Yamaha RX-V379 házimozi erősítő teszt

Első lépések a megfelelő irányba

2015. június 29., hétfő, 18:35

Yamaha audio házimozi erősítő házimozi erősítő Yamaha erősítő Yamaha házimozi erősítő teszt Yamaha házimozi erősítő házimozi erősítő teszt

A Yamaha RX-V sorozatú házimozi erősítőinél újra időszerűvé vált a menetrendszerű modellfrissítés. Jelen tesztünkben a széria legkisebb, belépő kategóriás modelljét vettük szemügyre. Nem csak önmagában vizsgáltuk a készülék minőségét, hanem az egymást követő generációváltásokból kirajzolódó trendeken is elmélkedtünk egy kicsit.

Valószínűleg mindenki szívesen olvassa az egzotikus, méregdrága, csúcs high end vagy audiofil termékekről szóló teszteket, beszámolókat. A valóságban viszont biztos kevesen vannak, akik megengedhetik maguknak, hogy milliós árú készülékekből építsék ki otthoni rendszerüket. Éppen ezért érdemes megvizsgálni, hogy most, 2015 első felében mit tud nyújtani egy 5.1 felépítésű, alapszintű, akciós áron 100 000 Ft alatti, a széles közönség számára is viszonylag könnyen elérhető házimozi erősítő.

Gyarapodó szolgáltatások, gyérülő csatlakozók

Az RX-V sorozat eddigi jelölését követve, a típusszám utolsó karaktere ugrott a következő páratlan értékre. Így búcsút intve a 77-es sorozatnak, érdeklődéssel vártuk a 79-es végződésű példányokat, hogy vajon milyen újdonságokkal megpakolva vágnak neki az új modellévnek? (Csak zárójelben: kíváncsiak vagyunk, hogy folytatva ezt a szabályt, a következő generációnál 381, esetleg 391 lesz-e az utód típusa, vagy egész más rendszert fog alkalmazni a Yamaha?)

Az egymást követő évjáratok fejlesztésénél alkalmazott megoldások jól megfigyelhetők az RX-V379 esetében is. Évről-évre egyre kevesebb analóg csatlakozó található a készülékeken, cserébe egyre bővülnek a szolgáltatások. Az először csak a prémium modellekben megjelenő újdonságok szép lassan lecsorognak a közép, majd a belépő kategóriába is. Ennek eredményeképpen az RX-V379 olyan tulajdonságokkal rendelkezik, melyeket néhány évvel ezelőtt nemhogy a belépő, de még az alsó középkategóriás készülékekben is hiba kerestünk volna.

A fő csapásirány az Ultra HD kompatibilitást, a vezeték nélküli adatátvitelt és a mobil integrációt érintette. Elődje tudását meghaladva, tesztalanyunk HDMI csatlakozói már 2.0 verziójúak, a készülék 4K/60p felbontású videójelet tud átengedni magán, és kezeli a HDCP 2.2 másolásvédelmet. Az eddig csak külső adapterrel megvalósítható vezeték nélküli adatátvitel a múlté, az erősítő Bluetooth funkciót kapott, most már közvetlenül tudja fogadni az okostelefonról vagy egyéb mobil eszközről streamelt zenei anyagokat.

Megjelenése nem szolgál meglepetéssel, a Yamaha már évek óta futó elegáns formavilágába illeszkedik. Előlapja gyakorlatilag megkülönböztethetetlen az elődmodellétől, a változások - a szolgáltatásokon kívül - csak a hátoldalt érintik, amely rendkívül levegőssé vált az analóg csatlakozók eltűnése következtében. Legszembetűnőbb a komponens videó aljzatok hiánya, be kell érnünk három darab kompozit RCA-val. Az önálló sztereó hangbemenetet is megszüntették, csak a kompozit videókhoz tartozókat hagyták meg. A digitális hangbemenetek száma nem változott: két koaxiális és egy optikai. De valójában a megmaradt analóg aljzatokra sincs túlzottan szükség, ha valaki most kezdi kiépíteni alapfokú házimozi rendszerét, akkor a legolcsóbb Blu-ray lejátszók között sem nagyon talál olyat, amely ne rendelkezne HDMI kimenettel. Nem kell hozzá nagy jóstehetség, hogy 1-2 éven (néhány generációváltáson) belül megjelenhetnek azok a rádióerősítők, amelyek legfeljebb csak mutatóba tartalmaznak egyetlen analóg aljzatot a HDMI és a digitális hang mellett. Teljesen eltűnni azért nem fog, mert gondolni kell például a CD-játszót használókra is.

