PMC twenty5.24i ATL rendszerű álló hangfal teszt

2020. november 30., hétfő, 19:00

PMC audio hifi hangfal hangszóró high end hifi hangfal PMC hangfal hangfal teszt high end hangfal hifi hangfal teszt PMC hangfal teszt high end hangfal teszt

A PMC márkanév mindig valami egyéni izgalmat hoz a szerkesztőségünkbe. Tulajdonképpen akár hetente megismerkednénk valamelyik modelljükkel, mert mindegyik valamiben más, és ezért másért szerethető, viszont megőrzi a cég egyéniségét, filozófiáját. A PMC legkisebb sorozatának középső álló hangsugárzója, a twenty5.24i látogatott el hozzánk, sajnos csak átmenetileg.

A PMC a professzionalitást hozza el az otthonunkba

A harmincéves brit cég a stúdiókban kezdte a pályafutását, majd bő 20 évvel ezelőtt mindezt megpróbálta becsempészni az otthoni zenehallgatók körébe is. Már a debütáló modell is kiemelkedő sikert ért el, így nem volt kérdés a folytatás. A twenty5 az úgynevezett beugró szériájuk, hiszen a DB1 Gold, ami a legkisebb dobozuk, nem rendelkezik társakkal, amolyan bevezetésnek szánta a PMC a saját világába. A twenty5.24i elődje a cég egyik legsikeresebb darabjává vált az évek alatt, ám így sem kerülhette el a sorsát, tehát azt, hogy a jót még jobbá tegyék, és ez így törvényszerű.

A 192x1015x419 mm-es méretekkel rendelkező és 23 kg-os doboz tulajdonképpen karcsú, mégis hatalmas erőt sugároz magából. Ha valahová letesszük, akkor bizony ott van. A dió, gyémánt fekete, fehér selyem vagy tölgy kivitelben kapható hangdoboz teste hátrafelé döntött, a stabilitását pedig fém talpak és ebbe becsavarozható hegyes kúpok garantálják.

A mágnesesen illeszthető szövet jó minőségű, de a lényeg természetesen alatta van. Az alsó szekcióban találjuk a PMC saját Advanced Transmission Line, tehát labirintus rendszerének kimenetét, amiből ebben az esetben kettőt alkalmaztak, a kijutó levegőt pedig szivacsbetét és ívelt fémbordák formálják véglegessé.

A hangszóróktól kapott információ áradatot egy, a kijáratok fölött kialakított, hosszúkás üreg "turbózza fel", úgy áramlanak ki a szabadba. Az ezeket létrehozó, több esetben 40 mm vastagságú falak egyedi anyagokkal vannak bevonva, mindez jól látható a fenti metszeti ábrán. A speciális belső felépítés nem csupán mélyebb és tisztább basszus előállítására képes, de abban is jelentős szerepe van, hogy a hangdoboz halkan is teljes értékű előadást nyújtson.

Az előlapon felül egy 19 mm-es SONOMEX lágy dóm magassugárzót találunk, ami a PMC és a Seas közös munkájának gyümölcse. Ezt 34 mm-es surround és diszperziós ráccsal látták el, ami a nevéből adódóan nem csupán a védelméül szolgál, közvetlenül alá pedig egy darab 170 mm-es, hosszúlöketű, g-weave membrános, öntvénykosaras mélyközépsugárzó került.

Ez a hangszórópáros már bizonyított a korábban tesztelt twenty5.22i esetében, tehát az elvárásaink joggal lehetnek nagyok. A kézzel készített hangsugárzó bemenete egy pár 4 mm-es banándugó fogadására alkalmas csatlakozó, ami ródiumból készült, ezeket pedig rozsdamentes acéltáblára szerelték.

A prémium minőségű keresztváltó alkatrészeit kézzel válogatták, a belső kábelezés vastag, nagy tisztaságú réz. Mindenképpen meg kell említenünk, hogy a twenty5.24i kivitele nem csupán kívülről első osztályú, hiszen az MDF lapokat még belül is furnérozták, aminek jelentős szerepe van abban, hogy a konstrukció időtálló legyen. Nem hiába ad a PMC erre a modellre is pontosan 20 év gyártói garanciát…

