Hangfal teszt, hifi teszt, erősítő teszt, házimozi teszt, fejhallgató teszt | av-online.hu
SVS Ultra Tower álló hangfal teszt
2017. március 29., szerda, 17:50
SVS audio hifi hangfal hangszóró hifi hangfal SVS hangfal SVS Ultra hangfal teszt hangszóró teszt hifi hangfal teszt SVS hangfal teszt
A merész és jó árú aktív mélysugárzóiról ismert amerikai gyártó, az SVS legnagyobb hangfalait vettük górcső alá, mert tudni akartuk hogyan szól, amit az amcsik úgy zabálnak.
Az SVS leginkább aktív mélysugárzóiról ismert, pedig kínálatukban akad hagyományos, sztereó és házimozi hangfal készlet is. Igaz, ezekből mindössze két családot készítenek, a már általunk is tesztelt Prime sorozatot és az Ultra modelleket, amelyek közül eddig csak a kisebb, állványos típust hallgattuk meg. Két család nem sok, de van ebben is logika. Nem akarnak mindenkinek, minden kategóriában hangfalat kínálni. A Prime széria nyújtja azt, amit az SVS csapata elvár, jónak tart. Az Ultra pedig az, amit még reálisan piacképesnek tartanak. Igen, tudjuk, itt azt kellett volna írni, hogy a csúcsmodell az SVS tudásának legjava, ami bizonyos szempontból biztosan igaz is. Az Utra Tower ára majdnem 700000 Ft/pár. Ez az az árkategória, ahol még megbocsájtható, hogy nem lehet 16 féle egzotikus furnér közül válogatni, csupán a sima és a lakk fekete állnak rendelkezésre. Itt még nem feltétlenül elvárás, hogy egy külön erre a célra épült szoba falába legyen beépítve, vagy ideális társa legyen egy 4 milliós csöves sztereó erősítőnek. Az SVS ugyanis pontosan tudja, kiknek és mire tervezte a hangfalait. Az Ultra Tower nem távolodott el az SVS mozis gyökereitől és a minőség mellé erőt, stabilitást ígér. Sok-sok erőt, pontosabban fogalmazva: decibeleket!
A műszaki tartalom
A 116 cm magas dobozok nem a megszokott téglatestek. Az oldallapok és előlap találkozásánál a padlótól felfelé szélesedő letörés fut végig, ami miatt a hangfal szemből is egy kicsit olyan, mintha felfelé keskenyedne. Oldalról nézve persze egyértelmű a keskenyedés, hiszen a hátlapot alaposan megdöntötte a gyártó.
Felülről nézve pedig kiderül, hogy az oldallapok sem párhuzamosak. Bár csak néhány fokos szöget zárnak be, de így is nyilvánvaló, hogy a doboz hátrafelé szélesedik. Ehhez az összetett formához jön hozzá, hogy a belső légtér két, teljesen elválasztott kamrából áll. A felső, ahol a magas és középfrekvenciás hangszórók dolgoznak, teljesen zárt.
Az alsó, ahol a mélysugárzók pumpálják a levegőt, egy jókora hátsó reflexnyílással rendelkezik. A párhuzamos oldalak mellőzése és a 90°-os illesztések kerülése jól ismert taktika a hangfalgyártásban, így ezek a megoldásuk önmagukban nem forradalmiak. Ám az előtt mégis csak megemeljük kalapunkat, hogy csak a két, egymástól legtávolabb eső és legkisebb felület maradt párhuzamos!
Amikor ránézünk az SVS Ultra Tower hangfalakra, láthatjuk, hogy az oldallap alján kapott helyet a mélytartománynak szánt hangszóró. Mondhatnánk is, hogy ismerős megoldás, hiszen láthatunk hasonlót sok más típuson is. De mielőtt, legyintenénk, hogy láttunk ilyet már százat, s ezret, érdemes átpillantani a hangfal másik oldalára is, ahol egy újabb mélysugárzó van. Bizony! A két, egyenként 200 milliméteres hangszóró membránja egymással ellentétes irányban mozog, aminek mi az aktív mélyládák esetében is nagy rajongói vagyunk. A két hangfal így összesen négy darab, 20 centiméteres membránnal igyekszik a mélyhangokat előállítani.
A hátlapon pedig akkora reflex cső van, amin egy átlagos férfi kar könyékig eltűnik. Ehhez jókora szivacsdugó jár, hogy ha netán fal közelébe szeretnénk tenni, akkor lezárhassuk az orkán útját. Kicsit lentebb lakik a kettős kábelezésre és erősítésre alkalmas csatlakozó. A hangfal alján természetesen ott van a szokásos menetes anya tüskéknek. Az SVS itt egy újabb plusz pontot is begyűjtött azzal, hogy nem csak tüskéket, de gumi lábakat és alátéteket is adnak az Ultra Tower hangfalakhoz.
