Audiolab M-DAC DA konverter teszt

All Inclusive

2013. július 1., hétfő, 16:25

Audiolab M-DAC DAC DA konverter DAC teszt Audiolab teszt DA konerter teszt

Boldog-boldogtalan, kis hokedli-cégek és nagy mamutok egymással tülekedve repültek rá a DAC bizniszre. Az öreg hifis-mohikánok tábortűz melletti legendáiból tudjuk, hogy az első nagy konverter-hullám a CD-hanggal elégedetlenkedők lehűtésére a 90-es években volt, de messze nem a manapság tapasztalható mennyiségben. Az Audio Alchemy, California Audio Labs, Micromega meg Musical Fidelity kifutásával kezdetét vette egy közel 20 éves enyészet, mely pár éve maradt csak abba.

Az Audiolab ez elsők között hallotta meg az új idők szavát (azaz a pénzcsörgést), s mára már a teszt főszereplőjén kívül kínál CD-vel, valamint előerősítővel egybeépített (CDQ8200, DQ8200) valamint az M-DAC-nál egyszerűbb kivitelű (Q-DAC) digitális-analóg konvertereket.

Az M-DAC gyakorlatilag egy "all inclusive" darab, minden jelfeldolgozással kapcsolatos teendőt elvégez egy kis dobozon belül. Van benne két 32 bites konverter, előerősítő, fejhallgató erősítő, RCA és szimmetrikus- (XLR-) kimenet, koaxiális, optikai és USB digitális bemenet.

A pofás kis félméretű doboz legjobban sikerült része vitathatatlanul a kijelző. Tudjuk, a megszállottak még a bekapcsolás-jelző LED-eket is száműznék a készülékekről, és valóban, pl. a TEAC VRDS T1 futómű, ha egy mikro-hangyányival is, de jobban szól leoltott villannyal. Az Audiolab kijelzőjét azonban vétek lenne elsötétíteni! A kiválasztott bemeneten és a hangerő állásán kívül a tényleges digitális felbontást is kijelzi. Ez utóbbi főleg a számítógépről zenét hallgatóknak ad el nem hanyagolható információt: az operációs rendszerek és/vagy a hangkártyák hajlamosak lecsípni néhány bitet vagy kilohertzet a továbbküldött zene kvantálásából, mely ördögi mesterkedés ekképpen fülön csíphető. A több évtizede kihalt sokszegmenses kivezérlésjelző visszacsempészése a 3. évezredbe sem csak a nosztalgiát szolgája ki. Segítségével pontosan követhető a lemezek felvételi szintje (jókora szórást találtunk!), vagy ami fontosabb, a dinamikája (illetőleg legtöbbször annak totális hiánya - de az már egy másik történet). Legmeghökkentőbb kijelzett információ az éppen játszott sáv száma és a belőle eltelt idő volt - a megkérdezettek közül senki sem tudta, hogy digitális jelfolyamból még ezt az információt is ki lehet hámozni.

A teszteken ezúttal kisebb részben korongokat, inkább NAS-on tárolt, túlnyomórészt nagyfelbontású zenéket használtunk (hitték volna akár 3 éve is, hogy pl. a müncheni HES-en használt front-endek alig 10 %-a lesz csak CD-játszó?). Töredelmesen bevalljuk, az USB kapcsolatot csak futólag próbáltuk ki, a minőségéről nem tudunk nyilatkozni. Nem reprezentatív, de azért figyelembe vehető statisztikánk szerint azoknak a komolyan zenét hallgatóknak, akik nem LP-t vagy CD-t hallgatnak, minimum 90 %-a szerverről, NAS-ról vagy külső HDD-ről nyomatják a biteket és egy zene- vagy médialejátszó küldi a digitális jeleket a DAC felé. Csak kis hányaduk kapcsol be laptopot, PC-t azért, hogy elmélyüljön a hangok tengerében.

