azt bizonyította be, hogy nem tud kifogyni az energiából, a finomságokat továbbra is megőrzi, szépek, nagyon finomak a díszítések, ám minden arányos. A osztályban természetesen lehetett hallani azt, hogy minden valamivel tisztább, és a hangerő is elég volt, továbbá a Gold Note-ot is képes volt meghajtani, AB osztályra térve a karakter alapvetően nem változott, szépen, füllel tapasztalható megingás vagy romlás nélkül zenélt nekünk tovább, ami Oldfield kiváló albumán is jól jött, hiszen azért közben hajlamosak voltunk feljebb csavarni a hangerőt. Nem tobzódtunk, bár az erő meg lett volna bőven hozzá, inkább továbbra is beértük a szobahangerővel, ahol a zongora ugyanolyan természetesen szólalt meg, mint a művész egyénien torzított gitárja, vagy a számtalan becsatlakozó, majd leváló zenész és hangszer.

Nagyon továbbra sem fértünk a bőrünkbe, ezért hallgattunk egy kis Tool-t, ahol az egyéni, sokszor nyakatekert progresszív rock vette át a szerepet. Az a kellemes érzés töltött el, hogy hiába kaptuk fel a fejünket a dobos sziporkázására, és megpróbáltuk lekövetni a végtagjai mozdulatait, a figyelmünk most sem terelődött el magáról a szerzeményről. Az AVM nagyon bitang basszusgitárt prezentált, a ritmusszekció a már említett dobbal együtt stabil alapot adott, de eleve nem szimpla döngetésről volt szó ebben az esetben, hanem nagyon is agyas szerzeményekről, ahol az erősítő ismét bebizonyította azt, hogy teljesen ura a helyzetnek. Apró, kimunkált részletek, amelyek elfértek egymás mellett, nem versengtek abban, ki hallatszik jobban. A dögösség és a fifika tehát nagyon bejött az erősítőnek, így a keményebb vonulat favorizálóinak sem kell attól félniük, hogy le kell mondaniuk a műfajról, bátran hallgassanak rajta bármit, hiszen mi is, a teljesség igénye nélkül a ZZ Top-tól kezdve, az In Vain-en át egészen a Rotting Christ-ig mindenbe belekóstoltunk, és amellett, hogy az AVM gondolkodás nélkül állt bele a sokszor fogcsikorgatóan kemény riffekbe, még arra is volt ideje, hogy a gitárok tónusait szépen elkülönítse, megmutassa azt, hogy a sokszor félvállról vett szerzeményekben igenis rengeteg munka, ezáltal árnyaltság és melódia is van, csak ezeket bizony észre kell venni, feltárni, majd megmutatni. Az OVATION A 6.3 ezekre pedig nagyon is képes.

Összegzés, végszó

Az AVM OVATION A 6.3 erősítő egy high end elektronika, de ez már az árából is gondolható. Abból, és a már korábban megismert német cég elektronikáiból kiindulva az is sejthető lehetett, hogy nem igazán érhet minket csalódás, de a kapott eredményre nem feltétlenül számítottunk még így sem. Az egy dolog, hogy olyan időtálló a kinézete és a megépítettsége, mint egy tanké, hatalmas erő birtokában van, iszonyatos tartalékai vannak, a hangminősége abszolút high-end kategóriájú, a felszereltsége pedig pazar. Relatíve új készülékről van szó, ami külföldön az elmúlt években pár díjat már meg is nyert, ami a hallottak alapján teljesen indokoltnak tűnik. Előadásának legfőbb jellegzetessége az, hogy nagyon stabil, kizökkenthetetlen, kis kimeneti szinten is képes meghajtani egy érzéketlen és nagyon merev hangfalat, feltekerve a hangerőn pedig szintén lazán képviselni az egyértelműen felsőkategóriás hangzást. Négymillió forintért szinte kivétel nélkül igényes sztereó erősítők vannak a piacon, de a többségükbe valamilyen oldalról azért bele lehet kötni. Az AVM OVATION A 6.3 ezt az esélyt viszont nem adta meg. Kiváló Termék!

1 2

Következő oldal >