Triangle Elara házimozi hangfalszett teszt

2016. október 31., hétfő, 12:35

Triangle Elara audio hifi házimozi hangfal hangfalszett házimozi hangfalszett hangfal teszt Triangle hangfal házimozi hangfalszett teszt Triangle hangfal teszt

Sorban, egymás után érkeznek szerkesztőségünkbe a Triangle hangfalak, már a harmadik típusnál tartunk. Igazából nem teljesen pontos meghatározás, mert ezúttal egy komplett 5.1 Elara szett került elő a dobozokból.

A Triangle Elara család négy tagból áll: két álló (LN07 és LN05) egy állványos (LN01) és egy center (LN02) hangfal alkotja. A hozzájuk ajánlott mélynyomók Thetis és Thales néven szerepelnek, ez kimeríti a gyártó teljes választékát. Legutóbb, az Antal 202 tesztjében kiemeltük a Triangle jelmondatát, amely úgy hangzik: Manufacture Electroacoustique. Az Elara hangfalakra talán szintén érvényes a manufakturális gyártás, ám az Antallal ellentétben, biztosan nem Franciaországban, hanem a távoli Kínában történik, ezt a hátlapokra ragasztott címkékről tudjuk.

Az Elara család tagjait intuitívnak és minimalistának nevezik a Triangle honlapon, ezen kívül univerzálisnak és sokoldalúnak. A hangját pedig lágynak és melegnek, ezt alátámasztják tapasztalataink, az erőteljes basszus is stimmel, de erről majd később mesélünk, egyelőre maradunk a kézzelfogható tulajdonságoknál, technikai részleteknél.

Az Elara LN07 jól megtermett hangfal, hogy stabilan álljon, egy minden irányban túllógó talpat terveztek hozzá. Ezt a könnyebb csomagolhatóság és szállíthatóság érdekében a hangfal mellé tették, a felhasználóknak kell a helyére erősítenie. Szerencsére ez nem bonyolult, mert a menetes hüvelyek már fixen az doboztest padlólemezében várják a jókora csavarokat. Állíthatjuk a hangdobozokat a tartozék gumi lábacskákra, amelyek felragasztása szintén a tulajdonosra hárul, vagy azokat mellőzve, a helyükre nekünk tetsző tüskéket illeszthetünk az ugyancsak rendelkezésre álló, menetes lyukakba.

Fehér vagy fekete zongoralakk bevonat választható, furnér vagy famintázatú fólia nincs a kínálatban. Nem virít rajta a más Triangle modellekről ismerős hatalmas tábla, mint márkajelzés, csupán egy diszkrét felirat, ez bizony franciás elegancia.

A hangdoboz 18 mm vastag oldallapokból és hátlapból, 21 mm-es előlapból épül fel, belső merevítéseket is alkalmaztak. Legfelül található a 25 mm-es selyem dóm, neodímium mágnessel, alatta két darab 16,5 centis hangszóró, az egyik mélyközép, a másik mélysugárzó, lévén két és félutas a rendszer. A membránok anyaga kezelt papír, porsapka nélkül, dupla ferrit mágnes segíti a mozgásukat. Mást nem tudtunk meg a motorokról.

A hangszórók kosarának peremét és az azokat rögzítő csavarokat gumikeret takarja, az egész szerkezet belesimul az előlapba, valóban minimalista és éppen ezért szerethető. Az aljához közel ásító reflexcső szájának peremén, az Antalon megismert lyukacskák sorakoznak.

A hátlapon egy pár kábelcsatlakozó várja a banándugós, villás vagy csupasz vezetéket. Utóbbi kettő beszorítása kissé macerás, mert a fejek recézése nem tengely irányú, hanem körkörös, így legfeljebb dísznek jó, a fogást inkább nehezíti, mint segíti, ujjaink többször megcsúsztak rajtuk.

A membránokat védő selyem keretét mágnesek tartják a helyén, tehát sem lyukak, sem az Antalon kifogásolt hüvelyek nem rontják az összképet. Ez is a minimalizmus része, nekünk nagyon tetszik.

A mellékelt füzetkében 90 dB érzékenységet írnak, a Triangle honlapon eggyel többet. Hogy melyik a valós, nem tudjuk, de igazából nem is lényeges, mindkettő kedvezően magas érték. Az LN07 hangfalakat 30-50 négyzetméter közötti alapterületű szobákba ajánlják, amit mi túlzásnak vélünk arra alapozva, hogy 22 négyzetméteres tesztszobánkban cseppet sem tűnt nagynak, soknak. Ahogy az Antal 202 sem.

A centersugárzó kettő, az állványos doboz egy db 135 mm-es mélyközép hangszóróval rendelkezik, a dóm mindegyikben ugyanaz, mint az LN07-ben. Egyéb jellemzőik is megegyeznek azokkal, amit elmeséltünk, kivéve a reflexnyílásokat, egyrészt azok peremén nincsenek mélyedések, másrészt az LN01-é hátrafelé néz, az LN02 előlapjára két darabot helyeztek. Ugyancsak mellékelnek hozzájuk felragasztható gumi tappancsokat, melyeken rezzenéstelenül állnak. Ennek ellenére a centersugárzó alá SuperSpikes tüskéket tettünk.