A beépített Bluetooth támogatás miatt már nincs szükség a külső adaptert fogadó USB aljzatra sem. Az előlapi USB természetesen változatlanul megtalálható a sztereó Jack mellett.

A HDMI csatlakozók számával nem lehet Dunát rekeszteni (4 bemenet/1 kimenet), de 2.0 verziójúak, és rendelkeznek szinte minden ma elvárható szolgáltatással: 3D, 4K/60p, Deep Color, x.v.Color és ARC. A HDMI CEC (Consumer Electronic Control) támogatásnak köszönhetően az ezzel a funkcióval kompatibilis, csatlakoztatott készülékek automatikusan be- és kikapcsolnak, és az erősítő távirányítójával lehet egyes funkcióikat vezérelni.

A belépő kategóriából adódó spórolós (politikailag korrektül fogalmazva: költséghatékony) megoldások leginkább fájó következménye a hangfalcsatlakozók kialakításán látszik. A két front a szokásos, banándugót is fogadó aljzatot kapott, de a center és a két surround viszont csak csiptetős fajtát. Sajnos ezekbe csak vékony ?tyúkbél? vezeték illeszthető, már a 2,5 mm?-es méretű sem igazán fér be. Kár ezért a filléres fukarkodásért, biztos nem ezen múlik a Yamaha nyereségessége. Attól, hogy valaki alapszintű elektronikában gondolkodik, még nem kéne megfosztani a lehetőségtől, hogy tisztességes kábelekkel csatlakoztassa a hangdobozait.

A távirányítót áttervezték a jobb kezelhetőség jegyében, de ezzel kapcsolatban felemás érzéseink vannak. Korábbi tesztjeinkben kritikával illettük a Yamaha távirányítóit a rengeteg egyforma, apró gomb miatti nehézkes használat miatt. A módosítás során valóban nagyobb billentyűket kapott a távvezérlő, praktikusabbá vált, de sajnos ennek fejében feláldozták a dedikált bemenetválasztókat. Így nem tudunk felhőtlenül örülni a változásnak, mert mindig célszerűbbnek tartottuk a direkt elérés lehetőségét azzal szemben, amikor szekvenciálisan, egyenkénti léptetéssel, csupán sokadik lenyomásra lehet kiválasztani a szükséges bemenetet. Ezt a kényelmetlenséget némileg orvosolja a négy darab ?Scene? gomb, melyekkel tetszőlegesen beállítható konfigurációkat (bemenet kiválasztás, DSP program, egyéb hangkorrekciók) lehet egy mozdulattal előhívni.

Hangfeldolgozás

Az öt darab végfokozat diszkrét elemekből épül fel. Két csatorna egyidejű meghajtásakor 70 watt a leadott teljesítmény (6 Ohm terhelés és 0,09 % THD mellett). A hangdekódolást csatornánként 192 kHz/24-bit felbontású Burr-Brown DAC-ok végzik. Nem csak a filmek HD felbontású hangformátumait (Dolby TrueHD, DTS-HD Master Audio, stb.) kezelik, hanem ami különösen szimpatikus, az SACD lemezek DSD bitfolyamát is. Az előlapi USB portra pendrive vagy egyéb mobileszköz csatlakoztatható (külső HDD nem), melyekről maximum 48 kHz-es mintavételezési frekvenciájú, VAW, MP3, WMA és MPEG4 AAC fájlokat lehet hallgatni.

Yamaha készülékről lévén szó, nem lehet figyelmen kívül hagyni a széleskörű DSP hangtér korrekciós funkciókat. Összesen 17 program áll rendelkezésre, ezen a területen az RX-V379-es gyakorlatilag megkapta ugyanazokat a lehetőségeket, mint nagyobb testvérei. Különböző virtuális akusztikai beállításokat lehet választani filmeknél (sci-fi, sport, kaland, stb.) és zenei anyagoknál. Ez utóbbiak esetén nem csak általános környezetet (pl. pinceklub), hanem valóságosan létező koncert termeket is (pl. a New Yorki jazz klubot, a The Bottom Line-t). Ezzel kapcsolatban a Yamaha szereti is hangsúlyozni, hogy a szimulációt a helyszínen történt mikrofonos bemérések alapján fejlesztették ki. A DSP még további kunsztokra is képes, a surround hangzást virtuálisan is létre tudja hozni: ha csak két frontsugárzó elhelyezésére van lehetőség, akkor a Virtual Cinema DSP aktiválható, a Silent Cinema pedig a környezet zavarása nélküli, fejhallgatós mozizáskor állítja elő a többcsatornás hangkörnyezetet.