Az erő velünk van

A twenty5.22i állványos hangdoboznál megdöbbentünk attól a levegő mennyiségtől, információ áradattól, amit kaptunk, hiszen csak egy "apró" sugárzóról volt szó. Ebben az esetben már jobban fel voltunk készülve, de azt nem igazán tudtuk elképzelni, hogy mire képes egy dupla labirintusrendszerrel megtámogatott konstrukció. Pontosabban, elképzeltünk egy bizonyos hangképet, karaktert és minőséget, de ismét sikerült a fantáziánkat túlszárnyalni a cég mérnökeinek ezzel a hangsugárzóval. A PMC-re minden esetben jellemző basszus itt olyan szintre emelkedik, pontosabban olyan mélyre megy, hogy az már egy különálló szubbasszus vehemenciájával és testességével megegyező. Ezek megfelelő és pontos prezentációjához mindenképpen szükséges a gyári talpak és tüskék rögzítése, hiszen az alsó kimenet ezek hiányában csupán egy vastag ujjnyi távolságra lenne a szőnyegtől, így a basszus enyhén túlzóvá, sokszor brummogóssá válhat.

A bejáratás alatt az egyik alsó szomszéd küldött is egy üzenetet, amiben az állt, hogy "hallom, jól szól az új szett", viszont azt is leírta benne, hogy mit hall. Ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a hatalmas energia mellett bizony a pontosság és tisztaság is érzékelhető. A twenty5.24i messze túlszárnyalja a fizikai adottságait, ezért azoknak, akik 17-18 m2 alatti szobával rendelkeznek, egyszerűen nem tudjuk szívből ajánlani. Ugyan halkan is gyönyörűen és erőteljesen szól, de ez a képesség adott a twenty5.22i esetében is, ami bőven elég ekkora területre. Itt viszont teljesen más a felállás. A hangsugárzóból a hangjegyek nem csak a nappalit járják át, hanem az egész lakást, társasház esetében pedig szinte az egész épületet. A hátsó falak támaszára nincs szüksége, egymástól viszont legalább három, inkább négy méteres távolságba kell őket elhelyezni, hogy megmutassák azt, amiért valóban megszülettek. Értelemszerűen a hallgatói pozíció nem lehet ennél kisebb, tehát megint oda jutottunk, hogy szükséges a nagy tér.

A PMC ezúttal is jókora adagot nyújt a stúdiós gyökerekből adódó precíz megközelítésből, egyszerűen nincs olyan hang, amit hagyna elrejtőzni, viszont nagyon szoros egységet alkot mindezekből. Kétutas konstrukcióról van ugyan szó, de becsukott szemmel abszolút háromutasnak éreztük. A már említett basszustartomány mindvégig jelen volt, de általa mit sem veszített a közép- és magashangok tisztaságából és pontosságából, amelyek minősége talán egy külön cikket is megérdemelne. A megépítettség ebben a kategóriában is kiemelkedő, ezért olyan lazán, de határozottan tálalt szinte minden stílusú zenét, mintha az magától értendő lenne a számára. Tulajdonképpen az is.

A hangsugárzókat Parasound elő-végfok, Accuphase és Naim sztereó erősítőkkel hajtottuk meg, zenék terén szintén megpróbáltunk változatosak lenni. A Dire Straits negyedik albumával nyitottunk, utána jött George Michael jazz lemeze, Jacque Lussier Négy Évszak jazz adaptációja, Mike Oldfild Tubullar Bells-ének második nekifutása, Sting téli albuma, a Yello válogatása, amit Purcell műve követett, a Megadeth jóvoltából volt némi határozott zúzás, Robert Miles által pedig visszarepültünk kicsit a kilencvenes évek elektronikus zenei világába.

Az utóbbiak esetében a szintetikus megoldások nem okoztak nagy kihívást a hangsugárzó számára. Egyszerűen odapakolta magát, a basszus leterített, mellette a tér is hatalmassá duzzadt, de röviden ennyi. Ez a fajta zene a nosztalgikus szórakozásra való csupán, az arcunkon megjelent a mosoly egyből, de semmi több, ebben a műfajban bizony csak ennyi van, de ezt már eddig is tudtuk, csak olcsóbb, egyszerűbb hangsugárzók társaságában ez megnyugvással tölt el, itt viszont tudjuk, hogy ennél jóval többet is kaphatunk.