Mekkora erő kell hozzá?
A gyártó 20-300 watt közötti erősítő használatát javasolja. Ám mi itt és most előre is szaladunk és a meghallgatás során szerzett tapasztalatainkra alapozva szeretnénk leszögezni, hogy a 20, vagy akár 80 wattos, hagyományos sztereó erősítőket ez a hangfal reggelire megeszi. Kér hozzá virslit, perecet, kávét és ezután még szomorúan néz ránk, hogy ugyanolyan éhes, mint előtte. Bőven 100 watt feletti teljesítmény kell ahhoz, hogy ezek a hangfalak igazán életre keljenek. Úgy 150-160 watt mellett már egészen vidám lesz a rendszer és persze az is, aki hallgatja.
Hogyan szól?
Az SVS Ultra Tower hangfalakat ezúttal nem a szokásos, több hetes teszt periódus alatt vizsgáltuk, hanem a hazai márkaképviselet, a Home Movie demó szobájában. Éppen ezért, most nem is tesztről, hanem egy alapos meghallgatásról beszélünk. Igaz, ezt a szobát már jól ismerjük, igy majdnem olyan magabiztosan támaszkodhatunk az itt hallottakra, mintha a saját tesztszobánkban próbáltuk volna ki a szettet. A hangfalakat NAD C 375BEE és Musical Fidelity M5si sztereó erősítőkkel, Inakustik és Nordost kábelekkel, illetve TEAC UD-503 digitális lejátszóval hallgattuk. A NAD erősítővel rámenősebb, vagányabb, a Musical Fidelity elektronikájával finomabb, részletezőbb hangot kaptunk.
A meghallgatást a szokásos, könnyed "zenei bemelegítés" helyett alacsony frekvenciás hangmintákkal kezdtük. A Home Movie-s srácok épp érkezésünk napján üzemelték be az új szervert, így kíváncsian böngészték, hogy minden tesztanyaguk megvan-e, mi pedig türelmesen hallgattuk a 25, 28, 35 Hz-es hangokat. Itt jött az első meglepetés. Bár 25 Hz-en is érezni lehetett valamit, de egyértelmű volt, hogy a 28 Hz-es mintánál szólalt meg igazán a hangfal. Mindezt úgy, hogy igazából nem is kellett az erősítőt nagyon feltekernünk. 28 hertz, nem rossz! Ezek után, amikor megláttuk a termék műszaki adatai között ugyanezeket a számokat, kicsit felnevettünk, hogy ez bizony igaz. A folytatás egy sor elektronikus zene volt, amit az SVS dobozok félelmetes erővel passzíroztak a füleinkbe. Komoly házimozi hangfalszetteknek is becsületére válna ekkora erő. Ráadásul a mélyhangok sok esetben olyan energiával töltötték meg a szobát, ami egy aktív mélyládának is becsületére válna. Ezek után persze mi is elsőként elektronikus felvételeket tettünk be a lejátszóba. Kezdtük Björk, Robyn és Röyksopp dalokkal, ekkor már nem csak az erőt, de a hangfal egyéb erényeit is megkóstolhattuk. A Monument című dalt hallgatva, a több részletet és réteget fedett fel a rendszer, mint amit megszoktunk.
A meghallgatás során többször is átvariáltuk a rendszert. A legjelentősebb változást az erősítő cseréjével értük el. Egyszerűen úgy kellett az SVS-nek a Musical Fidelity mint egy falat kenyér. Kiegyenlített, nyitott és közvetlen lett. Ezzel a NAD elementáris erejét lecseréltük egy pontosabb és bizonyos értelemben zeneibb hangra.
A tesztjeinkben oly gyakran használt felvételek sorából többről is elmondhattuk, hogy az SVS Ultra Tower tolmácsolásában valósággal szárnyal. Így járt Eline Gemert előadásában a Besame Bucho. Elemében volt Tori Amos is a Precious Things koncertfelvételével. A zongora egyszerre volt könnyű és tudott határozott leütésekkel erőt demonstrálni. Ám ami ismét meglepett, az hangszer térbeli pozíciója volt. Határozott és megkérdőjelezhetetlen volt mind a mélysége, mind az oldalirányú helyzete. A Cowboy Bebop főcímdala ugyan magával ragadta a hallgatóságot, de egy kicsit határozatlan, tompa és rendezetlen volt. Ezután jött Chris Jones és a Long After You Gone, ami alatt egy csepp selymességet hiányoltunk. Majd megszólalt a Miles Davis-től a Flamenco Sketches és mi beleszerettünk. Haladtunk tovább Amy Winehouse dalaihoz. Bár a fiatalon elhunyt énekesnő lemezeit joggal kritizálják a hangminőségre érzékenyek, Amy hangja úgy töltötte meg a szobát, hogy a kollégák az előtérből bejöttek, hogy meghallgassák. Ezek után maradtunk Nagy-Britannia hangjainál és jött Bat for Lashes amit az SVS Ultra Tower mesterien adott át. Tovább válogattunk a jól ismert dalok között, következett Elvis, Pink Floyd, Dire Straits. A rendszer hangja jellemzően könnyű, de néha kicsit definiálatlan volt.