A használati útmutatóban tanácsot adnak a hangfalak elhelyezésére: a mögöttük lévő faltól legalább 40 centi, az oldalsótól minimum 50 centi távolságot illik hagyni. Tapasztalatunk szerint sokan figyelmen kívül hagyják ezeket a szabályokat, aminek következményeképpen a hangdobozok messze valós tudásuk alatt teljesítenek, ez elsősorban a térábrázolásban mutatkozik meg.

Ugyanitt a Thetis 280/320 szubládák valamelyikének rendszerbe illesztését ajánlják és felhívják a figyelmet arra, hogy nem célszerű azokat a sarkok közelébe tenni. Ezzel szemben a Triangle honlapról megnyitható Elara brosúrában a kisebbik Thetis és a Tales 340 szerepel. Hozzánk az utóbbi érkezett, abszolút értelemben az sem rossz, de az Elara szett egyértelműen nagyobbat, erősebbet érdemel, ez a meghallgatás során hamar bebizonyosodott. Alighanem a Thetis 320-ra, ami az Extreme Audio akciós csomagajánlatában szerepel, nem ezt mondanánk, kíváncsiak is lettünk rá. Mivel az nem volt kéznél, korábbi, még nálunk lévő tesztalanyunkat iktattuk be a Triangle rendszerbe.

A Tales 340 könnyűsúlyúnak számít a mélyládák között, mindössze 8,8 kilogrammot nyom. Burkolata matt fehér fólia, (kapható feketében is) elején kis fényes plakett jelzi a hovatartozását. Lábai csúszásgátló gumival felvértezettek és eléggé magasak, hogy az alsó lapra csavarozott 25 centis, papírmembrán által megmozgatott levegő minden irányba szabadon távozhasson. Leírása szerint hosszúlöketű hangszóró, ám a mostanában általános, slaghoz hasonlóakhoz viszonyítva keskeny gumiperem öleli körül. A mélyláda reflexnyílása a hátlapon helyezkedik el, az erősítő panel mellett. Bemenetekből és potméterekből is kettőt kínál, a fáziskapcsoló kétállású. Tápkábele fixen beépített, be kellett érnünk vele, tuningolásra nem adódott lehetőség.

A komplett szett tesztelését Cambridge Audio CXR120 házimozi erősítővel végeztük, de meghallgattuk a frontsugárzókat Musical Fidelity M3si/M3scd párossal is. Roppant kíváncsiak voltunk, miben más, mint a pár héttel korábban vizsgált Antal 202. Amit akkor hiányoltunk, az most teljesen rendben volt, nevezetesen a basszus mennyisége és mélysége. David Munyon - Four Wild Horses című száma brutális mélyhangokkal kezdődik és később is előbukkannak az optimális esetben gyomrot, kanapét megremegtető hanghullámok. Kaptunk belőle ízelítőt, nem annyit, hogy elrontsuk a hasunkat, de különösebben nem is keveselltük, a Free Bits Part II zongora-dob kettőse szintén elemében volt. A specifikáció szerinti 42 hertzes alsó határérték csak nyolccal kevesebb, mint az Antalé, ám hallás alapján nagyobbnak tűnt a különbség. Méréseink igazolták ezt a feltevésünket, a 40 és a 31,5 Hz-es "zajt" izmosan szólaltatta meg, onnan viszont meredeken esett a hangnyomás.

Tetszett a térábrázolás is, a színpad szélessége fél-egy méterrel túlért a hangfalakon, és ami közöttük maradt, az minden irányban tagolt volt. Az énekesek magassága és a hangszerek mérete valóságosnak tűnt. Továbbra is az Antal-hoz hasonlítva, annak dedikált középsugárzója más jelleget adott a hangzásnak, a teljesen eltérő anyagú és kialakítású magassugárzó pedig a plusz 2 kHz-et nem bizonyította észrevehetően több apró részlet feltárásával.

Ezek után koncertfilmjeinket magas elvárásokkal indítottuk el, amelyek nagyrészt teljesültek, csupán a centersugárzóból érkező ének volt kevésbé telt a megszokottnál. Átkapcsoltunk sztereóra (BD menüjében, hangsáv-váltással) és helyére került minden, tehát az LN07 magasabb ligában focizik, ha zenét kell tolmácsolni, mint az LN02.

Egyéb filmekkel (Now You See Mee 2, No Escape), a párbeszédek nem szenvedtek csorbát, azokat nem érheti kritika semmilyen szempontból. Tulajdonképpen magától értetődőnek kellene lennie, de nem mindig teljesül, ezért jelentős pozitívumként könyveltük el az egységes hangteret, benne a kis LN01 hangfalak elevenségét, közvetlenségét és dinamikáját. Erről hamarosan külön cikkben, részletesen beszámolunk.

Szubbasszusra kihegyezett filmrészleteink közül a Valkyrie sivatagi támadásos jelenetében a légvédelmi gépágyú erőtlenül, távolról szólt, a padlón nem éreztük a robbanások lökéshullámait. Méréseink alapján nem ment mélyebbre, mint a frontsugárzók. A már említett mélynyomó csere után mindezek és általában az élményfaktor, rendeződtek, két hétig szinte minden nap megnéztünk egy filmet, vagy néhány sorozat epizódot.

Olyan házimozi hangfelszettet volt szerencsénk megismerni, amelynek zenei kvalitásai, különösen sztereóban, egészen figyelemre méltóak. Erős, zárt szubládával az akciódús filmek is maradandó élményt nyújtanak.

1 2

Következő oldal >