A továbbiakban kaptunk is. Lussier zenéjében a mély aláfestés végig jelen volt, szinte evidenciaként nyújtotta ezt a szekciót, ami körülölelte az előadást. Vékonyka a lemez hangzása eredendően, itt viszont kiteljesedtek a zenészek, akik végtelen profizmussal tálalták a klasszikus mű jazzbe oltott változatát. Finom, szinte érzéki volt a hangszerkezelésük, aminek érzését a legtöbb hangsugárzó sajnos nem tudja átadni. Itt az erő és pontosság mellett viszont megkaptuk azt, ami jár ennek a műnek, az pedig a természetes zeneiség és odaadás.

Oldfield második Tubullar Bellse remek tesztanyag, hiszen rengeteg hangszer szólal meg rajta, sokszor egyszerre, a keverés pompás, főleg az album újrakiadása esetében. Egyszerűen minden túlzástól mentes, ugyanakkor fenséges volt a megszólalása, a torzított hangszerek a természetesekkel keveredtek, ahogyan a hangszint is szinte folyamatosan változott, de egyik sem tudott kifogni a PMC-n. Pontosan követte ezeket, nem hagyta magát kizökkenteni, ráadásul olyan apró nüánszokat is megmutatott, amelyek eddig rejtve maradtak, pedig közel harminc éve ismerjük ezt az albumot. Egyszerűen zseniális volt az, ahogyan a twenty5.24i mindent különválasztott és megmutatott, közben viszont sosem felejtette el azt, hogy nem stúdiócélokra lett tervezve, hanem otthoni zenehallgatásra.

Sting és George Michael dalaiban mindehhez jött az énekhang, ami kristálytiszta volt, és teljesen különvált a zenétől. Lehet, hogy elcsépelt már ez a jelző, és sok esetben használtuk már, hiszen tapasztaltuk is, de ilyen szinten eddig még nem volt hozzá szerencsénk. Állványos hangsugárzóknál adott a tisztaság és a tér, állók esetében pedig az embernagyságú prezentáció, viszont mindezek párosa, ráadásul ilyen szintű pontossággal, erővel és természetességgel nem szokott egyesülni.

Ebből egy újabb fokozat jött Purcell-lel, amikor azt éreztük, már nem igazán van hova tovább fokozni a zeneiségben való elmélyülést. Míg könnyedebb zenéken a már említett mosoly volt részünkről az elsődleges reakció, itt ez a fajta arcmimika megváltozott, hiszen még pislogni is elfelejtettünk. Jóleső döbbenet lett rajtunk úrrá, majd hátra dőlve egyszerűen csak a zenét akartuk hallgatni és élvezni. Élvezni, mert a PMC twenty5.24i minden egyes mozzanata élvezetet okoz, amiből pedig nem szeretünk engedni vagy kizökkenni. Vinyl rajongóknak előre szólunk, hogy 20-25 percenként felállni, hogy megfordítsuk a lemezt, szinte fájdalmat fog okozni, mert bizony ezt a kellemes komfortérzetet nagyon könnyű megszokni, és ebből kizökkenni, akár csak másodpercekre is, nem hat jótékonyan az idegrendszerünkre. A PMC információáradata persze leterhelhet egy bizonyos idő után, és ilyenkor jól jöhet egy kávé, vagy egyszerűen kimenni a teraszra és nézni az ősz szép leveleit, miközben jut időnk megemészteni a hallottakat, de közben már alig várjuk, hogy folytassuk a zenehallgatást.

A kétmillió forintos hangjegy

A PMC twenty5.24i álló hangfal eredendően adja azt, amit a cég szabadalmaztatott és kivétel nélkül használt ATL rendszere kínál, tehát dörgedelmes, szubbasszus jellegű mélyhangokat, amiről úgy gondoljuk, hogy ebből a termetből és kategóriából teljesen sikerült kimaxolniuk. Hogy ehhez még jön a magas- és középszekció, amiről szintén csak szuperlatívuszokban tudunk írni, továbbá mindezek egysége, ami által kíméletlenül precíz, ugyanakkor mindvégig odaadó és zenei az előadás. A modell karakteres, hibát nem tűrő prezentációja először meglepő, pontosabban megdöbbentő lehet, de néhány zeneszám után átveszi a szerepet a zenéket megillető muzikalitás, mi pedig átadjuk magunkat ennek a varázsnak. Aki tágas nappalival rendelkezik, megfelelő elektronikák állnak a rendelkezésére, továbbá kifinomult zenei ízléssel rendelkezik, és ebben az árban keres hangsugárzót, nem is lehet kérdéses ennek a hangdoboznak a figyelembe vétele.

1 2

Következő oldal >