Könnyebb műfajokon, rockon és slágerzenén hiteles, kicsit visszahúzódó, udvarias, ezáltal talán könnyebben fogyasztható produkciót nyújtott. A sokakat zavaró, a lemezen néhol túl-torzított gitár nem volt annyira tolakodó és agresszív, mint azt az olcsóbb rendszereken megszoktuk. Egy kicsivel több levegő jól jött volna a hangszerek körül, de a hiányérzet minimális. Cserébe estétől hajnalig hallgatható az előadásmód, nagyon jól pozícionáltak a hangszerek. A legtöbbet érzésünk szerint a kis létszámú jazz együttesek vagy a hegedű-zongora kettősök hozták ki belőle. A híres Bill Evans Explorations 88 kHz-es remaster felvétele szinte elindult a hangfalakból fel a színpadra, kerekded, nagyon jól követhető bőgővel és egy olyan természetes zongora-hanggal, amelyhez fogható csak nagyon ritkán csendül fel gépi feldolgozásban.

A készülékek az őket kiszolgáló környezet vagy a beléjük pumpált zene minőségére kétféleképpen szoktak reagálni. Vannak, amik viszonylag gyorsan elérik teljesítőképességük határait, utána hiába pakoljuk melléjük a milliókat, igazán nem kapunk tőlük többet. A másik végletet pedig azok a hifi-masinák képviselik, amelyek minden egyes plusz információt meghálálnak, pl. a náluk nagyságrendekkel drágább kábelek közötti különbséget is azonnal lereagálják. Félreértés ne essék, mindkét végállomáson találunk nagyszerű darabokat, főleg rendszer-építésnél kell figyelembe vennünk ezen tulajdonságokat. Természetesen annál univerzálisabban használható egy adott berendezés, minél szélesebb spektrumot fed le, s az M-DAC ebből a szempontból is nagyszerűt alkotott. A középúttól kissé a korán-érők felé mozdult el, azaz a viszonylag egyszerűbb láncok tulajdonosai profitálhatnak belőle a legtöbbet.

Leginkább arra voltunk kíváncsiak (és a Kedves Olvasó is valószínűleg ezért olvassa el ezt a tesztet) hogy végül is pontosan hol helyezkedik el az udvari hierarchiában az Audiolab M-DAC. A belépő kategória ma már meghökkentően jól szóló készülékekből áll 100 ezer forint környékén (Cambridge Audio, Musical Fidelity V-DAC II., Micromega, Project, stb.). Az alsó közép-osztály a Musical Fidelity M1 DAC-kal kezdődik (150 ezer Ft), s tulajdonképpen ide sorolható a 220 ezres M-DAC, az Exposure és a Hegel HD11 is. Kicsit drágább a Musical Fidelity M1 SDAC, de abban már analóg bemenetek is vannak. A következő "stufe" már a NAD Master Series M51 és a Bryston BDA-1 (és sok más gyártó) territóriuma, de az már a félmillió forintos kategória, ott már ágyúval lőnek és nem verébre.

Nos, az Audiolab M-DAC az M1 DAC-kal körülbelül hasonló fejlettségi színvonalon áll. Amaz talán szellősebb, részletesebb, ezért kicsit vékonyabbnak tűnik, az M-DAC tömörebb, bársonyosabb - teljesen ízlés dolga, ki melyiket részesíti előnyben. Ha a hozzáadott értéket (főleg a távolról vezérelhető hangerő-szabályozóra gondolunk) is figyelembe vesszük, a magasabb ár mindenképpen indokolt. Az Exposure 2010s2 ismét egy másik olvasatban mutatja be a zenét. Rendkívül semleges, tiszta futamokkal, még jobban kitolt sávszélekkel - de sokkal nehézkesebb kezelhetőséggel és szerény kijelzővel: döntsön mindenki preferenciái szerint!

Tesztkészülékek

Dune HD Base 3D hálózati lejátszó, Viva Solista erősítő, Focal Micro Utopia hangdoboz, Siltech, Madrigal és Nordost kábelekkel, IsoTek tápellátással. Alternatív lánc, elejétől végéig vintage masinákkal: TEAC VRDS T1 futómű, Bryston előfok, a/d/s PA 4 végfok, Eminent Technology ET-VIII panelsugárzó. A kaján konkurencia: Krell/Soundstream DTA1, Audio Note DAC-3 Signature, Exposure 2010s2 és Musical Fidelity M1 DAC konverterek

1 2

Következő oldal >