A Compressed Music Enhancer a Bluetooth-on streamelt vagy USB bemenetről játszott zenék esetén a veszteséges tömörítés okozta minőségromlást próbálja kompenzálni. (Hogy milyen sikerrel, arra a meghallgatáskor még visszatérünk.)

A zöld szemlélet jegyében került kialakításra az ECO üzemmód, melyben 20 %-kal csökken az erősítő teljesítmény felvétele. Kissé becsapós megoldásnak tűnik, ha az áramfogyasztás visszafogása nem okozna semmilyen negatív hatást az erősítő hangzásában, akkor miért nem működik helyből így a készülék? Ezért kissé szkeptikusak vagyunk az ilyen megoldásokkal szemben, inkább egy divatos marketingfogásnak tűnik, amely a tulajdonos ?én-is-tettem-valamit-a-Föld-megmentésért? érzésére próbál rájátszani.

Üzembe helyezés, filmnézés, zenehallgatás

Az installálást a mérőmikrofonos YPAO szobakorrekciós kalibrációval kezdtük. Az RX-V379-ben nem a drágább modellekben alkalmazott, több hallgatási pontra optimalizáló, a visszavert hanghullámokat is figyelembe vevő R.S.C. verzió dolgozik, de arra a célra kiválóan megfelel, hogy ne kézzel kelljen beállítani a hangfaltávolságokat, a jelszinteket, a frekvenciamenet kiegyenlítését.

Azonban ha valaki jobban bízik a fülében és szeret mérőszalaggal bíbelődni, akkor minden hangsugárzó jellemzőt kézzel is beállíthat a setup menüben. Ha már szóba került: az erősítő választható nyelvű OSD menüje egyszerűen és könnyen kezelhető. Logikusan felépített, nem lehet benne eltévedni, rugalmasan beállítható és testre szabható vele a készülék működése (HDMI control és ARC engedélyezése, az aktív bemenet frontoldali kijelzőn megjelenő elnevezése, DSP paraméterek, firmware frissítés indítása, stb.). Amit viszont sajnáltunk, hogy nem csak a kezelése, hanem a dizájnja is elég egyszerű. Korábbi tesztjeinkben mindig dicsértük a Yamaha házimozi erősítők elegáns és kulturált grafikus menüjét, de azt csak a 679-es modelltől felfelé kapják meg a készülékek. A 379-esben csak a szimplább, karakteres verzió dolgozik.

Akcióban gazdag filmeket keresgélve, a II. világháború korszakát választottuk: először a már klasszikussá vált Saving Private Ryan (Ryan közlegény megmentése), később a Fury (Harag) került a lejátszóba. A partraszállás káoszában kegyetlen életszerűséggel elevenedett meg a mészárlás. A rohamsisakokat átlyukasztó vagy a vízbe csapódó lövedékek hangja, a robbanások a parton kézzelfoghatóvá tették a háború értelmetlen őrületét. A szolidabb, békésebb jelenetekben viszont a párbeszédek túlontúl visszafogottnak tűntek, kissé enerváltan játszottak a színészek. Ehhez hasonló jelenség a teszt második felében, a sztereó anyagok énekhangjainál is visszaköszönt. Később, a Sherman harckocsik és a Tigris párbajánál a pörölycsapásszerű ágyúlövések dinamikájánál sem csuklott meg az erősítő, magabiztosan, kellő erővel és gyorsasággal tolmácsolta.

A Jesus Christ Superstar - Live Arena Tour színpadi előadásában szintén a dinamikus, lendületes számok szóltak attraktívabban, a lírai számoknál veszített az előadás az izgalmasságából, ha nem is fulladt unalomba, de kissé érdektelenné vált.

A filmekről áttérve CD és SACD lemezekre, Pure Direct hiányában Straight üzemmódban folyt a tesztelés. Ez az opció nem kapcsolja le a videó áramköröket és a kijelzőt, de kihagy minden felesleges jelkorrekciót. Első hallásra kellően lendületesnek, energikusnak tűnt, azonban a részletezettség terén maradtak hiányosságok. A korábban számtalanszor hallott jazz lemezeken nem kerültek előtérbe a finomabb részletek, fülelni kellett, hogy észrevegyük őket. El nem veszett az információ, de ami eddig magától értetődően jelent meg a zenefolyamban, azt most direkt odafigyeléssel tudtuk elcsípni. A rockzene már jobban feküdt neki, jobban ki tudott teljesedni a karaktere, amely nem a házimozis köztudatba ivódott lágy, meleg Yamaha-hangzás volt, hanem inkább keményebb, vagy ha úgy tetszik, nyersebb jellegű.

