Triangle Borea BR09 álló hangfal teszt
2020. június 3., szerda, 15:05
Triangle audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal Triangle hangfal hangfal teszt hifi hangfal teszt Triangle hangfal teszt
Szerencsések vagyunk, hiszen a Triangle új, remekül árazott Borea sorozatának már kettő tagjával is sikerült megismerkednünk. Mindkettő szerethető darab, és adnak valamit a cég filozófiájából, ami kellően franciás, tehát nagy, ugyanakkor laza, stílusos és egyéni. Jöjjön most a széria legnagyobbja, a Borea BR09 háromutas, álló hangsugárzó!
A BR03 és BR08 kapcsán a Borea sorozatot már sikerült megismernünk, de az alapvető dolgokat illik átvennünk ezúttal is. Megalkotásakor a tervezők az Esprit EZ szériát vették alapul, tehát egy elérhető árért egy kategóriával magasabb minőséget céloztak meg. 20 mm-es MDF lapokat használtak fel doboztesthez, ami fehér, fekete és dió színű burkolattal kapható, az utóbbinál azonban marad a fekete előlap. Belül szintén van MDF merevítés, de a rezgések elnyelésében, és a megfelelő stabilitás érdekében EVA hab tömítéseket is használtak. A fóliázás a kategóriában abszolút megfelelő, az illesztések pontosak, hibát, kicsorduló ragasztót vagy csiszolási hibát sehol sem találni.
A Borea BR09 esetében is kapunk egy nagyon masszív talpat, amelyekbe fém tüskéket is csavarozhatunk. Amennyiben a padlónk engedi, pontosabban szőnyeg kerül alájuk, akkor mindenképpen érdemes élnünk ezzel az opcióval, főleg a hangfal méreteit és tömegét tekintve. A darabonként 21,8 kg-os hangdoboz elég impozáns, a 206x1095x314 mm-es adatok sem hétköznapiak, így nem is olyan könnyű őket mozgatni. A reflexport alulra került, a fölötte szinte alig van néhány cm szabad hely, hiszen a tetejéig csak hangszórókat találunk.
A BR09 háromutas, öt hangszórós darab, mindebből az alsó három membrán fekete színű, és kizárólag a mélyhangokért felelős. Ezek üvegszálból készültek a pontos és ütős basszus érdekében, ezt segíti a már említett reflexnyílás, ami mögött a cső kellően mély, a nyílása pedig gondosan lekerekített. Felettük található a velük megegyező méretű, tehát 160 mm-es középsugárzó, aminek membránja fehér, az anyagát tekintve teljesen természetes cellulózból készült, a fáziskúpja pedig egy már modernizált darab.
A sort a 25 mm-es EFS selyem dóm magassugárzó zárja, amit kisméretű mágnes, valamint hűtőrendszer egészít ki, így nyújtva semleges hangot, viszont biztosítja a nagyfrekvenciák visszaadását. A Triangle védjegyként tekint a hangszóróira, így a dóm is kapott két alumíniumbetétet, ami kellő védelmet biztosít, a hang terjedését viszont nem gátolja. Ezt folytatja a középen, függőlegesen, az egész frontoldalon végig húzódó sáv, amit tulajdonképpen a membránokat körbe ölelő ezüst betét megtörése ad ki. Tényleg némi fantázia, nem pedig anyagiak kérdése az egész, viszont nagyon feldobja az amúgy monumentálisnak, de egyhangúnak tűnő három darab mélysugárzó együttesét. A Borea BR09 szimpla csatlakozói a hátlap aljára kerültek, banándugókat is képesek fogadni, az anyaguk pedig a megszokott aranyozás vagy teflon helyett fém. Ez is egyéni, mutatós, a célját viszont most is minden bizonnyal eléri.
A hangdoboz érzékenysége 92,5 dB, tehát roppant könnyen hajtható, az impedanciája 8 Ohm, a terhelhetősége viszont magas, 170 W. Ennek tudatában nem igényel nagy teljesítményű erősítőt, viszont ildomos ilyet használni, hiszen egy ilyen méretű és energiájú hangsugárzót nem azért választ egy ember, hogy kandalló mellett elcsábítsa vele aktuális partnerét, hanem azért, hogy hangosan és jó minőségben hallgasson zenét. Lássuk hát, hogy a Triangle kb. 400 ezer forintért mit hozott ki összesen öt darab hangszóróból, amit bezárt egy termetes dobozba.
