Wilson Exclusive Line EL-4 állványos hangfal teszt
Szépen öltözve
2018. március 2., péntek, 20:00
Wilson audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal Wilson hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Wilson hangfal teszt
Sokan keresnek aránylag megfizethető, ugyanakkor csinos hangfalat - vagy a szobadísz jelleg csak a high end mérnöki csodák privilégiuma marad? A Wilson EL-4 belépő kategóriás tudása ellenére szokatlanul elegáns megjelenésével ad az előbbi kérdésre egy határozott nemet. De mit nyújt, ha zenére kerül sor?
Adottságok
A Horn Distribution saját márkájaként futó Wilson nem a high end hifisták kegyeibe férkőzik, hanem sokkal inkább azokéba, akik életükben először állítanának össze egy jó ár/érték arányú rendszert. Korábban teszteltük a Raptor sorozatot sztereó és házimozi felállásban is, most pedig az új Exclusive Line szériába kóstolunk bele.
A friss család mindössze egy álló (az EL-8, amelyet hamarosan szintén ki fogunk próbálni) és egy állványos hangsugárzóból áll. Utóbbi az EL-4, méretei (288 x 173 x 245 mm) által szinte bárhol elfér, az igazi "polcsugárzó" kategória megtestesítője. Attól sem kell tartanunk, hogy leszakad alatta a bútor, 3,6 kilós tömege relatív csekélynek számít.
A Wilson EL-4 az általunk eddig tesztelt egyik legolcsóbb (kb. 140 000 Ft-ért vihető haza a pár) olyan hangfal, amely fényes fekete külsővel rendelkezik. Első ránézésre képtelenség lenne megállapítani, hogy milyen árkategóriát képvisel, mivel megjelenése elegáns és letisztult. Előlapján nem látunk kosártartó csavarfejeket és ragasztófoltos gumiperemet, a gyártó ügyelt a részletekre, még a magassugárzó hullámvezetőjében lévő, krómhatású embléma is ízléses (a fémesen csillogó berakások valójában műanyagból készültek, ennek ellenére tetszetősek).
A hangszórókészlet egy 13 centis, fáziskúpos mélyközép sugárzóból és egy 2,5 centis szövet dómból áll. A hátoldalon található egy műanyag szorítófejes, aranyozott belsejű, banándugó-kompatibilis aljzat, valamint egy reflextölcsér, utóbbihoz szivacs is jár, ha a basszust némileg csökkenteni szeretnénk. Egyébiránt az EL-4 míg nálunk járt, Rotel RA-10 integrált sztereó erősítővel szólt, melyhez Real Cable TDC-300F hangfalkábellel csatlakoztattuk, forráseszköznek Pioneer BD-játszót és AK Jr zenejátszót használtunk.
Hangminőség
A kis Wilson tipikusan és egyértelműen inkább kisebb szobákhoz illik. Állítjuk ezt azután, hogy 18 négyzetméteren bírtuk szóra. Basszusa a méreteiből fakadóan erősen visszafogott, de ha a falhoz közel helyezik el és a hallgató ugyancsak a szoba sarkától/szélétől nem messze ül, akkor terpeszkedőbb, lendületesebb erővel fog megjelenni az eredetileg kevéskének gondolt mélytartomány. Mi is így üzemeltük be az EL-4-et annak érdekében, hogy ne érezzük egy kiegészítő mélyláda égető hiányát, cserébe a dinamikusabb műfajú zenék is egész feszes, megfogott ütemekkel szólaltak meg (ha a szoba ezen pontján tartózkodtunk). Utóbbira példaként az AC/DC - Rock Or Bust c. számot hozhatnánk fel, melynek lábdobja meglepően ütött kis hangerőn is. Az EL-4 nagy terhelésen makacskodni kezdett a dinamikával, ami kis méretét figyelembe véve nem volt meglepő. Közepes és alacsony terhelésen (hangerőn) viszont kezesbárányként viselkedett, ami igazolja, hogy nem decibel huszár felhasználóknak készült. Az említett basszus hiányt aktív mélyládával orvosolhattuk volna, de elsősorban a Wilson hangjára voltunk kíváncsiak.
A magassugárzó egyszerre igyekezett könnyed és gazdagon részletező lenni, ami információ tagolás szintjén egész jól ment neki, térábrázolás tekintetében viszont nem volt annyira profi és a finom részleteket hajlamos volt picit elszínezni. A középső frekvenciák tisztasága viszont meglepően jól sikerült, ami vélhetőleg köszönhető a polipropilén-szerű mélyközép sugárzó anyagnak és a belehelyezett fáziskúpnak egyaránt. Erőlködés és tompaság nélkül, könnyű énekhangok, torzítós gitár effektusok és zongorabillentyű leütések jelentek meg. Utóbbiakat nem tudta pontos irányítottsággal mutatni, de ezek a részletek hallhatóan kitörtek a zenéből, amire egyáltalán nem számítottunk.
Caro Emerald - Back It Up c. számát hallgatva kaptunk egy kis teret, a zenészek picit motoszkáltak a háttérben, könnyed, kissé pumpáló basszus támogatta meg őket. Pusztán nosztalgiából néhány Rage Against The Machine slágerbe is belefüleltünk, melyekben az ének (már ha szabad a frontember hangszálmészárlását így nevezni) és a gitár is valamelyest kitört a hangfalak közötti tömbből. Mindent összegezve a mélyközép frekvenciák nekünk kicsit karcsúak voltak, ugyanakkor a magas frekvenciás tagolás sem volt igazán áttetsző, de az árcédulát figyelembe véve mindez érthető is volt. A tiszta középső hangok adtak egy kis extra közvetlenség érzetet, ami az énekes műfajok kedvelőinek szimpatikus lehet.
Végszó
A Wilson EL-4 vizuálisan lerázta magáról a többi korábban általunk kipróbált Wilson termék kompromisszumait, más szóval nem úgy néz ki, mint egy belépő kategóriás hangfal, sőt, kifejezetten szép. Hangja hosszú távon is kellemes, könnyed és zeneiségre törekvő, de fizikai adottságai és kedvező ára miatt nem szabad tőle csodát várni basszusok, valamint térábrázolás tekintetében. Mi elsősorban kis lakásokban, irodákban, dolgozószobákban tudjuk elképzelni, mint tisztességes háttérzenei, avagy multimédiás hangkeltőt, egy kiegészítő mélyládával akár intenzívebb futamokon is helytállhat.