Az énekszólamoknál némi tompaság érződött, bár a műfaj is befolyásolta, hogy ez mennyire hangsúlyozottan jelentkezett. Minél visszafogottabb stílusról volt szó, annál kevésbé tudta a zene kompenzálni ezt a problémát, viszont az erőteljes (vagy mondhatni erőszakos) számok át tudtak hatolni a fedettségen. Diana Krall énekénél határozottan megmutatkozott, Dire Straits albumokon már jóval kevésbé, a Pink Floyd kirobbanó dinamikájú számaiban pedig nem is fordult elő.

Kíváncsiak voltuk a Compressed Music Enhancer tudására, ezért az optikai lemezek után Bluetooth-ról és USB-ről hallgattunk MP3 számokat. Az alkalmazott megoldás viszonylag jól tette a dolgát. A Yamaha nem publikálja, hogy pontosan milyen trükköket vet be, de ami leginkább érzékelhető volt, hogy egy kis dinamika növelést, mélyemelést és prezensz állítást végzett. A lehetetlent nem tudta végrehajtani, amit egyszer már kipusztítottak a zenéből azt már semmilyen csoda vagy számítógépes algoritmus nem hozza vissza, de mindenesetre élvezhetőbbé tette az előadást. Testesebbé váltak a hangszerek, az énekes határozottan közelebb lépett felénk, az eredendően lapos hangzás, valamicskét élettelibb lett.

Összegzés, értékelés, ajánlás

A teszt végeztével elégedetten kapcsoltuk ki az erősítőt, az összbenyomás egyenlege határozottan a pozitív tartományba került. Tömören összefoglalva, az RX-V379 szinte minden, reálisan elvárható szolgáltatást nyújtani tud, bár jó néhányból csupán szűkített funkcionalitással rendelkezik. (Nem a legfrissebb fejlesztésű YPAO, USB-ről a FLAC és egyéb veszteségmentes tömörítésű fájlok lejátszhatóságnak hiánya, Pure Direct helyett csak Straight üzemmód, stb.) Ennek ellenére - mint mindig, most is szigorúan saját árkategóriáján belül értékelve - jól összerakott kis készüléknek tűnik. Ha pár évvel ezelőtt a mai 100 000 Ft-nak megfelelő összeggel a zsebünkben egy 4K/60p kompatibilis, Bluetooth adatátvitelre és natív SACD dekódolásra képes erősítőt kerestünk volna, akkor elnéző mosollyal tessékeltek volna ki minket a szaküzletből, most pedig a cikk ajánlását fogalmazzuk róla.

Az egyetlen komolyabb funkció, amiről le kell mondanunk, az a helyi hálózatba köthetőség, de aki az internetrádiók helyett beéri az FM tunerrel, és nem akar otthoni hálózatról DLNA szerveren megosztott fájlokat hallgatni, ellenben Bluetooth-on akarja átlőni a zenéket a mobiljáról, azt nem vágja földhöz ez a hiányosság. Vezetékes kapcsolatban pedig a négy HDMI és a három digitális hangbemenet elegendő alapot nyújt egy sokrétű rendszer kiépítéséhez.

A relatíve jó teszteredményt persze nem önmagában érte el az erősítő, köszönhető volt ez az alkalmazott hangfalaknak is. Bár előzőleg erre külön nem tértünk ki, korrekt hangú - de messze nem csúcsminőségű - JBL és Bowers & Wilkins hangdobozokkal folyt a meghallgatás. Ezért mindenképpen javasolt tisztességes minőségű hangsugárzókkal körülvenni az RX-V379-et, hadd tudja kifutni a saját képességeit, és a leghatározottabban lebeszélnénk mindenki arról, hogy a ?belépő-kategóriához-jó-lesz-ez-is? meggondolásból ványadt hangú, öklömnyi kis szatellit dobozokkal építse ki a rendszerét.

Végül, a hangminőségen túl, egy készüléknek a megjelenése és kivitelezése sem közömbös. Az RX-V379 olcsósága ellenére sem kelt silány benyomást, köszönhetően a Yamahákra jellemző elegáns dizájnnak és szerelési minőségnek. Így akinek eleve nincsenek maximalista igényei, vagy első rendszere kiépítésével mostanában teszi meg kezdeti lépéseit a házimozi világában, az jó útirányba indul el egy ilyen készülék társaságában.

1 2

Következő oldal >