Az eddig megismert két Triangle Borea által sikerült levonnunk nem kevés konklúziót, és már a tesztünk legelején azt tapasztaltuk, hogy a rokoni vonások itt is megvannak. Főleg a Borea BR08-hoz képest, hiszen termetben ez a modell nem mutat nagy eltéréseket, a lényeges a plusz, tehát az immár három darab mélysugárzó. Mindezek ellenére a Borea BR09-et először halkan próbálgattuk, ráadásul finoman kevert, minden szélsőségtől mentes jazz-zel, és az előadás nagyon harmonikus és meggyőző volt. Szépen, fokozatosan emeltük a hangerőt, és a hallottak lényegében nem változtak, csak nőtt a légnyomás, viszont az nem boncolta fel a zene lényegét, így az addig hallottak abszolút elégedettségre adtak okot.
Szeretjük a változatosságot és a kihívást, ezért Megadeth-szel folytattuk, ami meglepetést okozott a hangsugárzóknak. A dob ütős és pontos volt, az énekhang pedig tiszta, de a megfelelő vehemencia, a gitárok torzítása nem igazán kapott erőre. A szigor és a dinamika ugyan meg volt, de a műfajhoz elengedhetetlen könyörtelenség, és az érzés, hogy elkezdjünk headbangelni, bizony elmaradt. Túl lazán állt a Triangle ehhez a műfajhoz, így maradt némi hiányérzetünk.
Szimplább rockon javult a helyzet, de ott is elsősorban a stadionrock berkein belül, ahol inkább a nagykvalitású előadáson van a hangsúly, nem pedig az átszellemültségen, és a hangszerek halálpontos lekövetésén. Szórakoztató volt az előadása, főleg koncertfelvételeken, ahová eleve illik a nagy hangerő, így a hangsugárzó hiányosságai nem szembetűnőek.
Elektronikus zenén a BR09 a Kraftwerket is inkább egy virtuális koncertre kísérte el szívesebben, mint a stúdióba, mert az ott kikevert, nagyon pontosan elhelyezett géphangok megkapták a Borea sorozat lazaságát, így nem hallhattuk azt, amit a hangmérnökök megálmodtak ezeknek a szintetikus daloknak. A majdnem gépek által előadott zene felhígult, a valódi összkép maximum szobahangerőn volt hallható, nagyobb hajtásál a pontosság ugyan nem szűnt meg teljesen, de kapott egy plusz ízt, ami nem feltétlenül passzolt ide, illetve nem mindenkit fog maradéktalanul kielégíteni.
Amy McDonald zenéjével is hasonló volt a felállás, szobahangerőn nagyon szépen, tisztán szólalt meg a gitár, az énekhang természetes maradt, de nagyobb volumenen az énekesnőt a Triangle mindenáron fel akarta tuszkolni a színpadra. A felvétel keverése nem hibátlan, de nem feltétlenül lenne szabad a daloknak ennyire valóságszagúaknak lenniük, nagyobb határozottság elférne az egyébként szinte határtalan életkedv és előadásvágyás mellé.
Érdekes módon, szimfonikus zenén is inkább szobahangerőn tudta kordában tartani a zenekart a Borea BR09, feljebb tekerve a potmétert a zenészek már nem voltak igazán fegyelmezettek, mintha kinőtték volna a rendelkezésükre áll termet, vagy ha a szabadban játszanak, akkor egy idő után a telihold elvonná a figyelmüket az összpontosításról. Halkan minden rendben volt, de ki az, aki azért vesz egy nagyméretű és terhelhetőségű hangfalat, hogy azon ne hangosan hallgassa a szimfonikusokat?
A Triangle Borea sorozat legnagyobb típusa, a Borea BR09 egy valóban termetes hangdoboz, ami hozza ebben a kategóriában a cég védjegyének számító lazaságot. Ezáltal kapunk egy olyan modellt, ami halkan és szobahangerőn pontos, élettel teli és határozott, nagyobb hangerőn viszont elsősorban koncertfelvételek prezentálásában, házimozi hangrendszer frontsugárzójaként tudjuk elképzelni. Zenehallgatásra, nagy hangerőn a kisebb modellek határozottabbak a sorozatban, minőségi zenehallgatásra inkább azok felelnek meg. A Triangle Borea BR09 sem vallott szégyent, csak vásárlás előtt győződjünk meg arról, hogy valóban rá van-e szükségünk a sorozatból. Amennyiben szeretjük az élő felvételeket, a házimozit, azon belül is a koncerteket, akkor bizony remek választás lehet, egy nagy nappalival rendelkező zeneszeretőnek.