Chilly Gonzales, Kari Bremnes felvételeivel vált egyértelművé, hogy az Ultra Tower egy kis előnyt ad a magastartománynak. Így a sztereó színpadkép kielégítő illetve jó volt, miközben a magastartomány nyitottsága gyakran magával ragadta a hallgató figyelmét. A Chaos Chaos - Love-ot hallgatva megállapíthattuk, hogy a lányok hangja nem audiofil értelemben vett tökéletes, ám cserébe a fotel remeg alattunk. A Moderat-féle Bad Kingdom meghallgatása egyike volt azoknak a pillanatoknak, amikor inkább lemondtunk a Musical Fidelity kifinomultságáról, cserébe a NAD elemi erejéért. Jött Robyn - Say it, a rendszer pedig lüktetett, ahogy kell. Ezúttal a NAD ereje helyett inkább értékeltük a Musical Fidelity nyitottabb, részletezőbb hangját. A Do It Again alatt a rendszer összhatása már briliáns volt, képtelenség nem lelkesedni érte. Ilyen zenét, ekkora erővel hallgatni élmény, kimerülésig. Ezután jött két nagy meglepetés, a Doing it Right (Daft Punk) és a Digging My Potato (Yoko Kanno & The Seatbelts). Előbbit amúgy is a mélyhangok próbájának tekintjük és a rendszer példásan szerepelt vele. Utóbbi a Cowboy Bebop válogatás lemezéről egy kis meglepetés volt. Ezt ugyanis nem a basszusai miatt szólaltattuk meg, de végül ezért jegyeztük fel. A mélyhangok megállítása ugyanis egészen kimagasló volt. Ez persze részben a szoba akusztikájának érdeme is, de nem elhanyagolható, hogy a hangfalak valóban jól megfogottak, jól kontrolláltak. A teszt végére összesen egy olyan elektronikus felvétel volt, aminek kapcsán bármi negatívat feljegyezhettünk. Ez a Röyksopp Running to the Sea, ami kicsit fémesen szólt. Tudjuk, hogy sokan, amikor majd leülnek elé, azt mondják, ez bizony tökéletes. Csak hát mi kritikusok vagyunk, nekünk az apró hiányosságok feltárása is a feladatunk.
Semmi sem tökéletes, így az SVS Ultra Tower sem az. Ám az erényei egyértelműek: imádja a pop és rockzenét, gyakran az elvártnál is jobban szerepel blues művekkel. Hatalmasat játszik, ha elektronikus zenével hozzuk össze. Ám ha klasszikus vagy jazz felvételeket kell életre kelteni, akkor már vegyesen szerepel. A Prodigy, a Röyksopp, Aleph vagy a Moderat felvételeivel viszont döbbenetesen jól szerepelt.
A meghallgatás végén, miközben pár fotót készítettünk a hangdobozokról, a zene halkan tovább szólt. Ekkor derült fény a típus még egy erényére. Kis hangerőn is kiegyensúlyozott, ráadásul nem tompul el, ezért úgy beszélgethetünk mellette, hogy nem kell a minőséget illetően kompromisszumot vállalnunk.
Megeszi az erősítőt
Általános erénye az ereje. Már amennyiben képesek vagyunk az általa kívánt teljesítményt mögé állítani. Különösen a mélyhangok gyors, dinamikus jól definiált és gyors lecsengésű természete igényli a wattokat. A magastartomány stabil, ami mozis szerepben hatalmas erény. A középtartomány megszólaltatásakor válogatós, bár gyors és nyílt illetve közvetlen, de kívánja és követeli, hogy az erősítő is nyílt, részletező legyen. A meghallgatás alatt egyértelművé vált, hogy az Ultra Tower kívánja a kifinomult erősítőt és követeli az erőt. Ez a két tulajdonság együtt nem lesz olcsó.
Összegzés
Az SVS Ultra Tower hangfalak igazi hifi szerkezetek, elismerésre érdemes erővel és minőséggel. Ám azt le kell szögeznünk, hogy hangzásuk nem az audiofilek igényeihez lett csiszolva. Ezek a hangdobozok leginkább elektronikus, pop- és rockzenével tudnak kiteljesedni. Ennek ellenére, nem egy alkalommal tudtak jazz felvételeket is imádnivaló módon tolmácsolni, de nem ez a fő erényük. Nyitott és fényes, de nem finomkodó. Az SVS Ultra Tower inkább hatalmas, stabil erővel és már-már mélyládához méltó frekvenciájú basszusokkal tudja lenyűgözni hallgatóságát.
